Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)

1926-04-08 / 41-42. szám

4. oldal. Komáromi Lapos 1936. áprili3 8. EltaMsak kezdtte bétkizaap e»te V ér W irakor MODERN MOZI KOMARNO TISZTI PAVILLON Előadások kezdető vasár- és ünnepnap tttt'IÄ Kedd, szerda és csütSrtSk ápr. 6., 7. és 8-An 3 napig a budapesti Ufa filmszínház nagy megnyitó sláger újdonsága! Világszenzáció! Cirkuszfilm! Emil Jannlnga! Patty Lia! 25 Nagy artistaregény 7 felvonásban. Fősz.: Emil Jannlngs és Putty Lla. Jegyelővétel naponta d. e. 11 — 12 óráig a mozi pénztárnál. erős osztálya küzdött ellene. Lassan ment a vonatizmus, lassan lemorzso­lódott a „bérkocsisok“ vagyonkája és beszorultak a városba. A technika azonban itt sem hagyja őket nyugodni, sőt teljes megsemmi­süléssel fenyegeti s még időt sem en­ged nekik, hogy sokat gondolkozhassa­nak ezen és más irányban tájékozód­hassanak. A technika kiveszi a békocsis egyedek kezéből a kenyeret s a sze­rencsések vagyonát pedig megnöveszti, mert a társadalom vezetői nem tudnak kormányozni, mert kormányozni annyi, mint előrelátni. 1925 nyarán a „Gazda­sági Szemlé“ ben a mezőgazdaságban fejlődőképesnek Ítéltem a szarvasmarhát és halálra ítéltem a lovat. Ebben helyt adott nekem nagyon sok lap és köz­gazda és magam is még jobban meg­erősödtem ebben a véleményben és a leszűrt tapasztalataimat próbáltam szü­­fcebb körömben érvényesíteni gyakorla­tilag és bevált. Meit az élet Komáromba sodort s gondolom, hogy csak jó szol­gálatot teszek a köziek itten, ha pró­bálok előreláttatni. Terep. Maholnap kikövezik Komáro­mot s jön egy szerencsés, aki fel fogja állítani az autó-társas kocsit és a tár­sadalom egyedei kezéből kiveszi a ke­nyeret. Tessék máshol megélni; de hol? Hiszen nélkülük is elég sok a kenyér­­nélküli. Probléma. Mit tegyünk? Ne akarjuk Komárom kikövezését? Ez nem célra vezető. Követeljük a közönségtől, hogy ne üljön bérautóba, mikor az olcsóbb é3 kényelmesebb ? Ez nem lehetséges. Megoldás. A bérkocsisoknak meg kell találni a módját, hogy változott viszonyok között úgy organizálódnának, hogy ezt a kenyérlehetőséget ők tar­tanák meg maguknak. pedig úgy, hogy a közös veszélyre szövetkeznének és ezzel nyernének olyan nagy anyagi tőkét és erkölcsi erőt, amely több ke­nyeret hozna nekik, mint a mostani bérkocsisság. Haladéktalanul meg kell alkotniok egy kereskedelmi illetőleg ipari társa­ságot, még pedig szövetkezeti alapon, amelyhez egyenlő üzletrésszel járul hozzá mindegyik „bérkocsis.“ így össze gyűl egy tőke, amelyből megvehetik az aulotaxit és legyenek megnyugodva, hogy Komárom városában és a ható­ságokban iesz annyi méltányosság, hogy a föntebb említett szerencsés ez egyszer ki fog esni a játékból, A többi, hogy miként rendezik a részletberendezkedést, forgalom lebo­nyolítást, az már a körülményektől és belátástól függ. Nagy nehézség mindenesetre a bér­kocsik, lovak, lószerszámok eladása, de ezt is keresztül lehet vinni kellő okossággal, mert hisz ez nem történik mindenhol egyszerre. Ebből befolyik a bérkocsisoknak olyan összeg, amelyből autókat tudnak venni s a kenyérkereset továbbra is az ő kezükben marad. Azonkívül marad még egy pár garasuk, azt szarvasmarha tartásra fordítják s így az istállójuk ki lesz használva és ha egy tehénnek azt a kosztot adják, amit a lónak adtak, biztosítom őket, hogy jobban megélnek, mint a bérko­­csisságból. De erről majd legközelebb. Azzal a zsidó mondással végzem sza­vaimat, hogy mindig az van, amiről beszélünk. Tehát beszéljünk ezekről, hogy igv történjék, mert a technika kérlelhetetlenül szedi áldozatait, ha okosan nem használjuk föl áldásait saját javunkra. Balogh Mihály. Edison nyolcvan éves, Edison mint az amerikai lapok je­lentik, nyolcvan éves. Születésnapját ünnepélyesen ülte meg-, vagyis reg­geltől estig dolgozott, mint egyébként. Hatvanöt esztendeje dolgozik szakadat­lanul ez a csodálalos agyvelő az embe­riségért. Nem tudni, hogy a feltaláló-e nagyobb, ki leleményével egy uj korszakot nyi­tott, vagy a fáradhatatlan munkás, ki munkaerő tekintetében nem egy fiatal­embert felülmúl. Meghitt barátjai beszélik, hogy mikor dolgozik, még ma sem törődik az evés­sel vagy az alvással. Kitartásának kö­szönheti, hogy minden tervét meg tudta valósítani, alkalmazni tudta a tudomány és gyakorlati élet szükségé­hez. Egyszer egyik barátja elvezette hozzá a fiát és megkérte Edisont, hogy mondjon neki egy jelszót, adjon egy tanácsol, melynek hasznát veheti egész életében. A „Varázsló“ a búcsú pillanatában igy szólt a fiúhoz: — Drága fiam, sohase nézz az órára! Edisonnak a laboratóriumban csak­ugyan nincs se zsebóra, se ingaórája. Nem törődik az idővel. Ha valami ta­lálmányt buvárol, dolgozik ernyedetle­­nül, fárad mindaddig, mig a kezében nincs az eredmény. Csak a munka érdekű, a munka. Meg van győződve arról, hogy a föltalálónak ez sokalta fontosabb, mint az a képesség, melyet ihletnek, meg­látásnak, lángeszüségnek neveznek. Szereti idézni kedves mondását: — A lángész két százalék ihlet és kilencvennyolc százalék — izzadság. HIBEK, — Husvét mindkét napján gyönyörű tavaszi napfényes idő kedvezett a fel­támadás nagy ünnepének. Az ünnepek­ben a templomok megteltek áhitatos hívekkel, akik szívben és lélekben föl­emelkedve az egek Urához, háladó éne­kekkel és fohásszal ünnepelték Krisztus feltámadását s az emberiség megváltá­sát. A husvét a komáromi keresztény templomokban ünnepi istentiszteletek keretében folyt le, a Szt.-András temp­lomban az ünnepi misét mindkét napon Majer Imre dr. apátpiebános mondotta fényes papi segédlettel, Ugyancsak ő tartott első ünnepélyes szent be­szédet, a második ünnepen pedig Király Jó?sef segédlelkész prédikált. Az evangélikus templomban Jánossy Lajos esperes lelkész tartotta az ünnepi istentiszteletet, amely után úrvacsora osztás volt, A református templomban mindkét napon áhitatos ünnnepi istentisztelet tartottak, ame­lyeken a szent beszédet Galambos Zoltán ref. lelkész és Tóth Béla s. lelkész mondták, mindkét ün­nepnapon kiszolgáltatták a lelkészek a hívek számára az Úrnak szent vacsorá­ját, — Pénzügyi bizottsági ülés a város­nál. Komárom város képviselőtestületé­nek pénzügyi bizottsága április 8-án csütörtökön délután 5 órakor a város­házán ülést tart. A pénzügyi bizottság ezen ülésére Csizmazia György város­­bíró azzal a figyelmeztetéssel hívta meg a bizottság tagjait, hogy az ülés, tekin­tettel másodízben történt egybehivására, a kitűzött tárgysorozat felett végérvé­nyesen határozni fog. A pénzügyi bi­zottság ezen ülésén foglalkozik a város költségvetésével és feltehető, hogy a bizottság tagjai kötelességüknek fogják tartani, hogy azon teljes számban meg­jelenjenek. — Bírói kinevezés. Az igazságügyi miniszter homlóssy Ferencz dr. párká nyi járásbirót IX rangosztályu bíróvá nevezte ki. — Halálozás. Mély részvéttel vettük az alábbi gyászjelentést: Özv. Dolnay Józsefné szül. Ratkovszky Vilma úgy a maga, valamint az összes rokonság ne­vében mély fájdalommal, de a jóságos Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a forrón szeretett egyetlen jő nő­vér és rokon Rakalubi Ratkovszky Má­ria folyó hó 5-én este 9 órakor életé­nek 76 ik évében hosszas, kinos szen­vedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után szerettei karjai között csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait f. hó 8 án d. u. 4 órakor a róm. kát. egyház szertartása szerint az érsekiéli (emelőben helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szent miseáldozat f. hó 9 én 8 órakor lesz az érsekiéli róm. kath. templomban az Egek Urának bemutatva. Érsekiéi, 1926 ápr. 5. Adj Uram örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényesked­­jék neki I — A prágai Központi iroda u] cint». (ESŐ) A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Központi Irodája ápr. hó 1-én uj helyiségbe költözött. Az iroda uj címe: Prága, II. Pcfic 14/a, mez. Telefonszáma: 8—215—IV. — Adomány. Spielman Lajos fűszer­­kereskedő 20 Ke t adományozott Eh­renfeld Ignác rokkantnak, melyet nyug­táz és minden e rászoruló rokkant részére szánt adományt továbbit a Komáromi Lapok kiadóhivatala. — A városháza spórolt. Eddig év­tizedekig szokásban volt, hogy a nagy­szombatesti körmenet idejére a város­háza összes ablakait kívilágitotta Az idén a zsidó, a református, evangélikus s minden más hitfelekezeiü háztulajdo­nos által minden külön kérelem és fel­szólítás nélkül kivilágitott ablakok között feketén sötéilett a városháza! De igen nagy is a takarékosság a városházán; nagyszombaton megspóroltak legalább 1 font faggyút 1 Azért, mert a városháza ma demokratikus kormánypáica alatt virul, régi rendes szokásait betarfani mégis csak kötelessége volna. — Tiszfujitás. A Mrgyar Nemzeti Párt padányi szervezetében a gazdasági szakoszlály megszervezésével kapcso­latban a következő tisztujitás történt: boldogult Nagy Árpád elnök utódjául László Dávid alelnök választatod el­nökké, alelr.ökké pedig László József földbirtokos választaíoít meg. A tiszti­kar többi tagja maradt a régi. — A gutái Iparoskor előadta a Debrecenbe kéne menni c. operettet Gútai műkedvelők első ízben hoztak színre operettet éspedig óriási sikerrel. A Debrecenbe kéne menni, húsvéti elő­adása határtalan érdeklődést keltett a gutái közönségben és az Iparoskör buzgó ügyvezető elnöke, Kaubek Emii fényes kulturális eredményt ért el, amelyben a lelkes műkedvelő gárdának tagjai Borka Ilonka tanítónő, Varga Te­­rus, Németh Erazmus, Nagy István, Fekete Gyula, Molnár Ignác, Fekete Bála és valamennyien igazán gyönyörű együttesi produkáltak és viharos tapso kát arattak. A darab kiállítása is igazán fényesnek mondható a Komaromban készült művészi díszletekkel. A darabot sokszor megfogják ismételni és az egye sülét teljesítménye minden elismerést megérdemel. — Meghívó a Magyar Népszövetségi Liga övi közgyűlésére. Tiszteletiéi meg­hívjuk a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga tagjait a Ligának 1926. évi április hó 11-én (vasárnap) délelőit 11 órakor Losoncon a Füleki ut T2. sz. alatt megtartandó rendes évi közgyűlésére. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. Szüllő Gáza dr. diszelnők beszéde. 3. Beszámoló a Liga múlt évi működésé­ről, tartja Flachbarih Ernő dr. ügyve­zető alelnök. 4. Előterjesztés a helyi szervezetek megalakítása ügyében. 5. Pénztári jelentés. 6. Esetleges indítvá­nyok. L-tsonc, 1926. március 29. Nem­­zeíhü üdvözlettel dr. Dávid Sándor sk. titkár, Novek Béla sk. elnök. — A kisebbségek nyelvi Jogait ís­­mertető füzet. (ESŐ) A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok prágai Központi irodája egy több mint 100> oldalas könnyen kezelhető füzetben kiadta a csehszlovákiai nyelvhasználati jognak kimerítő ismertetését. A magyar nyelvű füzet a szakszerű bevezetés, jegyzetek és magyarázatok mellett ma­gában foglalja teljes szöveggel a saint­­germaini kisebbségi szerződésnek és a csehszlovák alkotmánylevélnek a nyelvi jogra vonatkozó szabályai», a nyelv­törvényt, a nyelvtörvény végrehajtási rendeletét és végül a megyei képviselő­­testületeknek, megyei választmányok­nak és járási választmányoknak nyelv­­használatát szabályozó kormányrende­letet. A füzet a napokban hagyja el a sajtót és 4 koronás árban kerül forga­lomba. Az egyesek és szervezetek (egyesületek) részére egyaránt nélkü­lözhetetlen füzet megrendelhető úgy a Központi Irodánál, (Prága, II. Pofic 14/a mez.) mint a magyar pártok központ­jainál. A legcélszerűbb megrendelési mód: a füzet ára és a portóköltség fe­jében 4 korona 50 fiilér értékű levél­bélyeget beküldeni a Központi Iroda prágai címére. — A husyót Köbölkuton. Lélekemelő módon ünnepelték meg a husvéfot a köbölkutiak. A feltámadás napján Starn­­pay János ig.- tanító harminckét tagú vegyeskara a főoltár épcsőzetén várta a feltámadást jelentő szó elhangzását, mire Molecz Tivadar komáromi karnagy ezen alkalomra irt, fónséges akkordok­ban gazdag Resuncxi énekét nagy gya­korlatra valló hatással adták elő Majd husvetvasáriiapján Teisinger Fr. Tan­­tumergójának, továbbá a Karvezető által megzenésített Luspay Kálmán és Stam­­pay Miklós Húsvéti hymnuszainak gyö­nyörű betétjeivel emelték az ünnepi mise fényét. — A balesetbiztosítás unifikálása. A pozsonyi, prágai és brünni országos munkásbiztositó hivatalok képviselőinek bevonásával értekezlet volt a népjóléti minisztériumban, melynek tárgya a bal­esetbiztosítás unifikálása volt. Az érte­kezlet eredményeként felhivták az ösz­­szes munkásbiztositó pénztárakat, hogy április végéig pontos javaslatokat és ellenvetéseket adjanak be, úgy hogy május első felében véglegesen meg le­het állapítani az unifikálás módozatát. — Természetbarátok vándorgyűlése a Magas Tátrában. A Természetbarátok Turista EgyieténekAussigban megjelenő hivatalos lapja a „Berg Frei“ közli, hogy julius 4— 5—6-án a Magas-Tát­­rában a Természetbarátok Turista- Egylete vándorgyűlést tart, melyen a külföldi csoportok küldöttein kívül a Csehszlovák Republika területén működő | összes Természetbarátok turista cso­portok réS2tvesznek. A vándorgyűlés tárgysorozatának egyik főpontja a „Ter­mészetbarátok Turista Egylete Magas- Tatra Menhiza“ megteremtésével fog foglalkozni. A vándorgyűléssel kapcso­latban a Természetbarátok a Magas- Tátra legszebb helyeire rendeznek ki­rándulásokat. Minden csoportnak áp­rilis 15 ig kell jelentkezni résztvételre a Természetbarátok Turista-Egylete Táira- körzeti központjánál: Kosice, Kovács utca 14, hogy az előkészítési munkálatok, szállás kedvezmények ügye, stb. elintézhetők legyenek. Túra progra­mokat a központ a jelentkezés után küld. — Egy fiatalember furcsa kalandja Érsekujvarott. A hét egyik estéjén i/810 Óra tájban egy feldúlt külsejű, megsérültnek látszó fiatalember jelent meg nagy izgatottan a rendőrségen s ott magát Szabó Sándor 27 éves orvos­tanhallgatónak kiadva, feljelentést teil ismeretlen tettesek ellen, akik őt az est folyamán a Nyiírai úton megtámadták és kifosztották. Úgy történt, hogy is­meretséget kötö t két iánnyal, akikkel éppen sétát tett a harárban. Mintegy ketórai enyelgés után a leányok rátá­­msdtak, homokot szórtak a szemébe, amidőn két idegen férfi ugrott elő az árokból, akik látszólag össze voltak beszélve a lányokkal s a férfiak lefog­ták s elrabolták 2600 korona készpén­zét, óráját, tárcáját és minden értékes holmiját A fiatalember szemei egészen gyulladtak voltak s az azonnal meg­ejtett hatósági orvosi vizsgálat megálla­pította, hogy valóban homokot szórtak a szemei közé. Szabó Sándor este el­ment azzal, hogy reggel jelentkezni fog a rendőrségen, ahol nagy aparátussal fogtak neki a nyomozásnak. Még az éjszaka folyamán rendkívül alapos rá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom