Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-06-22 / 74. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1926. június 22. i elöiívt ilvet POLIO utolérhetetlen minőségével nyújt. = MINDENÜTT KAPHATÓ! tanítók fizetésrendezésének törvényhozási utón történő rendezésénél a Magyar Nemzeti Párt törvényhozói nyújtották be azt a javaslatot, amely a felekezeti tanítókat a fizetés tekintetében egyenlő elbánásban részesíti az állami tanítókkal. A párt törvényhozóinak ezért a munkájáért az egyházpolitikai szakosztály hálás köszönetét és bizalomteljes szeretetét nyilvánítja. Ezután részletes tárgyalás alá vette a szakosztály teljes ülése a kongnia javaslatot. Oilier János dr. elnök bejelentette, hogy a ref. alosztály hozzájárul mindazokhoz a határozatokhoz, amelyeket a teljes ülés hozni fog. Élénk eszmecsere indult meg, amelyben az elnökön kívül Kmosko Béla dr., Bándy Endre, Fizély Ödön, Hangos István dr. és Gál István vettek részt és amelynek eredményeképpen a szakosztályi ülés elhatározta, hogy távirati utón közli a párt törvényhozóival a szakosztály kívánságát a kongrua törvényre vonatkozóan és kéri, hogy amennyiben lehetséges, a törvényhozók igyekezzenek e kívánságok teljesítésére törekedni. A táviratban kifejtik, hogy a minimális kongrua összege a középiskolai tanárok fizetésének megfelelő összeg legyen. Ha a pénzügyi fedezet ezt meg nem engedi, úgy a törvényjavaslat 3-ik §. a) pontjaként módosíttassák, hogy a lelkészi lakon kívül a kert és 10 hold föld minimum a jövedelemből kivétessék. A jövedelem megállapítását a közigazgatási é3 egyházi hatóság közreműködésével kívánják az ingatlanok átlag bérértékének alapján. Kívánják azt, hogy a stola összege havonként 20 fillérre szállíttassák le. Méltányosnak tartanák, ha minden adó és nyugdíjjárulék a jövedelemből leszámiítatnák. Az első szakasz 4 ik pontját akként kérik módosítani, hogy a kongrua mindazon lelkészeket megillesse, akiket a törvény Szlovenszkóban és Ruszinszkóban talál. Rendkívüli ref. egyházi kizgyüléi. — Uj egyházi adókulcs megállapítása. — Komárom, — junius 20. A református egyházban 1920-ban életbeléptetett adózási rendszer ellen az egyház hivei sok kifogást emeltek és a nagy többség különösen a kivetés módjával nem volt megelégedve. Az egyház presbitériuma engedve a szinte közóhajjá erősbödöít kivánalmaknak, uj adókulcsot dolgozott ki, amelyet az egyház junius 20 án tartott rendkívüli közgyűlésén tér jesatett az adózó hívek elé. A különböző szakbizottságok által is letárgyalt és minden részletében gondosan előkészített javaslatot, melyet az Egyházi törvények III. t. cikke rendelkezései szerint, az állami adókat véve alapul, dolgoztak ki, a közgyűlés nagy többsége elfogadta és határozattá emelte. A közgyűlés délelőtt 10 órakor Galambos Zoltán lelkész és Fiilöp Zsigmond főgondnok együttes elnöklete mellett tartatott meg a Kollégium nagytermében, az egyháztagok élénk érdeklődése mellett. Galambos Zoltán magasszárnyalásu imával nyitotta meg a közgyűlést, majd a törvényes formaságok elintézése után a jegyzőkönyv vezetésére Vásárhelyi Károly e. főjegyzőt, hitelesítésére pedig Kossár Zsigmond és Kőrös István egyháztagokat kérte föl. Az egyházi adókulcsra vonatkozó presbitéri javaslatot Fü'öp Zsigmond főgondnok terjesztette elő, aki az egész kérdést behatóan ismertette és úgy az egyházi törvényeknek vonatkozó rendelkezéseit, mint a számszerüség szempontjait szolgáló állami adók beszerzett adatait feltárta a közgyűlés előtt. A javaslat az Egyh. törvények III. te. 13. § ára támaszkodva, személyi és vagyoni adó hővezetését indítványozta a közgyűlésnek az állami adók alapján és pedig olyképen, hogy az adózók a sze mélyi adók megállapítása szempontjából állami adóik nagysága szerint 8 osztályba osztatnak, a legkisebb személyi adó 10 K-ban, a legnagyobb 200 K-ban állapiítalik meg. Az állami adót fizető egyháztagokra vagyoni adó is kivettetik és pedig a törvényszabta 10% erejéig, de mindenkor a szükséglethez képest évről-évre megállapítandó százalék szerint. A javaslat a vegyes házasságban élő nőtagokra nézve kedvezményt kívánt megállapítani. A javaslat felett a közgyűlés komoly és beható vitát folytatott, amelyben Soós Imre dr., Csepy Dániel, Lakatos Károly, Banai Tóth Pál és más egyháztagok vettek részt. Soós Imrének a vegyes házasokra nézve tett engedmény kiegészítésére vonatkozó javaslatát az előadó főgondnok is magáévá tette. Banai Tóth Pál halasztó hatályú indítványokat terjesztett elő. Végre is az elnök szavazást rendelt el, amelynek eredménye szerint 37 szóval 14 szó ellenében a közgyűlés a presbitérium javaslatát fogadta el Soós Imre és Csepy Dániel kiegészítésével. Az ekként megállapított adókulcs szerint a közgyűlés az egyháztagokat a személyi adó kivetésére nézve nyolc osztályba sorozta, a vagyoni adóra nézve pedig az 1926. évre az adókulcsot 8%-ban állapította meg. A vegyes házasságban élő egyháztagot, ha saját vagyonnal rendelkezik, amely után állami adót fizet, személyi és vagyoni adóval a saját állami adója után terhelik meg; ha a vegyesházasságban élő nő egyháztagnak vagyona, illetve állami adója nincsen, annak személyi adóját a férjére kivetett állami adó szerint vetik ki. A közgyűlés elrendelte, hogy az uj adókulcsra hozott határozat jóváhagyás végett az egyházmegyéhez fölterjesztessék. Szanatórium „CARITAS“ Bratislava, Torna u. 18/b. 274 | Sebészet — Nőgyógyászat I. oszt. napi 80—100 koronáig, II. oszt, napi 55—65 koronáig. Szabad orvosválasztás. Külön szülészeti osztály (Both dr.) I. oszt. pausal szülés 8 napra 1600 korona, II. oszt. pausal szülés 1000 korona. Vezető orvos: FRANKENBERGER dr. egyetemi tanár. Az intézet főorvosa: BOTH JÁNOS dr. egyetemi tanársegéd operatőr. — REÍUCHA LAJOS dr. igazgató. ••rnsmBmmauwmmr mai nnw—ne • j Amigyai iiisii a Ha sajloz. A magyarországi újságírók egyesülete kísérelte meg ezt a ma már anakronizmusnak ható kapcsolatot abból az alkalomból, hogy átirt francia kollegáihoz s megkérte őket, hogy a frankhamisítással kapcsolatban tolláikkal ne szurkálják oly hevesen az amúgy is sok sebből vérző magyarság egyetemességét. Szokatlan hang és szokatlan kérelem ez a mai időkben, amikor a legkülönbözőbb érdekek nyomasztó imperatívusza alatt úgy elszokott az újságíró attól, hogy verejtékes munkájában néha a szive dobbanását is hallgassa. A nagy európai érdekek élethalálharcában ugyan mit számíthat, ha a magyar újságírók egyesülete bizonyára spontán kezdeményezéséből egyszerű kis nádi hegedűt vesz kezébe és elsirja panaszát: mit támadtok oly konok hévvel bennünket ti, egy hatalmas ország ragyogó tollú, jól megfizetett munkásai ? Bravúros politikai kampányt vívtok s közben nem veszitek észre, hogy napról-napra mindjobban sülyed a nyomor, az öngyilkossági járvány, a munkanéN küliség örvényeibe egy nép, mely franciabarát érzelmeit oly bátran megmutatta a 70—71-iki débaele után: amelynek Petőfije, Kossulhja, Liszt Ferenc és Munkáé ?yj a volt s amely még ma is szörnyű vergődésében méltóan tudja képviselni magát mindenütt, ahol komoly értelemben vett európai tudományról és művészetről van sző. igaz, hogy a frankhamisitók nagy bűnt s falán még nagyobb ostobaságot köveitek el. De iehet-e ezért a magyarság egészét felelősségre vonni? A békeszerződés okozia szörnyű belső viszonyok, ha nem is mentségei, de magyarázatot bőven szolgáltatnak a bűn gondolatának megfogamzására s arra is, hogy ezt a naiv tervet miként lehetett a hiszékeny emberek előtt magasabb rendű vállalkozásnak feltüntetni. Az újságíró, a gondolkodó pszichologikus szemlélete előtt egy pillantás alatt nyilvánvalóvá válhatik az egész ügy magja és háttere s ha el is ítéli a bűnösöket, bizonyára nincs oka rá, hogy a genfi diplomácia hideg játékát támogassa, amely a biriólag lezárt bűncselekmény következményeit éreztetni akarja az egész országgal. Ilyen gondolatok inspirálhatták a magyarországi ujságirőegyesületet, mely minden forma megkerülésével közvetlenül illusztris kollegáihoz, a francia újságírókhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a magyar nép elleni sajtóhadjárattal hagyjanak fel. Léon Barlhou volt miniszterelnök, jóvátételi bizottság el nöke, aki jelenleg a francia ujságirószindikátus élén áll, bizonyára figyelemmel fogja elolvasni a magyar újságírók átiratát. Vájjon a politikus, vagy az újságíró kerekedik e benne felül, mikor ezt a megható dokumentumot áttanulmányozza? Barlhou, a volt miniszterelnök intézi-e el majd ezt a kérést vagy Liszt Ferenc szerelmeinek kitűnő tollú Írója, akinek e mélyreható tanulmány során alkalma volt a magyar pszichébe bepillantást nyerni? Nem tudjuk. De minden esetre regisztráljuk ezt a tényt és leszögezzük azt az óhajunkat is, hogy bárcsak nem csupán ebben az esetben, hanem mindenkor valahányszor nagy általánosságban különböző jelszók alatt népek, fajok és pártok ellen riadót fújnak, legalább magukban az újságírókban közelebb jutna egymáshoz, amit a háborús atmoszféra úgy szétválasztott: a szív és a toll. Bizonyítékot találtak Jézus indiai útjáról. Angol archeológus szenzációs felfedezése egy tibeti budhista zárdában. Néhány nappal ezelőtt meglepő hir járta be a világsajtót, arról a rendkívüli felfedezésről, amelyet egy angol tudós, Mr. Nicholas Roerich tett Jézus sokat vitatott indiai tartózkodásáról. Ezt a hirt most a fölfedezés részleteinek nyilvánosságra hozatalával megerősítették. Köztudomású, hogy Jézus életének azt a korszakát, amely gyermekkorától megkereszteléséig eltelt, bizonyos misztikus homály fedi, melyről sem a biblia, sem Jézus éleitöríéneíirói nem adnak semmiféle felvilágosítást. Ez volt azután az oka annak, hog/ néhány történettudós, aki magyarázatot keresett erre, Jézus tanításai és a buddhizmus egyes tételeinek feltűnő hasonlatosságából arra következtetett, hogy Jézus ifjú ságának egy részét India valamelyik budhista kolostorában töltötte el. Ez eddig feltevés volt, amelyet semmi féle komoly alap nem támogatott. Ma azonban úgy látszik, végre mégis sikerült döntő bizonyítékokat találni erre a sejtésre. A leghitelesebb forrásból jelentik Indiából, hogy Nicolas Roerich archeológus, aki három év óta lankadatlan szolgalommal kutat a hindosztáni budhista kolostorokban az európai civilizáció legrégibb nyomai után, Jézus indiai utazását leiró kéziratra bukkant. Az archeológusnak kedvező körülmények folytán sikerült a buddhista papság néhány vezető tagjának bizalmát megnyerni. Éngedelmet kapott a vallásos iratokat rejtő könyvtárak látogatására. Roerich több rendkívül értékes fölfedezés közt egy tibeti zárdában bukkant rá az említett kéziratra. A páti nyelven, a budhisták szent nyelvén irt szöveg egy Issa nevű emberről tesz említést, aki a „legjobb és a legokosabb az emberek közölt,“ s aki egy napon Betlehemből érkezett a kolostorok tanulmányozására. A „megismerés vágya hajtotta őt“. Issa elhagyva apját, anyját, a fáradalmak és veszélyek megvetésével egy karavánnal tette meg az utat Palesztinából Tibetig, ahol több hónapot töltött el, s beszédeket tartott az elnyomottaknak, a nyomorultaknak, a páriáknak. Az archeológus még nem fejtette meg az egész szöveget, amely valószínűen még érdekesebb adatokat is tartalmaz. Már az eddigiekből is kétségen kívül megállapította, hogy Issa személye azonos Jézus Krisztuséval. Annál is inkább, mert a kézirat utolsó sora a következőket mondja: „Issának Palesztináb i való visszatérése után meg kellett jelenni Poníius Pilátus itéiőszéke előtt“. Ennek a fölfedezésnek az égés világon óriási visszhangja támadt, * Harsányi István sárospataki ref. teológiai tanár a fölfedezésről a következőképen nyilatkozik. Ilyen szenzációs hir a múlt század kilencvenes éveiben is bejárta a világsajtót, amikor Nicolas Notovitch orosz iró Le Vie inconuue de Jésus Christ cimü Párisban, 1894-ben kiadott könyvében azt hirdette, hogy Jézus élete cimü indus evangéliumot talált, még pedig páli nyelven, a buddhisták szent nyelvén. Ez a könyv oly hiressé lett, hogy a kiadás évében hét kiadást ért. Boldogult emlékű Nagy Gusztáv sárospataki teológiai tanár Jézus élete cimü előadásában a múlt szazad kileucvenes éveiben részletesen tárgyalta Notovitch könyvét és közönséges hamisítványnak tartotta az egész „indus evangéliumot.“ A magyar irodalomban az Athenaeumban (1897-iki évf) olvastunk e műről ismertetést. Majd Balogh Elemér, a mai pozsonyi ref. püspök, ugyané folyóirat 1898-iki évfolyamában meggyőzően kimutatja, hogy Notovitch munkája nem egyéb, közönséges hamisítványnál. Balog előadja cikkében, hogy Müller Miksa a jeles orientalista, lehetetlennek tartotta azt, hogy egy fontos irat, mint az állítólagos indus evangélium, ne legyen föivéve a budhista kériríos gyűjteményekbe, amelyek semmit sem tudnak Issa (Jézus) beszédeiről. Müller még azt hitte, hogy az egész mű Notovitch jóhiszeműségének a buddhista barátok által történt rut kijátszása. Majd idézi Balogh Nöldeke Tivadar, a hires strassburgi orientalista véleményét, amely szerint az indusok egy távoli barbár ország fiának életét és tanítását nem jegyezhették fel s hogy az Issa (JézusJ név Kr. u. 700 év előtt Indiába nem juthatott be. Szerinte Jé zus olyan városban, amely az ő idejében, még nem is létezett (Dzsagertan), nem járhatott. Ez a koholmány 1750. táján meg tudta volna téveszteni a tudományt, de a jelen korban már „e Idegeit éppúgy mint izmait, hogy kellőleg működjenek, úgy kell kezelni, mint -----bármilyen szerkezetet.-----Ön köteles egészségét ápolni. Ezen kötelezettséget könnyen teljesítheti, mert az ehhez szükséges legjobb eszközt ----------- ma már -----------5 korona 50 fillérért vásárolhatja. Értéktelen utánzatokat utasítson vissza, minthogy önnek fizetni kell, tehát a legjobbat kérje. Ez a jól ismert Menthol sósborszesz. Mindenhol kapható. 488 Ára 5.50 Ke. i
