Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-03-13 / 31. szám
Komáromi Lapok 1926. március 13. 2. oldal. i ...... magyar újságírók is, hirtelen megváltozik a taktika és a legszelídebb moll akkordokban nyilatkozik meg Magyarország felől, mellyel készek vagyunk bármely pillanatban satöbbi. Ki fejbeli meg ezt átalányt? Pedig oly könnyű és oly egyszerű a megfejtése. Benes mindenkor a hatást keresi. Prágában hatásosabb energikus rendszabályokat emlegetni a szomszéddal szemben, amellyel a viszony hűvösre fordult és felmelegiteni a szokol hamisítás vádját, amely három évig a jégen hűssSU. A hatás nem is maradt el. A cseh közvélemény tapsolt az energikus Benesnek, aki az európai nyilvánosságnak is beszélt Prágában Ez a nyilvánosság tartózkodó állásponton van Benes jóakaratával szemben, megvárja mit is jelent a bármely pillanatban való megegyezés kétsége. Bécsben is ugyanezen taktika: kétszáz újságíró szája előtt elhúzni a megegyezés mézes madzagját a legnagyobb komolysággal. Nevetve fogadták Benes kijelentését, mikor Magyarországról kezdett beszélni és a két aiiam viszonyáról, melyet a frank-affér nem zavarhat meg. A közönségében itt sem maradt el a hatás. • A telefon, táviró, rádió világgá röpi- ; tette a benesi békehajlandóságot. Félügk az ajándékot hozó görögtől, tartja az ókori népek példabeszéde, melyet Benes Eduárdra is vonatkoztat, hatunk. Ulisszes ő, aki Tróját a falóval vette meg és ravaszsága győzött mindenkor vitézsége fölött. Lám a magyar közvélemény tartózkodó hűvössége, mely ezeket a kijelentéseket fogadta, tájékoztatja a könnyen hivő optimizmust Benes jóindulata felől, amely megtéveszt olyan parlamenti vén csaíaiovakat is, mint az öreg Rakovszky István. Mert A szántás. Irta: Bodnár István. Megindult a munka. Fiatal legények FUttyös, vidám kedvvel szántanak, ekéznek. Ez barázdát hasit, az a magot szórj* S figyelni se ér rá a pacsirta-szóra. Gyönyörködöm bennük. Szép az ilyen szántás. Fiatal barátim, lesz is Istenáldás ! Legyen is ? De talán még több is lehetne ! — Régi ifjúkor jutott az eszembe . , . Mi is szántogattunk. Bár lassúbb tempóba’, Mert hát meg-megátltunk a pittypalatty-szóra. Amit ti ma szánttok, nem szántánk csak felét: De talán mélyebbre ereszténk az ekét! ? Szerelem az erdőben. Irta: Zábrdczky József. A köves domboldalon valami kénporsárga szint kapott a vadsombokor; — . virágzik. A gyalogsövény mentén unatkozó nyárfák is erősen pattognak, rügyeznek. A fiatal tavaszi napfényben úgy néznek ki, mintha ezüstből lennének öntve. A dombháton karcsú, fehértestü nyírfák vékonyka ágai kezdenek duzzadninedvesedni. Itt a tavasz, a kedves, bűbájos tavasz. Hiába sírja el néha-néha magát a Szepességről idetévedt szél, hiába morog otthon pipafüstös parókiájában az öreg esperes ur, hogy erre-arra fűteni kell, mert még hideg van. Ha az öreg ur fázik is, a tavasz mégis csak itt van. Lám, most jön a fiatal képián ur a lépcsőkön fölfelé kabátja kigombolva, arca majd kicsattan, még dudolászik is valamit, pedig a kalandáriumot sem nézte, abban az áll, hogy tegnap volt „Okuli* -vasárnap. Régidőktől fogva határideje a tavasz érkezésének. Ez időtájt érkeznek meg a tavasz hirnökei az erdők szerelmesei, — a szalonkák. Még a legöregebb vadász szive is a gyakorlatban megvizsgálva a középemopai Locarno terveit, a kritika górcsöve alatt kiderülnek a kendőzött szépséghibái a jő hajlandóságnak. Megegyezni utógondolatok nélküi és őszintén lehet csak anélkül, hogy az egyik fél ne érezze azt, hogy áldozat. A magyar nemzettől sem lehet azt kikivánni, hogy mindig és újólag is áldozzon. És Benes bizonyára áldozatokra gondol. A magyar külügyminiszter nyilatkozatát és Bethlen legújabb genfi nyilatkozatát másképen nem értelmezhetjük. Ez kijelenti, hogy a megegyezés csak az egyenlőség elve alapján jöhet csak létre, egyes kérdések a kát állam érdekeinek megfelelő módon intézendők el és olyan sérelmek, amelyek le nem tagadhatók, kiküszöbölendők, Így beszél a magyar miniszterelnök. Megérthetjük e nyilatkozatok lényegét különösen mi, egy utódállam területéhez csatolt kisebbség, mely jogaiért, uyeivéért és kultúrájáért küzd. Benes az európai fórumon a bármely percben való megegyezést hangoztatja, ami tagadhatatlanul szép hajlandóság. De ugyanekkor Genfben a nemzetek szövetsége előtt állampolgársági sérelmeinket, melyek itt a magyarság tízezreit fosztja meg szerzett jogaitól, foglalkozásától, állasától, nyugdijától, a munkást keresetétől, — úgy tünteti fel, hogy velünk szemben méltányosságot gyakorol a cseh kormány. Bizony ezeket ki kell küszöbölni kisebbségünk iázbeteg életéből, mert ezek okozzák azokat az izgalmakat, amelyek a békés munkának és a megnyugvásnak áliandó akadályai A békét nem elég hangsúlyozni, ttanem gyakorolni is kell és arra komo- ’ iyan törekedni. Ezt a komolyságot nél | megmozdul ilyenkor. Másként,tempósabban, melegebben mondja a tik-tak-kot. Öreg-fiatalja vágyik ki az erdőbe, ott is a. növendék fenyves mellé, a ritkásabb erdő szélibe. Napszállta után ez a szalonkák kedvenc találkozó helye. * Czendes, méltóságos, mint egy nagy öreg templom itt a dombtető. Itt aztán igazán mindhaláiig lehet szeretni. Ez nem olyanféle találkahely, mint aminőkrőí nagyvárosokat járt emberek mesélnek. Itt nincsen simára kefélt parkett, veszettül zörgő jazz-band, párolgó tea, bőditó ital, puhatestü, simulásra, tapadásra kész táncosnő, kifent-kikent, monoklis rőföslegény-táncos, émelyítő parfümiilat. Csak a fehér, szűzi testű erdő hallgat, s itt-ott bólogat a csendes szellőnek, amelyik így napszálltakor mindig megjö egy-két percre körülnézni s hozza-hozza hozzánk a kakukfü, a hóvirág, az ibolya illatát. Kezdődik a zene, a tánc, a szerelem! A napi kóborlásból hazakerült zenészek pityegnek, kotyognak, füttyengetnek, csörögnek, kopácsolnak, morognak, turbékolnak. A társaság zenész tagjai, pintyek, rigók, gébicsek, bankák, gerlék, szarkák, harkályok s természetesen a közbe-közbe szóló kakukkok. Ez a zenekar azonban csak addig játszik, mig a nap Szádvár mögött pihenőre tér. Nem zenélnek tovább. Minek is, hiszen csak eddig szól a szerződés. Magához a tánchoz, szerelemhez itt nem kell muzsika. A jövendő úri társaságnak, diszkrét, előkelő csend kell. A csend megvan. Szádvár irányából halk pisszegés, majd korrogás Laliik. A fenyőültetés szélén húz el a szalonkahölgy, közvetlen utána a korrogó gavallér. Egyik szerelmesebb mind a másik. külözzük Benes Eduárd szándékaiban és igy a Locarno, mint egy távoli szágedő lelkekben! igazi költő legszebb hivatása! razföldnek áhított, de meg szemmel nem látható partjai vibrál képzeletünkben. ZONGORA Harmónium [raktár és épitó {intézet. Használt zongorák, pián inók újak 6t00 K-tól kezdve. 2 00 Javítás és hangolás lelkiismeretesen és szakszerűen. Ilaazaált zongorák napi áron átvétetnek. Schönhofer Vilmos Bratislava, Prímás-tér 1. sz. Boccaccio hünhődése Irta: Lörinczy György. Fiatal embernél a disznóság is: szerelem; viszont az öregnél a szerelem is: disznóság. Alkalmasint igy gondolkosott Boccacció is, mikor lelkiismeretén a Decameron nagyrészt emlékszerü terhével, vénségére a Divina Cornoedia tanári katedrájába ült. Sahanckorában ugyancsak könnyelműen tiporta Firenze gyöngéd liliomait, akik már nagyanyákká Settek, mikor éppen tőle, a kéj papjától tanulták meg a vezeklés aszkéta gyötrelmeit, mikor az ördög szabályszerűen kámzsába bujt. Nem hisszük, hogy Boccacciónái kétségesebb hőse volna a világirodalomnak. A nyárspolgári ősök lovagi sarjadéka akkor, mikor Firenze utcáin százával fetrengtek a pestis szánalmas áldozatai, cinikus szemérmetlenséggel és a mezítelen erotika megejtő ékesszóiásával hirdette a bujaság mindenható kultuszát, a helyett, hogy heroikus küzdelemre lüzelte és okos tanácsokkal higiénikus óvatosságra és életrendre tanította volna kétsegbeesett polgártársai). Gyanús homeopathiája a fizikai pestist — erkölcsi, lelki pestissel gyógyította Mennyivel nemesebb, mennyivel igazibb költő volt a mi szegény, kicsufolt és lenézett Tinódi Lantos Sebestyénünk ! Ő is mesélt és daloigatott nemzetének bukása bus éjszakájában. I De nem erkölcstelen erotikát, hanem j lángoló szivének megmaradt életereje- | vei a hajnal hitét, a lankadó nemzeti ‘ magabizás tüzét gyújtogatta a csüg-Az irásmfivészet szűzies esztétikájának vajmi kevés köze van a Boccaccio kötészetéhez. De szokása szerint a koldus készségével szegődött be a gőgös Üzlet cselédjévé. Az élelmes parvenü, mely mindig az emberek gyöngeségére spekulál, a becsületes Tinódit halálra Ítélte, ellenben kitűnő szimatjával fölismerte Boccaccióban az üzleti értéket s a reklám és nyereségvágy ravasz fogásaival és ismert lármás hűhójával föltámasztotta Boccacciót és irodalmi bálványt faragott belőle, sőt úgynevezett művészetének iskolákat is épített. Vagyis, az Embert, persze, megint megcsalták. Azonban a történelmet senki sem csalhatja meg. A történelemben Isten keze dolgozik s ő senkinek sem marad adós. A történelem rendszerint jutalmaz, mikor föltámasztja a szobrokat és a feledés moha alá temeti a bálványokat. De sújt és büntet, mikor szerepét kicseréli és eltemeti a szobrokat s föitámasztja a bálványokat. Vagy őket bünteti,' vagy híveiket, vagy mind a kettőt. Boccacciót a történelem megbüntette, mikor föltámasztotta. Mert belőle nem a Divina Comodia halhatatlan szobrát támasztotta föl, hanem a Decameron agyaglábu bálványát. Mintha csak azt mondana, hogy neki, a történelemnek nincs szüksége disznóságra, csak az erkölcstelenségnek. A történelem tehát nem adta meg a szobornak a feltámadás dicsőséget s a bálványnak a feledés jutalmát, hanem a szobrot eltemette, a báiványt pedig föltámasztotta és kányszeritette, hogy folytassa munkáját elszaporodott ivadékaiban, akik megszállották a világkatasztrófa örvényében fuldokló emberiséget és ujult hévvel, az erotika dühével hirdetik a bálvány hazug igazságait, rombolva a tisztaság feher romjait, talán nem is sejtve, hogy pestist hirdetnek . .. Jehova komor fenyegetése teljesedett be rajtok: megbüntetem az apák vétkeit a bakban, harmad- és negyediziglen I A történelem Jehovánál is kérlelhetetlenebb. A becsület és erkölcs nevében bosszút áll Boccaccio tévedéseiéit és bűneiért: tizediziglen való ivadékait sújtja a bálvány kővetőiben és híveiben. — Viláohirű gyártmányú „Oroszlán“ és „Erco“ férfi fehérnemű,— raktáron és rendelés (mérték) szerint ELBERT divatáruházában. ............................................. 11 — Püff-paff — hallik a nyugodtan leadott duplázás. A szerelmes pár csak volt. Gyönyörű halál! A szívtelen gyilkos a nyirjes szélén áll, Bucsek Pál püspöki erdész. . Kicsi, sürühaju, tarfejü ember. Örül a sikeres duplázásnak. Mig vizslája elhozza a lelőtt madarakat, ő várja figyelve a további húzást. A szalonkák húznak vígan itt is, ott is, erre is, arra is, de hozzá közei, lövésre nem jön már egy sem. A hold már fönn úszik a bárányfelhős égen, nincs mit tovább várni. A mai húzásnak vége. Nekiindul a lejtős gyalogösvénynek. Előtte kuliog a bokrokba be-bepiliantgató, szaglászó vizslája. Nem törődik ez még a körülötte röpködő denevérekkel sem. Megáll. Figyel valamire! Mozog! Amerre a kutya figyel, léptek alatt ropog a száraz ág. Az erdész elé lép ki az útra a szomszéd uradalom vadőre Nagy Jánös. — Jó estét kívánok erdész ur I Már az első kiállásra, derék duflát méltóztatott tenni. — Adj’ Isten János, hát honnan tudja, hogy sikerült ? — A puskaszó után Waldmann kutya kétszer volt apportéjozni, de a dufla is szabálios volt. Aztán meg nekem olyan szemem, meg fülem van tekintetes uram, hogy oda is látok, oda is hallok, ahová nem kellene. — No, ne mondja már. — De igen ám. — Teszem azt, mit láthat itt mifelénk valami furcsát I — Megkövetem az erdész urat, nem szeretek asszonymódra lefetyelni, de azért bizalmasan megmondom, hogy itt a mi völgyünkben nem jól megy a világ sora. A gazdám, a fiatal erdész ur, az utóbbi időben nem törődik semmivel sem. Napközben gunnyaszt mint egy uhu-bagoly, de délután megy világgá. Isten tudja, hogy hová. Nem úgy cselekszik, mint egy igazi erdész, min példának okáért a tekintetes ur, hogy délig elvégezné az Írásos, számadásos dolgát, délután meg menne ki az erdőbe széjjelnézni, nincsen-é valami hiba.- Hát hova jár a gazdája, János ? — Nem tudom instállom, csak azt képzelem, hogy minden nap a faluba, mert mindig arrafelé tart. — Nem lehet az, hiszen akkor néki az én házam előtt kellene elmennie. Szinte lehetetlen, hogy egyszer-másszor be ne jött volna hozzánk, hiszen én még alig ismerem. — Bizony kérem alásan az én Fényes erdész uram is jobban tenné, ha megházasodna, úgy mint a tekintetes uram. Lenne neki is olyan gyönyörűséges, fiatal gömbölyű asszonykálya. Más az ha az embert otthon meleg szobával, fáin vacsorával várja a parázsszemü, csókosszáju menyecske, mint a rideg négy fal az én gazdámat. Magamról tudom, kérem alásan. A Tercsi már a harmadik feleségem, de ha az Isten el tanáiná szólítani, esmég megént megházasodnék, mert hát hiába, az asszony, ha csak asszony is, kell a házba, mint a kemence. Az utak kettéváltak. Bucsek ereszkedett le a vadőr ment át a másik völgybe. — Igaza van Nagy Jánosnak, — morfondírozott az erdész, — most hazaérek, vár a jó vacsora, az aszszonyka, a gyerek, a finom, puha ágy. Az előszobába örömmel szalad elé a Laci gyerek. — Mit hoztál, mit lőttél apukám ? — Választ sem vár, de nagy szakértelemmel hurkolja le az aggatóröl a szalonkákat. — Anyuska hol van ? — Itt lesz mindjárt, elkísérte a Fényes bácsit. — A Fényes bácsit ? — Igen. — Itt volt ?
