Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-12-25 / 154. szám

1926 december 25.

13. oldal.

& — az esküvőre; mind a három férjön ment. A három leány pedig, hogy pontos adagokkal szolgáljunk, pév'zerint: Derecakev Mapda Kárfaláró1. Rádoky Edi'h MfilomhegyfőI és Pándjr BW Sastelekről... Tehát nem beszélőnk a levegőbe

Csakúgy sebHbe! Három esküvő 1 Kőnriveti ér'hető, hnpy a rőzsasn'rü szenzáció hullámai messze fö'dre el- CsapkodfaV. S a hir hullámai meglehe tősen csa'fák; bennök maga a hir változik el és százféle formát ölt, aszerint, amint a kisasszonyok és a nagyasszo nyok képzeletében és száján megfordul és tova iramodik. A hivatalos és hiteles, a levéltári *mgv tudományos és akadémiai o^nvomoző tfl térelem minden fogás», logikája és furfsngja gyámoltalan bárpvu'ág a leányok és a mamák leleményességéhez képest Az oknyomozó tőr'éne’em napvon fontos történelmi rejtelmeket sötétben hagvolt, ellenben sohase volt olyan szeretmi lilik, amit a nők pragmatikája föl ne derített volna.

Hamarosan kiderült, hopy a" három friss menyasszonyt Vágárdy Kálmán segítette főkötő alá. ö volt a szerelmes kártvák zseniális keverője a lobbanékony szivek tüzének szitéfs és sugalmazó!». egyszévl: az elefánt A hálás szerelmesek védőszenMe, akinek ezt a

elmet és jelleget ajándékozták: a szerelmesek prnfektora.

De Vásárdy Kálmán kézzel-lábba! tiltakozó».

— Én nem a szerelmesek, én magának a szerelemnek a profektora vagyok. Igen. nálam a szerelem: elv

Valóban a szerelem profektora volt. És ezért növekede't mes a hitévé is. Végre pgv ember, aki önzellerül segíti és szolpáfja a mások bálványát: a szerelmet! E'vből, mngffvőrődésből! Nem azért, hogy maga, hanem hogy mindenki más boldog fegven Lenkeh'get és Vásárdy Kálmán nevét harsogták a belvi lapok versben és prózában. Főképp Lenkeüget csodálatos gvógvhetását, varázsát, vidskének bübáját és sv.erelmes szuggesztióiát. mellyel burkoltan összekapcsolták a Vásárdy Kálmán nevét is. A publikum nem is tőduU, hanem özönlött Lenkelipetre A földgömb mind a két féltekéje Lpnkeligeten akart nyaralni, mintha másutt mindenütt Grönland volna. Az asszonyok rémhírekkel mentegették mapukat: a Riviérán szakad a hó; Arcoban fütenek. És LenkeHpefen örök nyár vi ul, sőt örök tavasz, hogy szerelmet ne mondjunk. A Lenkeliget nvaralótelep részvénytársaság elégedetten dörzsölte kezét.

Vásárdy Kálmán a diplomata nyugalmával sétálgatott a korzón végesvég’g. mintha semmiről se tudna semmit se, Mintha a kerek világon az volna a legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog, hogy ő adja férjhez egyre-másraa bakfisokat.

Még korán reggel volt. úgy tiz óra tájban. A publikum szórványosan szállingózott a korzón, jóformán csak a szenvedelmes koránkelők mutatkoztak. A fösvények, akik még az idővel is takarékoskodnak. A többség ilyenkor még a fürdőben lubickol, vagy a toalettel vesződik Vásárdy gondolatokba mélyed ve sütötte le fejét és séta közben botjával szórakozottan verte a kavicsot. De hirtelen megállóit. Fölkapta a fejét. Ismerős, örvendező hang köszöntötte.

— Né 1 Kálmán ! Csakugyan te vagy az? Mit csinálsz te it*?

Vásárdy nevetett. Karácsv Gidáné állott vele szemben. A szép Karácsyné. Valahonnan, távolról, atyafiak voltak. Már nem tudták honnan, mert az Ilyesmit csak az öregek tartják számon, de arra emlékeztek, hogy az apjok, meg az anyjok is tegezte egymást, hát ők csak a tradíciót folytatták. Az igazat megvallva, ha épp akarták volna, egyébre is emlékezhettek volna; körülbelül egykorúak voltak, leszámítva azt a két esztendőt, amit Karácsyné következetesen letagadott. De néha jó is, ha az embernek rossz az emlékezőtehetsége.

— Én? Emmi! Én? — habozott Vásárdy.— Csókolom a kezedet, Emmikel

— Te. Talán csak nem házasodol?

Vásárdy félierántotta a fejét, vállát.

— Ellenkezően I Inkább házasítok. Nem hallottad, Emmi? Pedig te mindent meghallasz, rendszerint...

Karácsyné kissé aprebendált.

— Be tossz nyelved lett egyszerre I

Vásárdy fanyarul felelt.

— TI tanítottatok, Emmikém.

Komáromi Lapok

— Mi? Kik azok a mi?

— Ti, valamennyien. A lányok. Az asszonyok Engem bolondítottátok, aztán máshoz mentetek férjhez.

Karácsyné elmélázott. Milyen bolond is az é'et.

— Tud ómmal senkit se kértél meg. Kü ör brn is te még álkor úgyszólván gyerek voltéi . . .

— Úgyse jött volna hozráni senki se,

— "megad se hiszed.

— Hiszem én! most visszaadom a 'eányaitoknak Én vallók nekik szerelmet, de máshoz adom őket férjhez.

— Okosan, Kálmán! Ez már aztán i illik a szerelem protektoréhoz.

— Mér ezt is tudod?

— Az egész viág tudja.

Pár percig hallgattak. Lopva, titokban eg> másnak az arcát fürkészték. Mi igaz, mi nem? Aztán Vásárdy megszólalt.

| —At hallom, lányod is van.

— V*n.

— Hogy majdnem olyan szép, amilyen ie . . voltál.

Ksrác«yné nevetett.

— S ebb S lkai szeb. Különben amott jön, Néid meg.

A fasorban lármás, vidám társaság közeledett. Lányok, asszonyok, ftaial emberek évőd'fk, kacagtak, udvaroltak, kacérkodtak, a korzó ér. az if uság éretlen divatja szerint. Unalomból, hogy az idő »éljék. Mert az idő olyan zsák, ímit a remmi tölt meg legjobban. Mind a ketten odanéztek.

— Melyik az? — k^dezíe Vásárdy.— Tudom. Erzsikének hívják.

— Igen. Bőske. Az a borzas kis szeleburdi. O t, babul, Fonyődy Palival.

Vás rdyrak kimeredt a szeme.

— Áh! gyönyörű gyerek! Te, Emmi. Ez nem sokáig farsangol otíhon.

— Az! hiszed?

— Azt. Látom, tüzrőlpaftant. Életrevaló. S<p 1 És az a fuskó?

Kar enné megsértődött.

— Tu'-kó? Miért tuskó? Fonyődy helyes, jóravaló gyerek .... Azonföiül pedig . . .

Vásárdy közbevágott.

— Tudom. És szerelmes is Böskébe. £s .. Böske?

j Karácsyné megzavarodott.

! — Ki tudja azt! Ki lát az ilyen kis

titok szivébe ! De ami azt illeti...

— Egyszóval: nem bánnád, ha hozzámenne ?

— Nem

— N hát, csak bizd rám, Emmi 1 Csak búd rám t Égy hét múlva menyasszony lesz a lányod.

I Karácsyné hálásan, melegen nézett rá.

— Édes Kálmán!...

*

j A kirándulás ki'ünően sikerült. Az erdőben zsivárypecsenyét sütöttek. Táncoltak, daloltak, játszottak. Sőt alkalmasint, azt hisszük, egyebet is csinál: tak, de azt senki se kotyogta el. Nem i látta, nem hallo ta senki se. Az erdő j se, a jóbarát. A hü szövetséges. A csók « és a szerelem diszkrét orgazdája, A ci ; gány szakadatlanul húzta, déltől késő éjszakáig.

Akkor aztán hazafelé, vagyis Lenkeliget felé indultak. Épp úgy, mint reg| gél, mikor az erdőre jöttek. Csak annyi volt a különbség, hogy reggel négyesével. hatosával együtt, most meg többnyire — kettecskén . . . kart, karbaöltve. Zsibongva. A cigány a végén. Muzsikált, szakadatlanul, az utón is,

Fonyódy Pali egy percre se maradt el Karácsynétól. És Vásárdy Kálmán Karácsy Böskétől. A kis leány elemében volt. Piros, mint a rózsa, borzas, mint a kccés mosolygós, minta mezei virág. Bizalmasan, szorosan karolta át a Vásárdy karját, mintha sohase akarná többé elbocsátatni. Vásárdy néha megsimogatta a leány fehér kezecskéjét, Világos, ezek már értik egymást.

— Édes i...

— Kálmán 1...

Lángoló pillantásban villant össze a szemük. Az öreg holdvilág nevetett odafönn, az égen.

— Minden változik a világon. Csak ők nemi

De Fonyódy Pali nem nevetett. Ellenkezően. Keserűen intett Böskéék felé.

— Nézze, Emma nénil Nézze!

Karácsyné boszusan ráripakodott.

Mit nézzek I Minek vagy olyan gyámoltalan 1 Neked kellett volna idejében karon csípned.

A szegény fiú hüledezett

— De hiszen azt mondta Emma nőném, hogy...

— Azt mondtam I Persze, hogy azt mondtam. De az ember a maga szerelmét sose bizza másra, fiam. Különben, megállj..,

Odaszaiadt a lányához. Nem sokat teketóriázott. Vásárdy előtt úgyse kell titkolóznia. Egy kézre dolgoznak. A Böske kezére fudniiiii*.

— Böske 1 Pali már izgatott, szegény fiú. Már féltékeny. Nem is csodálom.

Böske fölkacagott. Csakúgy csengett

■ az éjjeli erdő. i — Én se!

Karácsyné megijedi. Vásárdyra nézett,

' miniha magyarázatot várna és kérne.

I — Te, Kálmán I Mit csináltál ? Hát igy prote zsálod le a ... szerelmet ?

De Vásárdy is a szeme közé nevetett Cinikusan, amint mondják, de mi inkább szemtelenséget mondanánk.

— így én, Emmikém. Jobban, mint valaha!

— Hogy érted azt ?

Böske közelebb sin ült a férfihez. És Vásárdy majdnem görcsösen szorította magéhoz a leány karjá}, miniha valami veszedelmet érezne. Böske elszántan ; vetette fel borzas fejecskéjét-.

' — Nekünk semmi közünk sincs Fonyédy Palihoz anyuskím. Én már a Kálmán mery.sszonya vagyok...

Az any* torkán megaks dt a sző. j

— Te? A Kálmáné? A Vásárdy Kálmáné? Te?

— Én. jj

Vásárdy Kálmán energikusan bólo- l

gaioit hozzá.

— Igen, Böske. Az én drága, aranyos kis B^ském ...

— Tel A szerelem protektora. Hát : ezt Ígérted ?

Vásárdy nevetett.

— Én csak azt ígértem, hogy egy hét múlva menyasszony lesz a lányod. Hát a szavamat meg is tartottam.

Karácyné szemrehányóan pillogott rá. j — Na, szépen megtartottad I

— De ne haragudj Emmikém, — kérlelte szelíden Vásárdy — egyszer már j

i ideje volt,hogy — msgamaí pró*e?.sáljam.

I Nagyobb bizonyosság kedvéért odahajolt Böskéhez és csattanós csókot cuppamott a leányka lérgvörös arcára. Karácsyné elpirult Felrefordiíotta a fejét, mintha látni se akarná, amit látott.

— A leány, persze, mind gonosz, — j tűnődőit magában. De a szerelem ... I A szeretemnek mindig igaza van. Sőt... > tulajdonképpen... ha jól meggondolja az ember, a szerelem protektorának is. •

Női fegyverek.

Irta: Kozma Andor.

A toronyőr meredten messzi nézett S rémülve szólt le a királynak:

— Öblös hajókból idegen vitézek Hadrendben partra szállnak.

Király, királyné s a főbb lovagok Mind felsiettek, hogy sápadva lássák,

Magok szemével, a hírűi adott Nagy új vész támadását.

— Ki tudja, mely világjárt emberein,

Kik ők s mint vínak a mezőn • a váron? ; S szól egy lovag: »én őket ismerem, —

Kik és mint vinak, elmondom, királyom I

»Ezek a Virtus-országbéli bátrak,

A mindig győző győzhetetlenek,

Kik anyjukon kívül LŐt sose látnak,

Amíg száz ellent meg nem öltenek,

„Ott csak szerény szüzek az ifjú lányok,

Kiket nem hervaszt kora szerelem,

S a feleségek mind csak bű anyák ott,

Ahol a mindig győző faj terem ..

Míg a király riadtan hallja ezt,

Gúny incseleg a királynői szájon,

De a lovag meg újra szóba kezd:

„Mint vinak, halld meg azt is, óh királyom I

„Kezük kezet tör, térd feszül a térdnek,

Mell dől a mellre, váll nyomói a váltnak. Rohannak ők, csapást csapáira mérnek —

8 halálig meg nem állnak.

(„Szemükből szembe villámok cikáznak,

Mind puszta lég nekik a fal, a bástyák.

Egy harcosuk lebir másfajta százat,

Hiába átok és imádság!...

— Fegyverre mégis! — kardhoz kap kevélyen A koronás úr s így kiáll:

De a királyné, gondolkozva mélyen,

Mást tervez és csitltja a királyt:

— Uram, ne Tégy ma kardot a kezedbe,

Hogy várt is, vért is hasztalan feláldozz!

E támadók csak harchoz vannak edzve,

De nincsenek a női csábhos.

S a szép királyné terve megszövődik:

— Itt gyönge férfi fegyver mit sem érhet;

Elő ez egyszer az erőst, a nőit,

S miénk a vár s az élet

Ma sutba Uncia, kard és buzogány!

Bújjék odóikba várunk karéi népe! I

8 fel minden ifjú asszeny. ifjú lány,

Ha szép nemünknek szépe!

Déli verőn, üdén, szeplőtelen Ragyogjon csábos testeik fehére 8 diszlepleikben álljanak velem Nyílt várt apunk virágos küszöbére)

Finom kezükben ingjon rózsa szála, Mosolygó ajkaikról zengjen ének S üdvözletül ölöm, szerelem, hála Csábítsa szivét minden jövevénynek.

Tárt udvarok, bűs. illatos szobák,

Terített asztal és patyolat ágyak,

Laugy fürdők, uj sör, óbor — s igy tovább Gyújtsák s ne oltsák sóba el a vágyat I

Esek a biztos női fegyverek I

Bír h»lk zajuk csak csók és suttogás,

Csapásaiktól ki ne törne meg?

Nincs hős olyan csodás!

*

Ez volt a bölcs királyné haditerve 8 ez vett a f^rfi virtuson erőt:

A csodabősök másnap tönkre verve Mind ott esengtek a szép nők előtt.

Köteles Ágnes.

Irta: IUgeroé B«»edefa Iráni.

Amikor Köteles prédikátor és leánya, Agnes, szülővárosomba kerültek, Agnes már idős leány volt Nem szép, nem tűi okos. de rajongó természetű, lelkes honleány.

Leányéletének volt egy véqzetes eseménye: megismerkedett Petőfivel Ezzel az ismeretséggel olyan akkord üíödöít meg, — amúgy is rajongó lelkében — ami végig rezgeti egész életén. Ezzel játszott, kacérkodott, ámilotta magát és mást. Bearan\ozta hervadását, asszony! elmúlását. Petőfivel Debrecenben ismerkedett meg, ahol rokonait látogatni volt. Petőfi ugyanabban a hazban lakóit, amelyben Agnes rokonai. így kerüllek össze Néhányszor találkoztak a kertben és együtt sétálgattak. Ez volt minden találkozásuk.

Agnes apja nem szívesen látta leánya melleit a kopottas firkászt, komédiást. Meg is tiltotta, hogy a kertbe menjen, amikor Petőfi is ott van.

Egy délután Agnes és nagynénje a temetőbe indullak. A kapuban összetalálkoztak Petőfivel ő is velük ment. Tavasz volt A sírokon kéken virágzott a télizöld Pelőfi egy papírlapra verset irt a kékszemü sirvirágról, amely vágyódva néz az égre. A verset Ágnesnek adta.

Amikor Agnes és atyja eljöttek Debrecenből, Petőfi betegen feküdi Levélben búcsúzott Ágnestől. Agnes a levélre egy kis virágbokrétával válaszolt Ez a vers és ez a levél voltak Agnes féltett ereklyéi. Egy berámázott ibolyabokrétát is őrzött, amit együtt szedett Petőfivel. Akkor Pelöfi még pályája kezdetén volt. Beteges, szegény fiú, félig színész, félig poéta. A hire sem járta még be az országot. Az Agnes ereklyéivel, gyermekes szerelmével senki sem törődött. Tán még ő maga is megfeledkezett róla kissé. Csak később, amikor jöttek a nagy idők. Ébredt a nemzet. A szabadságharc előre küldte gyújtó szikráit és Petőfi lánglelke végiggyujtoít az országon, akkor szédült bele Agnes Pelőfi emlékébe.

Azután még egyszer találkoztak : 1849-ben Dézsen, Medgyes Lajosnál, a dézsiek poéta papjánál, ahol épen akkor vendégségben voltak.

Januárvégi, hideg, erdélyi tél volt. Fütyült a Nemere és úgy söpörte a havat, mint a nyári szét az utporát. Mindenki tető alá menekült. Petőfi szekerese sem akart tovább menni.

Pelőfi akkor a Bem táborába indult. A Nemere elől régi barátjához, Medgyes Lajoshoz menekült. Késő délután volt, amikor a dézsl papiakba bekopogtatott Honvéd ruhát viselt; vékony katonaköpenyeget, nyakkendő nélkül. Oldalán széles fringia lógott Úgy át volt fázva, olyan beteges rossz színben volt, hogy Medgyes alig ismert rá. Fázósan nekitámaszkodott a meleg cserépkemencének és dideregve mondta:

— Kutya hideg van itt felétek. Csuful megfáztam ... Ezt a vad, szeszélyes nemerét legközelebb rimbe szedem.

Egész este borongős, rosszkedvű volt. Epésen keserű. Gyakran elmélázotl... Mindent fekete színben