Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-01-10 / 4. szám

2. oldal, Komaromi Lspöá 1928. január 10. Kittenberger Kálmán * 1903—1926 * /VCtCt "/IJ í liKtlUUf i 199 fényképpel, két rajzzal és egy tájkép melléklettel. «fgasaEgB»aaiira«'Ba^ i4 legszebb magyar könyv vadászoknak és természetbarátoknak! A könyv ára 208 ckorona A könyvet 40 koronás A könyvet 40 koronás havi részletre szállítom Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Komárom havi részletre szállítom Az újságírás megbecsülése. Irta : Krepelka Elek. Különös jóérzéssel és megelégedéssel olvastam, hogy az egyik kopenhágai gimnáziumban, a felsőbb osztályokban rendes tantárgynak vették fel az állandó újságolvasást, a tanrendben ezentúl he­tenként négyszer lesz ujságolvasási óra, az órán a diákok átolvassák a napi­lapokat, az érdekesebb cikkeket meg­beszélik a tanárral, aki nyilván maga is újságíró, a cikkből a tanulók dol­gozatokat készítenek, esetleg levélben fordulnak a cikk szerzőjéhez. Őszintén szólva, eddig nem ismerem a szimpatikus dán nemzet újságírását, mindössze annyi élményem van belőle, hogy két évvel ezelőtt, mikor a cseh­szlovákiai magyar újságírókat először hozta össze egy közös eszme Pősiyén­­ben, a kursza'ónban vacsora után pár percet körünkben töltött az egyik leg­jelentősebb dán lap főszerkesztője, akit hazájában körülbelül olyan lisztelet vesz körül, mint a magyar újságírásban Rákosi Jenőnek jut ma, Néni emlékszem már potösan a nevére, az újság címét is elfelejtettem, de nem fontos most, ami megmaradt bennem, legfőként a lenyűgözően kellemes megjelenése es­télyi ruhájában olyan volt, mint egy szerencsés államfárfiu vagy egy körül­rajongott iró, szép magas növésű ter­mettel, megnyerő arccal, karakterisz­tikus vonásokká*, a haja hófehér volt, étetkora már jól a hetvenesben i3 lehe­tett. Pöstyénben keresett reumájára gyó­gyulást, a fürdőigazgató, mint egyik legelőkelőbb vendégére hivatkozott. Mi magyar újságírók, akiknek kedvéért jött le jóformán este a kurszaíónba szobá­jából, ahol már délután akartuk meg­látogatni őt, de fáradt volt akkor, az éjszaka előtt meg nekünk kellett visz­­szautaznunk, természetesen körülfogtuk őt kérdéseinkkel, németül beszélt hoz­zánk, hogy milyen Dániában az újság­írás, milyen szerep jut ott az újság Íróknak a közéletben, hogy helyezked­nek el társadalomban és így tovább. Az öreg ur szívesen beszélt sokat, lát­szott rajta, hogy jól esik neki az érdek­lődésünk és az, hogy ő is megismer­heti némileg a magyar újságírást, ami­ről, mint udvariasan kijelentette, már sok szépet halott. Végül mennünk kel­lett, az autóbusz már várt ránk a szál­loda előtt, hogy kivigyen az állomásra s az előkelő kolléga szívélyesen elbú­csúzott mindegyikünktől. Az autóbusz­ban még sokáig beszélgettünk a dán főszerkesztőről, a beszélgetés során többször rátértünk arra, amit megtud­tunk tőle, hogy Dániában mennyire könyebb helyzete lehet az újságíróknak, mint nálunk magyaroknál, mert sokkal komolyabban fogadja az újságírást ott a közönség, amely bizonyára több meg­becsüléssel és megértéssel van az új­ságírók munkája iránt, mint a mi kö­zönségünk. Önkéntelenül bukkant fel emléke­zetemben ez a két év előtti élményem, mert csakugyan élményként hattott rám akkor a dán főszerkesztővel való talál­kozásom és most, mikor utána gondol­kodom, természetes dolognak találom azt, hogy Kopenhágában a gimnáziumban rendes tantárgy lett az újságolvasás. De annyi bizonyos, hogy ezzel olyan példát statuálnak, amely legszebb bizo­nyítéka az újságírás megbecsülésének és elégtétel azokkal szemben, akik sok« szór szeretik kézlegyintéssel elintézni az újságírók idegölő, nehéz robotját. Az újságírás értékelése, mióta Bis­marck kimondta az újságírókra nézve Italán nem hízelgő véleményt, amely bb szállóige lett, bizony nagyot változott azóta addig, mig most a ko­penhágai gimnáziumban arra találták érdemesnek az újságírást, hogy az új­ságolvasást rendszeresen tanítsák a diákoknak s mig idáig eljutott az új­ságíró munkájának megbecsülése. Bis marck mondása óta hallottunk néhány ugyancsak tekintélyes pozícióból el hangzott vallomást az újságíró mellett, mint például lord Beaconsfield alias Disraeli kijelentései voltak, akinek sze­­retete az újságírók iránt abból a kö­rülményből eredt, hogy pályafutása kez­detén maga is újságíró volt. vagy mini a sok közül Ramsay Mac Donald ki­jelentése volt miniszterelnöksége korá­ban, hogyha mindenben csalódni fog, szorítsanak kis helyet néki is még az újságírók körükben, hogy visszatérjen régi szerelméhez, az újságíráshoz Ber­nard Shawról rie legyen szó ezúttal, Mussolini az .újságírásnak köszönheti karrierjét, mint manapság minden je­lentősebb közéleti egyéniség, Lloyd George ma újra publicisztikával fog­lalkozik és a sajtó jelentőségének ekla­táns példáját mutatta meg a világhá­ború alatt lord Northcttliffe, akinek szerepében utóda, lord Rothermere ese­téből is láthatjuk ezt. De nemcsak nyu gáton foglalta el a sajtó megillető he­lyét a közéletben, hanem nálunk ma­gyaroknál is aránylag hamarosan fel­ismerte politikusaink legjava az újság­írás jelentőségét, hogy csak Kossuth példáját említsem, akinek közéleti sze­replése szorosan egybeforrott a magyar újságírás indulásával, Eötvös, Deák (húsvéti cikke!) mennyire értékelték már a sajtót, Andrássy szintén nagy hive volt az újságíróknak és Tisza István is * felismerte nehéz idejében a sajtó fon- jj tosságát. Mi pedig ott tartunk, hogy Vass miniszter csakugyan megható be­szédet tud mondani a magyar újságírás magasztos feladatáról, amit a sajtónak kell betöltenie a nemzet életében és a kötelességek mellett már néha az új­ságírók szociális helyzetére is gondol­nak. De ne arról beszéljünk, hogy milyen a magyar újságíró sorsa, akinek egesz élete energiájának felőrlődje másokért, hogy végül maga észrevétlenül tudjon meghalni. Ne arról beszéljünk, hogy sokszor a gondok miatt, (az uj-ágiró a legkollektívabban érző ember) amiket mások élete kényszerit beléjük, a ma­guk súlyos életkörülményeiről megfe­ledkeznek. Helyezzük csak a magyar újságírót társadalmunk kaleidoszkóp jába s látni fogjuk, hogy a magyar újságíró még ma is a társadalom leg­­tragikomikusabb figurája. Hogy igy van ez, inkább a társadalomra nézve elítél­hető. mint az újságíróra nézve kelle­metlen. Mert az újságírók, mihelyt meg­érzik, hogy a társadalom más szemmel néz rájuk, mint a többi tagjára — pe­dig nagyon megérzik ezt, hiszen nin­csenek nálukná! neuraszténiásabb és érzékenyebb lelkek, csak igy képesek reagálni olyan eseményekre, amikhez tulajdonképen nékik semmi közük nin­csen s már az is, hogy sokféle dolog után kell állandóan érdeklődniük, fel tételezi a bizonyosfoku neuraszténiás lelkiállapotot — egyszerűen féllábukkal kiállnak belőle. A társadalom megy a maga utján, az újságíró vele tart, de félre áll a szélre, oldalt kullog, igy többet lát meg a társadalomból, mint az, aki benne megy, a zárt sorok kö­zött, de jobban látja meg az utat is, mely a célhoz vezet, amit a társadalom­nak el kell érnie. Annak, hogy a közéletben mégis olyan nagy szerep jut az újságíróknak, az az oka, hogy épen az újságírókban fejlődik ki legjobban a kritikai érzék, ami nélkül a közéletet nem is lehet elképzelni. Az újságírónak ez a tulaj­­dósága, a kritikai érzék bírása csak­nem fölényt ád néki az intelligens kis tőkéssel szemben, aki pedig a nyolc gimnáziumi és öt egyetemi év alatt megszerzett diplomájával a kezében legtöbbször a féibemaradottság vádiá­val szerelné leinteni az újságírót. D: rendszerint rossz véleményük van a törvényhozó és törvényliisztelő polgá­roknak is az újságírókról, akik min­denbe beleszájaskodnak és beíeokve tétlenkednek, (mint mondják róluk) olyanba, amihez nem értenek. A való­ság pedig az, hogy az újságíró arány­­tdánul többet tud, mint más intellek­tuális pályán működő egyén, az újság­írónak csakugyan sokféle foglalkozás­hoz van köze, a társadalom alkalmi orvosa, amire a betegség diagnózisa közben kell kiképezni magát, ellentét ben a hivatásos orvossal, akinek ek­kora már kifogytak a rtceptjei, az új­ságíró dilettáns ügyvéd, aki a parag­rafusok hiányos ismerete ellenére egy természetes törvény alapján védi az ember jogát az élethez, az önállóság hoz az erőszakkal szemben, az újság­író dilettáns ügyész, aki az igazság és tisztesség nevében vádat emel a poli­tikai túlzások vagy a gazdasági mér-A „Deborah“ zsidó leánysgyesüiet szombaton, január 7-én este rendezte meg a kutturpalota nagytermében ez évben első kuiturestéjét, amelynek köz­pontjában Kurucz János, a népszerű magyar dalköStő szerepelt. Kurucz János, vagy ahogy a magyar művészvilágban ismeretes: Kurucz Jancsi, tudvalevőleg komáromi származású és igy tulaj­donképen hazatért szüleinek láto­gatására, mielőtt újra kimegy Ameri­kába, immár hetedszer. Az est iránt szép érdeklődés nyilvá­nult meg és Kurucz Jánost mindjárt a pódiumra való fellépésekor meleg taps fogadta. Ezután közvetlen hangon mesélt amerikai élményeiről, a közön­ség nagy érdeklődése mellett, főként arról, hogy milyen nehéz Amerikában a művészi érvényesülés, ahová csak a dollár miatt érdemes kimenni. Amerikai élményei közt megemlítette azokat a humoros perceket, melyeket Fedák Zsazsával, Beregi Oszkárral, Király Ernővel, Bánky Vilmával és a többi, Amerikában is bearrivált magyar mű­vészekkel élt át. Sok újat természetesen nem hallottunk, ezeket már nagyjában mind elmondta a budapesti Fészek­klubban és a „Színházi Élet“ pletykáiból is több anekdotáját ismertük már. A közönség azonban szeretettel hallgatta Kuruczot, aki az ő körükből szakadt ki az uj világba, hogy a ma-Vasárnap délelőtt Stern Bernát az itteni neológ zsidó hitközség nevében megjelent a rendőrségen, hogy felje­lentést tegyen ismeretlen tettesek ellen amiatt a vandalizmus miatt, amit az elmúlt éjszaka leple alatt elkövettek a temetőben. Elmondta, hogy reggel fel­kereste őt a temető őr, aki a temető kOzepén lévő házban lakik és éjjel arra lett figyelmes, hogy féktelenségek ellen, az emberi jog alap­ján, sokszor nem tekintve arra sem, hogy a hatalom erőszakát melyik ren­delet szentesíti (ilyenkor a vádló új­ságíró maga is vádlott lesz), az újság­író közkatona, aki az első rajvonai­­ban hullik el a harcban, vagy viszi győzelemre az uj eszmei és végül az újságíró egész ember az emberek kö­zölt, mert öss/es idegeivel érzi és éli át a mindennél erősebb élet zuhatag­­jál. Minderre a közönség nem gondol. Reggel kezükbe veszik az újságot és legtöbbször megint arrogánsán elinté­zik az ujságirós munkájáí. A magyar újságíró most is, csaknem mindig, munkájának megbecsülése ás értekelese helyett a közíudatöan a társadalom tragikomikus alakja, akit mindenki megmosol foghat. Ugyanakkor egy másik kis nemzet­ben úgy becsűik meg az újságírók munkáját, az újságírást, hogy hed négy órábin tanítják a gimnázium felső osz­tályaiban az újságolvasást, rendes tan­tárgyként. Két nemztt kétféle szokása. Amerikába sodródott magyarok szivét. Előadása végén kijelentette, hogy nehéz szívvel megy ki újra Amerikába, ahová őt is vonzza a dollár, de igazán otthon mégis csak itt érzi magát és ha teheti, egy év múlva megint visszajön szülő­városába, amelynek kedves emlékét nem feledi ei az idegenben sem. Kurucz Jánost közvetlen előadása után a közönség lelkesen ünnepelte, majd több magyar dalt játszott el a zongorán igaz interpretáló művészettel, később pedig saját szerzeményeiből is bemutatott néhányat. Különösen nagy sikere volt Ady Endre verseire meg­zenésített két szerzeményével, melyeket Budapesten először január 24-én ád elő szerzői estje keretében. Az esten fellépő Grossmann Man­óinak, aki a rendezés fáradságos mun­káját is irányította, szintén szép sikere volt a Kurucz dalok tehetséges ének­lésével és többször kellett ráadást adnia Grossmann Manci énekét maga a szerző kisérte zongorán. Hoffmann Lulu egy Ernőd Tamás és Álba Nevis verset szavalt el. Kellemes meg­lepetés volt Haasz Endre szavalata, aki egy Kosztolányi és egy Mécs László verset mondott el, később pedig ráadásul két Ady verset, mindegyikben érvényesítve művészetté tökéletesedett előadó képességét. (k.) Erre tulajdonképen a iemetőőrt a beteg felesége figyelmeztette, kinek álmatlan éjszakái vannak. Ugyanakkor kutya­ugatásra is figyelmes lett. Reggel azon­nal körüljárta a temetőt és nagy meg­döbbenésére észrevette, hogy a két évvel ezelőtt, a volt rabbi Kurucz János dalköltő, mint szombati estéjén kijelentette, nehéz szívvel megy el hetedszer Amerikába, ahová egyedül a dollár vonzta őt, de megígérte, hogy egy év múlva újra visszatér szülővárosába. — Saját tudósitónktól. — Komárom, január 8 gyár dalia! közös sorsba dobogtassa az Eleinte azt hitték, hogy vasárnapra virradó éjszaka vandál kezek rombolták szét a zsidó temetőben egy volt rabbi síremlékét, később kiderült, hogy a szélvihar dúlta szét, — Saját tudósítónktól — Komárom, január 8-án. a temetőben valamilyen kemény tárgy a földre zuhant.

Next

/
Oldalképek
Tartalom