Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-06-25 / 76. szám
1927. jnnios 25. Komáromi Lapok 3. oldal. Állandó raktár Komárom és környéke részere Komárom, Rákéczy-utca 40. fakereskedő és építési vállalkozó cégnél, Telefon szám 51. Állandó raktár Nagymegyer és vidéke részére Hagy megy er. Í fakereskedő cégnél Állandó raktár Kürt és környéke részére Kürt. fakereskedd cégnél számvevőség találékonyságára bizta a fedezetnek a megállapítását, amely így állandóan fedezeti keresztrejtvények megfejtésével töltötte drága idejét. Egyetlen fedezetül kínálkoznék az adóteher felemelése, ami bekövetkezhetik még az idén, azonban már az adótörvény szentesítés alatt van és igy erről is elkésik. Az uj adótörvény ugyanis a községi pótadóteher legnagyobb magasságát 200%-ban állapítja meg, Komárom tehát pótadót nem emelhet. Valami fedezetről legendák kerültek a forgalomba, hogy az állam nem hajlott be a múltban községi adókat és eznéhíny százezer koronát tesz ki. Feltéve, hogy ezeknek a hátralékoknak a behajtása sikerülni fog, a fedezet megvan egy esztendőre. Hát a többire? A többire nincsen meg, tehát ez fedezetül egy állandóan visszatérő és emelkedő kiadási többletre el nem fogadható. A baloldali pártok tehát elvégezték a halálugrásukat a sötétbe. Tették ezt azzal az utógondotattal, hogy a községi választásokon ez a muatvány nekik jól fog kamatozni. Valósz nüleg csalódni fognak az eredményen. Mert ha kell is rendezni az illetményeket, amit mi is szükségesnek tartunk, nem tudjuk, hogy erre a lakosság vagyoni és gazdasági helyzete elég garanciákat nyujthat-e? Mindenkor azt hangsúlyoztuk: hogy a vá rosi adminisztráció leegyszerűsítendő és a kevesebbszámu alkalmazott”munkaerejét ki kell használni, de azokat jól fizetni £8 anyagi gondoktól mentesíteni, hogy csak hivataluknak éljenek. Szükségesnek látjuk a nyugdíjasok illetményeinek a rendezését is és a kirívóbb igaztalan és antiszociális esetekben segítséget kell nyújtani a nyugdíjasoknak; de állami sémára rendezni a városi nyugdíjasok illetményeit akkor, amikor állami, megyei, vasutas, postás, tanítói nyugdíjasok ezrei várjak a nyugdij-egyenjogusitás reformját és évek óta csak ígéretekből és miniszteri kijelentésekből kénytelenek táplálkozni, ezt nem tartjuk a legsürgősebb feladatnak. A munkásság kérdésében az álláspontunk az, hogy annak munkabéreit a jobb életszínvonal biztosításáig kell felemelni és a városnak oda kell hatnia, hogy a munkásait támogassa családi lakóház építésében vagy megszerzésében. Egyébként a munkásság politikai és gazdasági szervezetei révén meg tudja magát és érdekeit védeni mindenkivel és igy a várossal szemben is, hiszen esztendőkön át tartott szocialista rezsim a munkásvédelmi törvényeknek egész sorozatát valósította meg. A munkások szolgálati pragmatikájának a megalkotása nem előzheti meg a többi alkalmazottnak szolgálati pragmatikáját, amelyről még szó sem esett. Minden körülmények között azonban a közteherviselő lakosság helyzetét tekintjük és azt kérdezzük: megbirhat-e az újabb községi terheket? A község, nek számolnia kell azzal, hogy a házadót a törvény leszállította 14°/0-ról 8%-ra és itt nagy bevételcsökkenés fog előállani, de ezzel szemben óta rabként tart, őt akarom kimenteni, i — Ezt akarja Szilvás Benedek uram s, ki itt könyörög tegnap óta, hogy először is Simándnak vegyük az utunkat, még egy erszény aranyat is kínál, ha épen elhozzuk a feleségét, — beszélte a martalóc vezér nevetve. Hát hogy osztoztok meg rajta ? Dóczi Gergely felvetett büszke fiatal fejét : — Hát jöjjön velünk Szilvás Benedek uram és meglátjuk, melyikünk tudja az asszonyt kimenteni. De Szilvás Benedek jobbnak látta elmaradni a csetepatétól és dupla váltságdíjat ígérni asszonyáért a vezérnek. A martalóc megpederte deres bajuszát: — Fene szép asszony lehet, aki harmadkézből is ennyit éri A csapat megindult. Rablókhoz illőn, bekötötték a lovak patáját, hogy ne hallatszon a dobogás. Mire a Brandenburgi emberei magukhoz tértek, megkötözve feküdtek házaikban. A markiió még nem jött meg, fejetlenség és rémület kezükre játszotta a csapatot is, s elfogták valamennyit. Csak Kulcsár, a szállásmester talált valahogy egérutat. Dóczi Gergely csak az asszonyházba sietett. Zsuzsa asszony ott várta boldogan, szépségesen, fehéren. — Eljöttem érted, Zsuzsám, édes, — szólt a fiú a haszonkét év rajongásával s az asszony a karjába vetette magát Hosszú, véget nem érő csók, — hosszú, véget nem érő szenvedések forrása, azután el, ki az éjszakába a rablókkal és a rabolt kincsekkel' és a megmentett asszonnyal. — Milyen furcsa köd, — szóit az aszszon r» ha amint a faluból kiértek, — mintha feje-lába volna. S a köd jött közelebb, közelebb és feje-lába volt s felhangzott az „Allah“ kiáltás. Pillanat alatt körülvették őket a Kulcsár segitségülhitta török katonák. A kardok kirepültek és emberember ellen küzdött a sötétségben. Dóczi Gergely csak szerelmesét védte. Harcolt a megszakadásig, már sok török feküdt körülötte s ismét mások jöttek helyükre, ádáz dühvei rohanva meg. Az ifjú megtántorodott, az aszszony rémülve látta, hogy meginog a nyeregben. — Gergelyl — sikoltja eszelősen és odasimul az ifjú vállára, támogatva őt. Lovuk egymás mellett halad, kipróbált harci mén mind a kettő, mely meg nem riad. Óriási handzsár villan meg fejük fölött és lecsap, az ifjú helyett az aszszonyt érve. Halk kiáltással csúszik le Zsuzsa a nyeregre az ifjú elé és Dóczi Gergely nem gondol többé védelemre. Csak őt élesztgeti, csak őt öleli, hívja a nevén szólítja. Az élet elszáll, mint a madár, mely nem talál többé vissza. Dóczi Gergelyt körülfogták. Ekkor karjaiba emelte kedvesét s egy utolsó, forró csókot nyomott még piros, még meleg ajkára. Es ezért a csókért huszévi nehéz rabságot szenvedett Konstantinápolyban. Kulcsár hiába követelte vissza a segítségül hitt török csapattól a rablóktól el vett zsákmányt, elvitték azt magukgal, közte a brandenburgi kincseket is. viszont a keresetadó sem emelkedhetik. A város költségvetése tehát újabb teher próba előtt áll és ezt már ez év őszén el kell döntenie. Hogy miből fogja a hiányokat fedezni, amikor a pótadó rnafiszimálva van 200% ban, azt nem tudjuk. Tehát célszerűbb lelt volna ebben az irányban is számításokat tenni és a képviselőtestületet minden oldalról kimerítően tájékoztatni. Az illetményrendezés ügye tehát a képviselőtestület szerdai határozatával egy uj és igen mely kátyúba jutott és koránt sincsen elintézve, mert abba a felügyeleti hatóságnak még igen sok beleszólása lesz, első sorban a fedezet kérdésében. Így van, ha az osztálypolitika kerekedik felül a kommunistákban és a maga akaratát rá akarja erőszakolni a lakosság közteherviselő többségére. Az intranzigens baloldal kompromisszumokra nem hajlandó és kiteszi az ilyen fontos kérdést az elodázás veszélyének, holott közös megállapodásokkal azt jobban lehetett volna előre vinni. A szövetkezett pártok magatartására vonatkozólag sz a megjegyzésünk, hogy ott már megérett a helyzet a felfrissítésre. Valóságos szégyenfoltja az pártjainknak, hogy leszorítani engedi magát a szocialista-kommunista- oldalról, amely oldal a községi terhek viselésében semmi részt sem vesz és igy könnyen határoz az olyan kéidísekben, amelyek mélyen belenyúlnak a közteherviselő lakoaság zsebébe. Chamberlint és Levinet Prágában hivatalosan nem fogadta senki. — június 23. Chamberlin és Levine amerikai óceánrepülők. miután szerdán délben néhány óráig Budapesten tartózkodtak, ahol meghatóan ünnepies fogadtatásban részesítették őket, csütörtökön Prágába repültek az asperni repülőtérről. Chamberlin és Levine indulásukat, amit délelőtt 10 órára terveztek, későbbre halasztották a zuhogó eső miatt. Az eredeti terv szerint délelőtt 11 órakor kellett volna Prágába érkezniök, úgy, hogy erre az időpontra nagyszámú közönség gyűlt egybe. Miután azonban a türelmetlen közönség körében csak délután 1 órakor terjedt el a hir.jhogy a repülők kedvezőtlen időjárás miatt nem indulhattak, a közönség lassan szétszéledt. Délután 5 órakor aztán újra távirat érkezett, hogy a Miss Columbia 4 óra 30 perckor indult Bécsből. Chamberlin és Levine este 6 óra 12 perckor szerencsésen leszállottak Prágában, illetve a ghelli repülőtéren, ahol azonban csak néhányan, főként hírlapírók várták a repülőket, mivel a közönség már nem értesült arról, hogy a repülők megérkeznek. Az amerikai pilótákat először Kunapera, a csehszlovák Aeroklub elnöke cseh nyelven üdvözölte, amire Levine németül válaszolt. A híva talos fogadtatás tulajdonképen el is maradt a repülők késedelmes megérkezése miatt. A vendégek autóval Prágába mentek, ahol az első ütjük az amerikai követséghez vezetett. A műveltséget csak anyanyelven lehet megszerezni. Junius van még. A nyárban is belenyúló tél lefagyasztotta a remény virágait, azért az esteli harangszó mégis a munka gyönyöréről csönget, áldást hirdet, hálát reng azért, amit a „Fagyos Szentek“ gyilkos lehellete megkímélt. Hálát és áldást azért, amink még megmaradt, ami még életet ígér, ha szűkösebben is. A késői fagy mintha ami egész életünket jelképezné. Ami szép és édes volt benne, — a gyümölcs, a virág, a virággal együtt a méz, leforrázódott a világ viharja után való fagyos időben, de megmaradt a puszta életünk s ha száraz kenyéren is, csak megélünk valahogy, Csak hinnünk kell a jővőnkben s a dérsujtotta életágakat ápolnunk, hogy jövőre remélhessük az uj bimbózást rajtuk. Junius van és én vihar elé kongatok. Medáre esővel köszöntött ránk, az égen felhők úsznak, sötét felhők pusztulással fenyegetnek. Junius van, a jövőnk, a gyerekserei várja jutalmát egy év munkájáért pihenést, az édességet, amit alig-alig tudunk megadni neki Nem elég, hogy szegényes lesz az örömük, az ő életük egén is viharfelhők tornyosulnak, nagynagy félelem él kicsi szivükben, nem fogja-e a „szülői gondoskodás,“ a „józan belátás“, a „praktikuság“ idegen nyelvre kényszeríteni őket. Már volt szó ezekről a hamis felfogású szólásokról, már kimutogattuk, mennyire hazug az ilyen okoskodás, már rámutogatmnk a kérdés egyik oldalára, hogy az élethez való jogot, a tiszta tudást, a több tudást, a jövőt csak az anyanyelven lehet megszerezni. Most a másik oldalról nézzük a kérdést.: mit tesz az a szülő, akit nem lehet meggyőzni az igazság szavával az igazságról és szlovák iskolába íratja gyermekét? Gyilkolja a nemzetet öntudatosan, szándékkal, mint az a szőllős gazda, aki jégveréskor karóval állt neki a szőllőjének: „Hadd lám, Uram Isten, mire megyünk ketten 1“ Csak a műveltség lehet megmentünk a mai, testvértelen, szegényes helyzetünkben, amikor minden, de minden ellenünk esküdött s nemcsak maga az élet, de gonosz emberek gonosz vágya is megsemmisitésünkön dolgozik. Nem ennyi volt régen a magyar s nem ily kevés volt a magyar föld. Amerre ma egy magyar szót nem lehet hallani, fent Sáros megyében, még feljebb Trencsénben, valamikor magyar szantóvető éneke versenyzett a pacsirta dalával. Jártam ott és Fodorok, Forraik, Szabók, Kardóhelyiek már azt se tudják, hogy valamelyik ősük szinmagyarul dicsérte az Istent s a Kriván alján Murányi János büszkén Jánosik unokájának vallja magát. Mondjak még szomorúbbat? Nemrégiben egy kis falu iskolájával u aztam egy vonaton. Az abanemzetség épitefte a Hernád pariján a falut, a harangja ma is ugyan az, mely hatszáz évvel ezelőtt hívogatta az élőket, siratta a holtakat, msgyarul, a magyarokat s a kis emberek, a kis
