Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-02-05 / 16. szám
1927. február 5. Komáromi Lapok 3. oldal függetlenül. Csupán a Komáromból elulazók és oda érkezők kényeimére szogllna, még pedig a vasút-, illetve a közaunkaügyi minisztérium költségén. A város vezetőségének küldőit válaszban [ezután részletesen szó van a prevrát mán megváltozott helyzetről, mely a komáromi vasúd forgaíom lebonyolítására vonatkozik Továbbá említés történik a pályaudvarról a városba vezető út rossz állapotáról, ami miatt az au óbusz vállalatnak is meg kel leit szüntetnie a forgalmat. Hasonló nehézségekbe ütközik a pályaudvarról a teheráruk szállítása a városba; ezért a vasuíigazgatóság helyi vágányt létesített a kikötő telkén, ahonnan a keresktdők az árut e fuvaro halták, A kikötői átrakodás fejlődésével és a kikötői vám szempontjából való teljes elzárás folytán a helyi kirakodás a kikö’ő vágányain elmaradt és az iparvágány átépítése alkalmával az eredeti kikötői iparvágány rész az I. sz. erődnél mim tompavágány hagyatott meg s a kikö'ő területen kivüi fekszik. A közműnkaügyi minisztériumból érkezett leirat szerint a kikötőben létesítendő személypályaudvar néhány uj vágányt kívánna, továbbá egy külön épületet ás az összes többi berendezést. A mellékszemélypáiyaudvarra a kikötő területén nincsen elegendő hely, a helyet meg kellene vásárolnia a városnak, vagy a vasuíigazgatöságnak. A pályaudvar helyének azonban a ki kőtő bekerített vámterületén kívül kell esnie. A vasuíügyi minisztérium egyébként elrendelte, hogy a pozsonyi vasutigazgatóság foglalkozzék a tervvel és készítsen a komáromi mellékszeméiypálysudvar esetleg létesítéséhez részletes terveket és költségvetést, A városi képviselőtestület valószínűleg a legközelebbi közgyűlésen fog dönteni ebben az ügyben és foglalkozni fog a feözmunkaügyi minisztérium válaszával. Tisztviső lakások. A lakáskérdé8 megoldásának egyetlen eszköze az uj házak építése. És elég sokszor halljuk, miként animálja az állam a község tehetősebb polgárságát, hogy fekvő vagyonát fektesse lakóházak építésébe. A régi jobb idők emlékezése melleit megérthető is lenne ez a buzdítás, mert volt idő bizony, amikor a háziúr, % a háztulajdonos an itak a tőkének a kamataiból megélhetést tudott biztos1 tani magának,.melyet egy-egy lakóház építésébe befektetett. Ezek a jó idők azonban elmúltak. Jött a mindent agyonszocializáló irányzat, amely társadalmi bonyodalmak equilibrumát azzal igyekezett helyreállítani, hogy ahol valamicskével több volt a vagyon, vagy csak vagyonnak látszó tulajdon, ott mérőszalagot vett akart a bocsánatban és bele akarta ringatni magát, hogy az együtt töltött boldog tiz esztendő nem veszhet el a semmiségbe. Kopogott... Nem válaszolt senki... A síivé nagyot, riadtat dobbant. Benyitott az ajtón, A szoba üres volt. Az egyik széken a fehér pongyola hevert, amelyben utoljára látta a feleségét s a levegőben még ott remegett az illat, amit mindig érezni lehetett a léptei nyomáD. Neki támaszkodott az ajtó burkolatának ... A feje szédült és a szive helyén nagy nagy halálos ürességet érzett. Nem volt gondolata, csak az, hogy egyedül maradt és hogy az aszszony, az élite asszonya elhagyta őt. Hogy meddig állt ott, a semmibe meredő szemmel, arra nem emlékezett. Látta, hogy emberek járnak körülötte, hogy felgyújtják a csillárt s hallotta, amint a szobalány félénk hangon megszólította. De nem válaszolt, mert úgy érezte, hogy nincs szava és hogy kilopták belőle a lelket. A következő napon felkutatta a várost. Nem akadt nyomra. S mikor múlt egyik nap a másik után s mikor a kétségbeesett tehetetlenség mindig jobban urá lett a lelke felett, nem tudott tovább ott maradni, nyakába vette a világot, hogy feledést és megnyugvást találjon valahol. Hosszú hónapokig járt már... A enger után szárazföld, a szárazföld annak szociális megoszlására. Így jutottak kisajátítás alá a földek s igy tette rá hatalmas kezét a törvény a háztulajdonra is. A lakót, a látszólag szociális többletvédelembe részesítendő polgárt igy védte meg a törvény az u. n. „lakásuzsora“ eilen. Csak úgynevezettnek jelezhetjük azt a bizonyos „lakásuzsorái“, mely a népgyüléseken kitünően bevált izgató jelszóként, de hogy az igazságos meg állapítástól igen messze állott, azt nagyon könnyen állíthatjuk, ha a többi szükségleti cikkek békeidőbeli s mai árait vesszük objektive figyelembe. Most azonban hiábavaló lamentálni a közel nyo’c esztendeig tartott szociális gyönyörűségeket kitermeli kormányzás tényein. Többet érne komolyan foglalkozni azzal, hogyan is oldhatjuk meg a lakosság lakásszükségletét a legjobban. Az a bizonyos állami akció, amely nagy segítségeket ígért a szükséglakások építése s általában az építkezések terén, nem mindenütt vált be, meri miként Komáromban is tapaszfaltuk, a város közönsége álla! anyagi erején túlmenően ez irányban hozott közel 900 000 koronás lakásépitési áldozathoz azokat a bizonyos állami tá Riogatásokat a város míg ma sem kapta meg. Hogy eközben a történelmi országokban és a felső Szlover.szkón valóságos falvak épültek az állami se gélyek igénybevételével, az tudott dolog. Bizonyos az, hogy az államnak gondoskodnia keli arroJ, hogy polgársága lakáshoz jusson, legalábbis modern állam ezzel is törődik. Az ezirányu megoldás azonban, hogy a gondoskodás anyagi áldozatait a magántulajdon ma még fennálló elve dacára is kizárólag a háztulajdonos adja, igazságosnak éppen nem mondható, A lakásuzsora ma a háztulajdonos kárára megy, mert a legtöbb lakó a békebeli házbért fizeti, alig valamivel emelkedett összegben s a mai pénznemben, amely köztudomás szerint az aranyparitáson legalább hatszorosan alul áll. De ott van a legnagyobb lakásuzsora, midőn az olcsón lakó bérlő a maga állal nem használt lakásból 1—2 szobát tovább albérletbe ad s azon bőségesen keresi meg az egész évi lakbérét, mig a háztulajdonos a maga tulajdonával űzött „ezen üzérkedést tűrni kénytelen. A háztulajdonos és lakó állandóan farkasszemet néznek egymással, mindegyik érzi, hogy valasniképen igazság talanság, méltánytalanság történik vele, A lakáskéidés egyik legalkalmasabb megoldása lenne, különösen a jobb lakásokat igénylő tisztviselők számára, ha a fizetésükkel együtt kapott lakbérüket valamiképen tőkésíthetnék s az összegekből mindegyik a maga családi házacskáját felépíthetné. A tisztviselő fizetése biztos hipotéka sa lakbérek nagy összegeket tesznek ki, úgyhogy ez öszszegekből mindegyik tisztviselő 1—2 évtized alatt végre a maga házába jut- ! hatna s eddig használt lak helyiségeit a szabad forgalom számára engedhetné át. Igen jól emlékezünk a komáromi tisztviselőtelep kiépítésére. Egy valóságos kis városrész fejlődött ki ott. Pedig abban a régi időben sem állott tőke a tisztviselők részére a magukéból. Fizetéseikből tisztességesen élő tisztviselők mégis 15—20 év alatt szinte észrevétlenül háztulajdonosokká leitek. Elődeinknek ezt a dicsérendő példaadását kellene követnünk most is. Míg kellene kezdeni a tisztviselők Olvasóink még élénken emlékeznek azokra a vonzó s lebilincselő stílusban megirt cikkekre, amelyeket Darida Zoltán, a Komáromból Palesztinába kivándorolt volt könyvelő dr, Baranyay József szerkesztő ú ján szokott küldeni a Komáromi Lapoknak. Dr. Baranyay József ugyanis állandó levelezésben állt a derék, előzékeny fiatalemberrel és nem egy érdekes levele érdemelte meg a nyomdafestéket. Később egyenesen a lapnak szánt cikkeket is küldött, amelyek az olvasók osztatlan tetszését nyerték meg minden alkalommal. Darida Zoltán a már azóta megszűnt Vármegyei Mezőgazdák Szövetkezetének volt a Könyvelője és a nagy összeomlás után neki is kedve kerekedett, hogy a szövetkezet igazgatójával, Székely Antallal kivándoroljon. Először Ausztrálián is túlra, Uj Zélandba akartak kivándorolni, már nagy levelezésben is voltak az ottani haióságokks!, de a tervet nem lehetett megvalósítani, mert sz útiköltség rettenetes sokba került. Aztán végre is Palesztinában állapodtak meg. És érdekes, hogy a keresztény vallásu Darida Zoltán együtt vándorolt ki a zsidó hiíü Székelyékkel, akiket a cionista mozgalom e törekvésükben támogatott. A vállalkozás azonban nem járt eredménnyel. Uiközben egyik olaszországi kikötőben Székelyéknek ellopták a kis kézi táskájukat, amelyben összes útlevelük és összes pénzük volt. Hosszú idő kellett, amig okmányaikat pótolni tudták. Ennek a kiyárása egy idegen városban minden pénz nélkül egy többtagú családnak, nem tartozott a kellemes foglalkozások közé. Végre tovább rnehatíek és megárkez lek az ígéret földjére, amely azonban kevés reményt igéit. Ugyan az angol és a többi lapok elhallgatják, de Palesztinában igen gyakoriak a zsidó üldözések, a pogromok. És ezt maguk az őslakó ortodox zsidók a felbérelt arabokkal végeztetik. Az ős palesziínai között a lakás épilőakciőnak ezt a formáját és ha ügyes kezekbe kerül ez az akció, lehetetlen, hogy sikerre ne vezetne. A tisztviselői lakások felépítése elsőrendű munkaalkalmat jelentene az egész város lakosságának és egész kereskedelmi és ipari forgalmunkat feljavít? ná. Kezdjék meg ezt az akciót a tisztviselők, államiak, városiak egyaránt s hisszük, hogy azt eredményre is tudják vezetni. ortodox zsidó jobban gyűlöli a bevándorolt, neológ zsidóságot, mint bárki mást. Az arabok se szerelik a sok bsván dóról t uj jövevényt és szívesen rendeznek elég sűrűm zsidóüldözéseket, amelyekkel az angol kormány valóság,: tehetetlen és e pogromokkal szemben mindössze annyit tesz meg, hogy ezer ről a zsidóüldözésekről nem szabad a lapoknak Írni. Egy ilyen pogron alkalmával Székelyek élete csak egy hajszálon függött. Igen nagy veszedelemben forgott az egész család: a férj, a feleség és a 3 kis gyerek, sőt Darida Zoltán élete se Volt valami nagy biztonságban, amig keresztény voltát nem igazolta. Amint elmúlt a veszedelem, Székelyek tovább nem maradtak olt, hanem kivándoroltak Amerikába és New Yorkban telepedték meg, ahol szorgalmukkal elég biztos megélhetést szereztek maguknak. A sors iróniájához tartozik, hogy a zsidó Szekeiyék nem maradhattak Zsidóországban, ellenben a keresztény Darida ott maradt és az érettségi bizonyítványa mellé megszerezte az ács mesterség diplomáját is Kitanulta az ác3 mesterséget és Palesztinának egyik legkeresettebb ács iparosa lett. Da azián elfogta a honvágy és négy évi palesztinai élet után nem bírt elleníállni a legyőzhetetlen vágynak és haza jött azzal a reménnyel, hogy a kenye rét itthon is megtudja keresni. Sajnos azonban e reményében csalódott. Se Komáromban, se Budapesten, se másutt nem tudott megfelelő állást kapni. A verejtékes munkával szerzett é3 megtakarított pénzecskéje egyre fogyott. Ne n tehetett mást, kezébe vette megint a vándorbotot és újra kiment Palesztinába és fojtatta az ácsmesterséget. Komáromban élő rokonának ncha: néha ir egy-egy levelet, A közelmúltban is jött tőle a messze idegenből Palesztinából Komáromba. (Éidekes levél Palesztinából. — Darida Zoltán újra élet« jjeít adóit magárói — Rettenetes ott a munkanélküliség, — Az emberek, zsidó polgárok Palesztinában kivándorslmak az ígéret füidj ről. — Darida Zoltán cikkeket küld a ,,Komáromi Lapokénak.) után tenger következett. De nem lelt békét sehol. Folyton a felesége haiovány, s-őke fejét látta és folyton halottá a szívből fakadó hangot, amit a múltból feléje küldött. — Az élet szépsége nem a röpke pillanatokban van, István. Az élet igazi szépsége a nyagalom és megértés, ami két egyformán hangolt ember szive mélyéből fakad .... — Igen ... a nyugalom... — mondta csendesen és az estékre gondolt, amelyeken az íróasztala fölé hajolt és a gondolatait vetette papirosra, mig a felesége kissé tovább, a nagy ernyős lámpa tompa világosságában egy kézimunka, vagy könyv társaságában hallgatta a tolla psreegését. Osszeszorult a szive .,. Hosszú hónapok óta egyetlen tollvonást sem tett. Ha leült és ha bemártotta a tintába a tollát, a szeme önkénytelenül az ernyős lámpa alatt ülő szőke asszony fejet kereste, s mikor ráeszmélt, hogy hiába keresi, lelankadt a keze, elhervadt a gondolata. A megkezdett regénynek már a meséje is szürkévé fakult s a színdarabnak a gondolatára sem emlékezett. — Mária ... — susogta hangtalanul. — Mindent magaddal vittél. És beesett szemű, hirtelen deresedett fejét hozzátámasztotta a hajó korlátjához. Észre sem vette, hogy a hajó e közben megállt. Nem látta az apró, tarka gondolákat, a barna arcú, félmeztelen I olasz asszonyokat, csak egy hófehér, kicsi, karcsú viilát, ami a narancs meg babérerdőből feléje intett. — Tiz esztendővel ezelőtt. . . Máriával .. . — gondolta lázba borult angyal és öntudatlanul megindult a hajólépcső felé. Mikor a parton volt, futni kezdett. Futott-futott a villa felé, mintha azt remélte volna, hogy a visszaemlékezés ereje vissza tudja adni elveszett asszonyát. A kert ajtaja nyitva volt. Befordult a nyírott puszpánggal meg azaleával szegett utón és siető, gyors léptekkel a ház felé tartott. Nem nézett jobbra, nem nézett balra csak a fehér házat látta, meg a házhoz vezető, napsugárban égő márványlép- I csőt. . . Amikor felért, megállt. A terrasz átlátszó, zöld lombfüggönye mögött szőke asszonyfejet pillantott meg. — Mária .. . dobbant a szivére a gondolat és a szeme elé meleg, reszkető fátyol ereszkedett. Azután, mintha az egész világ terhe a vállaira zuhant volna, lassú, roskadozó léptekkel megindult a terrasz felé. Amikor felért, megállt . .. Lehajlott fejjel, mozdulatlanul . . . Aki ott ült, meghallotta, a léptei neszét. Letette a könyvet és felállt. Ma gas, fehér homloka tisztán világított az aranyszínű fürtök alatt s karcsú, finom alakját fehér ruha folyta körül. Nézte a férfit ... A lehajlott fejér, a reszkető kezeit és a két, fehér foltot a halántéka felett. — István ... — susogta csendesen és vékony kékeres kezét kinyujtótta a férfi felé. A férfi állt, a szeme mélyén régi lázak égtek és a melle nehezen kapkodva emelkedett. — Mária.,. szakadt le megkinzottan a melléről a szó és a feje, a bánattól megszürkült feje a két fehér kézre roskadt. * Este, amikor az öböl felett felragyogott a csillagos égbolt, az asszony leült a nagy, ernyős lámpa alá, a férfi meg az íróasztalához és felszabadult lélekkel, isteni könnyűséggel munkába kezdett. A szoba fölé szent nyugalom borult. Nem hallatszott semmi, csak néha a tenger felöl egy halk sziréna búgás a férfi tollának percegése. A levegő tiszta volt és simogató éj az ég, mintha közelebb jött volna a szenvedő földhöz. Végre, hosszú- hosszú órák zavartalan munkája után a férfi felállt, odament a feleségéhez és drágán szerzett, de szent hittel mondta: — A nyugalom ... és a megértés Mária, ami két egyformán hangolt ember szive mélyén fakad . . .
