Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-09-27 / 115. szám
2. oldal. «KOMÁROMI LAPOKi 1930. szeptember 27. Állandó raktdr Komárom és környéke részére JFr«joJfc Mór fakereskedő és építkezési vállalkozó cégnél, Komárom, Rákóczi utca 40. Állandó raktár Kürt és környéke részére TVeisz Samuné 709 fakeroskedő cégnél, Kiirt jelentését csak a bizottság legközelebbi ülésén fogja elmondani. A bejelentés a kisebbségi pártok törvényhozói között joggal keltett felháborodást, mert ez eljárás arra enged következtetni, ho'jy a nemzeti kisebbségeknek ez életbevágóan fontos indítványával a kormány mit sem törődik. Az indítvány tanulmányozására az előadónak és általában a kormánypártoknak fél esztendő állott rendelkezésükre, a koalíció azonban ezt a kérdést még egyáltalában nem tárgyalta és nem körvonalazta a kisebbségi pártok javaslatával szemben álláspontját. Kínosan érinti ez a magatartás a német kormánypártokat, akikről ezzel is bebizonyosodott, hogy teljesen tehetetlenek a kormánykoalícióban A kezdeményező bizottság a kérdés tárgyalását elnapolta. Hodza Milán gáncsvetése Déren Iván iskolaügyi miniszter ellen, A csehszlovák politikai életben nagy feltűnést keltett Hodza Miián volt iskolaiig yi miniszternek hosszas betegeskedés után történt megjeie-Koronkay Irta: Törökné Kovács Hermin Akiket szerettem, elmentek sorban, egymásután. Apám, anyám, testvéreim. Olykor úgy érzem: valami messze ködből fájóií néznek vissza reám. Olykor megcsillan valami távoli fény és mintha a húgom derűs szeme kacagna felém. — Ne sírj! Minden úgy jó, amint van. Te ott, mi itt, de hiszen csak pillanatnyi idő az egész az örök végtelenségben. Nem tudok megnyugodni benne. Járom a nagy, komor házat, visszhangos folyosót, hallgatag szobákat; lázas türelmetlenség kerget erdőn-mezőn. Mintha a kék égboltozat elfelejtette volna a nevetést és a felhők soha se lettek volna ennyire sötétek, fenyegetők. Sehol egy elcsendülő kacaj, egy dal, egy mosoly... A két öreg asszony mindennap együtt van. Korán délután jön Gernyeszegről az ócska hintó Lotti nénivel. Mindig ugyanaz a fakult fekete selyemruha, ugyanazon rezgő pillangó a múlt századbeli kalapon, ugyanazon rekedtes, vékony hang: — Mi újság, Gyöngyi? Hogy vagy szivecském? A folyosó ajtajáig Irma néni — ha bírja a járást — rendesen előkocog. Nehéz botja taktusra verődik a kőkockákon. — Ejnye, de megkéstél, Lotti! Ide s tova este lesz. Megcsokólják egymást. Irma néni rögtön panaszkodni kezd. Mindig panaszkodik. — Jaj, de nehéz az élet, Lotti. Nyilalásaim vannak megint. Kést forgattak a térdemben. Nem ér semmit a doktor patikaszere. Kár a pénzért... Sóhajt. nése és az az aktivitás, amellyel politikai működését újra megkezdte. Magában a cseh agrárpártban is nagy bonyodalmakat okozott Hodza megjelenése, aki a párt sziovenszkóí szárnyának vezetését ismét átvette. Hodzának sikerült saját pártja elnökségének legutóbb tartott ülésén egy olyan értelmű határozatot elfogadtatni, amely azt követeli, hogy Kassán szlovák műegyetemet létesítse nek. Most Hodza lapjában cikket írt, amelyben azzal fenyeget, hogy a költségvetés ellen fog szavazni, ha kívánságát nem teljesitenék. Politikai körökben ezt a szokatlan eljárást kísérletnek tekintik arra, hogy Dérer ískolaügyi minisztert elgáncsolja. Az állampolgársági kérdés általános rendezésére Slávik belügyminiszter szerint nem lesz szükség. Slávik György belügyminiszter a kormány németnyelvű félhivatalosának interjút adott a Szlovenszkót érdeklő kérdésekről s ezek között nyilatkozott az állampolgársági kérdésről is. A belügyminiszter fUye— Gyöngyin se fog a szó. Hiába kérem, hiába könyörgök neki. Lotti néni apró madárszeme rosszalóan pislog. — Ejnye, ejnye... Ha tehetik, ott fognak a kávésasztalnál. Rettentően unom őket. Aprócseprő ügyeiket, melyek álmosan szövődnek a falusi élet egyhangúságába, és különösen unom Koronkayt, aki ott ül mellettünk, mint láthatatlan vendég, Koronkayt, aki fölött nyomtalanul suhannak az évek, akinek friss fiatalságán nem ejt csorbát az idő. Koronkayt, aki halk sarkantyupengéssel lopódzik a lányok ablaka alá, hogy elhúzássá kedvenc nótáit; aki párbajt vív; két óra hosszáig járja a szupécsárdást; aki ott ül az élet terített asztalánál és nem ismeri a szűkös napokat. Koronkayt, aki sebzett női sziveken tapos, könnyet fakaszt és titkos örömök nevető virágait ülteti. Aki ma is, harmincöt év után, fiatalon emeli habzó borral teli poharát a hölgyek egészségére. — Medgyesi Tini volt az oka, — sóhajt Irma néni. Harmincöt év sem tudta eltompitani a keserű haragot, gyűlőlséget. A nagy fűrész, az élet fűrésze, elsiklott a hajtás felett, mely egykor Irma néni szive mélyén sarjadt és engedte, hogy lombkoronás, hatalmas fává nőjjön, mely mérget harmatoz és mérges gyümölcsöt termel. — Igaz, — bólint Lotti néni. — Medgyesi Tini csúnyán elbánt veled, de nincs is rajta Isten áldása. A fia lump, tékozló, veszekedett szoknyabolond. Jön miatta egyik baj a másik után. Adósság, váltó, megcsalt leányok, kétségbeesett apák átka. Fakóra sírta már Medgyesi Tini hires szép bogárszemét. Ha elszámoltok, te vagy a nyertes. Mert Koronkay őt is elhagyta, Tini pedig az urát sohase szerette. lemmel kiséri az állampolgárságért benyújtott kérvényeket és az a benyomása, hogy az állampolgársági kérdésben állandóan megismétlődő panaszok a belügyminisztérium által jelenleg követett gyakorlat mellett elveszítik jogosultságukat. Az elmúlt négy év alatt 8648 kérvény érkezett be állampolgárság elnyeréséért. A kérvények elintézésének gyakorlatában a belügyminisztérium Sziovenszkóban és Ruszinszkóban alkalmazkodik a viszonyok konszolidáció jához és mindig liberálisabb. Amig például 1923-ban a Szlovenszkóbói és Ruszinszkóból érkezett 1233 állampolgársági kérvény közül csak 246, azaz csak 20 százalék részesült kedvező elintézésben, évrőlévre annyira javult- ez az arány, hogy 1929-ben az ugyanezen területről beérkezett 3208 kérvény közül már 2212-öt intéztek el, ami 68 százaléknak felel meg, mig ebben az évben az első hét hónapban 2131 kérvény közül 1590, tehát 78 százalék részesült kedvező elintézésben. A dolgok ily állása mellett — ugy-HBaMBSBt ..— mii iniaaBaüMBWirBwafeia^gB — Engem Koronkay nem hagyott volna el, — feleli keményen Irma néni — ha ő nem veti magát utána. Te tudod, Lotti, hogy mi volt akkor!... A két öreg fej egyértően bólintott. Úgy tetszett, mintha Koronkay halkan nevetne és összeütné sarkantyűs csizmáit. — Nem akartam, hogy Gyöngyinek valaha árthassanak a barátnők. Egyedül éljen, mig el nem jön az ő ideje. Nevetnem kellett. A tükörbe néztem. Megráztam égő, bronzvörös hajamat, mely szikrákat szór a fényben, megnéztem lobogó, mélyen kék szememet, rózsaszínű arcomat, piros számat. Haha... Ha én akarnék valakit! Ha én akarnék! ... Tudtam, hogy bolondja lett szépségemnek, aki eddig látott. Pedig még nem akartam, sohasem akartam senkit. Elhessegettem a sóhajokat, epedő tekinteteket, vallomásokat. Nyílt utat akartam, hol nincs gáncs, nincs akadály se könnyből, se vágyból, se könnyelműen szórt ígéretből. Ez a várakozás éltetett. A nagy, néma ház megtelt ennek a várakozásnak színével, édességével. Ha rám jött, hogy sírjak, hogy messzi ködökben keressem azokat, akik szerettek, ha nagyon feketének láttam az eget és elviselhetetlennek a két öreg hölgyet és Koronkayt és mindenkit, aki él, aki lélekzik, aki közel van és messze él tőlem, ha türelmetlenül rohantam a házban és künn a réteken, — egyszerre megfogott ez az érzés, mint két puha kéz. — Megállj! Az óra nesztelen ketyeg és hozza mára a holnapot. Vigyázz. Nem lepett meg, amikor előttem termett Koronkay. Magamban Koronkainak neveztem. Csizmáján sarkantyú pengett; kezében lovaglóostort suhogtatott. Magas, vékony alakján feszült az aranyinond Slávik belügyminiszter — aligha lesz már szükséges Sziovenszkóban és Ruszinszkóban az állampolgársági kérdésnek általános rendezése'. Inkáb szükséges lesz, hogy foglalkozzunk az állampolgátSágra nézve Sziovenszkóban és Ruszinszkóban, valamint a többi országokban érvényts különböző rendelkezéseknek unifikálásávul. Nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a nehézségeket, amelyek Szlovenszkóban és Ruszinszkóban az állampolgárság kérdése miatt keletkeztek, nem a csehszlovák állampolgárság megszervezésére vonatkozó nem világos vagy talán túl szigorú rendelkezések okozták, hanem az 1886. évi XXII, te. 10. szakaszának homályos rendelkezései és az az interpretáció, amelyet ez a rendelkezés a legfelső bíróság judikatúrájában nyert. A Bund der Landwirte választói a vezetőségtől a mai lehetetlen állapot megszüntetését követelik. A Bund der Landwirte tudvalévőén bent van a kormányban és igy ez a német párt szintén a korzsinóros tiszti ruha. Lotti néni ócska hintóján haladtunk Gernyeszeg poros utcáján. Én láttam meg előbb. Szivem nagyot dobbant. Hohó! Lekaptam széles peremű kalapomat, hogy a nap rátűzzön szikrázó, vörös hajamra, hogy a szemem mély kékségében zavartalanul veszhessen el a lelke annak, aki belétekint. Lotti néni semmit se látott. Mostanában mindig álmos volt. Kalapjának rezgő lepkéi ott táncoltak mélyen sovány keble fölött. Nem látta a tüzet, mely szemtől-szembe futott, nem hallotta a néma beszédet, mely több volt a leglángolóbb vallomásnál. Örültem, hogy a fordulónál visszatekinthettem. Mereven állott ugyanazon helyen. Szeme rabok szeme volt, akik valamikor önként indultak a máglyára. — Koronkay! — szerettem volna sikoltani. — Végre megfogtalak! Számolni akarok veled, a múltért, a jövendőért! Ami ezután jött, maga volt a pusztító fergeteg. Minden idegem reszketett; tűzben, lángban égtem. A lefojtott szikrák egekig lobbantak. Táncoltam, tomboltam, sirtam, kacagtam. Mámoros öröm, borzongó félelem váltogatta egymást. Ha nem jönne, ha gyáván továbbszaladna?! Ha megérezné a veszedelmet, ha sejtené, hogy itt már rakják a máglyát a múltért, a jövendőért... Éjszaka kinyitottam ablakomat. Belekiáltottam a néma, hallgatag, titkokkal teljes sötétségbe: — Várlak ! Koronkay! Várlak! Mikor ezután megláttam, alázatosan és meggyötörtén, vággyal, epedő szomjúsággal telten, akkor lehiggadtam. Mintha jegesvízbe léptem volna. — Vigyázz! Neki se feleltem. Nem kellett se
