Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-06-30 / 78. szám
gyventiatodik évfolyam« 78. szám! Kedd« 1885. junius 30« •S POLITIKAI í ] LAP. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel: Egész évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. - Külföldön 160 Ki. Egyen szám árat 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nádor-u. 34 , Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. Many lei a lagyarci neieli fipolilijil. — Az Országos Magyar Kisgazda, Főldmives és KSsíparospárt komáromi körzete választmányának Slése. — Füssy Kálmán képviseld nyilatkozata. — Komárom, — junius 29. Nagyszabású politikai gyűlés zajlott le junius 29-én, Péter és Pál napján dl e. Komáromban. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparospárt komáromi körzetének választmánya tartotta ülését a Dózsa Vigadó nagytermében, amelynek rendkívüli jelentőséget adott az a körülmény, hogy a gyűlésen megjelent a párt országos politikai elnöke, a szlovenszkói magyarság általános tiszteletnek örvendő vezéralakja: Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő is, aki nagyhatású beszédben világította meg a magyarság itteni politikai helyzetét és rámutatott arra az útra, amelyen a nemzeti reálpolitikát kifejteni lehet. Kívüle megjelent a gyűlésen Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő is, aki nyilatkozatában szintén állást foglalt az egységes párt megvalósítása mellett. A választmányi ülésen a körzet kiküldöttei nagy számban jelentek meg, «kiknek soraiban ott voltak: Törköly József dr. a párt országos adminisztratív elnöke, Barlal Ferenc, Mohácsy János dr., Kukán Béla dr. országos elnökök, Boldoghy Gyula, Holota János dr., Richter János, Nagy Nándor, Fülőp Zsigmond, Baranyay József dr. szerkesztő, továbbá P. Nagy Sándor, Polony Béla dr., Hlavicska János, Kelemen Ferenc, Vörös Ede, Mórocz Lajos, Révész Jónás körzeti alelnökök és sokan mások, A gyűlést Bartal Ferenc körzeti elnök vezette, aki megnyitójában a szeretet meleg szavaival üdvözölte Szent-Ivány Józsefet, a párt köztiszteletben álló vezérét, Füssy Kálmán nemzetgy. képviselőt és Törköly József dr.-t, a párt országos adminisztrativ elnökét. Mély sajnálattal jelentette, hogy ifj. Koczor Gyula a körzet ügyvezető elnöke súlyos betegsége miatt nem vehet részt az ülésen, de azon óhajának adott kifejezést, hogy a Gondviselés minél előbb adja vissza jó egészségét. A választmány igaz sajnálattal vette tudomásul a szeretett ügyvezető elnöknek távolmaradását, de reméli, hogy mielőbb felgyógyul és újra átveheti az ügyek vezetését. Szent-Ivány beszéde. A gyűlés napirendjén Szent-Ivány József szólalt fel először, hogy informálja pártját politikai irányáról és elgondolásairól. Nagy horderejű beszédében, amelyet mindvégig feszült figye lemmel hallgatott és általános helyesléssel fogadott az ülés közönsége, a következőket mondotta: — Szükségét érzem annak, hogy az utóbbi hónapok politikai eseményeiről Önöket tájékoztassam, rendelkezésükre bocsátva az ez időben folytatott munkám egész anyagát, kérve, hogy arról bírálatot mondjanak. Szent Ivány ezek után ismertette a kér. szoc. pártban bekövetkezett válsággal kapcsolatos működését; melynek lényegét képezte az Egységes M?gyár Párt elgondolásával szorosan összefüggő politikai előrehaladás és kapcsolatok kilátásainak ismertetése — mint azt már a P. M. H. hasábjain folytatott vitában kifejtette — majd igy folytatta: A szlovák kérdésben kifejeztem azt a meggyőződésemet, hogy a mai szervezeti kapcsolat nem alkalmas a szlovák ság nagy tömegeivel való összekapcsolódásra. Most arról akarok beszélni, vájjon a magyar nemzeti irányú politika mennyiben előnyösebb a nagyobb és erősebb pártokkal való együttműködésre és tulajdonképen milyen irányban kell és lehet a szlovenszkói magyarság politikai összekapcsolódásának fejlődni. A magyarság nemzeti irányú szervezkedésének vezérgondolata nem lehet soha sem más, mint a nemzet érdekeinek mindenek felett való szolgálata érdekében testvéri viszonyt tartani fenn a szlovákság és németség minden rétegével és a szlovákság nemzeti öntudatának fejlődését jó szívvel kisérni, mert ez egyik legnagyobb érdeke a magyar nemzetnek. A legsúlyosabb hiba volna abba a rövidlátásba esni. m.e'y ?. rég’ magyar politikában a nemzetiségek helytelen kezelését eredményezte. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nemzeti gondolat mai fokán a nemzeti kultúra emel kedő terjeszkedése közben, csak teljesen szabad és egyenlő jogú nemzetek élhetnek békében egymással és csak akkor fognak szoros szövetségre léphetni, ha ez igy van. Én magam részéről leszögeztem ezt az álláspontot, nyugodtan tehettem, mert igy gondolkoztam eddig is és igy fogok gondolkozni ezután is, bármily viszonyok következzenek. Sajnos, meg kell állapítanom, hogy a szlovákság és különösen a politikusok körében a nemzeti irány a türelmetlenséget jelenti minden más, de leginkább a magyarság nemzeti életével szemben. Pedig a szlovák politikusok akkor követték el a legnagyobb hibát saját népük ellen, amikor bennünket jogainkban megrövidítenek, vagy a mi nemzeti értékeink rovására akarják népünket erősiteni. Azok a szlovák politikusok, akik ezt a hibás álláspontot foglalják el, abból indulnak ki, hogy a magyarsággal egyszersmindenkorra leszámo'tak és abban a nevetséges meggyőződésben ringatják magukat, hogy a magyarság európai politikai szerepe soha sem lesz lényeges és fontos s annyira semmi esetre, hogy a szlovákságnak erre tekintettel kellene lennie. Én nem csodálkozom ezen, én megértem, hogy egy hirtelen jött szerencse vagy szerencsétlenség megzavarta az emberi lelkek egyensúlyát vagy elhomályosította látását. De foglalkozzunk csak ezzel a kérdéssel kissé bővebben. Az európai po- -litika eseményei az utóbbi hónapokban határozottan arra mutattak, hogy Magyarország súlya emelkedett és gazdasági konszolidációja folyamatban van és a mi kitűnő alkalmazkodó képességgel megáldott külügyminiszterünk expozéja is más formában emlékezik meg róla. Kramár a csehek egyik legsovénebb politikusa úgy látja, hogy a békeszerződések által teremtett helyzet különösen Csehszlovákia és általában a szláv nemzeti kis államoknak biztonsága tekintetében csak akkor bírnak értékkel, ha a százhúsz milliós orosz nemzeti állam áll óriási katonai hatalmával a háta mögött. Nyilvánvaló és ismert dolog, hogy Európa uj térképe nem adja a2t a megnyugvást, melyet az egész földrész tartós békéje megkíván. De én nem esem a másik szélsőségbe, mikor ezeket a kérdéseket taglalom, mert nagyon jól tudom, hogy a különféle biztonsági szerződések, antantok bizonyos erőt jelentenek, ha csak a gyengékkel szemben is és igy nem áltatom sem magam, sem másokat fantasztikus gondolatokkal, mégis a legnagyobb tárgyilagossággá! keli megállapítanom, hogy komolytalan dolog és a politikai látókör nagyon korlátozott voltára mutat az az öncsalás, hogy Európa területén élő bármely és úgy a magyar nemzet illetőleg az azt képviselő államra figyelemmel lenni nem kell. Nem beszélek a nemzetközi jognak a kisebbségi kérdésben vaió előre haladásáról, ezt teljesen mellőzve áf/apitom meg, hogy a szlovákságnak kötelessége számolnia azzal, hogy a magyar nemzet létezik is mint politikai faktor Európa életében fontos szerepet tölt be. Saját nemzeti politikájának érdeke tehát a magyar vonatkozásokban megtalálni a helyes utat. Az ut a Hodsáék utján, a prágai kirándulás megrendezése, a Csánki párt létesítése, vagy a közelgő Mikle-Földesy kombináció alkalmas arra, hogy a magyarságba gyűlöletet ébresszen a szlovákság ellen, ez az ut ezenkívül erköicsteien, mert politikai célja is az. Minekünk és önérzetes magyar em bernek ehhez a próbálkozáshoz semmi köze sem lehet és teljes biztonsággal állapíthatjuk meg, hogy aki nem akar képviselő lenni, az csak jelöltesse magát ezeken a listákon, biztosan elbukik, ha csak a ruszinszkói mandátum hibás elméletét be nem hozzák és nem lehet a magyar politikának gondolnia sem arra, hogy a mai régimét támogató valamely párt felé orientálódjon. Legutóbbi napokban a szlovák néppárt vezére egy sajtó nyilatkozatában baráti jobbot nyújtott a magyarok felé. Nincs semmi okom, hogy kételkedjem a gesztus őszinteségében és komolyságában és elismerem, hogy Hlinkaanynyira emelkedett Szlovenszkó egész lakossága szemében, hogy az egész őslakosság hivatott vezérének tekinthető, mégis legyen szabad megjegyeznem, hogy bár a baráli jobbot magam részéről elfogadom, még sem oldható meg ez a kérdés oly könnyen, hogy a magyarság tömegei egyszerűen szavazzanak a ludova stranára. A szlovák nép minden hívével való testvéri viszonyba törekszünk, politikai orintálódásunk a jelen viszonyok között azonban csupán az ellenzéki és autómmista pártok felé irányulhat. A szlovenszkói német organizációk legnagyobb részével való teljes szoros együttesnek semmi akadálya nines. Ki kell azonban építenünk politikai frontunkat a csehországi német pártok azon része felé, amelyeket a nagy német szellem mellett a német-magyar jó viszony jelentőségének ismerete és a szlovenszkói helyzet honorálása vezet. Mindezeket az elgondolásokat csupán a tisztán magyarokra kiterjedő organizmus, tehát az egységes magyar párt tudná leginkább és legtökéletesebben megvalósítani és ennek a perspektívának felismerése vezetett, mikor az eszmét konkrét formában vetettem fel é* vezet ma is, amikor álláspontomat fentartom. Ki kell jelentenem ünnepélyes komolysággal, hogy nem robbantani akarok és sajnálom, hogy rövidlátásnak kell neveznem egy tiszteletre méltó keresztényszocialista szlovák politikusnak, Dobránczky plébános urnák azt a feltevéséi, mintha én a kér. szoc. párt felrobbantását akarnám vagy céloznám. Ezt nem akarom, csak azt, amit én is megteszek pártommal, hogy nagyobb célok és eredményesebb munka kedvéért áldozatokat hozok, mégpedig épen olyan súlyosakat, mint a kér. szoc. párt tagjai. Bennem is él pártom elvi tartalma iránti szeretet, össze van az nőve egész közéleti múltammal, de nem feledkezem el nemzetem iránti kötelességeimről és érdemes akarok lenni a bizalomra, mellyel a magyar nép nagy sokasága mellém állt. Ezért akarok előre haladni, előre lépni jobban, erősebben — mert bármennyire értékelem a magasztos elvekből fakadó csillogó jelszavakat—ezekkel célomat el nem érem. Vessük el a demagógiát s lépjünk a komoly nemzeti reálpolitika útjára, hogy kenyeret adhassunk népünknek. Ebben az irányban óhajtom pártom politikáját vezetni és ezen keresztül ilyen irányban befolyásolni a magyarság hovafordulását. Kérem elhatározásukat. A határozati javaslat. A nagy éljenzéssel és zajos tapssal fogadott hatásos beszéd után Fülöp Zsigmond, a kulturosziály elnöke reflektált Szent Ivány beszédére, amelyben a vezér a magyarság komoly nemzeti reálpolitikéjának megvalósítása céljából az egységes párt felállítását tartja szükségesnek. A magyar egység gondolata bent él a magyarság szivében és igy Önmaga iránti kötelességét teljesiti, ha Szent Iványt követi. A körzet elnöksége nevében a következő határozati javaslatot terjesztette elő: — Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt komáromi körzete teljes bizalommal eltelve a párt illusztris vezérének, Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselőnek a magyar-Bécsi bútor csakis szolid minőségben kapható Komárom és Csallóköz legnagyobb bútoráruházában: Hofbauer Andor cégnél Komárom, Jókai Mór utca K6„ sí. 52 Óriási választék hálószobák, ebédlők, szalon- és uriszoba bútorokban. Ebédlők különböző stílben, u. m* Cipendel, Renesanse, Hollandal Bárok, Telehálószobák, habos kőris, jávor, afrikai körte, citrom, stb. 50 különböző szobaberendezés állandóan raktáron. Speciális készítés bőrgarnitúrák-, scheslon-, dívány- és matracokban.—Konkurencia nélküli árak. S^Ját kárpitos műhely. Yidékre dijtalan csomagolás. 36