Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-01-24 / 11. szám
4. oldal. »Komáromi Lapok it?», jtnatr 14, lésí «Írekből kiiudnlra sem tártáéi rima erős kénél a szerepléstől és asm redekálei nyilvános fellépéseit arra a mértékre, amely a haladást és fejlődést nem gátolja, egy a fiatal művész válogathatna az impresszáriók egymást követő ajánlataiban. 8 mellett is az idei zeneévadban két hangverseny fogja jelezni Földes Andor művészi pályájának folytonosan emelkedő irányát. Az első a december 26 án Nagykanizsán tartott önálló hangvers nye, mely a legteljesebb siker jegyében, a közönség elragadtatásának viharos jelei kíséretében folyt le. Ez volt a művész első vidéki hangversenye. A második jelentős állomás a Budapesten február 15 én tartandó hangverseny lesz, melyen Nug*r zeneakadémiai tanár zenekara kíséretében Basthoren g dar koncertjét fogja játszani saját szerzeményű kad-melójával. E két hangverseny közé ékelődik be itteni hangversenye, mely & közönség eddig tapasz talható meleg érdeklődéséből ítélve, szintén bővelkedni fog a siker jegyében. E hangversenyen bizonyára hallani fogjak egy egy saját szerzeményű zenedarabját is, ha ugyan megengedi ezt a legszigorúbb, mert legféltőbb impresszárió, a kis művész mamája, Ipolyi Valéria, aki maga is kiváló zenetanáráé s a műrész első tanárja. Mert bizony a művész nr — még anyai felügyelet és fegyelem alatt áU. Ez p dig teljesen érthető, mert bármilyen elöhaladott is a művészete, azért még gyerek. Ezt bizonyítják az alábbi történetek. Két esztendeje, hogy a Fodor-zeneiskola egyik házi hangversenyén egy nyolcéves fiue-ka lépett a dobogóra mosolygós arccal, a szó szoros értelmében felmászott a zoogoraszékre, körűljártatta villogó gy-imíktekinteíét a nézőtéren, majd elkomolyodva átpillantott a másik zongorához, hol tanárnője, 3 ma Irén fiit s elkezdte játszani... Mozart egyik zongorákoneertjétl Kezével talán őt hangot sem ért el, ■ mégis bámulatos engedelmesen feküdt a zongora ujjai alá; graeiózu», lekerekített tizenhatod figurák gyöngyöztek, értelmesen váltakoztak a harmóniák, minden dallam egy egy plasztikus minta volt, minden hangsúly egy-egy eleven ritmaslűktetés. Ez a kis gyerek azóta már Beethoven C-dnr versenyművét is játszotta még pedig olyan elmélyedéssel, hogy megdöbbenve kérdeztük: vájjon honnan meríti azokat a gazdag élményeket, melyek zongorajátékában olyan félreismerhetetlen őszinteséggel nyilatkoznak meg? JCz a kis magj8r művész, bátrait mondhatják a magyar előadóművészeinek a kis Pártos Pista halála óta legnagyobb reménysége, itt lakik Budapesten, a csendes Óbudán a Főid ácsában. Földes Bandinak hívjak, szülei, rokonai mind mnzsikális emberek s ez a zenei környezet is bizonyára hozzájárult ahoz, hogy tehetsége ilyen fantasztikus korán kifej.ödhetett. — Még hároméves sem volt — beszéli nagyanyja — még fejjel sem érte el a zongora billentyűit, már kis melódiákat játszott helyes kísérettel. — Hihetetlenül gyorsan és könnyen tanait, szinte napról-napra lehetett követni nemcsak technikai, hanem költői fejlődését is. Az udvaron játszani, vagy zongorázni: néki egyformán kedves szórakozás: mart ‘nincs benne semmi a koraórettek természetellenes zárkózottságából, vagy bateges egzaltáitságából. Fogalma sincs róla, milyen rendkívüli tehetség lakozik benne. Legfeljebb abban különbözik kis pajtásaitól, hogy... nem akar cukrász lenni. — Szeretem azért az édességet— mondja a kis fin — de ebben a drága világban nem jő foglalkozás a cukrászé, nagyon kevesen vesznek tőle süteményt. Inkább művész leszek. Na gyón szeretek zongorázni. Úgy szeretnék játszani, mint Dohnányi, mert ő játszik legszebben. A zongorázás mellett van még egy szenvedélye: a drámaira* 1 A legfantasztikusabb bohózatokat és vígjátékokat gondolja ki s a szerepeket kis barátaival játszatja. 0 maga köitö, rendező és színész egyszemélyben, sőt színész többszemélyben, m-rt ha a színházi személyzete n-tm elég számos, egymaga egyszerre három szerepet is kreál. Operáit, mert ilyeneket is ir, viszont nem matatja meg társainak, akik ngylátazik zenei dolgokban a profanám vatgnst alkotják. — Éhez ti nem értetek —^mondja — ez a nagyoknak való dolog. Saját magát természetesen a nagyok közé számítja. Bizony ali<ha tndjt, hogy milyen igaza van; az ö helyét csakugyan a nagyok közé fogjak egyszer kijelölni. De öt ez egyenlőre nem izgatja, valamint az sem, hogy vasárnap a Zeneakadémia közönsége elé kell lépnie, nem kisebb produkcióval, mint Beethoven Fisz dar szonátájának előadásával. — Nem olyan nagy dolog az kérem — s már bújik is el apja könyvei közé, hogy kedvenc írója: Mikszáth valamelyik munkájába temetkezzen. Egy alkalommal Dohnányinál játszott és tegyük hozzá: óriási sikerrel. A kis Dshaányi odament hosiá és gratulált a játékához. — 8z semmi — legyintett kezével Földei Bandi, — ha te is gyakorolnál napenta három órát, mint én, éppen ilyen jól játszanál. Dohnányi, aki fűítaaija volt ennek a jelenetnek, mosolyogva jegyezte meg: — Banek a fiának fogalma sines arról, hogy ml yen tehetséges. Mikor a házi koncert véget ért, Dohnányi megkérdezte Földes Bandit: — Nos, hovyaa mulattál Bandik»? — Nagyszerűen — felelte boldogságtól kipirnlt arccal Fö des Bandi — a végén majdnem összepofozkodtnnk a fiukkal. Munkások, Állami- és I Magántisztviselőknek valamint a Tanítóságnak és tanulóknak, akik életüket nagyobbrészt zárt helyiségben töltik és gyakran kifáradnak, gyakran szükségük van e’peshedt, valamint tulerőltetett idegeik felfrissítésére. A halántékok, nyaksziri és a homlok bedörzaólésére ajára-i tos emberek az olcsó 39 ■ és kitünően bevált S3 ALPA <5É Hl ineuthol-sósborszeszt használják. Egy kísérlet azonnal meggyőz ennek hatásáról és ezért ne hiányozzék sem íróasztalról, sem műasztalról egy üveg valódi » Alpa* menthol sosborszesz. Mindenütt kapható. Ára 5.50 Ké Rasputin megölése. A Rasputin-irodalom uj-«bb miivel gyarapodott: Ottó Freihtrr von Tanbe Raaputin cim alatt alig két hete megjelent könyve a leghitelesebb forrásmunka azok számára, akik a eári Oroszország bukásának eredetét, okát, következményeit tanulmányozzák. A világszükségesnek. 4 Magában aggodalmaskodott: ebből még baj leheti Ha ez az álmodozó nagy gyerek, a ki nem a földön jár, hanem a felhők között, egyszer csak leszáll — és felébred! Ha eKbe toppan a gyöngéd, tüzes, szemérmes leány, mesés és ártatlan szépségével I... A vége azonban mégis csak az lett, hogy másnap, szépen, karonfogva, átsétáltak a Kerepesi-ut tizedik számú házba. Fölkeresték a derék Izérffy Józsefet és hálálkodva köszönték meg magaföláldozó készségét. Majd hosszadalmasan, apróra elmagyarázgatták, miért nem fogadhatják azt el. — A büntetést nem lehet átruházni. A büntetés nem váltó. Azt annak kell személyesen elszenvednie, a ki a bűnt elkövette, senki másnak. A dolog különben se olyan félelmetes, a milyennek Izérffy magántanitó úr messziről látja. Az államfoglyokkal kíméletesen bánnák. Az ember akár naphosszat künn sétál-Rathat a városban. Akár színházba is járhat. lem fogja Őt az a munkában akadályozni. Sőt talán még jobban is mehet a regényírás. Mert az éjszakát benn kell töltenie, hát rendesen, jól kialussza majd magát. Pihent fej játszva dolgozik. Ne aggódjék a költőért Izérffy uram. Mindezt olyan meggyőzően tudta elmondani Jókai, hogy Izérffy uram végre is nagynehezen megnyugodott. Búcsúztak. #£0 — No, még föl kell keresnünk azt a leánykát is, — kottyantotta ki a költő, a mi a fejében motoszkált. A felesége ideges volt. Mindig az a leány! Még nem is látta, már isi Hátha meglátjaI Bábonyiék ott laktak, az udvarban, majdhogy nem éppen szemközt Izérffyékkel, könnyen odataláltak. A konyhán kellett keresztülmenniök s az ajtó nyitva volt, mintha csak a betóduló tavaszt hívogatná. Ä takaréktüzhelyen öblös fazekak terpeszkedtek. Körülöttük maga Bábonyiné nemzetes asszony sürgött-forgott, kavargatva a kondérokat. Ingujja vállig fölgyürve, kicsattanó arca olyan piros-pozsgás, mintha csak ő maga főtt volna a kandérokbao. Tőrülgeti a kezét. — Isten hozta a tekintetes urékat I A költő bemutatkozott, annak rendjemódja szerint. — Jókai Mór. — A feleségem. Tudta azt már Bábonyiné asszonyom. Tudta az egész ház. A szenzáció már akkor bejárt minden zugot: Jókai van itt! Laborfalvy Róza van ittl Bábonyiné asszonyom kitárta előttük a belső szoba ajtaját. — Tessék, tekintetes ur! Tessék, tekintetes asszony I Tessék besétálni! Na, ilyen szerencse! Majd örül is a lányom! A Piroska. Az mindig olvas. Meg színházba jár. Az egyebet se csinál, kézit csókolom Piroska 1 De alig léptek a szobába. Jókai hátrahőkölt. — Rosszkor jöttünk 1 Ketten voltak a szobában. Nagy marcona atléta, keményre cserzett, sötét arccal, a dunai matrózok nyári ruhájában, mezítelen karján a viadorok acélizmai duzzadnak. A legcsekélyebb zavar, meglepődés, vagy indulat se látszik rajta, pedig az ölében leány ül... De annak is ártatlan láng ragyog szép arcán és mennyei derű kát nagy szemében. Karjával átkulcsolja a matróz nyakát. Nem szégyelli. Mintha csak a legtermészetesebb volna, hogy öleli a párját. Nem zavarják meg a látogatók, nem pattan föl. Sőt odahajtja gyönyörű fejét a matróz vállára, mintha dicsekednék. A szerelem büszke öntudata ilyen bátor, ilyen magafeledt. A művésznő megismeri és kiengesztelődve mosolyog. Bábonyi Piroska az, aki mindig olvas. Most is olvas: a szerelem könyvét olvassa. — Rosszkor jöttünk 1 Bábonyiné asszonyom törülgeti a székeket. — Semmi az, kérem. Hiszen osak a Miska, a vőlegénye, kezeit csókolom. Hát igy csinytalankodnak ilyenkor. Jókai mosolyogva nézett a szerelmes párra. Örökálmodó kék szeme még jobban elbújt szőke szemöldöke alatt. Ajka összes árult, mintha a gondolatokat féltené, amik képzeletével játszanak. Csak egy név röppent el róla, halkan, ahogy a sóhajban elsuhanó gondolat jár, hogy zajt ne csapjon és el ne árulja a többit. — Noémi 1 Noémi l Tekintete a leányról a matrózra, majd az anyjára szállott, de alkalmasint egyiket se látta* Egyebet látott ő. Potapás víziókban úszott előtte a Dunán a gabonaszállító hajó s rajta a vasöklü matróz, a dunai szüzek királyi kalóza. A görög nőszobor, aki megfagy a csók tüzében; az anya, aki leánya szerelmét őrzi és ő is: Noémi, a lángoló kis szigettündér, aki a szerelmen kivül semmit se tud és semmit nem is akar tudni a világról. A költő játszott ezekkel a mesés fantomokkal, akiknek kisértetjárását megszokta. Talán csak maga Laborfalvy Róza érezte a balsejtelmet, hogy uj vetélytársa érkezett, aki hálóját kivetette az ő boldogságára. Hogy egy világ született előtte: uj mesék, uj regényhősnők gazdag, ragyogó világa. Talán ki akarta ragadni a költőt, a maga költőjét, - a bűvölet veszedelmes káprázatából s karjába öltve a karját, húzta magával és reszkető hangon unszolta: — Gyerünk! Gyerünk inneni Azt hitte, hogy viszi magával. Pedig Jókai már akkor messzire járt onnan. Az aranyember hajóján, az álmok hajóján, a senki szigetén. És 5 vitte magával uj királynéját: Noémit.
