Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-09-25 / 114. szám
4. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1980. szeptember 25. — Dalárdák közös próbája a Kultúrpalotában A szombaton megtartandó művészi és irodalmi estén közreműködő Komáromi Daíegyesüiet, Kőm. Kath. Egyházi Énekkar, Egyetértés Munkásdalárda és Zsidó Egyházi Énekkar dalosai szeptember 25-én, csütörtökön este 8 órakor, a Kultúrpalota emeleti hangversenytermében Molecz Tivadar karnagy vezetésével közös énekpróbát tartanak. A rendezőség ezúton is kéri a közreműködő daltestületek tagjait, hogy a próbán teljes számban és pontosan megjelenni szíveskedjenek. — értesítjük a polgári asztaltársaság tagjait, hogy folyó hó 28-ától a befizetések a Horváth-vendéglőben (Dunapart 50. szám alatt) történnek. A választmány. — Tánckurzus. Felnőttek részére szeptember 29 én, hétfőn este kezdődik a Vigadóban Kominek tánctanár. — R Jó Barát Kerékpárkör vasárnap tartja meg nagyszabású bajnoki versenyét az érsekujvári országúton, A nevezések, melyek eddi? is tömegesen érkeztek be, Csal a va János elnök, vagy Be ke Károly ügyvezető alelnöknél jelentendők be A bajnoki verseny az idény legsikerültebb futamának ígérkezik. — elfogták a megszökött toluajt, A párkányi járásbíróság fogházából megszökött a többrendbeli tolvajlásért lezárt Bíttera Erzsébet, A megszökött foglyot a köbölkuti erdőben elcsípték. Szökés közben is követett el lopást Vísszakisérték Párkányra, — Zsdmbokréti teouaj Sajtkülönlegességek. Dessert bonbonok. Torta- és ostyalapok. Rák, kaviár, francia szardíniák, valamint a legfinomabb francia Oliva olaj. Hornimans angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asztali fajborok, Mumm és Pommery francia pezsgők. Graham kenyér és Karlsbadi kétszersült. A legfinomabb fajkávék naponta frissen pörkölve, valamint Haag coffeinmentes kávé kapható: Berger F. Vilmos csemegeüzletében Komárom, Városház-utca. 681 — ,,ITéma ház“ az angol építészeti kiállításon. Kensingíonban építészeti kiállítás nyílt meg, amelynek legérdekesebb látványossága a zajtalan ház. Olyan anyagból épült, amelyek egyrészt az utca lármáját (ávolfarlják a ház belsejétől, másrészt a házban történő hangos eseményeket nem engedik ki az utcára. Hanglompitó építőanyagokat hasz náltak az építésnél, rengefeg gumit, belül üres téglákat, horganylemezeket, boritófát, horzskövet és aszbesztet. A kiállítás látogatói egymás közölt próbálják ki a ház hanglompitó erősségét és a házban hiába kiáltoznak, lármáznak a zaj nem hallatszik ki, sőt az egyik szó bából a másikba nem szűrődnek át a hangok. A padló az egész házban gumiból készült, a fürdőszoba szellőző készüléke zaj nélkül működik — Kiszakította a karját. A párkányi vasútállomás melleit levő Renner-féle téglagyárban súlyos szerencsétlenség történt. Hegedűs János 17 éves ebedi fiú keze beleszorult az egyik gépbe. A gép a fiú karját kitépte, A szerencsétlen fiút életveszélyes sérüléseivel az esztergomi kórházba vitték. Amint tudósítónk Írja, az ulóbbi időben ez a harmadik szerencsétlenség, amely ebben a gyárban történt. — Oda az ökrök ára. Jó vásárt csinált Keserő Gyula zalabai földmives a kéméndi vásáron. Két ökröt adott el kevés híján hétezer Kc-ért. Amikor a vásár után hazautazott, a vasútállomáson egy ügyes zsebtolvaj ellopta az ökrök árát. A kárvallott gazda tolvaját keresik. — R trónörökös mulat Hosszú idő után végre újból „inkognitóban“ érkezeit Párisba az angol trón várományosa. — ami azt jelenli, hogy három egész nap és különösen három egész éjszaka áll majd teljesen szabadon rendelkezésére a francia fővárosban. Uijára, amelyet Croydontól Le Bourgelig repülőgépen leit meg, csak szárnysegédje Trotter tábornok kísérte, aki egyébként hadirokkant. Természetesen érkeztek angol detektívek is a francia fővárosba, hogy őrködjenek a herceg személyes' biztonsága felett. Akcióba léplek a Sureté Generale emberei is, akik távolból szoktak köveini a walesi herceg uljait. Mi ként nagyalyja, Paris szerelmese, VII. Edward, úgy az unoka is a „Hotel Maurice“ ben szállt meg. amelynek ablakaiból hosszan gyönyörködött megérkezése után Páris szépségeiben. Aztán autóba ült, amélyel maga vezetett és a tradíció ihoz ezúttal hüllenül nem a Mont marlre, hanem a Montparnasse divatos mulatói felé velíe uljáf. A párisi larlózkodás mindössze három napra van tervezve. Programja: nappal golf, éjjel mulalóhelyek Nagyon vidáman él ill a 37 éves trónörökös, aki egyike Európa legvidámabb embereinek. Csupán nagyon intim barátai mondják el, hogy néha, különösen akkor, ha koráról esik szó, melanchólikus lesz, mert nyilván arra gondol.hogy közeledik az az idő, amikor végre mégis meg kell nősülnie. — Kifolycffdk a bort. Oktalan és gyerekes csinyt köveitek el eddig még ismeretlen lellesek Nemes Flórián párkányi lakos hegyfarki pincéjében. A pincét feltörték és az összes hordót megfuriák és a bort kifolyatlák a földre. Nemes Flóriánnak igen nagy a kára — Bicskázás Garampáldon egy korcsmái összeszólalkozás közben Tólh Islván kétszer megszurla késével Viola Mihályt. Az egyik szúrás Viola tüdejét érte és életveszélyes sérülési okozott. — R táncmulatság cége. Egy láncmulalság alkalmával Bárány Péter kéméndi legény életveszélyesen megbicskázla Bancsó Sándor kőhidgyar mali lakost Bárány a tett elkövetése után elmenekült, de Lévőn elfogták és áladták a hatóságoknak. — Hmzonnyo'c kiló arzén a cu korgyárban Rejtélyes arzénhístória foglalkoztatja néhány nép óta a Ion doni lapokat. A taunstali cukorgyár szemétdombján néhány nappal ezelőtt nagymennyiségű arzént találtak. A staffordi grófság rendőrhatósága már hetek óta kutatott az arzén utáD, mert az utóbbi időben a környéken gyanús arzén megbetegedések történtek Stokeon Trent városában közel harminc gyermek betegedett meg arzénmérgezésben és az orvosi vizsgálat arra az eredményre vezetett, hogy a gyermekek cukorkáktól betegedtek meg. Ezt a feltevést most megerősítette a taunstali arzénlelet. A cukorkagyár szemétdombján huszonnyolb kilogram arzént találtak ládákban csornai olva. A nyomozás szerint a gyár régebbi tulajdonosa vásárolta a temérdek arzent, aki néhány hónappal ezelőtt Amerikába utazott A rendőrség lázasan nyo moz a rejtélyes ügyben, de még nem tudta felfedni az összefüggéseket. — Kriptában lakott egy szökött fegyenc, (Élelmiszer, bor, szivar a koporsókon) Különös körülmények között fogtak el a Cassellel szomszédos Rinteln városkában hétfőre virradó éjszaka egy körözött fegyencet. A városka temetőjének sírásója éjféltájban egy idősebb embert vett észre, aki lámpával a kezében és zsákkal a hátán egy rin telni ősnemes család sírboltja felé tartott. A rejtélyes idegen kulccsal kinyitotta a kripta ajtaját és eltüat a sírbolt mélyében. A sírásó fellármázta a rendőrsé?et, ame’y k^rül vette a temetőt és behatolt a krip tába A kripta belsejében különös látvány tárult a szemük elé. Egy csomó lópokrócon ott ült a rejtélyes férfi és hozzálátott, ho#y vacsorát készítsen magának. A koporsókon mindenütt zsákok hevertek, élelmiszerekkel, borokkal és szivarokkal Amikor az ismeretlen férfi meglátta a rendőröket, felugrott és menekülni próbáit, a rendőrök azonban rövid harc után ártalmatlanná tették. A további nyomozás megállapította, hogy a kripta lakója egy többszörösen büntetett előéletű fegyenc, aki szeptember elején szökött meg a münsteri fegyházból. Friedrichnek hívják s legutóbb több betörés miatt került a börtönbe. A kriptában a különböző betörésekből származó zsákmány nagyrészét is megta lálták, Friedrich körülbelül két hét óta volt a kripta állandó lakója s mindig éjféltájban lopődzott be az esti órákban összelopkodott holmikkal. Az egyik koporsóban véráztatta zsebkendőt is találtak, amiből arra következtetnek, hogy Friedrich legutóbb valószínűleg gyilkolt is. A nyomozás folyik. Friedrich eddig összesen huszonöt évet töltött betörések, rablótámadások, gyújtogatások stb. miatt különböző börtönökben. MOZI Az ellenség Lillian Gish A fehér apáca címszereplője. Csütörlök és pénteken a legédesebb amerikai fimszinésznő: Lillian Gish, A fér apáca címszereplője játszik a Modern moziban. Rendkívül érdekes és nagyvonalú háborús film: Az ellenség főszerepéi alakilja és Lillian Gish Angyali jelenése még a vérontás borzalmait is enyhíteni tudja. Az ellenség a legjobb némafilmek közé tartozik és min denütt a világon zajos sikerrel játszották, amit a három bemutató is igazolni fog. öar jjmasd atáf. X fizetésképtelenségek Szlooen szkában és Ruszinszkában. Bírósági kényszeregyezségek: Reichfeld Adolf divatárukereskedő Érsekújvár Dimiter Gospodinoc bolgár kertész, jelenleg Iglón, Szabó Sándor kereskedő Szobránc, Frigyes Jenő nyug. jegyző Eperjes, Lax Dávid gyarmatáru kereskedő Tornaija, Schwarlzné Friedmann Ilona ma gánzó Skares (?), Kassa mellett, Klálil József vegyesáru kereskedő Tiszolc, Laurencsik Sándor mecha nikus Losonc, Sleiner Jakab vegyesáru kereskedő Rózsahegy, Frankovics Dezső kereskedő Jászé’ (Kassa melleti), Löwinger Márk fextilkereskedö Galánta, Lazarus Antal autójavító műhely Pozsony, Percnyi Károly mezőgazda Szentmihá yfa, Pozsony mellett, Moskovlts Llpót divatáru kereskedő Eperjes, Feldmár Mór rövidárukereskedö Farkasd, Friedländer Hermann kereskedő, Gálszécs, Cziel János és Cziel Mária szül. Freidf, szabó és autószálliló intézet, Eperjes, özv. Weiss Ignácné földbirtokos, Sasova (?), Beregszász melleti, Gillich József kárpitos, Pozsony. — Csőd: Csízek József fakereskedő, Holies. Sport, — R oidéhi csapat kapitányának köszöneie A vidéki válogatott csapat nevében ezennel tiszteletteljes köszöntemet fejezem ki azért a szíves iámogafásukért, mellyel úgy a triál mérkőzés, mint a válogatott csapat összeállítását illetőleg rendelkezésemre állottak Amidőn ismételten megköszönöm szives jóindulatú támogatásukat, ajánlom magamat és vagyok megkülömbözfelett szívélyes üdvözletlel Léva, 1930. szept, 23., kész hivük: Boros Pál I o. vid. kér. kapitány Kézimunkázó hölgyek! Uj ' kelim és filet füzetek érkeztek Spitzer Könyvesbolt Komárom, JSÍádor-utca 29, Olvassa és terjessze a tsgjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat Üzlet átalakítása miatt az összes áruk napi áron alul lesznek elárusítva Zwickel Reklám áruházban. Baross u. Pályázat. Msi!03 községi iskolaszék (Slará Dalai járás) a Kiogyes pusziin létesített magyar tannyelvű iskola tanítói állására pályázatot hirdet Í980. évi szept. 29-éig. Javadalma Marios és Naszvad községektől összesen 1200 Ké. évi fizetés, lakás és kert, illetve lakbér és a többi államsegélyből. A szabályszerűen felszerelt kérvényeket a következő címre kell beadni: A kingyesi iskolaszék elnökségének — jegyzői hivatal Slará Dala. — A tanítói állás október 1-én elfoglalandó. A Kingyes pusztai iskolaszék 573 elnöksége. 0k Telefon: Rekord 140. il RECORD autófuvarszási és műszaki vállalat ttOMÁRNO 2UPNA-UL1CA 18 MEGYE-UTCA 18. Vállalja legolcsóbban az autófuvarozásokat úgy külföldre, mint belföldre a legjutányosabb áron. Ár kilométerenként 1 Ke 70 fillértől 2'— Kc-ig. Lakodalmakat és esküvőket végez 30’— Ké tói fel. Kényelmes csukott és nyitott kocsik. Figyelem az olcsó árra és a pontos kiszolgálásra 1 N. B. Közönség szives pártfogását kéri 755 FEKETE LAJOS cégtulajdonos