Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-10-01 / 117-118. szám
RetpftnbaiiHfilí évfotyap 117—118. szám. Csütörtök* 8925* október I BSfeotégi ár csebíziovák ériékbe»: Hf^fbc-r, és vidékre postai szétkíldéssej: Kgési érre 80 K, fék’vre 40 K, negyedévre 20 S. — Kütföídőn Í60 Kg. Egye« fezftm ás-aj 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAT JÓZSEF dr. Szerkesztőiig és kiadóhivatal; Nádor-u. 29.. Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. MmImiéi üti iml" Komárom, — szept, 29. A népszövetség genfi közgyűlése véget ért és a hivatalos ludősitá- 80k szerint a delegátusok igen meleg búcsúzással váltak ei egymástót a közgyűlés termében és úgy távoztak. Sajnos, a népszövetség ezidei közgyűlése is arról győzött meg bennünket, hogy az nem eg?ébb egy akadémikus testületnél, mely elméletek felett vitatkozik és formulákat keres, amelyekbe azokat beiepréselheti. Az idei közgyűlés a leszerelés problémáiról vitatkozott és erre minden népszövetségi állam a hadügyi költségvetésének a felemelésével cáfolt rá, kivéve az úgynevezett legyőzött államokat. A népszövetségről az a vélemény alakult ki, hogy a győztes államok érdekszövetsége. Csakugyan, ha megfigyeljük, milyen álláspontot foglalt el a legyőzött államokkal szemben, ezt a megállapítást helyesnek keli elfogadnunk. Németország azért nem siet ma sem belépni a népszövetségbe, mert okult Smiézia ügyében, ahol a népszavazás ellenére, amely a németekhez való csatlakozást kívánta, mégis a németek ellen döntött. A mosszuli kérdésben, amelynek gazdag petróleum mezői az angol és francia nemzetek rivaiitását idézték elő, de amelyhez a mai Törökország ragaszkodik, nem mert dönteni és a döntést a hágai döntőbíróságra bízta. A népszövetség «ég mindig nem az, aminek elképzelték megalkotói, nem az a pártatlan testület, amely a nemzetek parlamentjét alkotná és kiküszöbölne minden nézeteltérést, elejét venné a konfliktusoknak, bane»» egy bátortalan, a kezdeményezésektől irtózó, kényelmes tanácskozó testület, mely minden raás, csak nem a világ élő telkiismerete, amelynek indult. Ausztria és Magyarország szanálásai nem bizonyítanak semmit a népszövetség mellett. Ausztria szanálása azért volt szükséges, hogy a csatlakozási mozgalmat leszerelje, ez azonban nem sikerült és a kis német államnak a nagyobb áiiamtesthez való csatlakozása e! nem kerülhető. De a kivánság is természet- és jogellenes. Mert a fajok csatlakozása az egyedüli természetes alakulat, viszont az Önrendelkezési jog pedig egy független államtól sem vitatható el, bármily kellemetlen következményekkel járna is a szomszédaira. Magyarországot sem a népszövetségi kölcsön állította talpra, hanem népének emberfeletti megfeszített áldozatkészsége, amely hihetetlen teljesítményt végzett az elmúlt pár év alatt. Bizonyítja ezt a népszövetségi kölcsön teljes érintetlen volta. Ä népszövetség semmit sem tesz a kisebbségi kérdés ügyében és Európa közepén milliók szenvedését és jogfosztását nézi tétlenül. Elismerte, hogy a románok birtokelkobzása a magyar telepesektől jogtalanság és nevetséges kártérítéssel vélte a megsértett magánjogot és egy letiport nemzeti kisebbség ügyét eiintézhetőnek. Európa 40 milliónyi nemzeti kisebbsége a népszövetségben nem találja meg védelmét, amelyet a népszövetségnek kellene garantálnia. Sok bonyodalomnak és katasztrófának kell elkövetkezni, mig a népszövetség mai alakulata megváltozik és a benne uralkodó szellemei egészségesebb váltja fel. A népszövetség delegátusai meleg búcsúvételek közt távoztak a közgyűlés színhelyéről és Genfbői. Ez azt jelenti, hogy a béke rozoga szekere csak döcög a maga útján és minden marad a régiben. Nem hihetjük, hogy a népszövet srg ezen az úton elérhetne kitűzőit céljáig. — Körzet'! váíssztmáryi fiíőa Kemároitibac. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparospárt komáromi körzete október hó 3-án, szombaton délután 2 órakor a Baross-ulcai Vigadó emeleti termében választmányi ülést tart. Az ülésen, mint értesülünk, megjelennek Szent[vány József és Filssy Kálmán nemzetgyűlési képviselők, valamint Ficza József szenátor is. — Végrs luagígytutek! De lehet, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, már újra összevesznek. A cseh sajtó jelentése szerint ugyanis Svehia miniszterelnöknek sikerült a koalícióban megegyezést létrehozni a parlamenti munka lovábbi menetére nézve. Elhatározták, hogy a legközelebbi ülésen beterjesztik az építkezés támogatásáról szóló törvény novellájára vonalkozó javaslatot is, ezt még ebben az ülésszakban elintézik. Ezzel a novellával kapcsolatosan elintézik a villamosítási törvényt is. Sőt fölvették a programba az állami tisztviselőkről és alkalmazotiakról szóló törvényi is, amelyet a jövő héten fognak beterjeszteni, úgy hogy a parlament október 15-ig elintézheti, mig a szenátus október 20-ig végez a íörvénynyel. A többi törvényeket a megszokott egyesített tempóban fogják letárgyalni, még pedig olyan időben, hogy a november hó közepén megtartandó választások kiirása a törvényes időben megtörténhessék. == Öer.eí uj »ríent-icisja Ismeretes, hogy Benes dr. külügyminiszter a garanciális szerződés ügyében ért mellőzés következtében hirtelen gondolt merészet és nagyot és elküldte a berlini csehszlovák követet, bizonyos Krofia urat a német birodalmi külügyminiszterhez egy oly érlelmü jegyzékkel, amelyben Csehszlovákia részére a döntőbírósági szerződésről való tanácskozásra kér alkalmat. Ezzel Benes dr. feladta eddigi Németországgal szemben teljesen indokolatlanul, tisztán rövidlátásból fentaiiotf álláspontját és megtette a lépési a német birodalomhoz való közeledésre. A Tribuna most úgy érlesül, hogy Slresemann birodalmi külügyminisztert meglátogatta a csehszlovák kövei, aki élőit az örömmel jeleníelte ki, hogy belátható időn belül — valószínűleg Svájcban a döntőbírósági szerződésről tanácskozni fog Bcnessei. Prágai peH&koi kötökbene hírhez a legmesszebbmenő következtetéseket fűzik. Viszont berlini híradás szerint a prágai kormány egyelőre még nem lát tisztán ebben a kérdésben, annyival is inkább, meri Prágában azt hiszik, hogy az uj megegyezéssel Németország garantálni fogja Csehszlovákiának összes határait, vagyis a mai osztrák és magyar határokat is, A német hivatalos világ azonban egyáltalán nem gondol arra, hogy olyan szerződéseket. kössön, amelyek adott eselben más Idegen államok ellen irányulnak. Prága Berlintől csak egy választott bírósági szerződést kaphat, de azt is csak azzal a feltételiéi, ha Csehszlovákiában a némeiség összes törvényben és szerződésekben biztosított jogai teljes mértékben végrehajtatnak. = Megrendelt interpelláció a r.r gy:r orszá ii rz ová ek ilgvéb n A genfi tárgyalásokon a nemzeti kisebbségek ügyében kifejteit széles vitában világszerte feltűnő beszédet mondott Magyarország képviselője Apponyi Albert gróf. Ennek a beszédnek nyomán keit hangulat ellensúlyozására Benes dr. külügyminiszter interpellációt rendelt meg a Magyarországon élő szlovákok állítólagos elnyomása dolgában. Az interpellációt Dérer Ivándr, Hrusovszki és Srobár irlák alá, akikről mindenki jót tudja, hogy milyen jóbarátai a magyaroknak Az interpelláció azzal vádolja Magyarországot, hogy nem teljesíti a trianoni békeszerződésben előirt kötelezettségeket és tudatosan megfosztja a kisebbségeket nyelvi jogától. Az inferpellálók azt kérdezik a külügyminisztertől, hogy hajlandő-e a népszövetség tanácsát fölhívni arra, hogy az megfelelő eljárással kényszerítse Magyarországot kötelességének teljesítésére. A Magyarország ellen emelt ezen kisebbségi viszonvádaí Európaszerte mosollyal fogadják, mert hiszen az egész európai sajtó csak a napokban álladóba meg, hogy Magyarország a isebbségekkei való eljárás terén nemcsak kötelességéi teljesítette„ de azon sok tekintetben túl is ment, amit a csehszlovák kormányról eddig még senkisem állapított meg. — M h* m»*üi » Népssövsiaétj ? A népszövetség most fejezte be hatodik ülésszakát Genfben, amely három hétig tartolt és amelyen érdemleges határozatot semmiféle irányban sem hozlak. Mielőlt széjjel oszlottak a tagok, megállapították a költségvetést, amely szerint a népszövetség valamennyi ágazatának költségeire 320.000.000 frankot irányozlak elő. A költségvetés ötszázezer frankkal több, mint a múlt évi, dehát ez a csekély emelkedés mit sem tesz. Egyébként pedig fölhívták a szövetség főtitkárát, hogy tegyen erőteljes lépésekei a még hátralékos, mintegy öt millió frank hozzájárulásnak beszedésére, hogy a népszövetség pénzügyi helyzete továbbra is kedvező legyen. Zsidók a ciomus diai. — A magyar zsidóság állásfoglalása. — Nemrégiben tartották a cionisták világkongresszusukat Bécsben, amely több napon át tanácskozott a zsidó faj nemzetiségi kérdésének megoldásáról és a palesztínai zsidó intézmények fejlesztéséről. Az Angolország által, a világháborúba beledobott cionizmus a világ minden részében lakó zsidóság sorait megbontotta és a sok nemzetiségi kérdés közé beleiktatódott a cionizmus is. Ismeretes dolog, hegy a Szlovenszkóban és Ruszinszkóban élő zsidóság, amely, míg e területek Magyarországhoz tartoztak, a magyarsághoz tartozónak vallotta magát, csak a minapában bontott zászlót a zsídópárt mellett és ez a párt elhatározta, hogy a közeledő választásokra önállóan fog jelölteket állítani. Az eképen tisztán faji és nemzetiségi alapokra helyezkedett zsidóság állásfoglalásával szemben, minden kommentár mellőzésével, érdekesnek tartjuk ideiktatni a magyarországi zsidóság országos kongresszusának előkészítésére kiküldött szervezetek bizottságának ülésén Hevesi Sándor dr.-nak, a magyar zsidóság egyik legtekintélyesebb vezető tagjának tett nagy horderejű nyilatkozatát. Az ülésen foglalkoztak a cionizmussal is és az elnöklő Mezey Ferenc dr. javaslatot tett, amely szerint a ma-Bécsi bútor •»akis szolid minőségben kapható Komárom és Csallóköz legnagyobb batoráraházában: HofbauerAndo r cégnél Komárom^ Jókai Mór atoa IS, Óriási választék hálószobák, ebédlők, szalon- és uriszoba bútorokban. Ebédlők különböző sülben, u m. Cipendel, Renesanse, Hoilandai Bárok, Telehálószobák, habos kőris, jávor, afrikai körte, cilroin, stb. 50 különböző szobaberendezés állandóan raktáron, Speciális készítés bőrgarnitúrák , scheslon-, dívány- és matracokban.— Konkurencia nélküli árak. Saját kárpitos műhely. Vidékre díjtalan csomagolás.