Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-02-05 / 16. szám II. kiadás
2. óidat Komáromi Lapot — '' *m,mm ——' — — ■ Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ » mosószappant! Győződjék meg róla! Negyven éven felüli emberek, menjetek orvoshoz Az álialános vizsgálat tízezreket menthet meg az életnek. — Meghosszabbodik az emberi életkor, de a rákos megbetegedések szaporodásának oka a korhatár kitolódása — Két feltűnő előadás a berlini Vilmos császár-intézetben a rák okairól és gyógyításáról Berlin, január. Egy tudományos előadás, amelyen iegalább háromezer ember szeretett volna helyet kBpni, de körülbelül csak ezren jutottunk be a berlini egyetem auditorium m&ximum-ába, ahol a Kaiser Wihelm Institut kiváló vendége, a kopenhágai dr. Albert Fischer tartotta meg előadását a rákkutatás legújabb eredményeiről. A ráhprobléma megoldását csak fiziológiai oldalról lehet megközelíteni — mondotta Fischer — és ezen a téren az utolsó időben hatalmas lépésekkel haladtak előre. Ma már a fejlett tudományos technika segítségével a ráksejttel dolgoíhitnak a rákkutatás uítöröi. Mostanáig csak a rákos daganatot, de legfeljebb a daganat egyes részeit vizsgálhatták a tudósok és természetesen egészen uj perspektívákat tár fel a legutóbb nyert lehetőség: mely magát a ráksejtet teszi a kutatás tárgyává. A legújabb módazerek alapján épugy tudnak ráksejteket tenyészteni, mint baktériumokat és az így mesterségesen előállított ráksejtku’turák módot nyújtanak arra, hogy a lehető legalaposabban tanulmányozzák a betegség kórokozóinak biológiáját. A dahlemi Kaiser Wilhelm Institut nak vannak úgynevezett rák-törzsei, melyek már tizennégy esztendősek és még mindig sikerült ezeket továbbfejlesztés i. E réven sikerült megállapítani, hogy az úgynevezett rosszakaratú daganatokat egy bizonyosfajtáju ráksejt okozza, melynek a többi ráksejttől eltérő voltát is meg lehet állapítani Ezek a ráksejtek veszedelmes vol ukat egészen a kipusztulásukig megőrzik és mig a többi ráksejtekkel való beoltás nem jár sulyoaabb következményekkel, ezek a ráksejtek egészséges állatokba oltva halált okozó rákos daganatokat idéznek elő. így feleletet találtak a rákkutatás egyik legnagyobb kérdésére. Mi okozza a rákos megbetegedést? Megállapították, hogy meddő keresni a speciális rákbaei!u8t, a különleges kórokozót, ilyen nincs; a betegség előidézője a rákiejt mega. Ezeket a sejteket élettani berendezésükre vonatkozólag a legkü önböíőbb szempontból megvizsgálták és konstatálták, hogy nem rendelkeznek valami nagy elienálióerőveí és a többi sejttől eltérő különleges vegyi anyagcsere jellemzi őket. Táplálkozási igényük a lehető legminimálisabb, ellenben a többi sejteknél sokkal intenzivebb mértékben szaporodnak és csakhamar tulburjánozzák azokat. Ebben rejlik a rákbetegség tragikus lefolyásának oka. Mig a kopenhágai tudós a kérdést elméleli oldaláról világította meg teljesen ismeretlen és eddig uj oldaláról a berlini dr. Paul Lazarus a rák terjedésének okairól és a védekezés módjairól beszélt. Oyakoríali javaslata époly újszerű volt, mint dán kollégájának elméleti megállapításai. — Teljesen hibás rákepidérsiiáról beszélni, — mondotta — a megbetegedések nagy számának egyszerűen az emberi korhatár kitolódása sz oka. Minél több öreg ember él a földön’ annál több rákos megbetegedés lesz. A tudomány iu'adisának kövaikezmányekép sz emberi életkor további meg ■ j hosszabbítása várható, úgyhogy rnig ma Németországban hárommillió hatvanötesziendősnéí idöäebb ember él, pontos számítások szerint 1975-ben n ár nyolcmillió hitvanöiesztfndősnél idő- i sebb polgára lesz a német birodalomnak. így érthető a lakosság rokkantsági százalékának nagymértékű emelkedése. Ma Németországnak kéiszer annyi rokkantja van, mm 1913 ban volt A rák elleni küzdelem nern folytatható le elszigetelten, hanem csak egyik része ' lehet az sggkori betegségek elleni offenzivának. Ma már az orvostudomány egyáltalában nem áil lehetetlenül a rák kal szemben. Az operatív, röntgenes és rádiumos módszerek kellő időben való felhasználása módot nyújt a teljes gyógyításra. A rák gyógyítása i^y ma már nem is annyira tudományos, mint inkább organizációs kérdés. A rák az idős kor tömegbetegsége és igy ennél is, mint minden más betegségnél a proftiakszis játssza a yezető szerepet. Arra kell törekedni, hogy minden negyven éven felüli ember szervezetét általános vizsgálatnak vesse alá. Az orvosok ne egy speciális betegségre vonatkozólag vizsgálják meg betegeiket, hanem igyekezzenek tiszta képet nyerni a negyven éven felüli paciens teljes konsiituctóról. Németországban a kórházak évente ötmillió betegei kezelnek, körülbelül ugyanennyi kerül magánorvos ete. így tehát az alapos általános vizsgalat tízezreket menthetne meg. Ha ezt jól megszervezve megvalósítják, nem kerülne évente száznegyvenezer beteg rák miatt a kórházba es nem halnának meg közülük egy esztendőben netvenegyezren, vagyis nem volna húszezerrel több a rák áldozatainak száma, mint a tuberkulózisé. Egyetlenegy oka van ennek a szörnyű halálozási arányszámnak: a betegség túl későn való konstatálása. A mellrák kezelése például az orvostudomány mai állása szerint már nem támaszt nagy nehézségeket és mégis tízezrekre megy a mellrák áldozatainak száma. Miért? A statisztika felei rá. Alig egy százalék kerül kellő időben az orvos elé. Ha az egész világon megvalósiíják a negyven éven felülieknek általános profiiaktikus vizsgálatás a rák nem lesz leküzdhetetlen rém. Ez a két előadás nagyszerűen bizonyította, hogy hogyan fog össze elméiét és gyakorlat es hogyan hódítanak et napról-napra újabb területeket az embert romboló szörnyű kór elől. r. I. MOZI. Moszkva kancsukája alatt a Volga hajósok testvőrfilmje a Metropolis főszereplőivel. Eredeti orosz kórus. — Bemulató héifőtől-péntekig. Világszenzáció I k adókivetéseket a pénzügyi hatóságoknak megkell indokolni A Legfelsőbb Kő;igazgatási Bíróság elvi döntése Nagyon érdekes 8 elvi jelentőségű döntést hozott a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egy adókivetési ügyben * Ugyanis egyes pénzügyigazgatások területén a legu'óbbi esztendőkben az a szokás alaku't ki, hogy az adókivetéseket, melyek néha égiszén fantasztikus számokat tartalmaztak, egyáltalában nem indokolták meg s csak a kivetést magára nézve sérelmesnek taiáló fél f elebbezése folytán áüapi o t ák meg a helyes adóalapot, melyben a panaszosnak keltett a bizonyítékokat szolgáltatni. A Legfelsőbb Kö-igazgatási Bíróság most egy elvi jelentőségű határozatot hozott egy konkrét ügyből ktfo'yóiag, mely kimondja, hogy minden egyes adókivetést a kivetést foganatosító hatóságoknak kell indokolniok s ki kell műtatniok azt a jogalapot, met/az összegszerű kivetést p'ausibilissá feszi. Ez a döntvény nagyban fog hozzájárulni ahhoz, hogy a kivetések köze! járjanak a valósághoz és nagyon sok felébb ezést fog fe'eslegessé tenni, me- ; lyek eddig caak megnehezhetták a p$nz- i ügyi adminisztrációt s késleltettek az adók behaj ását. Trockif kiutasítása után [ Németországban akar letelepedni — február 3 j l Kovnoi jelentés szerint Trockijt, az j ellenzék vezérét a szovjet végrehajtó- t bizottsága kiu adtotta Oroszország térti- [ !e;őrői. A szovjetkormány Trockij kül- j földi tsr'ózbod'ísának minden költségét j fedezni fogja Megengedték Troc'sijtiak j azt is, hogy féleségéi és két gyerekét í magával vigye azzal a feltétellel, hogy \ soha íöbbé Moszkvába nem térnek j visszv. Trockij kijelentette, hogy Német- > országban szeretne letelepedni. Német j politikai körökben híre járt, hogy a kormány nem gördít akadályokat Trockij németországi tartózkodása elé. Válasz a „Csszl. Vöröskereszt bál védnökei köréből ..,“ cimii közleményre. Komárom, —február 3. Kaptuk a következő levelet: A Komáromi Lapok február 2-iki számában, közvetlenül a bál előestéjén „A Csszl. Vöröskereszt bál védnökéi Köréből . . .“ cim alatt közlemény jelent meg, mely egy (vagy töbo?) balvédnök „méhatiankodásáról számol be, amiért Őt megkérdezése nélkül a védnökök sorába felvették, noha a „mozgalomtól teljesen távol állanak.“ Tekintve, hogy a Vöröskereszt-bál teljes erkölcsi és anyagi sikerrel már lezajlott, helytelen volna ezt a kis intermezzót agyonhallgatnunk. Egyesületünk kifejezetten jótékony céllat rendezte baljai, még pedig az Anya és Csecsemőgondozó Intézet jctvara, mely intézet i majdnem kizárólag komáromi őslakos : anyak és gyermekek egészségének istá- I polasával foglalkozik. Szükséges volt tehát a cél érdesében a bait úgy i erkölcsileg, mint anyagilag is kellően • megalapozni. j A Vigalmi Bizottság, melyben Ko’ márorn minden társadalmi, nemzetiségi j és felekezeti osztálya arra atkalmas j egyénekkel volt képviselve, úgy hatáj rozott, hogy a fővédnökséget a varos, a politikai hatóság és a hílyöség ve\ zeiőire ruh izzák, míg a bál védnökéivé : a társadalmi egyesületek, hivatalos, ’ egyházak, iskolák és a Közélet jótékony és vezető egyéniségeit teszik meg. Ezj irányban „a bálrendezés technikai műn; kajába“ sem fordult elő „tévedés“ mert felvetődött az a kérdés is, hogy a Vigalmi Bizottság ezen h itározaiáról az igy kisie neü bálvédnököket egyenként is értesítsük. Egyöntetű felszólalásokból azonban az a vélemény alakúit ki, hogy hasonló megtiszteltetést még soha sentti vissza nem utasított, minélfogva az egyenként való kiértesítés felesleges | formaságképen mellőztetett. * A védnökök személye egyébként is - alapos megvitatás tárgyát képezte és mindennél érdekesehb dolog volna, ha kisülne, hogy a panaszos levél írója ., hozzá nagyon is köze! álló vigalmi bizottsági tag által lett beajánlva erre a megtiszteltetésre, persze abban a„ reményben, hogy ezzel hivatatbeti f őnökének, munkatársának vagy jóbarátjá- . nak a kijáró megtiszteltetést szerzi meg. Legyünk egyébként őszinték. Mindenkinek jogában áll, hogy bármely egyesületlől elvi vagy más okokból kifolyólag magát távol tartsa. De az Anya és Csscsemővédő mozgalomtól, amely különösen a háború u'án a kulturlársadalomnak közegészségügyi téren való öntudatra ébredését jelen i távoltartani magát legalább is nem kulturemberhsz méiió dolog. Dj még kevésbbé ildomos dolog ezt fennen hangoztatni. Karinfhynik vrn egy igen ötletes krokija, melyben a szőrszáihasogatóan pon*os hábo'us német típust figurázza ki. E? a német reggeltől estig egyebet sem csinál, mint pontos hossz és su'ymérő szerszámokkal ellenőrzi, vájjon nem csapják ebe az élelmiszert vásárló barátját és fultrujóságával siketül i3 megakadályozni.’, hógy szegény éhes barátja egy falat élelmiszerhez juthasson. A sok „ mérlegeléstől * végül is siegóny éhen fordul fal. Az elvi kérdéseket és a t>ü!sőséí»eket szőrszá'fusogatóan mérlegelő bál védnöklő! a szegény anyák és csecsemők is . . . nem, ezt azért mégsem hisszük. De önkéntelenül is ez jut az ember eszébe. i9%9. február 5. A Vigalmi Bizottság egyik tagja. Az útlevelek kiadása és az állampolgársági bizonyítvány A kereskedelmi kamarák üdvös akciója A kereskedelmi kamarák központja beadvánnyal fordult az illetékes minisztériumoklioz és kéri, szüntesse meg azon lehetetlen állapotokat és nthézgégebet, amiket az útlevelek kiállításának uj rendszere teremtett. Kérik, hogy a minisztérium ne kívánja, hogy útlevelek meghosszabbítása csak állampolgársági bizonyítvány felmutatása ménéit történhessek meg, Azonkívül kéri a minisztériumot, vezesse be az 5 évre szóló utleve eket és csak kivételes esetekben adasson rövidebb lejára'u útleveleket. Az 1929-ben épülő házak adómentessége. Prágái jelentés szériái az 1929 ben épütó hazaknak a törvény bizonyos mértékig adómentességet biztosit. Ez az adómentesség az építkezések fajai szerint változik. Az egyik csoportba tartoznak az uj épületes, a toldalék épületek, a teljesen vagy részben kérésziül vitt atepitsczösek, a másik csoportba a kisiakasépitkezések. Az uj építkezések, a toldalék épületek, az áiép.taezések adómentességet élvezni a) 15 évig a házbér és hazosztaty adó aioi; b) 15 évig a községi, járási és országos pótadok alói; c) 10 évig a laabőrado alól. A Kistakasük adómentességei élveznek: a) 15 évig a hazbér és a hazosztáiy adó aiot; b) 25 évig a községi, járási és országos pötadó alól, zO évig a iaaberadó ától. A szlovenszkói országos közigazgatás 250 millió koruiiás költség vetes^el dolgozik. Komarom, —febr. 4. A Národni Dennis értesülése szerint a 8ziovenszaói országos hivatal már elkészítette az 1929. évi köttségvetesi javaslatot. A napjában szétküldik az országos választmány tagjainak a javaslatot, akiket egyu.tai az első ülésre is Összehívtak. A N. D. szerint az első ütés három napig fog tartani, miután a költségvetés igen nagy terjedelmű. Általában arra számítanak, hogy márciustól kezdve az uj költségvetés alapján fognak dolgozni. A költségvetés egyébaent közei 250 millió korunkról szol, amelynek fedezésére egy 160 százalékos országos póilékot komén plat, nak, amelyből az országos hözigazga.