Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-09-08 / 108. szám

^effyvf»»nyoleadUí évfolyam, 108. szám. Csütörtök, 1987. szeptember 8. ®iőíiseift#i &í «»«hwlöTák értékbenj <l*Í7b<SB ég vidékre postai «sétküidé»*«!: «afei* fern* 80 K, félémre 40 5. negyedév*« ?S l - Külföldön *50 Ki. ytta «n&m ára : 80 ffllér. ALAPÍTOTTA: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. i Szerkeixtöiég ég kiadóhivatal: Nádor-n. 18,, Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton, Ut az általános műveltség felé. Az általános műveltség alapjait az iskola rakja le. A mai iskola egészen más, mint a régi iskola voll; más az iránya és ez a ma­gyarság céljait nem elégíti ki. A mai isko a az államnyelv tanítására helyez súlyt és ezt viszi keresztül tantervében úgy az alsó-, mint a középfokú oktatásban. Az állam­nyelv megtanulá-ának szükséges volta fe ett nem vitatkozunk. Gyer­mekeink igenis sajátítsák el az ál­lamnyelvet. Mi azt az elvet valljuk, hogy a több nyelv meg tanulása emeli a műveltséget és az ember értékét. Kornélon, — szept. 7. télén tárggyal (göröggel) tömik tele a fejüket, amelynek az életben soha semmi hasznát sem veszik. A so­vinizmusnak is rá kell jönnie, hogy bármennyire nem kellemes a németség a határokon belül, de éppen olyan szükséges a nyelve a határokon túl. POLITIKAI SZEMLE Országos pártvezetöségi ülés Léván. — Okvetlen megtartják ez évben a községi választásokat. — A Wiagyar Nemzeti Párt ülése Felsövámoson. — A Svehía kormány átalakulása. — A Slovák éles támadása a földreform végrehajtása miatt. — Sürgősen novellálják a szociális biztosítást. A leócsáro ni szokott magyar rezsim a att Mármarosszigettői Po­­zsonyig, ahol vegyes nyelvterület volt, csaknem mindenki három nyelven beszélt: az anyanyelvén kívül értett németül és magyarul, de a magyarok és németek is ér­teitek egy szláv nyelvet. A magyar isko ákból ma hiányzik a német nyelv. Sz'ovenszkó iskola­­politikájának egy súlyosan kifogá solható ré-ze ez. A magyar gyer­mek a régi középiskolán hit éven át tanulta a német nyelvet és annak legalább is az elemeit megtanulta, amel yH azután az élet­ben, a közös hadseregben is bo'do­­gult.de mehetett vele akü földre is. Ma e helyett megkapja a szlo­vák vagy a cseh-zlovák nyelvet, amel yet észak felé egy darabkán utazhatik, de azután megáll és el­fogy a tudománya. Jóleső segít­sége lenne kisegítő nyelvül a né­met nyelv, de a középiskolában csak rendkívüli tantárgy és azt az amúgy is túlterhelt tanuló ifjúság­nak csak a kis hányadrésze ta­nulja. Pedig a helyzetet a statisz­tika vüágitja meg legjobban. A köztársaságnak tulajdonképen min­den harmadik lakosa beszél németül. A történelmi országokban ezt igen jól tudják, mert ott a középisko­lákban a németet tanítják, csak a magyar iskolákból száműzték. Pedig a német nyelv világnyelv is, mig sem a cseh, sem a szlo­vák nyelvvel nem boldogulunk, ha nyugatra megyünk. Ellenben a német nyelvvel még Franciaor­szágban is meg lehet már élni, mert a boche-gyülölet helyét kezdi elfoglalni az okos élniakarás, amely belátja, hogy egy hetvenmilliós népet nem lehet lenyelni olyan népnek, amely minden esztendő­ben fogy és pontosan tizenöt esz­tendő múlva már csak fele lesi a német nép számának. Igen helytelennek találjuk, hogy gyermekeink nem tanulhatják meg a magán szorgalom sokszor elér­hetetlen ulja nélkül a német nyel­vet a középiskolában és a polgári is- j kólákban és ehelyett teljesen érték- 1 Komárom, — szeptember 7. A Magyar Nemzeti Tárt országos pártvezetősége pénteken, szeptember 9 én, délelőtt 10 órakor Lávan országos ütést tart. Az országos ülésnek legfontosabb tárgya Szení-Ivány József nem2e gyűlési kép­viselőnek, a párt vezért nett beszámo­lóján ^ ívül, a községi képviselőválasztás dolgában leendő állás fog tatás, amely országszerte nagy érdeklődést vált ki, mert az országos pírt vezetőség a lévai gyül ' f n kezdi meg a választási akciót. A községi képviselőválasztásokat még ez évben megtartják. A községi választások nagy gondot okoznak »zoknik a pár oknak, amelyek ezek ő várják p e.'ztzrük megerősödé­sét Egyes pánok mar ma is h mgoztatják, hogy a kö-ségi választókból megnő vekedve fognak kikerülni sőt egyes szoci l ista p irtok azt remélik, hogy ezek a viiasztások fogják eldönteni rajok nézve, hogy részt kérjenek a kor­mányzásból Így azu an nem lehet cso­dálni hogy a községi választások kér dósé állandóan napirenden van és máris észrevehetők azok a nagy készü­lődések, amelyeket a pártok a válasz­tásokra tesznek. Mindenekelőtt a válasz­tások határidejének kitörése körül van nagy idegesség. Egyes pár>ok, mint a szlovák néppárt is, azt ohrj anák, hogy a választásokat halasszák el a jövő tavaszra és tartsák a já-ási és országos választásokkal egyidejűén. Mivel azon­ban ez csak ek-or volna !ehe séges, ha erre külön törvényt hoznak, amihez pedig most már idő nincs, a halasztás már lehetetlen. Épen azért mindama hírek, amelyek a választások elhalasz­tásáról szólnak nem feleinek meg a valóságnak. A Národni Pott'ika szerint a községi választásokat ebben az év­ben tartják meg, de a választások nap­ját csak Svehia miniszterelnörek Fran­ciaországból való hazatérése mán fog­ják megállapítani, ami szeptember 20- ika körül lesz. A lMagyar Nemzeti Tárt nép­­gyülése Felsővámoson. A Magyar Nemzeti Párt komáromi központi veze>ősége szeptember hó 4 én vasárnap d. u. 3 órakor Feisővámoson jól sikerült n'pgyüíést tartott. Úgy a felsővámosiak, valamint a csallóközkür­­tiek és vásáru iák közül mintegy nyolc­­százán jelentek meg a lelkes hangulatban lefolyt népgyüiésen Gányovics Géza, a felsővámosi helyiszervezet elnöke fogadta a Komáromból érkező szóno kokat és d. u. 3 órakor a népgyüiés a Bugár-íéle vendéglő előtti téren vette kezdetét Gányovics Géza felsővárosi helyiszervezeti elnök üdvözölte a jelen­lévőket és a gyűlést megnyitva, felkérte Füssy Kálmánt, a Magyar Nemzeti Párt népszerű nemzetgyűlési képvii élőjét beszámoló beszédének megtartására. Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő hatalmas éljenzések között tartalmas szavakban fejtegette a jelenlegi politikai helyzetet, valamint a nehéz gazdasági viszonyokat, a folyton növekvő óriási közterheket, a kisgazda nehéz viszo nyait. Lelkes és minden oldalról kel­lőképen megvilágított hatásos beszéd­ben ismertet e a nagyközönség előtt azt az egyetlen egyenes irtat, melyazössz­­magyarság érdekeinek szempontjából egyedül vezethet boldogulásunk eléré­sihez és ez uh az összetartás útja és a legnagyobb magyar pártba, a Magyar N mzeti Partba való tömörülés. Utánna Kalitza Sándor komáromi központi titkár beszélt, aki lelkes szavak­ban figyelmeztette a magyarságot, hogy egyedül az összetartás az egyet len erős alap, mely a jelenlegi nehéz megélhetési viszonyok mellett jövőnket és boldogulásunkat biztosíthatja. Végül Méhes Rudolf dunaszerdahelyi oszt. titkár meggyőző szavakban fejtegette a munkás és munkaadó közötti jogviszonyt és rámutatott arra, hogy az ebből eredő kellemetlen súrlódásoknak egyedüli oka az egymást megérteni nem tudás A népgyüiésen a megjelentek a legna­gyobb figyelemmel halgatíák a szóno koktt s tetszésüknek több ízben adtak kifejezést. Végül Gányovics Géza a felsővámosi hdyiszervezet elnöke meg­köszönve a szives megjelenést a gyűlést bezárt?, mely a legnagyobb, rendben és lelkes hangulatban oszlott szét. Tető alá juttatják a szociális biz­tosítás novelláját. Az agrárpárt lapj», a Venkov, azt írja, hogy az összes agrárpárti szervezetek nyáron tartott ülésein a párt tagjai a szociális biztosítás novellájának mielőbbi keresztülvitelét követelték. A határozott állásfoglalás következtében Sramek roi­­niszterelnökhelyettes elhatározta, hogy már a legközelebbi napokban a szociá­lis pártok elé terjeszti a novellára vo­natkozó javaslatot, amelyet már a kép viselőház eíső ülésében át tehetnek a szociálpolitikai bizottsághoz, amely az­után az 1928. évi költségvetés tárgya­lása alatt a novellán nyugodtan dol­gozhat Rekonstruálják a Svehla­­kormányt. A polgári koalíció mai kormányának átalakulásáról nagyon sok hirt lehetett a parlament ideje alatt olvasni és hal­lani és csak a szünet alatt hallgatnak erről a lapok. Mos», hogy közeledik az őszi kampány, a kormány köreivel össze­köttetésben álló csehszlovák lapok is­mét felszínre hozzák a rekonstrukció kérdését. A Natodny-Noviny jelenti Prágából, hogy a kormány átalakítása egész biztosan megtörténik még október közepe előtt. A lap szerint az október | 23 an megtartandó községi választások j nem állnak összefüggésben a kormány J rekonstrukciójával. Sramek miniszter, aki júliusban meghiúsította az átala­kulást, most már nem kifogásolja, hogy a kereskedelmi tárcát parlamentáriussa! töltsék be. Mint ismeretes, itt szó van a cseh nemzeti demokrata pártról, amelynek egyik képviselő tagját sze­melték ki kereskedelmi miniszternek. A földreform végrehajtása a ,,Slovákft megvilágításában. A szlovák néppárt hivatalos lapja, a Slovák, legutóbbi vezércikkében foglal­kozik a földreformmal és annak végre­hajtásával, amely ellen éles támadást intéz. Hlinka pártjának lapja min'ha csak igazolni akarná Rothermere lord vádjainak jogosságát, leplezetlenül mu­tat rá azokra a visszaélésekre, amelyek a nép gazdasági helyzetének megerő­sítésére készült törvény végrehajtása körül, különösen az úgynevezett mara­­dékbirtokok elosztásánál nagy számban mutatkoztak. Azt állítja a lap, hogy ezeket a maradékbirtobokat az agrár párt tagjai kapták és a főiosztásra ke­rült birtokok Közvetlen közelében lakó Ínséges nép kérelmét nem teljesítették, hanem más államból jött idegtn tele­peseknek adtak földeket. A Slovák a földreform törvényellenes végrehajtására számtalan konkrét példát hoz föl, ame­lyek közül csak a következőket közül­jük: Msradékbiríokot kaptak többek közölt Holoubek dr. a földhivatal volt elnöke, aki 400 holdat a Garam mel­lett kapott, sógora, Zsuffa pedig a leg­szebb birtokot, Kovarcot kapta. Tóí­­megyert Stodola Kornél szenátor, Ivánka Milán dr., Kállay József dr. volt telj­hatalmú miniszter és Krno Iván párisi csehszlovák köveiségi tanácsos „kisbir­tokosok“ között osztották föl. Sopornyán ötszáz holdat kapott Houdek Fedor volt közélelmezési miniszter, a Központi Szövetkezet elnöke, mig Medveczky Lajos dr. volt képviselő leánya és fia részére Ógyalla környékén részesült 500 holdnvi maradékbirtokban. Jeszen­szky János nyitrai zsupán és két bank­­igazgató testvére 1200 holdat kapott Dur.aszerdahely mellett. Srobár Lőrinc dr. volt teljhatalmú miniszter az alső­­korompai 300 holdas birtokot kapta meg. Az ürínényi H anyady-féle birtok­ból 500 holdat kaptak az ottani lako­sok, 7500 holdat pedig a Jugoszláviából bevándorloltak között osztottak szét. A lap megállapítja, hogy Szlovenszkóban mind erősebben kezd kialakulni az uj nemesség, amelyhez nem kell más, mint agrárpárti legitimáció. A cikk végén követeli a 1bp. hogy vegyék revízió alá az eddigi földkiosztásokat és ebből a célból alakítsák meg a neoacquistica kommisióf, mint amilyen bizottság mű­ködött Magyarországon a törököknek, az országból való kiűzetése uíáni idők­ben, amely felelősségre vonta az akkori újdonsült földbiríokosoka*. Jaimky Jini neistplúi kívisi a ípH élül. Az országos keresztényszocialista párt pozsonyi csoportja kedden este nagy érdeklődéssel kísért párt vezetőségi érte­kezletet tartott, amelyen Aixinger László dr.-nak, a csoport kiváló elnö­kének javaslatara egyhangúan elhatároz­ták, hogy Sziillö Géza dr. pártelnököt, a külföldön a kisebbségek érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom