Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-04-03 / 40. szám
iLoMik Komáromi Lapok 1926. április 3. mutálom, sügfá a negyedik, — ha utifársúl szegődsz hozzám. — Márványba faraglak, — mondta az ötödik, — és térdre kényszerítem előtted az embereket, ha az enyém leszel. Az asszony csak mosolygott és csöndesen rázta a fejét . . . Nem kellett neki a mámor, a gazdagság, a hírnév, a világ szépségei és az emberek hódolata. Nem kellettnek!, mert a szive nyugodtan, egyenletesen verte a — nem-et És várt tovább . . . Várt és hordta az álmokat a kristálytemplom boltivei alá... Egyszer . . . amikor nem is gondolt reá, megállt előtte valaki . . . Egy férfi . . . Nem volt szebb, mint a többi s nem is volt jobb talán, de a szemében, éppen, mint az asszonyéban, messze álmok égtek. S az asszonynak ettől az álommal fütött szempártól — megdobbant a szive. Nem szólt, nem mondott semmit, csak kinyújtotta a kezét a férfi felé és elvezette a kristálytemplom boltivei alá. — Nézd ..mutatott körül a boltívek alatt — ez a tiéd ... Te érted épült, te érted teremfődölt... Erezd jól magad benne s ha valami kívánságod van, az előre teljesitődik, Azután félrevonta a függönyt és megmutatta a szentélyt — Itt a nyughelyed ... — mondta csendesen. — Ha fáradt vagy és pihenni férsz, én őrt állok majd a függönyök előtt, hogy ne zavarjon senki... A férfi állt és nézett... De nem a szentély pompáját és a párnák puhaságát nézte, hanem az asszony lélektől fütött arcát amely több volt a szépnél s amelyet a belső fényesség tett ragyogóvá. — Én boldogságot adok ... — mondta végre csendesen — mert szeretlek és mert te is szerelsz. És magához ölelte az asszonyt és mig az ajkára hullott az ajka, látta, hogy a szivárványos pamlag körül az aranyedénykékben föllobbanik az illatos virágpor és bóditó füst gomolyog a kristálykupola felé. Gomolyog a füst s az aranyedénykék mélyén tisztaszavu aranycsengök csilingelnek ... — Jól választottál, — hallatszott Isten szava — és én egymásnak adlak titeket. Irta: Boross Kálmán. Micsoda gazdasszony volt az én öreganyám, Vörös Istvánná tiszteletes asszony! Kenyérsütéskor a hátulsó ház mintha csak pékműhely lett volna! A nagy asztal reggel négy órakor már tele volt rakva gőzölgő friss kenyerekkel, a lócák kulcsosokkal és lángosokkal. Sok kellett a gelléri paróchia cselédségének. A kocsisra volt bízva a két szép vasderes. Az öreg béresre á hat címeres nagyszarvu, fehér szőrű ökör. A kis béresre a tehenek és borjúk. Ezen kívül nagy szolgáló, kis szolgáló, libapásztor gyerek. Igaz, hogy akkor még a szegénység, a cselédség boldogitására nem volt kitalálva a szociális Munkásbiztosiló pénztár. öregapám afféle méhest bújó, könyvmoly pap volt. Róla maradt fenn a szájbeszéd, hogy egyszer, mikor a tisztelefes asszony ökröket kicserélni el ment a győri vásárba, szeles eső miatt a tehenek hamarabb hazaszaladtak a csordáról és a tiszteletes ur is beszorult a méhesből, egy vöröstarka tehenet látott a paróchia udvarán, előkiabálta Zsuzsi szolgálót, hogy hajtsa ki ezt az idegen tehenet! Mire Zsuzsi azt válaszolta: — Tisztelefes uram, hiszen ez a mi tehenünk. Az egész gazdaság, cselédség gondja öreganyám vállára nehezedett és ez neki édes teher volt, annyira, hogy ha a mellelte levő szolgáló ügyetlenül osztotta el a köpülöből az írói, vagy a sajtárból a savót a moslékos puttonyokba, kikapta kezéből, egyet lökött rajta mondván: — Kelj utamból! Nyáron reggel három órakor már talpon volt. hogy rendet tartson a cselédek között. Tizenegy órára már készen volt az ebéd. Engemet hajszolt, hogy hivjam már elő öregapát a kertből, hogy legalább kenyeret szeljen a cselédek tejfeles levesébe. beit hadd el hadd, ha azoknak a bolondos méheknek éppen akkor jutott eszükbe a rajzás, mert öregapám ilyenkor a méhek pártján volt és nem ment be addig, mig bogárkáit hasba nem helyezte. Dé azért ne gondolja ám senki, ho.gy a gazdasszonyi hajsza egész nap tartott. Nem, hanem csak a délelőtti időben és este. mikor a cselédség a földekről hazajött. Ebéd után, mig a szolgáló mosogatott, legfeljebb fél óra hosszat szunyókált a fotelban. Majd délután 4 óráig harisnya kötés mellett olvasás. Kis elemi iskolás létemre ismernem kellett, persze csak a külső formáról és a képekről, hogy melyik a Fillértár, melyik a Szépirodalmi Közlöny, Vasárnapi Újság, Hazánk s a Külföld, Regélötár. Kéznél voltak: Csokonai, Erdélyi János, Losonczy László, Nagy Ignác, Szigligeti, Jókai munkái. Ezeket rendszerint Csukásné tekintetes asszonnyal cserélték ki. Csukásné tekintetes asszony! öfven év óta folytonosan ott motoszkál a fejemben az ö rendkívüli egyénisége. Hogy is ne, mikor az én öreganyám afféle kardos asszony volt, akit a muszka katonatiszt megkardlapozoft, mivel nem akarta előadni a pince kulcsát. Ezelőtt a megkardlapozotf tisztelefes asszony előtt csak egyetlen földi tekintély volt: a Csukásné tekintetes asszony. Nem azért volt előtte tekintély, mivel a gelléri, szilasi, laki, ekeli határokban négyszáz hold földnek volt a tulajdonosa. Nem is azért, mert várbogyai Csepy Katalinnak született és előbb alsó-borsai Csorba László, majd zekenyei Csukás Imre úrnak volt az özvegye, hanem azért, mert mint valami női Napóleonnak, tiszteletet parancsoló volt az egyénisége. Egyetlen leányának Csorba Ilonának Erdélyi János költő és bölcseletiró volt a férje, de mikor 1868-ban meghalt, a kicsinyke árvák: Zoltán és Pál az öreganyai ház nevelésére szorultak. A fájdalomtól sújtott«, szelíd lelkű édesanya melleit az apa szigorú lisztét az öreganya töltötte be. Csukásné tekintetes asszony isteni rendelést látott abban, hogy a költőnek árváit, a gyengéd édesanya mellett, neki kell nevelnie. Egész udvartartása volt női személyzetből, kocsison és öreg béresen kívül nem volt férfi az ö segítségére. Nyári munkáltatás alkalmával naptól bámult arcával, a széles karimájú szalmakalappal olyan volt, mint valami vérbeli amerikai farmer. Gazdaságában neki mindent kellett tudni és látni. Ilyenkor ha pesti vendégek mentek is hozzá látogatóba, rábízta Relli néni, Tóni néni, majd özv. Halmayné tensasszonyokra, vagy kihívta vendégeit a folyosóra és onnan dirigálta, hogy ki mit tegyen, Argus szemekkel őrködött mindenfelé. Szó nélkül se be, se ki nem mehetett senki a tágas udvarban. Ha a cselédek hozzátartozói gyanús kosárkával vagy kendővel akartak kimenni, bizony nem áfallotfa magához szólítani és megtekinteni, hogy nincsen-e vámtárgy a batyuban? A becsületes szegény mindig segítségre talált nála. A törekvő, szerző embereknek kölcsönpénzeket adott, még pedig irás nélkül. Az volt az elve, hogy ha becsületes, akkor irás nélkül is megadja, ha nem becsületes, akkor irás mellett is letagadja. Ismerte névszerint a falu apraját, nagyját. Nem történhetett semmi az egyes családoknál, amiről ő ne értesült volna mások által. Ha valaki valami könnyelműséget követett el, magához hivatta és lekorholta Ha valahol valami baj volt, Relli vagy Tóni nénit küldötte el segítő vagy vigasztaló közbenjárásra. A városi hivatalokban személyesen intézte el ügyeit A fiatalabb1 hivatalnokokat csak uramöcsémezte és többnyire letegezte. Persze akkor más világ volt és a bizalmas letege zést megtisztelő bizalomnak minősítették. Nem szerelte a parádét, divatos öltözködési; puritán kálvinista volt külsejében, gondolkozásmódjában, beszédében. A gellérí templom egyik sarka az ő kertjébe szögellett, hogy ne kelljen rangjához és padjához méltóan felöltözködni, vasárnaponként kertjéből gyönyörködött az Úrnak dolgaiban késő öregsége idején. Egy évben egyszer, vagy kétszer tett látogatást a paróchián. Hogy biztosra jöjjön, előtte való nap bejelentette Volt ekkor sürgés, forgás, tojáshab verés a satós piskótához. Tejszínhab a kávéhoz. Ha öreganyám az izgalomban hangosabban adta utasítását a szolgálónak, mikor Csukásné tekintetes asszony már a kapun bejött, akkor nem maradt el a szelíd dorgatórium. — Ugyan, ugyan Esztikém, mikor békülsz már te meg a cselédekkel? Ezt a pár szót nem tudom elfeledni ötven év óta Hogy is feledném? A megkardlapozotf tiszteletes aszszonynak szemtöl-szembe mondta. Észrevettem öreganyám arcán a pirulást, öregapám ajkán a jóleső mosolyt. Én mint parancshoz szokott kisgyermek, tátott szájjal, megkövülve bámultam Csukásné tekintetes asszonyt, mint valami győztes hadvezért. öregapámnak a gellérí lelkészi állásban utódjától, Tóth Kálmán tb. esperestől hallottam egypár igen érdekes eseményt Csukásné tekintetes asszony életéből. Egyik az, hogy egy alkalommal Csukásné házvezetőnőjével kocsin ment el Sárospatakra vejét, Erdélyi Jánosékat meglátogatni. A mai korban nem urinő, hanem férfi is alig akadna vállalkozó ekkora útra Komáromon, Érsekújváron, Vácon keresztül. A másik az, hogy koporsóját halála előtt már évekkel előbb elkészittetle, hogy kéznél legyen, ha kell. A hatalmas méretű, nagyjában gyalult koporsó a padlásra volt helyezve. Szemfedőnek egy vég fekete posztót veit. Erről meg úgy infézkedelt, hogy a koporsónak sírba tétele után vegyék le, egyharmadát adják a harangozónak, kétharmadát a sírásóknak ruhának. Azt mondá: Minek a pompa a sírban? Sem a koporsót, sem a szemfedőt nem vették igénybe az ő számára, mert 1890 febr. 8 án Komáromban, leánya házában halt meg és onnét szállifották ki őt a megillető tisztelettel Gellérre, ahol az évszázados vadkörtefa árnyékában várja a boldog feltámadást. Bölcs Salamonnal minden hiábavalósága mellett is szerette az életet. Ó is azt tartotta, hogy „Jobban van az élőknek! dolga, hogynem a megholt oroszlánnak." (Pred IX. 6.) Egy alkalommal, mikor már a hetvenes éveket taposta, említették előtte, hogy egy fiatal asszony minő rettegéssel várja lebetegedését, mire ő ezt mondta: — Nem olyan nagy baj az, szívesen'kiállanám én helyette az ilyen szenvedést, csak lehetne! Szerelte volna, ha egyik unokája gazdásznak fanul és átveszi az ősi birtok kezelését. Ez a vágya azonban nem teljesült, mert Zoltán jogász, majd a vármegye ura lett; Pál édesapja fudományszomját örökölte. A magyar tudományos irodalomnak nagy hasznára lett, de falán nem csalódom, ha azt mondom, hogy a csallóközi ősi nemesi birtoknak minden röge busán sóhajt Csukásné tekintetes asszony után, hogy vágya nem teljesült. nm i ki a magyar, szlovák és német nyelvekben jártas alkalmazást nyer a MEINL féle kávébehozatali r. t.-nál Komárom, Nádor-utca. 224 Megjelent! BAUER A. B. úr. kiváló bécsi orvostanár szenzációs műve. a század műve a század özl]a a 07979(1 legkiválóbb uZtu&uU irodalmi műve Érdekfeszitő tanulmányok, élvezetes írások a nő testéről, leikéről, nemi életéről és erotikájáról. Ezen érdekfeszitő, 520 oldalas lexikon alakú diszkötéses mű főbb fejezetei: A NŐ-i test és életműködései A NŐ-i lélek és működései A NŐ élete A NŐ erotikája A NŐ és a férfi stb, A páratlanul gazdag kiállítású könyv bolti ára diszkötésben csupán Ke 120-Megrendelhető a könyvesboltban KOMÁROM, NÁDOR-UTCA 29. SZÁM. Bárhol és bárki által hirdetett könyvek, valamint a legújabb újdonságok dús választéka és nagy raktára. MM leitü asszony.
