Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-02-05 / 16. szám

1937. február 6. Komáromi Lapok 9. oldal illantunk a statisztika lapjaiba, azt Mijük, hogy az eddigi KFC.—ÉSE. találkozások, túlnyomó KFC. győzelmet matatnak. 1920. ápr. 4 óta 18 atfca­­icmma] találkozott bajnoki és serleg jelleggel a két csapat. Ebből 11-szer gyBiőtt a KFC- 3 eldöntetlen volt és csak 4 alkalommal kedvezett az ÉSÉ,­­nek a szerencse. Gőlarány 38 :20 a KFC javára. A jelen azonban némileg az ÉSE. javára billenti a kiszámitha iatlao mérleg serpenyőjét, ehhez még hozzájárul a honi pálya előnye és fanatikus közönségének rajongó szere­­ieie. Február 20-án a legnagyszerűbb al­kalom lesz arra, hogy a komáromiak megmutathassák, hogy Komáromban neue halt meg a sportszeretet, hanem üszőét él, eljövendő és remélhető rene­­azáosz át éli Legszebb megnyilatkozása az lesz, ha legalább ötszáz ember fogia elkísérni Érsekújvárba a mérkőzésre la iiia-fehér legényeket, akiknek legna­gyobb buzditója és doppingja a ko­­üíáromi lelkes tömeg hurrázása iesz. (A KFC. vezetősége mindent elkövet, hogy minél nagyobb legyen a számuk azok­nak, akik febr. 20 án a KFC, ét Érsek­újvárba kisérik Külön vonatról is gon­doskodni fog és ezért ezúton kéri a közönséget, hogy febr. 15-ig jelentkez­zenek, Höltzl Gyulánál a KFC. igaz­gatójánál a Városházán, azok akik a cs^oatot óhajtják elkísérni) Örömmel kell konstatálni, hogy a komáromi football sport ismét arra a nívóra kezd emelkedni, amelyen vala­mikor volt. ügy a játékosok, mint a vezetőség és az áldozatkész sportem­berek hatalmas tábora már ezideig számtalan megnyilatkozását mutatta an­nak, hogy a feltámadásban csak biza­kodnunk lehet. Rövid pár hét alatt a KFC tagjainak száma megkélszerese­­deít és számtalan sportember adomá­nyaival siet clubjának anyagi nehézsé gesn segíteni. A játékosok szintén ki­veszik részüket a nagy munkából, nekik a legfontosabb dolguk a komoly rend­szeres tréning, hogy a nagy, jövőre döntő jelleggel biró találkozás teljesen felkészülve taiálja őket. A nagy mérkőzés előtt a KFC. két mérkőzést rendez, hogy a csapat a tel­jes kondícióját elnyerhesse Febr, 6 án a nyitrai AC. lesz az ellenfél, ha azon­ban a velük folyó tárgyalás nem vezet eredményre, akkor a helybeli katona válogatottal méri össze erejét a KFC. első csapata, Febr. 13 án pedig a ma­gyar KFC.-vel lesz mérkőzés, mely minden tekintetben elsőrendű sport­élvezetnek ígérkezik. vtam Hatóságok, vállalatok figyelmébe! % Az utóbbi időben megszaporodtak a kassza­betörések. A kasszaíuras ok ellen legjobban az Asbeszt-kassza véd meg, amely a tapasztalatok szerint töké­letes biztosítást nyújt nem csak a betörés ellen, de a tűz által okozott károk ellen is, hiszen köztudomású, hogy az Asbeszt a legrosszabb hővezető. Az asbeszt páncélu kasszán kivlil ugyanilyen előnyöket biztosit az 1 Asbeszt-kOny vszakr óny, amely bankok és vállalatok legnagyobb értékeit, az üzleti könyveket biztositják tűz és betörés ellen. Mindenki, aki vagyonát szereti és félti, nem nélkülözheti az Asb eszt-páncélk asszát Asbeszt-kOnyvszekrényL amelyeknek szállítását Spitzer Sándor könyvkereskedés és könyvnyomda cég vállalja Komárno-Komárom, Nádor utca 29. Telefon 80 szám. Rada obee Perbete. Císlo: 352/1927. Vyhláska Rada o'cce Perbete tymto ozna­­muje, ze obecny majetok tvoriaca budova obecnej kremi spojené s vf capntm povolením, cestou verejnej drazby na dobu 3 rokov do prenájmu sa dá. Drazba bude sa konat dna 17. februára 1927. dop. o 10. hód. v obec­­nom úrade, kde aj drazobné pod­­mienky behom úradnfeh hodín mözu sa opozref. Hirdetmény Perbete község tanácsa ezennel közhírré teszi, hogy a község tulaj­donát képező, italmérési engedéllyel is egybekötött nagykocsmaépiilet nyilvános árverés utján 3 évi időtar­tamra bérbe fog adatni. Az árverés 1927. évi február hó 17-én délelőtt 10 órakor a községi hivatalban fog megtartatni, ahol az árverési feltételek a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Perbete, dna 1. februára 1927. 92 Obecná rada. Auto-vezeíő ISKOLA „Record“ Bratislava, Jókai-u. 6. Telefon: 29—56. Csak POPPRA védjeggyel ellátott eiszakithatlan munka­ruhák közismerten a legtartósabbak. Gépész, lakatos, kovács, borbély, hentes, pék, cukrász, molnár, mészáros, bányász, elektromos, könyvnyomdái stb. munkások részére ruhák, zubbonyok és köpenyegek. Orvosi, gyógyszerészi, betegápolói és kór­házi köDenyegek. Tűzoltó, sofőr és automo­bil kabátok, pincér saccók, esőköpenyegek stb. stb. töm és iilíil Él Ml. VIDÉKRE POPPERVILMOS 79 szakmunkás ruhák gyártása Bratislava, Duna-u. 50. mintákat és rajzokat küldök. Beiratkozás naponta. Tanítás tetszés szerint. Tanulás tartama 1 hónap, ij u egész időre Ke 780 — Tájékoztató Útmutatás és felvilá­gosítás díjmentesen vidékre is. 98 Egy cseréptetős, vasre­­dönyös ház a szigeten Ajpro hirdetések. Bizton sikerre vezet hirdetése, ha a »Ko­máromi Lapoké ban hirdet. Csomagoláshoz aík&lmas makulatur pa­pír olcsó áron kiárusittatik. Qim a kiadóban Fényképezőgéphez állványt vennék. Cí­mem a kiadóban. 3 szobás lakást keresek azonali beköl­tözésre. Cím a kiadóban. 8t Jó kaiban lévő zongorát, vagy pianinot vesz a Vojenské zátisi I. odd, dél. pl. 126. Komárno. Ajánlatokat a kiadóhivatal továb­bit. 80 Egy jő karban lévő két szárnyas kapu eladó. Cím: Magyar u. 3. Komlós. »5 A villanytelep kertészénél jácint kap­ható. Weiss, Sziget 31. 96 *607136. DEL-ES ÉSZAK AMERIKÁBA a trieszti hajózási társasággal: Cosulich-Line Prag II., Vádavské 67-24. Ingyen Információ. Spanyoinátha, hfliiencia, köhögés és Asthma biztos ellenszere PULMOLAC (Ke 15-) Kérdezze meg háziormát! Kapható minden gyógytárban! Főlerakat: VÖRÖS RÁK GYÓGYTÁR BRATISLAVA. n D I P í automobilgyár rtlAlift PRAG—Vili. Eladási hely: 77 BRATISLAVA, — Kolben palát» Telefon 24—64. Divatos és legelegá asabb ki.lt. Ifi éa ■zabb nf legrosszafa személy­lakra is alkalmas és teherautók. Henmutikns izom- és fájdalmakat, valamint végtagok ...A .. szakítását a legjobban csillapít f X. 1 ® a Dr. Richter-féle Anker Pain Expeller Óvakodjunk utánzatoktól! A va'ódi csak a „Richter“ névvel és „vörös horgonnyal“ ellátott. Ára: Kc20 —, 12-—, 750 Ahol nem kapható, közvetlenül küldi: Dr. Richter gyógyszertár Prága I , Revolaéni 51266. 883 Ok, 1016/1925. erek. Licitaőny óznám. Podpisaa^ vyslany sádsy exekútor tymto na znám őst’ dávs, ze následkom vyroku •laro4*alai ského okresného súdu fialó E. 691/1925 k dob:*u exekventa Komlóéi Stefaaa zastupovaného pravotárom Dr. Weisz Marom v Komámé oproti exekvovanému obyvate­­fovi z obee Lza nátledkom uhradzovacej erekácie, nariadenej do vyiky 1435 kor. potiadavky aa kapitále a prísl., na moritosti obfalovanému zhabané a na 1 .00 kor. odbadauté vyrokom staro'i’alangkému okresného súdu fUlo E 63l|i#;6 lieitácia sa nariadila. Tito aj do vyiky pohl’adávky predofi.yeh alebo supersekvestrujúcich — nakol’ko by tlto zákenaého záloéného práva boti obsiahli — aa byte obíalovarého v obei ISa ■ lehoteo • 9 nodma dna 3 maró* 1927 sa Me adbfvat’, kedie súdobne zhabané gepel, mlátafka, vejafka, vsa a iáé moritosti ssjvias sl’abajúecmu prí pia tani hotorfmi, v pádé potréby aj pod odbadaou cenoa budi vyprsdaaé. Tyiyvajá sa víetcí, ktorf ■ knpneg eeny draiobnfch miritosti nároky májú na zaspoko­­jarie pred pohi'adárkou exekventa, fe — uakol’ko by sa pre nich exekvovaaie prv bolo stale a I» a ezekacnej zápisnlce nevysrita, - aby zabláaenie svo;ej prednoati áo zaciatkm áraiby a (MpUaného exekútora vybavii’ nezametkali. Zákonná lehota sa odo daa po vyvesenf ostroma na tabula ifiáu petita. Baaé v Btarej D'nle, M. jauuára i9S7. Gábriel Ragályi 93 súday ezekútar. iOlt>|ití25. végrh. az. Árverési hirdetmény. Alalirott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. 103. §, értelmében ezennel közhírré tesai, bogy a starád'alai járásbírósága 1946 évi E. 691 sz. végzése következtébe« dr. Weisz Mikaa koraárnoi ügyvéd által képviselt Komlosi István javára egy izsai lakos ellen 143) K s jár. ere­jéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfogla't és 1700 K-ra becsült köratkazfi iagóságok, a. m. járgány, cséplőgép, i szekér nyilvános árverésen eladatnak. tdeiy árverésnek a stará-d’alai járásbíróság 1935. évi E.: 691. az. végzése fatytán Izsa kézségben árverést szemvédő lakásán leendő megtartására 1927 évi mareíus ho 3. napjának 9 órája határidőül kitttzetik és ahnoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak mag. hagy az érintett ingóságok az l8il. LX. t. c. 107. és 108. j-a értelmében készpénzfizetés mel­lett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén beesáron alul is elfognak adatni. Amennyiben ez elárverezendő ingóságokat ázásé < is le- és felülfoglalták és azokra kiatt­­gitérí jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. éTÍ LX. k-c e i"4'“ is elrendeltetik. Stará l'ala, 1927. évi január hó 28. aapjáa. 120. §. értelmében ezek javára. Gábriel Ragályi bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom