Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-03-13 / 30. szám
30. szám, Ötveneg'yedik évfolyam. Csütörtök,’ 1030, mtírclas 13. E'Sf'zet^ii ér csehszlovák ért#kb»n: Helyben és vidékre po>l»i szétküldéssel. Egész évre HO K, félévre 50 k, negyedévre 25 K. - Külföldön 150 hC. Egyesizém Ara 1 korona. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szeikesztő; BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nád or- u. 29. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. Ä koalíció próbája Komárom, — március 12. A tavaszi ülésszak megnyílt s a törvényhoás újra megkezdte munkáját. Súly Oá gazdasági és szociális problémák mego'dása vár erre a? ü északra, ame yeu olyan kérdéseket kell megoldani, amelyek jJa^áttlgTH'konsiolidáció szén pint röf dkivüli fon'ossággal bírnak. Hogy a sok feladat közül mást ue is említsünk, itt van a mezőgazdasági krízis égetően sürgős elinlézé t követe ő kérdése, amelynek enyhítésére a fötdmivelésügyi mioisz'érium ugyan készített törvéoyjavas'a'okat, de ezektől egye őre nem hhjt tok eredményt várni. A rozskenyér kötelező sütése és az állami intézményeknek és vállaltoknak kizárólag csak belfödi élelmiszerek h-sználatára való rákényszeritése inkább ellenszenvet, mint álta ános helyeslést vált ki a fogyasztók, de még a termelők kör ben is s bár meg lehet próbálni, azonban magi a kormány is sejti, hogy jelentékenyebb eredményt aligha lehet ezzel elérni. A pótvámoknak behozatalára vonatkozó törvényjavaslat sem talál teljes elfogadása a kormánypártok soraiban, maga a javaslat is csak tervezet, még eddig nem ddgozlák ki azt megfelelő formában és a törvényhozás elé va'ó benyújtására is csak későbbi időben kerül a sor. Úgyszintén az egyes gabonafélék és vélemények behozatalnak rendezésére vonatkozó javaslat sem készült el, amely színién a mezőga daság súlyos helyzetén akarna segíteni. Ezek melle't a szociális kérdések közül szintén ha'aszthat tlan elinlézésre várnak a lakók védelméről és az éptkezésről szó ó törvények, amelyeket meg kell hoszszsbbitani, mert kü önben április elsején hatályukat vesziik. Nígy fonto-ságot kell tulajdonítani a munkanélküliek segélyezéséről szóló törvény no e Iájának is, amely a genti rend zer aapelve szerint megho szabbilja az állami támogatást hat hónapra az érdeketek részére. Ez a novella már készen van a benyújtásra és első orban a szocialisták követelik mielőbbi törvényre emelését. De a nőve la nemcsak a munkásságot, hanem a szakszervezeteket és a munkaadókat is közelről érdekli, ami színién azt jelenti, hogy a kérdés igazságos eldönté énéi sok nehézséget kell még minden o dalon leküzdeni. A kormánykoalíció mai összetételében nem Dagyon alkalmas arra, hogy a napirendet uraló gazdasági és szociá is problémák szükség szerinti gyors és megelégedést keltő megoldása várható volna. Mind a két irányban ellentétes POLITIKAI SZEMLE Komárom, —március 12 Megint meghosszabbítják a lakóvédelmi törvényt. A miniszterek gazdasági bizotlsága a tavaszi ülésszakot megelőző napon értekezletet tarlóit, amelyen azokat a javaslatokat tárgyalták le, amelyeket az új ülésszakon fognak tető alá hozni. E javaslatok között szerepel az állami hivatalnokok 13 ik havi fizelésének bonyolull kérdése, a régi nyugdíjasok nyugdijának fölemelése, az agrárreform javaslatok és az ismét aktuálissá váll lakóvédelmi törvény meghosszabbítása. A lakóvédelmi íöivény tudvalévőén március 31-én lejár és mivel eddig a sok sérelmes intézkedést tartalmazó törvény nagyon ts szükségessé vált módosítására nézve nem tudlak egységes javaslatot készíteni, ismét előállott az eset, hogy a törvényt meghosszabbít ák Az új provizóriumnak időtartamát eddig nem állapitollák meg. Az eredeti terv mellett, amely szerint újibb egy évre, vagyis hogy jövő év március 31-ig hosszabbiltassék meg a lakóvédelmi törvény, az a vélemény merült föl, hogy csak fél évre hosszabbítsák meg a törvény hatályát, sőt az a közvetítő javaslat is fölmerüli, hogy az új provizórium az év végéig maradjon érvénybe, amikorra a módosító javaslatot elkészilik. A haláridö megválasztásánál fölvetődik a kérdés, hogy a törvény módosításához megkívánt gazdasági és szociális előfeltételek megvannak e, amelyek a végleges lakástörvény megalkotását lehetővé teszik. A szovjetoroszországi keresztényüldözések elit élése a képviselő házban. A képviselőház kedden nyitotta meg a köztársa-ági elnök leiratával a nemzetgyűlés tavaszi ülésszakát. Az ülésen Salát szlovák néppárti érdekek találkoznak és a kormánynak minden ravaszságát latba kell vetnie, hogy a megegyezést léire hozza. A legsürgősebb kérdésedben sincs meg az egyetértés s mivel a koalíciós kormányzat legfőbb élt tő eleme a kompromisszum, ennek megteremtésére kell minden erőt felhasználni, aminthogy a kormány egé.-z tevékenysége ebben is merül ki. A kormány munkaprogramjának megvalósítása sorompóba bivja a koaició valamennyi pártját és a tavaszi ülésszak alatt félreérthetetlen módon ki kell tűnnie annak, hogy a koalicós pártok egymással hányadán is vannak. A mammut-többségnek be kell bizo nyitania azt, hogy munkaképes e és hogy alkalmas e arra, hogy kormányozza az országot. Az elkövetkezendő idő tehát erős próbáját fogja megmutatni a korképviselö szóvá tette a Szovjetoroszországban állandóan napirenden levő keresztényüldözéseket és élesen elítélte a bolsevizmust A kommunisták részéről á landóan ellentmondásokkal kisért, mig a szlovák néppárt, az országos kereszlényszociaiista és német keresztényszocialisla párt tagjai által nagy helyesléssel fogadott beszéd folyamán Salát képviselő rámulatolt arra, hogy Szovjeloroszországban számos papot megöltek, a templomokat kifosztották, az egyházaktól elvették és raktárakká, mozikká alakilotiák át. Magyarországon a bolseviki rezsim alalt ugyanilyen barbármódon jártak el, mint most Oroszországban. A bolsevikek a szónok szerint anlikriszlusok és a sálán véres katonái. A bolsevizmus újabb rabszolga korszakot készít elő. A bolsevikiek nem tűrnek egyéni meggyőződést, szabadságot, hanem géppé akarják átalakilani az emberiséget. A szónok végül a kommunisták és a kereszténypártok lagjai közöli támadt nagy lárma közben felhivla a kormányt, hogy szakítson meg mindenfele kapcsolatot a bolsevista kormánnyal, amely az embereket megöli és az egyházakat tönkre akarja tenni. Magyarország nélkül Csehszlovákia nem csinálhat középeurópai politikát. Bacher dr, a prágai német Bohemia főszerkesztője, mint ismeretes, budapesti tanulmányújáról hazatérve, cikksorozatban ismertette a mostani csehsz ovák — magyar viszonyt és ebben a kérdésben tárgyilagos hangot adott a magyar men'alitásnak is. A csehszlovák lapok napokon át támadták ezért Bacher dr.-t, akit magyarofil elfogultsággal vádollak meg. Bacher dr. lapjának vasárnapi számában újabb mány támogató pártoknak, amelyeknek egymás közötti ismert belső egyenetlensége csak súlyosabbá leheli az áltaiái os po ilikai helyzetet. Aki tisztán lát, az mpg van arról győződve, hogy a koalíciós és kompromisszumos politika ma már igen nehezen tartja magát, az idők folyamán elvesztette hitelét, imrt a parlamenti életet a pirlok érdekei szerint rendez'e be és a sokféle pártérdek mellett az ország nagy érdekei rendre ellörpü lek, úgyhogy a kormányzatból teljesen eltűnt a nagyvonalú ág és az állam egyetemes érdekeit átfogó koncepció. Sok eredményt nem is lehet várni lő'e és egész bizonyosra vehetjük, hogy a pírtok opportunizmusa folytán a mind fokozottabb mértékben érezhető súlyos válság még sokáig megodatan marad. nagy érdekű cikket írt Csehszlovákiának és Magyarországnak viszonyáról és leszögezte, hogy csupán Jugoszláviával és Romániával, de Magyarorszdg nélkül középeurópai politika nem csinálható. Majd fölemlítette, hogy a viszonyok kényszere folytán a csehszlovák köztársaság, a legélesebb anlagonizmus dacára Magyarországgal szabályszerű kereskedelmi szerződés1 kölölf, mig Jugoszláviával és Romániával fennálló barátság dacára még mindig a leg. löbb kedvezmény puszla mankóin vánszorog. A kisantanf, amely Magyarország ellen létesült, gazdaságpolitikailag csak nyomorék és az ts fog maradni A ki egészséges erős lábon átló és nem örökösen veszedelmektől fenyegetett középeurcpai paliti. kát akar, annak a Magyarországgal való viszonynak korrigálását kelt akarnia, amire a kezdeményezésnek mielőbb meg kell történnie. Vagy akarjuk a barátságos együltérzésf Magyarországgal és akkor úgy kell viselkednünk, vagy pedig „örökös ellenséget“ akarunk, de akkor ezt mondjuk ki őszintén Végül a cikkíró kijelenti, hogy Csehszlovákiának nem „örök ellenségre“ van szüksége, hanem békére, rendre és a munkája számára megfe lelő piacra. A kisantanltal egyedül gazdaságpolilika szempontjából nem lehet eredményes munkát folylatni. Párttagok a párt vezére ellen. Mi is megírtuk, hogy a Kramár— Benes afférban a becsülelbirák úgy döntöltek, hogy Kramárnak nem volt joga Benesről azokat a kijelentéseket meglenni, amelyeket a külügyminiszler belpolitikai ténykedésére vonatkozóan nyilvánítóit. A becsiiletbirósági dönlés nyilvánosságra hozatala óriási konsternációt kellett a cseh nemzeti demokrata párlban, amit legföképen az okozott, hogy a becsületbiróság mindkét tagja, úgy Pospisll dr., mint Schauer dr., a cseh nemzeti demokrata pártnak szervezett tagjai ésigy Kramár ellenes ilélelükkel rendkívül kínos helyzelet teremtettek a pártban. A párt radikális szárnyának vezetői, — mint a Lidové Lisly értesül — erre válaszképen pénteken megegyeztek abban, hogy az országos pártnapon, amelyet rövidesen egybehívnak, tndilványozni fogják azt, hogy a nemzeti demokrata pírt lépjen ki a kor• mányból és a koalícióból. A radikális csoport ezt a javaslatot minden erejével kérésziül akarja haj'anr A nemzeti demokrata párt most egymás után lömegnyilvániiásokkal igyekszik demonstrálni egységét és Kramár iránti hűségét. A vasútnál előálló évi 241 milliós új személyi kiadások a vasúti jegyek árának fölemelésével fedezhetők, Az állami alkalmazottaknak a kormány megígérte, hogy évi remuneráció fejeben rendes fizetésükön