Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-04-17 / 46. szám

<46. cvsKAm, évloljraiu, Kedd, 1928. április 17 SlSUsetéai ár Mehnlovák értékben: Bnlyben és vidékre postai szétküldéssel: Kjéé«* évse 80 K, télévrs 40 K, negyedévre 20 X. — ItŰMldSa 150 Ki. syes rsán ára t 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mádor-n. 19., Megjelenik hetenkint háromszori kedden, csütörtökön és szombaton Az autonómia és furkósbot. Komárom* —ápr. 16. Az .„Autonómia“ szerkesztői ^ugyancsak megjárták, mikor auto­­aiomista pártjukat épen ZsolDa vá~ fosában,, a kongresszusod geográfiai közismert középpontján akarták iriegalakitani. Maguk sem igen bíz­tak a vendégszeretetben, különösen nem a szlovák néppártéban, amely Zsolnán mérszerepet visz, ahol még ainicselcik is teli vér néppárti. A szerkesztők ezúttal rosszul szer­kesztettél: meg utimarsrutájukat és pártalakitás helyett börtönbe jutot­tak, még pedig bevert fejekkel. A harcias réppárti honatyák, akik Zsolnáról ép úgy, mint Rózsahegy­ről behódollak,airormáoypárti huso3 fazekak mellé, kitünően levizsgáz­tak az autonómiáinak tudományából. Kezdetben a Rlinka-párt egészen magának s^játitoüa ki az autonó­miát és azt, hogy más pártok is, köztük ;a kisebbségek szintén az autonómia révén akarják helyze­tüket rendezni a köztársaságban, ahol a nacionalisták nemzeti álla­mot akarnak csinálni, mikor kisebb­ségben vannak, sohasem nézték jó szemmel. Mikor .pedig Hlinka és páutja cserben hagyta &s auto­nómia elvét, azá feladta és azt hirdette, hogy as uj tartományi közigazgatás az első lépés az auto­nómia felé, gúnyos nevelésbe ful­ladt ez & naiv és iiainden politikai ■okosságot nélkülöző mosakodása. A tömegek az autonómiát nem jelszónak tekintik, hanem program­nak, amelyet nem is Hlinka talált ki, hanem Amerika szabad földjén keletkezett. ,A községi választások irtózatos veresége egy kicsit kijó­zaníthatta volaa a szlovák néppártot mákonyos álmából, de még nem tért teljesen magához. Mikor reájuk olvasta az „Autonómia" elvtagadá­sukat és politikai aktivizmusuk árát feszegette, akkor elővették a kapa­­citációnak ősi, primiliv fegyverét, a furkősbotot. Törvényhozók ron­tottak be az autonomista párt ala­kuló gyűlésébe és a rendőrség sze­­meláttára elintézték a vezetőket, akik véres fejjel menekültek a rendőrgég karjaiba, amely azután hermetice megvédelmezte őket és szállást is adott nekik állítólag a rendtörvény alapján. Hogy az „Autonómia" szerkesztői olyan ostobák lettek volna, hogy maguk vittek bizonyitékokat irat­­táskáikban önmaguk ellen, ezt igen nehéz megérteni. Akik konspirál­­nak és a sötétben van okuk buj­kálni, azok nem mennek a napra sütkérezni a rendőrség közelébe. Egész bizonyos, bogy a kormány­nak sem kellemes semmiféle auto­­nomista. mozgalom, mely a centra­lizmus vizeit zavarja. De hát az autonómia nem olyan gyenge dolog, hogy annak megárlson egy-két zsolnai fütykös, mert az az auto­­| nomia olyan, mint Anleusz, ha ; elemével érintkezik, uj erőre kap. A Snácky-féle autonómia céljait csak homályosan ismertük. De mivel a mi kisebbségi programunk­énak is szerves tartozéka az auto­­mornia programja, amelyet nem «■tekintünk egyszerű fenéksulynak, mint a néppárt, hogy azt a magasba való emelkedésnél hajónkból kidob­juk, minden mozgalom, amely a eemtralizmus ellen indul, rokon­­szenvünbkel találkozik még akkor is, ba Zsolnán egyéb argumentum hiányában bunkósbotokkal vitat­koznak is vele az autonómia levi­­tézleít hívei. POLITIKAI SZEMLE. Komárom, — április 16. A bírósági szervezetről szóló törvényjavaslatot még 1926. évben benyújtotta a magyar .nemzeti párt és az országos keresz­­•uényszocialista párt a nemzetgyűlés elé, azonban a rendkívül fontos ügyben még mind a mai napig nem történt semmiféle lépés. A szlevenszkói ügyész­ségi és bírósági szervezetről szóló tör­vényjavaslat átment a kezdeményező bi:*ttságon és elkerült az alkotmány­ügyi bizottság elé, amely még 1926 december ll*én Gazsik dr., akkori szlovák néppárti képviselőnek aáta ki, mint előadónak. Az előadó orból azon­ban időközben miniszter lett és az egész törvényjavaslat azóta csendesen pihen valamelyik íróasztal fiókjában. A magyar nemz. párt és a Deutsche Zipstr Partei törvényhozó klubja most bead­vánnyal fordult a nemzetgyűlés elnöké­be/, amelyben sürgetik, hogy tegyen a házszabályok értelmében olyan in­dítványt a képviselőháznak, amely sze­rint a képviselőház utasítsa a bizottsá­got, hogy a törvényjavaslatot záros ha­táridőn belül tárgyalja le. Ugyancsak megsürgette a fenti törvényhozók klubja a magyar nemzeti párt és a Bund der Landwirte képviselői által benyújtott s a szlovenszkói és ruszinszkói nyugdíja­sokra vonatkozó törvényjavaslat mielőbbi elintézését is. Ismét szó van Svehla helyettesítéséről. Svehla miniszterelnök betegségéről megnyugtató jelentéseket adnak ki hi­vatalosan, amelyek szerint állapota ja­vul, politikai körökben mégis ártól beszélnek, hogy számolni kell azzal az eshetőséggel, hogy hosszú időn át nem lesz képes vezetni a kormányt. Ebből arra következtetnek, hogy hamarosan fői fog merülei annak szükségessége, hogy a kormányban személyi változá­sok álljanak be. Prágai hír szerint erre nézve tárgyalások folynak és a koalí­ciós pártokban a kormány rekonstruk­ciójáról tanácskoznak. A cseh agrár­párt vezető személyiségei már meg­egyeztek a személyi kérdésben, ameny­­nyiben Malypeír képviselőházi elnököt ajánlják Svehla helyettesének, a kép­viselőházi elnöki székbe pedig Bradac képviselőt jelölték ki. A kormány ál­talános rekonstrukciójára nézve egyelőre csak külömböző kombinációk vannak forgalomban. A Národny Politika a változás lehetőségét véglegesen meg­cáfolja. Benes mégis elutazik Londonba. A külföldi sajtóban néhány nappal ez­előtt az a hír kelt szárnyra, hogy Be­nes dr. külügyminiszter Londonba szán­dékozik utazni és ottani időzése alatt magánjellegű látogatást tesz Rother­­mere lordnál is. Ezt a csehszlovák távirati iroda hivatalosan megcáfolta, Benes külügyminiszter tegnapelőtt fele­ségével több heti tartózkodásra Délfran­­ciországba utazott. A lyoni pályaudvaron a külügyminisztert Osuskydr. párisi követ és a párisi csehszlovák követség tiszt­viselői kara fogadta és üdvözölte. A külügyminiszter párisi tartózkodása ki­zárólag magánjellegű. Az autonomist a pártalakulás és a szlovák néppárt tagjai. A Národné Noviny értesülése szerint a Zsolnán megakadályozott autonomista pártalakuláshoz a szlovák néppárt több tagja bejelentette csatlakozását. Kiimko, Krcméry és Janik szenátorok, Hvozdik és Pólyák képviselők volnának azok, akik az autonomistákhoz csatlakoztak volna. A fenti lap e híradására a meggyanúsított törvényhozók közül Klimkó szenátor és Hvozdik képviselő fölhatalmazták a Slovákot annak köz­lésére, hogy Sznaczky mozgalmával semminemű közösségük nincsen. Pólyák képviselő jelenleg külföldön tartózkodik és csak hazatérése után fog nyilatkozni az ügyben. A Slovák egyébként Sznacckyt és társait az autonómia apostatáinak nevezi, akik beszenyezik az autonomisták jó hírnevét. A néppárt lapja szerint auionomistának csak az egyedül autonomista szlovák néppártban lehet helye. A pártalapitás sikertelen­sége csak megerősíti a párt egységét, — írja a Slovák. Az országos keresztényszocialista párt választási zászlóbontása Komáromban Szüllő Géza dr. országos elnök Szlovenszkó autonómiájáról Alapy Gyula dr. jelölése a tartományi képviseletbe — Saját tudósítónktól. — Az országos keresztényszocialista párt komáromi helyi szervezete és járási körzete vasárnap tartotta Komáromban nagygyűlését rendkívül nagy érdeklődés mellett, amelynek igen nagy fontosságot adott Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő, országos elnök megjelenése és nyilatkozata. A komáromi pártkörzet az, amely mindenkor elsőnek nyilatko­zik meg a legfontosabb politikai és pártkérdésekben. Innen indult ki annak idején a keresztényszocialista párt bel­­életében a tisztító eljárás gondolata és a Leliey-rezsim felszámolása; Komárom nyilatkozott meg elsőnek a két magyar párt létrehozandó bőke ügyében és az itteni páriiförzet mintaszerű vezetése mindenkor nagy súllyal esett a válasz­tások mérlegébe. Komáromban bontott zászlót az országos keresztényszocialista párt a közelgő tartományi és járási kép­viseleti választásokra, amelyeknek fon­tossága a magyar nemzeti kisebbség létérdekével áll a legszorosabb össze­függésben. Komárom, — április 15. A kontárom! helyi pártszer­vezet közgyűlése. A komáromi Vigadó nagytermét szép­számú közönség kereste fel már dél­előtt 10 órakor, hogy tanúja lehessen a párt vezetőinek részéről elhangzó nyi­latkozatoknak. Doszíál Jakab nagyipa­ros, a helyi szervezet elnöke meleg szavakkal nyitja meg a közgyűlést és üdvözli a megjelent illusztris vendége­ket: Szüllő Géza dr. országos elnököt és Böhm Rudolf országos főtitkárt (éljenzés), majd rövid szavakkal ecse­teli a helyi párt múlt évi életét és tör­hetetlen hitének ad kifejezést afelett, hogy a vállvetett munka végre elérkezik diadalához. Schindler Lajos titkár elő­terjeszti a titkári jelentést, mely meg­emlékezett a munkás szakszervezet meg­alakításáról, a pártéletről és a községi választásokról, majd előterjesztette a számadást, amelyet egyhangúlag elfo­gadtak. A tisztujitás tartamára Domány Ferenc korelnök veszi át az elnöki tisz­tet, aki meleg szavakban ecseteli azt a HOFBADER ANDOR bútoráruháza = Jókai Mór-utca 16. Komárno. Óriási választék: Háló-, ebédlő-, áriszoba- és szalonberendezésekbfcn, ^ SAJÁT MŰHELYEK. Dijtalan csomagolás. Kedvező fizetési feltételek-Értesitem a t. közönséget, hogy üzletemet meg­nagyobbítottam mintatermekkel. Ahol állandó kiállítást rendezek a modern bútoripar remekeiből. Megtekintés vételkényszer nélkül T

Next

/
Oldalképek
Tartalom