Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-08-23 / 100. szám
2. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. augnsztus 23 V erseny futás a munkáért. Pályázat a kórházi építkezések kiadásához kívánatos józan belátások felkeltésére. Bizonyos, hogy közel áll az olympiaszi versenyfutáshoz, de még a boxmérközéshez is az a küzdelem, amelynek finisét a városházi cronometer másodpercnyi pontossággal augusztus 19 én déli 12 órában állapította meg a város magistrátusa. E napon járt le az a versenypályázat, amely a városi kórház kibővítési munkálataira vonatkozik. A tüdőbetegek szanatóriumának szánt ez épület építési munkaéríéke becslők számítása szerint cca 2 millió koronát tesz ki, s ha hozzászámítjuk a szükségessé váló berendezések értékét is, úgy közel 3 millió koronára becsülhetjük a város ez építési munkáját. Szép összeg ez, mert hiszen ha csak durván számitgatunk is, ebből a 3 millióból legalább 1 és fél millió korona munka-kereseti összeg, mig a másik 1 és fél millió korona az el- és beépitendő, fel- és átmunkálandó anyagok árértékét reprezentálja. A pályázati feltételek szerint az épületre cca 8 hónap munkaidő, tehát kereken 200 munkanap van szánva. Egy munkanapra tehát 7500 korona kereset juthat iparosnak, munkásnak, amely elég csinos öszszeg ebben a közmunkában — a kikötői munkát leszámítva — nem túlságosan duskálódó városkában. Az egész kórházi épilkezésből ugyanis — eltekintve a szociálhygienétől — ez érdekel bennünket különösen ma legjobban, hogy a város újabb beruházására szánt, a város terheit fogcsikorgaíásig viselő polgárai által kiizzadott százezrek, miként kerülnek vissza a forgalom természetes körforgásainak örök törvényénél fogva a termelő és értékeket produkáló ipar és kereskedelem igen sekélyre kiszáradt ereibe. De érdekel bennünket ez a munkakérdés egyéb szempontból is, amely szempontokra ügyelni már aztán az orrunknál fovábblátás okából sem felesleges. A pályázatra bizonyára sokan adlak be ajánlatot. Hiszen mint az éhes ember, úgy várta, leste most az egész tavaszi s nyári szezon alatt elsősorban az épitőipar, hogy munkához jusson. Mert azok az egyébként még jól öltözködő emberek, akiket nap nap után láthatunk a város utcáin — bizony eléggé meghajtott nyakkal sétálgatni minden házat amúgy „szakértöiesen“ megszemlélve, azok a sétálgató emberek nem a feneketlen jómód miatt sétálgatnak, hanem lesik a vakolatok hullását, egy-egy házfal megrogyását, tető összeroppanását, egy-egy esőverte kerítés, egy-egy kémény bedölését, csakhogy valamicske olyan munkához jussanak, amelyhez iparos szerszám és iparos szerszámot fogó iparoskéz kell. Most aztán itt az alkalom, bizonyosan meg is ragadta minden vállalkozó szellemű iparos, kereskedő. Lesz módja a városnak válogatni a pályázók közölt. Az „egészséges“ versenyt a város számára eleve biztosította az a több éves koplalás, amely komárom iparosaira, kereskedőire nagyobb méretű, de még kisebb méretű köz-, és magánmunkák elmaradása nyomán korgatja a gyomrokat, s ieszi csendessé a mesteremberek műhelyeit. Félő azonban, hogy maguk a most már akárhogyan, még „ráfizetésre“ is pályázók önmagukat s versenytársaikat döntik veszélybe, mint a koplaló művész, aki egyszerre akar jóllakni. Óh, nem abban az értelemben, hogy uzsora árakon tennék meg ajánlataikat! Sőt, ma az iparosok tulömlö boldogságukban a végre megjött munkaalkalom folytán, csak a: munkával akarnak jóllakni. Viszi őket a hév, hogy falat rakjanak, tetőt messenek, szereljenek, üvegezzenek, ajtót-ablakot csináljanak, zárakat, zsarnirokat szegelhessenek, szóval mindent-mindent meglehessenek, ami munkából, anyagból egy 3 milliós takaros Szanatórium készül el. Mert a pályázati összeg! Nem fontos, hogy stimmeljen az anyagok ára, munkások bére, biztosítási járulékai, az adók, közben a szerényre szabott kispolgári életigény valahogyan csak kileremtődik annyi temérdek pénzből. Legalább is az anyagárak, a munkabérek, a járulékok, adók, kispolgári életigények utolsó rátájáig! Majd jön megint uj munka. Qui tempus habet, habet vitám! És ha nem, hát adósok maradunk. Mi történhetik? A kényszergyezségi vagy a csőd kérvény innen-onnan olyan irodalmi ériékké váll, hogy alig hiányozhatik a jobb iparos és kereskedő család asztaláról. De mindez csak keserű humorizálás! De hangot kell adni ennek éppen most, amíg nem késő. Amig a város tanácsa illetve képviselőtestülete még nem döntött a pályázatok elbírálásában. S valamint a város adófizető közönsége, úgy a város közterheihez hozzájáruló iparosok és kereskedők józanul értelmezett érdeke követeli meg, hogy a város — nem egy esetben már eléggé okulhatván — a magát elkalkuláló „olcsó“ vállalkozót a fair üzleti s vállalkozói életben mindenképpen perhorreszkálandó zsíros pótmunkákkal legyen kénytelen a maga csinálta hínárból a polgárság és a tisztessséges verseny szabályait betartó versenytársak zsebének terhére kirántani. Jó házból való fiú füszerkereskedésbe TANULÓNAK felvétetik. Cim a kiadóban. 627 A német nyugtalanság -Jules Sauerwein megvilágításában. A „Prager Presse“ egyik legutóbbi számában Jules Sauer, wein, az ismert francia publicista, kimerítő vezércikkben foglalkozik az egész világot feszült érdeklődésben tartó német politikai viszonyokkal, amelyeknek kihatásai a többi államokra is lényeges befolyást jelentenek. Ha vannak népek, — írja Sauerwein, — amelyekre Németország1 fejlődése abszolút, vitális jelentőséggel bir, úgy azok minden kétség nélkül a kisantant országai és Lengyelország. A nyugodt, rendezett Németország békéi, konszolidációt és gazdasági fellendülést jelent ezeknek az országoknak is. Egy ilyen Németországnak természetesen jó egyetértésben keli élni Franciaországgal. Ha Németország ellenben egy másik politikát választ, ha megvalósítja a legszélsőbb jobboldal által tervbevett szövetséget Szovjetoroszországgal, akkor ez azt jelenti, hogy tudva, vagy öntudatlanul olyan konfliktust készít elő — amely végső kifejlődésben Moszkva érdekében való. £s ebben az esetben Franciaország szövetségesei, bekerülve a nagy kommunista fertőző forrásba és az európai irredentizmu. többé kevésbé fellobogó lángjaiba — nehéz órákat élnének át még akkor is, hogyha ezek a fenyegető jelenségek nem fokozódnának egy nyílt konfliktussá. A világválság a némel birodalomban két év óta, de különösen a legutóbbi évben két módon jelentkezik. Először a piacok megszükülése, másodszor a hitelek csökkenése által. Egyidejűleg a világ vásárló ereje, amely az orosz és kínai piac elvesztésével is megkisebbedett, még inkább meggyengült, mig az amerikai pénzügyi válság véget vetett a befektetéseknek Németországban, Ha Masaryk elnök egy interjúban, amelyet röviddel ezelőtt adott nekem, megjegyezte, hogy immár gazdag országok is, amelyek mezőgazdasággal és iparral is foglalkoznak, nehézségekkel küzdenek, mi legyen akkor a 65 milliónyi népességgel, mely a mai A vészíék. Irta: Büky György. Korompay Miklós megrántotta a vészféket . . . A vonat a meredek hegyi pályán mérgesen prüszkölve állt meg Felháborodott dobogását tompa visszhangban verték vissza a szűk völgyet határoló magas hegyek. A kalauzok ijedten szaladtak végig a kocsikon, kapkodva tépték fel minden fülke ajtaját és első pillantásuk mindenütt a vészfék volt, érintetlen-e, Korompay erőt vett idegességén, sietve szedte össze podgy ászát, karjára kapta utiköpenyét, kezébe sapkáját, elővette bankótárcáját, kirántott belőle egy százpengőst és várt. Amikor a kalauzok a fülkéhez értek, nem várta meg, hogy rányissanak, hanem, elébük ment... — Én állítottam meg a vonatot. Nem mintha baj történt volna, de mert le akarok szállni. A főkalauz felháborodottan kezdte meg mondókáját: — De uram, ez vétkes könnyelműség ... Korompay türelmetlenül nyomta kezébe a százpengőst. — Tudom. Itt van érte a büntetés, a maradékot osszák meg egymás között ... Igazán nem tehetek róla, hogy a vasúttársaság ilyen csodálatos helyen nem rendez be állomást. j A kalauzok mosolyogva léptek" félre az elegáns, sportruhába öltözött, elsőosztályu utas elől, aki a magas lépcsőről ruganyos ugrással termett a földön és utána sem nézett a vergődve távozó vasútnak«. Egyedül maradt .. . A völgy olyan szűk volt, hogy az ország utón, a vonaton és a keskeny folyó mély ágyán kivül, semmi egyéb nem fért volna ei benne. Ha a magasba nézett, úgy érezte, hogy öszszeboruínak feje fölött a hegyek s a köröskörül zugó erdő óriási hulláma egyszerre csak felkapja és messze sodorja a végtelenség óceánjába . .. Megdöbbentette a nagy csend, a láthatatlan idő széles folyama, ami ebben a szűk völgyben valósággal rászakadt a lelkére ... Összerezzent. Sietnie kellett... Hogy is volt csak? A vészfék megrántása és a vonat megállása között nem telhetett el egy percnél több. Az tő késedelmeskedése sem tartott tovább egy percnél A vonat ezalatt a két perc alatt nem tehetett meg 500 - 600 méternél. Tehát rövid ötperces utat kell megtennie, hogy megtalálja a helyet, ahol... Mélyík oldalon is volt? Persze a vonat baloldalán* Szaladva indult meg visszafelé. Hátha már elkésett. Erősen figyelte futtában az erdőt, hogy megtalálja a tisztást, fülét nekifeszitette a levegőnek, nem hall-e segélykiáltásokat. Azután revolverzsebéhez kapott, megvan-e a fegyvere és iramát meggyorsítva tartott a hely felé, ahol számítása szerint a jelenetet láthatta. Megállt... Itt kellett történnie... , Fellépett a sínekre . .. Igen ... Ott a tisztás . .. Pillanatig sem gondolkozott, beszaladt az erdőbe és a tisztáson termett. A fűben megtalálta a dulakodás nyomait. Most már biztos volt, hogy jó helyen jár. Kutatva n -zett körű. A tisztás szélén, egy nagy fa árnyékában rózsaszínű foltot látott a fűben. Eló'rántoíta revolverét és odasietett . . Szép fiatal leány feküdt előtte a földön lehunyt szemmel, sápadtan . . . Mintha a tavasz márciusi tündérét terítette volna földre egy véletlenül ideszakadt októberi sóhajtás .. Azonnal megismerte. Ö volt ... Az volt, a bájos, fiatal, de halálosan rémült arc. Az ő könyörgő tekintete villant bele az ő szemébe. A szaladó vonat fülkéjének ablakán keresztül és az ő karjait látta kétségbeesetten, segítséget kérőn maga felé lendülni« Korompay sötéten nézett körül és jobbjában elszántan szorongatta a revolvert. Hol a másik ? Hol a férfi ?... Nem látott senkit. Lehajolt a lányhoz, megvizsgálta. Sehol vérnek, vagy sebnek a nyoma. Hálistennek, nem történt gonosztett, A szive is dobogott és a mellkasa ütemesen emelkedett a tüdő munkájától. Korompay sietve vette elő kis bőröndjéből az eau de cologne-os üveget és az illatos szesszel erősen bedörzsölte az áléit teremtés homlokát és arcát. Rövid idő múlva felnyílt a két szem, ijedt sikoly rebbent el az ajkakról, a lány egy kettőre talpra ugrott és csodálkozva nézett Korompay arcába. — Istenem ... Emlékszem ... A vasút... Ugye ? ,. . Az ablakban láttam és kétségbeesetten hívtam segítségül .. . Abban a pillanatban örökre belém vésődött minden vonása . •. Azután rémülten nézett körül, mintha valakit keresett volna. Korompay sietve nyugtatta meg: — Ne nyugtalankodjék. Nincs már itt. — Látta? — Nem. Mire ideértem, már nem találtam itt Úgy látszik, megijedt attól, hogy megállt a vonat A lány zavartan kérdezte: — Hogyan ? Hiszen itt nincs állomás?! Gyönyörködve nézett Korompay a lányra. — Az nincs. De a vonaton van vészfék! — Vészfék? Me ghúzta a vészféket? Én miattam? Hogy jutott eszébe? A férfi meghajolt. — Korompay Miklós vagyok a Sportújság szerkesztője. A lány kedvesen nyújtotta feléje kezét. — Sportember? — Az. — Akkor értem ! Ilyet csak sportember tehet. A lány szeme könyörgött. — Ugye, haza kisér? — Természetesen önnel megyek, ha már azt a gazembert nem foghatom fülön. A lány útközben elmondta, hogy özvegyanyjával együtt nyaralnak itt, erdei birtokukon, hogy őt Klárának hívják és hogy soha életében nem látta azt a férfit, aki rendes, napi sétáján megtámadta. Idegen turista lehetett csak, mert eddig soha ilyesmi nem fordult elő a környéken. ,Az erdei ösvényen senkivel sem találkoztak. Szinte korlátlan urai voltak az erdőnek. Felszabadult lélekkel
