Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-11-14 / 137. szám

2. oldal. Komáromi Lapok 1925. november 14. m Ez legyen a jelazó! Csakis a kiváló FOLIO vásároljuk. MINDENÜTT KAPHATÓ. 401 Meglátogattam szilkebb szülőföldemet, a kis Szepessége*, szülőhelyemet Igló városát. Megalakult ott is a Zipser Deutsche Partei. De régi barátaim és iskola társaim ott is könyörögtek, hogy necsak németül, hanem magyarul is beszéljek, mert az édes magyar szó legkedvesebben visszhangzik sziveikben. Egész utamon legnagyobb örömömre azt tapasztaltam, hogy az igaz magyar érzés mindenütt tért hódit. Magyar testvéreim! Nincs a szi­vemben egy szikrányi gyűlölet. Nem jöttem a széthúzás, a pártviszáiy mag­vait elhinteni, szivem szeretettel lángol szeretett magyar fajom és nemzetem iránt és mikor azt látom, hogy a ma­gyar nemzet mindenünnen csak ádáz ellenséggei van körülvéve, nem hirdet­hetem a gyűlöletet még tévelygő ma­gyar testvéreimmel szemben sem. Egy őszinte magyar szív beszél hűséges magyar szivekhez nyílt őszinteséggel és hűséges magyar szeretettel. Szavai­mat jól átgondoltam. Jól álfontoitam, agyamból szivembe küldtem, ott tel jesem átéreztem, tiszta szándékomról meggyőződtem s csak igy bocsájiottain el nyelvemről abban a biztos tudat­ban, hogy ezerszeres visszhangot éb­resztenek sziveikben. Midőn ezelőtt hat évvel nem a mi akaratunkból, hanem a győző államok diktátuma alapján édes hazánk dara­bokra lett osztva és kb. másfél mil­liónyi magyarság a csehszlovák repu­blika szuverenitása alá került, midőn azútán az itt rekedt magyarság a varse­­iliesi békekötésben biztosított kisebbségi jogainak védelmére politikailag szervez­kedni kezdett, könyörögve kértem az akkori magyar vezéreket, hogy félre téve mindazt, ami minket elválaszthat, egy egységes párt zászlaja körül cso-Igaz ? Irta: Tóth Mindly-Van, hogy az ég- szebben ragyog, Játszibbak a forráshabok. Zöldebb a rét; rengőbb a fű, Csilingelőbb a csengetyü. Minden virág szeme nevet, Tud a madár szebb éneket. Tündérien csilog minden, Ül a világ fényben, díszben. Van úgy, hogy az ég sötétiik, Csillag nem jár, nap nem fénylik. Dísztelen az erdő, mező, Ringó habra másik nem jő. Virág elhull, más a határ, Elhal a dal, nincsen madár. Bú, gond tanyáz minden felett, Fájó a szív, a könny pereg. Rokokó-történet. Irta: Mados György. Budavárában, az Uri-utca hársfái alul fürgén libbent ki Frederika kis­asszony. Violakék selyemsátor szok­nyája alatt kecsesen tipegtek az apró galamblábak, szalmakalapjának két­oldalt hajlított szélét álla alatt bár­sonycsokor fogta össze s nyakán meg-megcsillantak hajának csigafürt­jei. A Tárnok-utca ódon kövezetén összepörkölődött faleveleket söpört előtte a szél, fönt a cirádás erkélyek lombfüggönye már borvörösre pirkadt s a litániára siető dámák alabástrom­­fésüjén nem vetett szikrákat a gyen­­gafényü őszi nap ... A Gellért-begy felől busán mélázott a szárnykürt, de Frederika kisasszony vidám volt. — Boldog leszek 1 — ragyogott ki szeméből a gondolat, amikor lent a Dunaparton, a dereglyék kikötője előtt megállott. Arcán átfutott a vér meleg pirja, az ereit fütő édes izga­portosuljanak. Jól ismertem, mint fel­vidéki volt magyar képviselő azokat a csehszlovák vezéreket, akik a kormány hatalmat átvették, hisz ezelőtt nyolc évvel sokan ezek közül ötven lépésnyiről is ka­­laplevéve állottak előttem, nagy sűrűén ajtómon kopogtak, ügyes-bajos dolga­ikban segítségemet igénybe vették. Ismertem elszántságukat, tudtam, hogy mindent el fognak követni, hogy a magyarságot szétbontva, a magyarság közé a pártviszály magvait hintve, könnyen diadalmaskodhassanak felet tünk. Könyörgésem süket fülekre talált. Oly és addig ismeretlen vezérek tűn­tek fel, kik saját vallomásuk szerint egy óra lefolyása alatt lettek a sziovenszkói magyarság vezérei. A szloveszkói magyar politikai küz­dőtér egy végrehajtási teremmé válto­zott át, ahol tudvalevőleg mindig előny­ben részesül a legtöbb Ígérő, vagy pedig egy tizedrangu falusi artista tár­saság színvonalára sülyed, ahol a nagy­dobos vezeti a prímet. Egy uj Mózes jelentkezett, aki nagy hangon megígérte, hogy az itt élő szerencsétlen magyar­ságot az egyiptomi sötétségből a Vörös tengeren át elvezeti az ígéret földjére. Tisztelt Magyar Testvéreim ! Az elmúlt öt évi keserű tapasztalat tanúbizony­sága annak, hogy az egyiptomi setét­­ségből bejutottunk a Vörös tenger er­kölcsi posványába. Egy ember volt a magyar vezetők között, ki belátva a sziovenszkói magyar politika tehetetlen­ségét és meddőségét, bátran oda kiál­totta az itteni magyarságnak: eddig és ne további Bátor kézzel és hűséges magyar szívvel kibontotta a Magyar Nemzeti Párt zászlaját, hogy ezen zászló alatt minden hűséges magyar szív te­kintet nélkül vallására, foglalkozására egyesülhessen apáinktól örökölt, szent, lom, amint gyöngytarsolyát felnyi­totta és szeme a levélre csillant: „Régi hűségével vár a szerpen­tin-ut végén, a kikötő előtt csü­törtökön alkonyaikor Walmerád" Szeretett volna ebben a pillanat­ban fölemelkedni a naphoz és füröd­ni a legtisztább fényben s amint a levelet újra elolvasta, mélytükrü, szilvakék szeméből még boldogab­ban sugárzott az élet s olyan önfe­ledt merengéssel nézett az őszi fel­hők után, mint akinek egy teljesülés előtti szerelem nyugodt és tiszta tüze lobog a szivében. Nagyon szerette Walmerádot, az okos, finom bécsi lovagot, akit ide rendeltek a császárvárosból a budai udvarba, a kancellária baroktornya alá, talán éppen azért, hogy őt még boldogabbá tegye. Elnézett a tutajosok vászonsátrai felé. Ember alig járt a nádpehelytől fehéredő parton s a távolban az al­konyat piros ködöt szitált a Duna fölé. Amint átfigyelt a meredektetejü házakra, háta mögött toppantást hal­lott. Szive megremegett. — Walmerád! — rebbent föl gon­dolata és majdnem hangosan lebbent ki száján a lovag neve. Hátrafordult. .. Meghökkent. Barátnője, Celesztin kisasszony ál­lott ott előtte, szótlanul, komoran, mint színes virágok fölött a karcsú, sötétlombu fenyő. A hirtelen közéjük feszült csendet Frederika törte meg. — Negbocsáss, de úgy elábrán’ doztam. Tudod, a boldogság ábrán­­dozóvá teszi az embert. .. Celesztin hallgatott. Halvány arcán elfojtott fájdalom árnyai tükröződtek s mintha az őszesti szélben zizegő közeli nádasok, a királyi kert taván úszkáló néma, büszke hattyúk min­veszélyeztetett örökségünk védelmére! Szent- Ivány József zászlóbontását lel­­kesedéssel fogadta a hűséges magyar nép Éá bír most is találkoztak eáncs­­vetők, szent az én meggyőződésem, hogy ez az eszme él és ha nem is si­került még ezidő szerint az össznn­­gyarságoi ezen zászló alá egyesíteni, közös balsorsunk kategorikus impera­tívusza egyesíteni fogja a sziovenszkói összmagyarságot. Magyar Testvéreim 1 Sokan azt hi­szik, hogy világnézeti külömbségek akadályozták meg a sziovenszkói ma­gyar pártok egyesülését. Aki jól ismeri magyar népünket, aki jól ismeri a ma­gyar nép pszihéjét, nagyon jól tudja, hogy felekezeti külömbségek nem vá­laszthatják el a politikai éleiben a ma­gyart a magyartól. Hisz a kér. szoc. párt választási listája napnál fénye­sebben bizonyítja, hogy testvérpártunk sem akar felekezeti aiapon működni. Ott van második helyen Jabloniczky ágh. ev. vallásu jelölt, ott foglal helyet a kathoiikus pap mellett az evangéli­kus és a református lelkész is. Egy idegenből ide átplántált jelszó akadá­lyozta meg, szerény véleményem szerint a teljes egyesülést. Ezen szerény véle­ményem szerint szerencsétlen jelszó az u. n. fehér internacionálé, melynek ál­dozatul esett kér. szoc. testvérpártunk cimetéböl a magyar jelző. Sokat foglalkoztam a fehér interna­­cionálé problémájával. Ismerem úgy­szólván egész irodalmát, keletkezésé­nek helyét, idejét és magasztos célját. És igy minden szerénytelenség nélkül kifejthetem nézeteimet, sine ira et studio, kérem kisérjenek figyelemmel, nehogy szavaim félreértésekre szolgáltas­sanak okot. A fehér internacionálé ott születeti és ott tett tudományos mezbe öltöztetve, ahol a vörös internacionálé bölcsője ringott, a filozófusok hazájá-ZONGORA Használt zogorák napi áron átvétetnek. Harmonium raktár és építő in­tézet. Használt zongorák, pia­­niaók újak 6500 K-tól kezdve. Javítás és hangolás lelkiisme­retesen és szakszerűen Schönhof er Vilmos Bratislava, Primás-tér 1. sz. 814 SÍI Egyetlen biztos védelmet nyújt s lágyét, here, comb ég köldüksérvnél a mi_ tökéletesített rugőnélküli sérv­­kötőak, mely éjjel is hordható. Min­denféle bandázs operáció után, lógó has, gyomor- és anyaméhsülyedésnél. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Flanell has-, és mellmelegitő. JKlEi" kílszerUz Iliin, [óim. 51 Rendelő orvos: dr. Koch K. F. egy. m. t> Árjegyzék ingyen. 1 1 vidéki felek még az nap elintéztelek. den bánata odafátyoíozódott volna fekete szemére. Frederika filigrán cipellőivel a lába alá sodródó leveleket taposta és a kedvére kapott füiemile vidámságá­val beszélni kezdett: — Szokatlan előttem, hogy ilyen szomorúnak látlak hiszen te vidám szoktál lenni. . . Múló dolog. Ma jól kisírod magad és holnap vége . , , — Még ma vége lesz! -- vágott közbe Celesztin és friss könnycsepp akadt fel píl áján, — Na, Istennek hála — kacagott Frederika — nem is kell várni hol­napig ! — Tévedsz, tévedsz . . . mert én még ma . . . — Na, mi lesz még ma ? — kér­dezte Frederika. — Mert én még ma meghalok — zokogott fel Celesztin s finom válla összerándult a tüll-bodor alatt. Frederika mellélépett. Tenyerébe szorította barátnéja remegő kezét s mialatt közelebb hajolt hozzá, szeme lopva oldaltvillant a várból ve etö lépcsők felé, hogy nem látja-e Wal­merádot — Kis csacsi, kis csacsi — sut­togta — megint valami szerelmi his­tória. Na, és egyszerűen meg akarsz halni ? ... — Tán nem is hiszed ? — rebbent fel sértődötten Celesztin. — Mert ha nem hiszed tanúm lesz rá a . .. — Ujjával a partot csapkodó hullámokra mutatott, amelyeken most végigöm­­lött az éjbenyuló ég meleg bíbora. — Hát nem hiszem, nem hi-szem — jelentette ki Frederika — nem hihetem, hogy olyan okos lány, ami­lyennek téged ismerlek, Dunának fusson a szerelem miatt, — Te megelégedett vagy, te bol­dog vagy, hát megértem, hogy engem nem értesz meg — mondta szomo­ban, Németországban. Készséggel elis­merem, hogy ama gondolkodó főket, akin a fehér internacionálé jelszavát kiadva, azt tudományos mezbe öltöz­tették, a legtisztább szándék vezette. Gátat akartak emelni a vörös interna­cionálé romboló pusztításainak, főlsé­­ges gondolat hatotta át elméjüket: Enyhíteni, mitigálni, a lehetőség szerint eliminálni a fajgyűlöletet, a nemzetek közötti nagy gyülölséget, hogy ezáltal ebbelilehetőségszerint megakadályozzák az olyan katasztrófákat, amilyen a vi­lágháború volt. Ugyanezen végcél lebe­gett a vörös internacionálé hirdetői előtt is, de miután a vörös internacio­nálé más emberi értéket nem ismer, mint a melyet méterrel megmérni és kilóval mérlegelni lehet, kiadta a jel­szót: Világproletárjai egyesüljetek, még pedig nemcsak anyagi sorsotok és bol­dogságtok biztosítása szempontjából a kizsákmányoló kapitalizmussal szemben, hanem az ósdi felfogás, a hazafiul érzés kiirtása céljából, mellyel annyi visszaélést üz a kapitalizmus egymás ellen uszítva az egyes nemzeteket. A materialistikus világ felfogás célját csak egy világforradalom áltil érheti el, mellyel rombadöntve az eddigi társa­dalmi intézmények alapjait, a romokon véli felépíteni az uj földi paradicsomot. A fehér internacionálé evvel szemben azt mondja, hogy vannak inpondera­­biliák is, vannak erkölcsi értékek, melyeket az emberek szivéből kiirtani lehetetlen, ezen értékeket erkölcsi mér­tékkel kel! mérni és csak igy érhető el a végső cél a faj és nemzetgyülőiét emberileg lehető kiirtása. A római egyház szervezete áll lelki szemük előtt, mely katholicitásánál azaz egyetemle­gességénéi fogva körülöleli a világ minden nemzetét. A keresztény nem­zetek lelkiismeretére apellálnak, hogy amint a zsidóság az egész világon a zsidó szolidarizmust nemcsak prédi­ruan Celesztin és elnézett a messze ég felhőpalástjai után, amelyek most távoli, ismeretlen tájak éjszakájába úsznak át s hajnalban csillogó har­matot hullatnak a boldogan ébredő erdőkre, a lila, piros, kék virágú messze kertekre, a szép vilá. ra, ahol nincs könny, nincs bánat, nincsen fájdalom, csak boldog szivek tiszta öröme. — Nagyon boldog vagyok — csi­­csergett fel most hirtelen Frederika — de nem is tudnék egy pillanatig sem boldogtalan lenni ... — Amint az utolsó szót kiejtette, a vér arcába szökött s kerekre tágult szeme me­redten figyelt előre. A kikötő felöl, a tujafenyők során szikár férfi közeledett. Olyan, mint Walmerád. Frederika el akart ira­modni Celesztin mellől. Rettegett még a gondolattól is, hogy rajta kí­vül más nőszemélyt ismerjen meg Walmerád s hitte a boldogok nagy hitével, hogy nem is ismer mást, csak őt szereti, érte él, róla szövi szerel­mes álmait... A férfialak a parton közeledett, de egy mellékuton a vár­nak fordult. Frederika megnyugodott és a boldogság ismét csillogó vona­lakat húzott arcára. Barátnőjét ka­­ronfogta és vidáman beszélni kezdett: — Hidd el kedves Celesztin, nem lenne érdemes meghalni egy férfiért. Sőt, szamárság lenne ! Hitványak a férfiak. Először ábrándosán belenéz­nek a nő szemébe, azután, ha sike­rük volt, ugyanazokba a szemekbe bele is kacagnak ... Meghalni egy férfiért?! — kacagott fel gúnyosan. Celesztin pillanatokig tétován né­zett Frederikára, majd arca csodá­latosan tiszta fénnyel hirtelen felde­rült. Haján csillogott a gyöngyháló s már úgy mosolygott, mint a tavaszi felhőkre a cseresznyevirág. Tarso­lyából levelet kapott elő, összemor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom