Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-10-09 / 121. szám

8 oldal. Komáromi Lapok 1926. október 9. — Olcsó “áaárlá?. Az utóbbi na-Eokban városunkban három némelül eszéló feltűnően kreolarcu nő garázdálkodott. Több mint való­színű, hogy minden üzletembert meglátogatlak, hogy azt meglopják vásárlás ürügye alatt. Az eljárásuk ugyan nagyon megszokott és kö­zönséges volt. Mindhárman megje­lentek az üzletekben és minden árut megmutogaltak maguknak és ha ebből a kereskedő elővigyáza­tossága folytán nem sikerült semmit sem eltulajdonitaniok, akkor a pénz­váltás csalás módszeréhez folya­modlak, még pedig úgy, hogy 100 koronás bankjegyből kértek vissza ‘ vagy annak felváltását kívánták — { és az aprópénz sohasem felelt meg ; elégnek — mert időközben azt is megapasziofták Mivel ezen eset a komáromi ésl. államrendőrség ' tudomására jutott, azonnal nyo- i mozást indifoít és sikerült a tet­tes garázdálkodó asszonyokat kéz­­rekeritenie. Felhívjuk azokal, akik­nél ezek esetleg megjelentek tegye­nek azonnal jelentést az államrend­őrség 6. számú szobájában. — Panasz a komáromi Durasparti piacra. Az alábbi sorok közlésére kértek fel bennünket: Kérdezi e cikk írója a Komárom község vezetőségétől, hogy ki felelős a Dunaparti piacon megtör- j ténhe'ő szerencsétlenségekért? Október 7-én, csütörtökön, reggeltől egész 10 óráig meglehetett figyelni, hogy mi történik a komáromi piacon. Minden pillanatban egy nagyobb szerencsétlen­ségtől lehetett tartani. Egy lovat kocsis­tól majdnem elgázolt az iparvágány vonata. A második eset; egy fiút, ha a vasutas idejében el nem rántja, szintén elgázolja. Mindenki menekülni akart a vágány felőli oldalról, mert a lovak annyira féltek, hogy a gazdáik igen nehezen tudták megfékezni azokat. A riadalomban azonban nem segített senki. Beszéltem egypár piacfelügyelővel és kérdeztem tőlük, hogy van-e tudomásuk ezekről az izgalmas jelenetekről? Azt felelték, hogy mindig van valami izgalom jelentve és hogy addig, amíg a város nagyobb összeget szerencsétlenség miatt kifizetni nem fog, ugylátszik nem veszi tudomásul a Dunaparti izgalmas heti­piacokat. Most még csak az kérdezem a község vezetőségétől, hogy ki a fe­lelős a megtörténhető szerencsétlen­ségekért ? Tisztelettel Gulis János. — Más oldalról is hallottunk hasonló pa­naszokat, és itt volna már az ideje, ha ehhez hasonló izgalmaktól megszaba­dulnának a piac látogatói. Izsap- és Sárkánypusztai teá­vá j. Sajtkülönlegességek, Legfinomabb kárpáti málna szörp. Dessert bonbonok. Torta- és ostyalapok. Olajos és konserv halak, rák, kaviár, francia szardíniák, valamint a legfinomabb francia Olíva olaj. Horniman angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönleges­ségek Asztali és Palugyay fajborok. Pezsgők. A legfinomabb fajkávék na­ponta frissen pörkölve kaphatók: Berger F. Vilmos csemegeüzletébfn Komárom, Városház-ucca. 804 — Bat’a cág ujságközieménye: A vevő az ur, ez a modern kereskedő mottója. A vevőnek teljes joga van pénzéért szívességet, előzékenységet és szakma­beli tanácsot és a legelőnyösebb kiszol­gálást kérni. Egy jó kereskedő vevőjével szemben az őt megillető tiszteletet tanúsítja és sohsem felejti el, hogy ma vagy holnap helysége minden lakója Vevője lehet. Tehát az is vevő, aki nem vesz. — Hogyan keli érvényesülni? Erre a kérdésre megfelel az orosz szovjet­birodalomban megjelent kis könyv, amely a fiatal agitátoroknak ad útmu­tatást arra, hogyan érhetnek el sikert. E könzvecske szerint helytelen nézet az, hogy a politikai szónok szerénysége {‘ó hatást tesz a hallgatóságra A fiatal rolsevikoknak, akik megtanálják azt az elvet, hogy hangoskodással, könyökkel kell előre iparkodni, azt is megmondja az agitációs könyv, milyen utoc-módon lehet legjobban érvényesíteni a szerény­telenséget. — Keressetek föl gyakran politikai gyűléseket, — mondja az útbaigazítás ott föltűnő helyre üljetek, föltűnően jegyezhessetek, a szónok beszédét sza­kítsátok gyakran félbe hangos közbe­kiáltással, zajongva kérjetek szót a napirendhez, mindennel elégedetlenked­„5 UHR TEE” VII. füzete ára 34 Ke* megjelent és kapható Spitzer Sándor könyvf’sboljáiiaii. Telefon 80. Komápcm, Nádoi* utca 29, sü. Telefon 80. jetfk, hargosan fejezzétek ki méltatlan­­kedástokat és ha igy jártok el, akkor még mielőtt egyetlen beszédet mond­tatok, az egész gyű elesel úmernifog benneteket ér mindenkinek az lesz a benyomása, hogy különbek vagytok a többinél és kiváltok a tömegből. Ha végre megadják nektek a szót, való­színűleg ezt fogja mindenki mondani: ez a szónok bizonyára nagyon érdekes dolgokat fog mondani! És igy már kezdettől fogva nagy figyelemmel fog­ják hallgatni szavaitokat. Való igaz, hogy eddig mindig a szerénységet hirdették követendőm k és a fcolstvikok dicsősége és a velük ro­­konérzésö keblek öröme, hogy ime egy iskolakönyv tanítja a szerénytelenséget és fejleszti mesterségesen a tolakodást és stréberséget. Irodalom. Széljegyzetek» ii. Hogy áll az irodalom ügy? üt ná­lunk a köztársaság területén? Ez a kéidés run tud megfelelő és megnyug­tató választ nyerni. Azt lehetne mon­dani hogy körötte ami-bilis kertuzió térjerg, melyet minden eg yes felszólam­lás vagy ho7zászó!amlás csak nővel s igy történik valami, amivel azonban senki sincs megelégedve. Err fékezzünk csfck vissza e kérdésnek hírlapi tárgya­lásé: a s mér eleve állapi'suk meg, hogy annak eddig semmi látható ered­ménye nincs. Jutott eszünkbe, mennyi jó tanács és jímbor szándék hangzott föl az elmúlt évek alatt, annak foga­natját hiába vártuk, ennek rregvalósu lésát hiába várjuk. Gondoljunk azokra a nyilatkozatokra, melyek a kérdésben itt is, ott is elhangzottak és keressük nyomát annyi szónak, annyi betűnek a szlovenszkói magyar irodalom fejlő­désén. Megtaláljuk-e? H-: valaki filo­lógiai pontossággal rekapitulálná mind­azt, amit a mi irodalmunk érdekében összeírta'', körülbelül két témára le­hetne redukálni az elmondottakat Az egyik a körül a gondolat kőiül sáíoroz, hogy van-e irodalmunk és irodalmi politikánk, a másik azt fejte­geti, fn nincs, mit kelljen tenni, hogy legyen ? Ez az elmélet tisztára aka démikus, mert a gyakorlatba átvéve semmi sincs belőie.-Van-e irodalmunk? Vannak íróink, akik dolgoznak. Vannak, akik elméi kednek. Így van irodalmunk is, elmé létünk is. Vannak okos indítványok, életre való gondolatok, ösztönszerü rá­ta pirítások — terv, tanács, tanítás, tennivaló bőven, de csak ma is olt vagyunk, ahol voltunk ezelőtt jó né hány esztendővel Haladásról, tudatos irodalmi politikáról, rendszeres agitá dóról, tervszerűen megállapított prog­­rammról, ennek betöltésére irányuló konzekvens tevékenységről aligha szá­molhatunk be. Buborékok, „sok haza, puffogatás", amit száz esztendővel ez­előtt, cikkek, szólamok, végül egy furcsa kis polémia a fölött a kérdés fölött, hogy az országos politika-e az irodalom ápolása, vagy pedig ... Rö­viden: a politikus „kulturális és iro i dalmi életünk pangását majdnem kizá­rólag az írók és nem politikus kultur­­munká80k hibájának tudja be, holott mi írók és kulturmunkások ugyanolyan, talán még nagyobb joggal tehetnénk szemrehányást a politikai exponensek­nek.“1) Ebben a rövid rezümmében benne van a vita lényege, ki felelős az iroda­lom pangásáért, az irodalom- e, a poli­tika- e? S ebben a fölvetett kérdésben benne van annak hallgatólagos elisme­rése es megállapítása, hogy ?z iroda­lom pang. Ki felelős tehát mindezért? Elsősorban senki, másodsorban min­denki, mert az irodalom nem az írói céh tulajdona, hanem a nemzeté, tehát *) Prágai Magy, Hirl. 1925, 160. tz. ?z irók-ó, a politikusok é, az olvasó közönségé, a könyvnyomtató és forga­lomba hozó műhelyeké, édes mindnyí­­iunk-é, akik itt magyarok vagyunk. Egyénenként az írók dolgoznak, írnak jót-rosszat, kinek hogyan telik talen­tuma szerint és e'hivatása, vagy mes­tersége alapján. Egyénenként sz olvasók áldoznak és olvasnak, többet-keveseb­bet, anyagi és szellemi tehetségük szerint. Egyénenként a politikusok a nemze'i erő és gazdagság létfeltételei biztosítására dolgoznak az adott viszo­nyok és a kínálkozó lehetőségek sze­rint. Az irodalom virágzásához tehát minden egyes ember hozzájárul vala­mivel, minden egyes réteg a maga munkájával vagy áldozatával. Ha tehát 8z irodalom pang, annak cfca nem csupán az írók, nem csupán a politi­kusok, nem csupán a közönség, hanem azok a viszonyok, körülmények, ame­lyek szerint és közölt a nemzet él, dolgozik, küzkötíik, művelődik, vagyo­nosodig termel; termel Írókat és kö­zönségei, szellemet és anyagi lehetősé­get, kulturális és irodaimi miliőt, gaz­dasági és politikai lehetőséget a nem­zeti lélek számára. Ha valahol, itt nem lehet hafárpört kezdeni, mert egy nemzet életében sem irodalom, sem politika, sem gazdasági és művelődési tagoltság sem szorítha­tók élesen elválasztott és merőben el­különítő területekre, így a felelősség kérdésének fölvetése és vitatása bizo­nyára szalmacséplés, legföljebb arra jó, hogy mint az üldözött tintahal, zava­rossá tévén a tengert, láthatatlanná tegye magát, A felelősség egyetemes, csak arról lehet szó, mennyiben va­gyunk egyénenként (írók, olvasók, po­litikusok) determinálva arra. hogy azt viselhessük is. A felelősség elméleti, mert csak benső énünknek tartó: unk vele ós nem függ csupán attól, hogyan kívánjuk teljesíteni, hanem attól" is, hogyan tehetjük nemzefiköteiességeinkké. Azonfelül viszonylagos, mert iró a kö 2önségtől, mindkettő a politikától függ, viszont a politikus és iró egyformán a nagy közösség tolmácsa, az pedig irányítást nemcsak nyer, hanem ad is, írónak is, politikusnak is. Az elmon­dottakból követkeik, hogy a szloven­­szkói magyar irodaom pangásáért mindannyian felelősek vagyunk, akik szellemi és gazdasági taknmmainkat nem tudtuk az irodalom feivrrágoztaiá­­sára eredményesen felhasználni. Ne keressük a hibát sem az Írók­ban, sem a politikusokban, hanem ma­gunkban, mert „a kor foyama, meíy visz vagy elmerit, úszója, nem vezére az egyén,“. Madáchnak ezt a nagy igazságát prózára lefordítani és alkal­mazni erre a kérdésre talán fölösleges A politikus is, az iró is olyan fa, mely­nek koronája az étet horizontja fölé emelkedik, de gyökérzete a nemzet egyeteméből dolgozza ki a lomb, a virág és a gyümölcs — a nemzeti ön­tudat — áldását, Az iró is, a politikus is exponense a nemzetnek, mindakettő ugyanazt hirdeti, csakhogy más formá­ban. Az iró a művészet és szellem po­litikusa, a politikus viszont az állam­­elmélet és reális valóságok művésze, ! Egyik sem szakadhat el lelkét lelkedző j talajától, test és vér szerint együttélő nemzetétől; mindenik helyettünk, ér­tünk, nevünkben és számunkra mun­kál : vállal mariiriumot vagy megdicső­ülést, — a nemzet érdekében és he­lyett. így állván a dolog, ne egymásban, magunkban keressük a hibát, ha van, a felelősséget, ha valamit elmulasztot­tunk, a gyengeséget, ha erőnkre esz­mélni nem tudunk. Keserves űt, de nem reménytelen; a gyógyulásra is az az első lépés, hogy a betegséget s annak okait megismerjük. Ellőttünk is I ez a teendő áll: ismerjük meg a való­ságot illúziók nélkül, állapítsuk meg a bajt, kuruzslók nélkül. A mai Szlovenszkó es Ruszinszkó te­rületén élt és élő magyarság a nem­zeturának és irodalomnak mindenkor adott ugyan kiváló munkásokat és mece násokat mégis, olyan értelemben, min ahogyan erdélyi vagy dunántúli iroda­lomról szoktunk szólani, nem beszélhe- I tünk felső-magyarországi irodalomról * és műveltségről. Mert ezen a területen feltűnő és haló irodalmi élet inkább sporadikus és eferner, mint általános és állandó volt. Ami itt azelőtt történt ha az egyetemes magyar szellemnek értéke és gazdagodása volt is, jellem­zővé vagy intézményesen szervezetté nem vált, nem is válhatott. Külön szlovenszkói és tuszinszkói msgyar irodalomról és műveltségről csak most, az uj politikai alakúiig után beszél­hetünk. Azok, akik ezt a kérdést föl­vetették, felszínen tartják és róla tár­gyalnak, mint föntebb jelezte n, meg­áll; pitották, hogy itta magyar'irodalotn psngáso’k indult, mert területileg és eihatáro v3 elszakadt az egyetemestől, mert saját határain beiül eddig sem szeiveződni sem jellegzetesen önállóvá tenni nem ’udob, mert — ezt elfelej­tették megállapítani — nem támasz­­kodtntott konzerváló hagyományokra, lokális tónusát erösbő múltra. (Folyt, köv.) FiiÉililiitáiiBiloll. {Növendékek kiállítása). Ahogy minden évben, uj?v ezidén ig megnyílt a kultúrpalotában Harmos Ká­roly festőművész és főgimn. rajztanár által szervezed festészeti tanfolyam nö­vendékei őszi tárlata, amely a tanfolyam bslső^produktiv életébe nyújt betekintést városunk közönségének. Aki visszaemlékezik a tavalyi kiállí­tásra. annak konstatálnia kell, hogy a haladást úgy átlagosan valamint az egyeseknél okvetlenül észre lehet venni. Bizonyítja ezt ama körülmény is, hogv egyesek, akik tavaly csak az első szárnypróbálgatásokat tették, ma már bátran és céltudatosan törnek előre, sőt — újat is alkotnak. Pedig ne felejtsük el, hogy egy-egv markánsan odavetett vonal vagy színfolt, amely a passziv néző szemében talán egész jelentékte­lennek látszik, nem egy órai vagy heti, hanem több évi céltudatos é3 fáradsá­got nem ismerő ki? 'rtásszerü munká­nak az eredménye. Egy vonalat, for­mát, szin- vagy fényfoltot átérezni és analizálni, ahhoz nemcsak megfelelő lelki disz pozíció, hanem a cél felé tö­rekvő — és művészi tudást feltételező — erős akarat szükséges. Ilyen álláspontból szemlélve a killi­­tást el lehat képzelni, hogy mennyi ener­gia és művészi szaktudás kellett ahhoz, hogy a kiállítás jelenlegi magas nívóját elérhesse. E mellett nem szabad figyel* men kívül hagyni még azon körülményt sem, hogy a tanfolyam Harmos súlyos betegsége miatt több hónapon át szü­netelt, de a kiváló szakszerű vezetése következtében, a kiállításon semmiféle hiány nem volt észrevehető. Ma a művészetben is forradalmi eszmék és irányzatok uralkodnak, ame­lyek már egyas iskolákban is kezdenek tért hódítani. A tanfolyam azonban egyik „izmus" szolgálatában sem áll, hanem tért engedve az egyéni érvé­nyesülésnek, az általános művészet szempontjai szerint mindenkit ellát mű­vészi tartalommal, hogy aztán mindenki — egyéni felfogása szerint — képes legyen szépet alkotni. Ez pedig a mű­vészi oktatás legfőbb és legmagaszto­­sabb célja. A kiállítók, valamint müveik szép számmal vannak képviselve A kiállítá­son sok tehetséges növendék vett részt, de ezek mindegyikéről helyszűke miatt itt meg nem emlékezhetek. Alább név­sor szerint csak azokkal foglalkozom, akik legtöbbet produkáltak. Apró Margit régi tanítványa Karmos­nak. Akvarell arcképei biztos és rutinos akvarell technikáról tesznek tanúságot. Kitűnő szinelemző. Színei élnek és in­tenzivek. Jólsikerült férfi tanulmánya krétával, amely igazi férfi typust ábrá­zol. Nemcsak a külső formák, hanem a lelki har; gúlát lerajzolására is törek­szik, ami nagyon jól sikerült. Szénfej tanulmányain lüktet az élet. Szép te­hetsége van. Jelenleg a budapesti szép­művészeti Akadémia hallgatója, ahol 200 felvételező közül csak 40-et vettek fel és ezek közül van ő is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom