Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)

1929-02-05 / 16. szám II. kiadás

1929. február 5. tásnak csak 112 */o jut, miután a fenn­­aiaradő rész az államhoz kerül az Iskolák és egyéb állami intézmények kiadásának fedezésére. AND. szerint mindezekből sz következik, hogy az országos közigazgatásnak súlyos anyagi válsággal nehézségekkel kell megküz. deni és emiatt az országos közigazgatás állandóan arra fog törekedni, hogy minél több pénzt kapjon az állami alapból. Az állam ugyanis az országos közigaz­gatások részére egy 140 miliő koronás alapot létesített, amelyből ha Szlovén­­szkó legalább 40 milliót kapna, úgy a költségvetés egyensúlya némileg fedezve volna. Uj könyvek. Régi ház az országúinál. Komáromi János legújabb könyve. Komáromi János neve már maga fo­galom a magyar regényírás terén és az 5 neve elég ahhoz, kogy a legszigo­rúbb kritika is álengedje az ő szellemi alkotásait a kritika város sorompóján. Komáromi János neve annyira bele­férkőzött a magyar olvasó közönség szivébe, leikébe, hogy irodalmi szen­zációként hat minden egyes müve meg­jelenésének a hire. Éppen most jelent meg a legújabb regenye a fóégi ház az országúinál. Az országút melletti házak, messze a lakott helyektől, már puszta emhiésükre, regényes, romantikus gondolatokat támasztanak az olvasók lelkében, legyenek ezek a házak akár uiszeli csárdák, csőszházak, vagy malom­­házak, már szinte egybekapcsoltnak látjuk egy egy megható történettel. Komaromi János régi háza az or­szágúinál azért is lebilticseii az olvasót, mert ebben az ulszéii házban különös éjféleken, amikor odakint a kutyák silkölnek a fogyó hold alatt, kísérte íek is járnak, Í3tszéli ház, amelyről hull a zsindely, omlik a vakolat, amelyhez annyi ro­mantikus történet kapcsolódik önkén­telenül is, s amelyben még kísérletek is járnak, maga már lebilincseli az ol­vasót elejétől végig. De Komáromi János nemesik a ro mantikus hellyel Hódi ja meg sz oiva­­sőfP hanem az érdekfeszilő történettel is amelynek fő színhelye ez az ÉÜ Ki iffi 91 01Éjl!lL A szenzáció erejével ható könyv kapható Spitzer Sándor könyvkereskedésében Komárom, Telefon SO. Ära; 28 80 K. Az idei farsangi szexén leg­nagyobb álarcos jelmezes estélyének Ígérkezik a KFC folyó hó 12-iki farsangzásró jelmezbálja. |í A napokban küldötte széjjel a KFC vigalmi bizottsága meghívóit, de máris megállapítható, hogy a bált meghiladő érdeklődés máris kinőtt a sablonos keretek és szokások k.Ö2Űl a KFC ez­­évi jelmezes estélye méltó befejezése ?68z a komáromi farsangi szezonnak. értékes tisztelet dijakkal ajándékozza meg a KFC a legszebb első három női jelmezest, valamint a legszebb lányt, aminek pedig szinte koronája a Far­sangi királynő választása, amire érthe­tően is, lázasan készül városunk szép lányserege. Meghívókkal kapcsolatos mindenféle reklamációk Hőlczl Gyulához, a klub igazgatójához intézendők, Városháza, I. em. 3. bz. A KFC vezetősége által felajánlott értékes tiszteletdijak a napokbau kerül nek bemutatásra Braun cég Megye utcai üzletének kirakatában. A KFC vigalmi bizottsága állandóan permananciában van, a leggondosabban intézkedik mindenről ez estelivel k? p-Koraároni Lapok ____ . ______ 8 _ óidat c-otatban, szervezi nagy Mrcos gárdá­ját, úgyhogy minden remény meg van arra, hogy a KFC ezévi hagyományos farsangzáró estélye egyike lesz városunk legjobban sikerült mulatságainak, s méltóan fog sorakozni a nagysikerű KFC bálok sorozatába A trencsáni törvényszék esküdtbirősága megkezdte a gyilkos nevelönö, Schus­­dek Frida szerelmi ügyének tárgyalását. — február 5 én. nyelvoktatás. (J. W. Thompson.) 19 20. Operett a Studióbó'. „Cigányprímás*. Operette három felvonásban. Zenéjét szerezte: Kálmán Imre. Rendezi Sfk Rezső Vezényel: Polgár Tibor. 22 30: Pontos időjelzés, időjárás jelentés es hírek U ina a Dunspdota nagyszálló ból Bthnann jazz-band. Becs. 11: DMelőiti hangverseny. 16: Dé’utáni hangverseny. 19.30: Operai előadás. Uiána esti hangverseny. Brünn 1905: Farsangi zene. 21; Offenbach: „Die Verlobung bei der Laterne“ c operettjének közvetítése. Prága. 12 30: D Mi hangverseny. 1630; Délutáni hangverseny. 19.05: Tamburica­­zenekar hangversenye. 20: Szórakoztató zene. A terencséni et kW bíróság tegnap kezd e tárgyalni Schufdek Frida ne­velőnő gyilkossági bűnügyét, aki, mint ismeretes, a zsolnai Rémi szállóban több revolverlövéssel agyonlőtte barát­ját, Diener Árpád malomtulajdonost. Schusdsk Frida nem akarta elárulni törvénytelen származását Diener Árpád nak és fd , hogy *a házasságkötésnél kiderül származása. Schusdek Frida azzal védekezik, hogy Diener Árprd Öngyilkosságot kivetett el, revolverrel az aiciba lő:», mire ő nem tudta nézni kedvűének szenvedést és hat kegyelemlövést adóit le rá, A gyilkos­ság idejében Schusdek Frida és Diener Apid mámoros állapotban voltak. A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvá­nul meg. Scbusdek Frida egyik védője Arnstein DízsŐ dr., akinél valamikor szintén nevelőskCdiUt Schusdek Frida. Az államügyész előre megfontolt szán­dékos emberölésié!, vagyis gyilkosság­gal védő ja a nevelönö:, amiért halál­büntetést javasol. r-A-d-i-ó m-ö-s-o-r Szerda, február 6. Budapest, 915: H mg verseny. 9.30: H rek. 945: A hangverseny folytatása. 12: D :li harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjdentés es hires 12.20: Kurina Simi ós c gán/zenekaránau hangversenye. 13; Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 14 30: Hírek, élelmiszerárak 1530: A Magyar Rádió Uiság „Morse“ tanfolyama. 16: Szilárd Róbert felolvasása. „Történetek a pécsi lötök basák idejéből“. 16 45 : Pontos időjelzés, időjárás-, vízállás- s jelentés és hírek, 17 10: Séták a Nemzeti í Múzeumban. „A Magyar Nemzeti Mú- ! zeum antik gyűjtemény“. (Dr. Paulovics 5 fstv.n múzeumi őr.) 17.35: Gramofon hangverseny. 18 25. 0 asz nvelvoktatás. (Galkrsni Bonaventura) 19: Operett­­részletek. (Zenekari hangven-eny. Vezé­nyel Berg O.fő kainígy,) 20.30: Hing- j verseny. R Z'pernovs&y Mária és j Zipernovsky Fülöpke, hegedüorácsa I duett- estje, Poig m Tibor ('zongora) köz- | 1 remüködésévei. 22: P ntos időjelzés, j hírek és időiárásjelemés. 22 20: A | Spolarich-kávtházból: Farkas Jenő és t cigányzenekarénak hagversenye. Becs, 11: Délelőtti hangvársany, 16-* | | Délutáni hangverseny. 19: Zjnekari I hangverseny. Ihána: Könnyű esti zene. Brünn, 12 30: Déli hangverseny. 19: | Rictv>rd SraUíS: „Salome“ cimü ope­­j rájenak közvetítése Prágából. I Pozsony, 16 30: Zenekari hangverseny j Éva Madrabova dalénskesnő közremü \ | ködésével. 1 > Prága, 12 30: Dáii hmgverseny 20: | j Richard S'raus«: „Salome“ című ope- ^ j fájának közvetítése. Csütörtök, február 7. Budapest, 9 15: A m, kir. 1. honvéd 1 gyalogezred zenekarának hangversenye. 1 Vezényel: Fncsay Richard zeneügyi f igazgató. 9 30: Hírek. 9 45: A hing* verseny folytatása. 12: D :!i harangszó j az Egyetemi templomból, időjárás­jelentés és hírek. 12.20: Gramofon­­hangverseny. (13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14'3Ó: Hí­rek, élelmiszerárak, 16; Rídió Szabid Egyetem. 16 45: Pontos időjelzés, idő­járás-, vízállásjelentés és hirek 17’10: A m. kir. Földművelésügyi Miniszté­rium rádióelősdáisorozila. Póhí Hen­rik, az OMGE tangazdaságának felü­gyelő: „Juhászainak jövő irányzatai“ j 17 40: Magyart Imre és cigányzeneka - ä I rának hangversenye. 18 45: Angol! Farsangi naptár Február 9 Az Ipjroskör műsoros tánc­estélye a kultúrpalotában. Este 8 étra. Február 12. A KFC. jelmez-estélye a Vigadóbar. Febiuir 17. Zenész bál a Dózsa.féle Vigadóban, es>e 8 órakor. JÓKAI MÓR összes müvei diszkiadá-I sának egy 76 kötetből álló sorozata jutányos áron esetleg havi rész­letfizetésre is eladó. A RÉVAY NAGY LEXIKON.nak úgy teljes 20 kötetes sorozata, mint egyes kiegészítő kötetei is beszerezhetők részletfize­tésre Spitzer Sándor könyvkereskedésében, Komárom, Nádor-u. 29. HÍMEK. — Psruügyi bizottsági üíás a város­nál. Komárom város képviselőtestüle­tének pénzügyi bizottsága február 7 én, csütörtökön délu árt 5 órakor a Város­háza nagytermében ülést tart. — Dürer A b-rt ólata és művei. A Jókai Egyesület meghívására vasárnap Limbacher Rezső dr. tirtott vedlett ké­pemre! íhuíziralt szabidoktatási előadást a komáromi kultúrpalota termében Dü­rer Aibariről, a magyar származású nagy festőművészről és grafikusról, aki a humanizmus korában virágzott és halálának négyszázados évfordulóját a múlt évben üüe meg a művelt világ. Dürer emlékére szü óvárosa, Nürnberg rendezed a múlt évben nagy ünnepsé­geket, amelyeknek középpontja volt a nagyszabású és a maga nemében pá­ratlan Dürer-kiállitás. Ennek a benyo­másaiból keletkezed Limbs eher dr. elő adása, aki az esztétikus látó szemével mélyed* el a latotokba és mint a szí­nes f-myképezásnek Sdovenszkóban egyedül álló művésze, a legszebb re­produkciókban örökítette meg a Dürer ntígy nevéhez és életéhez fűződő emlé­keket, Ezek vonultak tél a nézők sze­mei előtt a nagy művész ifjú éveitől kezdve egész hutáiéig, egy folyton emel­kedő és a vfgín a legnagyobb művé szi magasságokig lendülő életpálya min­den szépségével és gatd-igsagával il­lusztrálva. A tudós előadó gondos is­mertetésiben alkotó elemeire bontotta a művésznek egész oeuvrejáí, jellemezte a grafikusban az elsőrangú fa- és réz­metszőt, akinek alkoiásai mitsem vesz tettek a letűnt évszázadok alatt frisse­­ságükből; bemutatta a festőt, a magával mindig elégedetlen alkotót és alkotásait, az emberi test szépségeinek ujjongó lelkű és áradozó előadásu költőjét, a leld mélységeknek gigantikus erejű megérzékitőjét. Mindezt beállítva a kö­zépkor miliőjébe, ahoi még hasztalanul keressük a női ideáinak költői felmt gssztalását az aszketikus polgárcsaládok ». létének erfcö'cseiben. Limbácher nem * • napig tartott - a pihenés napját is szá­mítva — a világ teremtése. Ezért a hetes szám volt mindig a tö­kéletesség jele. Mintha csak en­nek igazságát akarná bizonyítani 7 előnyével az ismert, jófajta ^Schicht terpentin szamssmpan 1 eló csak a Dürer-irodalom teljes ismereté­vel, hanem a kutató szorgos munkájá­nak részletes eredményeivel is jellemezte előadásának tárgyát, lebilincselve hall­gatóinak figyelmet, akik hálásan tapsol­ták meg a minden izében értékes elő­adást és annak tudós előadóját. — Vallásos estély a Kollégiumba«, Nagysikerű és igazán lélekemelő val­lásos estélyt rendezeítí a református egyház vasárnap, február 3-án, a Kol­légium nagytermében. A nagyszámban egybegyült hivek közös énekével beve­zetett vallásos estélyt Kovács Jószef főg. Vili. o. t. szívből fakadó szép imája nyitotta meg,ameiy Után a komoly­­tartalmú és nívós műsor következett. A bibiiíimagyaráiatot Galambos Zoltánref. lelkész tartotta, ezúttal is mélyenszántó gondolatokkal gazdagítva megragadó előadását, Szabó István fg VIII. o. t. talpraesett természettudományi előadása nagy tetszéssel találkozott, ugyancsak szépen eíőadott vallásos énekével és Kersék „Tamás“ c. költeményének ha­tásos eiszavalásával teljes dicséretét érdemelte ki a hallgatóságnak. Tóth­­károyi Ibolyka főg. VII. o. t szép ké­szültségre valló zongorajátéka (T varnyik: Magyar népdal változatos) nagy remé­nyekre jogosító talentumról tanúskodott. Kovács József főg. VIII. o, t. szép szava­latával ért e! nagy elismerést. Tó hkárolyi Ibo'yka és Tóth Kálmán főg. Vili. o. t. ügyes hegedílkeítőse teljes tetszesse! találkozott. Végül Vizváry László főg. VII. o. í. imája és a közönség közös éneke (Az Úr énnekem őrző pásztorom) zárta be a szivek és lelkek nemesítését szolgáló szép vallásosestélyt. — Házasság Kürthy Győző Kürt és Für községek veze ő jegyzője és (fel- 8őoroszionyi) Kys Gizi Trencsén, há­zasságot kötöttek. — D oktorrá avatás. Goldfahn Mik­­lös föidinket február 2-an avattak a prágai német egyetemen az orvosi tu­dományok doktorává. — isanna M .r e Dar?é. Aki szom­baton a budapesti rádió stúdiójának hangversenyeben gyönyörködött es ezek számi ezekre, tízezrekre tehető: az növekvő irgalommal h iügatta a zongora ifjú csodájának, Jemne Marie Darre francia zongoraművésznőnek hangver­senyét. Csats három számot játszóit a stúdióban, de ez a három szám olyan voií, hogy ismételve és újra keilet! volna eljátszania, hogy mindenki betel­jék ennek a csodálatos játéknak zengő szépségeivel. Jeanne Marie Dáné ismét Komáromba jön, ahol a múlt évben hódított és tüneményes sikert aratott. Jeanne Marie Darré idei hangversenyén zsúfolásig fog meglelni a kultmpdota terme, mert nemcsak ez a város, de az egész környék, Magyar Komárom, Ógyaila, Érsekújvár müáriő és zene­kedvelő közönségé itt lesz, hogy gyö­nyörködj ik ennek a kivételesen" nagy művésznőnek varázslatos játékában. Az idei műsora nagy feladatot ró reá, mert műsorába feivette B;chnak egy tílasz­­szüíus müvét is, Buioni átiratában és Beeihaven F. dm szonátáját. A fran­ciánál azt tartják, hogy a nagy német klasszikusoknak munkáiba nem tudnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom