Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-04-11 / 44. szám
16 oldM. «Komáromi Lapok» 19V5 április 11 Utoljára egy diák lépett Szent Péter elébe, aki szelíden mosolyogva kérdezte meg a kis daliát: — Nos fiam, hát te ki vagy, mi vagy? A diákgyerek illedelmesen felelt: — Magyar cserkész vagyok, szent Atyám! Szent Péter erre közelebb lépett a diákhoz, szeretettel megveregette a vállát s ezt mondta: — No, édes fiam, nem is kérdezek én tőled többet! Ennyiből is tudom, hogy amíg a Mindenható ide nem rendelt: milyen ember voltál odalent! Szent Péter aztán intett a kapuőrző angyaloknak, azok nagyhirtelen kitárták a ragyogó csillagokkal ékes nagykapunak mind a két szárnyát, megszólaltak a szépen zengő égi harsonák s a hozsannázó angyalőrség tisztelgő sorfala között a magyar cserkész szépen belépdelt a menyországba. A csodaugró. Irta: ifi. Hegedűs Sándor. Világszenzációt kürtőitek a lapok, hasábos tudósítások hirdették az embereknek, hogy egy uj fenomén tűnt föl a sport terén és mindazok a riportok, amelyek idáig a magasugrás terén szerepeltek, semmivé foszlottak. Ganginak hívták az uj mestert, hogy honnét jött, senki sem tudja. Sovány, égő szemű fiú volt, aki csodálatos mély nézésével tűnt fel leginkább az embereknek, de amúgy nem látszott rajta semmi különösebb. Tagjai arányosak voltak, kis iramot vett az ugráshoz s aztán mintha valósággal emelkedne, úgy szállt fel a magasba és repülve kelt át a mércén. Szinte állni látszott még a levegőben is, mikor hatalmas, közel három méteres ugrását megtette. A csodálkozások moraja zúgott át a tömegen, mikor őt ugrani látta. A csodaugró megjelenése a porondon nagyobb esemény volt, mint akármelyik politikai változás vagy irodalmi szenzáció. És igy nem lehetett csodálni, hogy a felizgatott kö zönség a világ minden tájáról összesereglett arra az atlétikai versenyre, amelyen Gangi, a világ leghíresebb atlétáival fölvette a versenyt. Szép, májusi idő kedvezett a viadalnak, melyen a különböző nemzetek atlétái vetélkedtek. A közönség soraiban is ott volt minden nemzet képviselője, akik összesereglettek, hogy lássák az előre hirdetett nagy csodát. Gangin halványkék, mondhatnám levegőszinü dressz volt; olyan, amilyen színe a halványuló ég aljának van. Az első ugrása már bámulatba ejtette az embereket, de aztán, mikor vetélytársai mind lemaradoztak mellőle, akkor ő föltétette a mércét, hihetetlenül közel három méter magasra és azon repülésszerü ugrással átszökött. Erre valóságos láz tört ki a nézőközönségen, tapsvihar és hurrázás reszkettette meg a levegőt. Mindenki oda volt az ámulattól és a nézők szive oly sebesen dobogóit, mintha valóban egy földöntúli csoda jelent volna meg előttük. Az arcok kipirultak s mindenki majdnem elnyelte szemével Gangit, a csodajelenséget. Az egész közönségben talán csak egy ember nem volt elragadtatva, hanem nyugodtan nézett maga elé s ez egy olajbarnaszinü, feketeszemü, kistermetű ember volt, aki vékony ujjaival sodorgatta ritkahajtásu szakállár Mikor a verseny végén mind Gangi üdvözlésére siettek, ő is odasompolygott hozzá, megérintette vállát s csak annyit mondott: „Mindent láttam, ön az én emberem ! Még ma este felkeresem!“ Ezzel eltűnt a tömeg között. Ezalatt a tömeg oszladozni kezdett s a fotográfusok és a mozi-operatőrök, akik nagy készültséggel vonultak föl és szorgalmasan dolgoztak, hogy megörökítsék Gangit ugrása közben, összecsomagolták gépeiket, mint akik valami nagy zsákmánnyal vannak megrakodva és boldogan vonultak vissza a műtermeikbe Abban a házban, ahol Gangi ez időtájt lakott, szintén volt egy műterem, amelynek tulajdonosa a legkülönb gépeivel ment ki Gangi ugrásának megörökitéséra, mert ő a nagy, világlapokat szokta ellátni ezekkel az ő fényképeivel és minthogy izgatta őt a hasznocska szaga, azért, amint hazaért, bezárkózott sötét szobájába és legényével a lemezek kihívásához kezdett. A felvételeket a legények végezték, akik magas állványon álltak, míg Xenon, a fotográfus mester a földön adta meg a jelt, hogy melyik pillanatban csettentsék el a gépet. Piros lámpa mellett fürdette Xenon mester a lemezt s aztán, mikor előhívta, kivette a fürdőből s a lámpa felé nézett rajta át, de majdne lejtette kezéből a lemezt, mert a lemezen rajta volt az egész környék, a közönség egy része, a mérőpóznák, a mérőléc maga is, még az égen úszó felhők is, csak Gangi nem volt rajta sehol. Bosszúsan dobta el a lemezt és intett legényének, hogy adjon oda egy másikat, úgy látszik, ezt ugrás előtt vették föl. A legény elővette a másik géppel fölvett lemezt, sőt még biztatta is gazdáját: ez már jó lesz, ezt már ő maga vette föl. Xenon azonnal a fürdőbe tette, de ekkor ugyanaz ismétlődött meg, ami előbb, mert minden rajta volt a képen, csak éppen Gangi nem. Erre Xenon dühösen földhöz vágta a lemezt és mérgesen rámordult legényére: — Maga is akkora szamár, mint a másik! Hát igy kell fölvenni egy magasugrót ? Minden rajta van, csak az ugró nem! Ez olyan, mintha j maga esküvőt rendezne menyasszony nélkül. : Süsse meg a tudományát I A segéd szabadkozott: \ j — Esküszöm, hogy éppen benne volt a gépben, mikor a labdát megnyomtam, ott le- j begett épp a mérce fölött. De már erre dühbe jött Xenon. — Ugyan, majd megmondom, hol lebegett ; hát hogy képzeli maga, lóvá lehet a gépet tenni, vagy maga azt hiszi, hogy a lencse hazudik ? A lencse az iát, az látja, mi van előtte. Csak az ilyen újfajta ökrök nem látják, ezeknek úgy látszik, a hátukon van a szemük 1 Add ide a 14+26-os lemezt, azt magam vezényeltem, én nem vagyok tátott száj, az majd jó lesz ! A segéd sürgősen engedelmeskedett, de bizony Xenon mester hiába hívta elő azt is, azon ugyan nem volt Gangi sehol. De hiába vette elő a többit is, minden rajta volt a képeken, csak a mérce fölött ugró Gangi nem volt egyiken sem. Xenon mester mind összetörte a lemezeket dühében: — Ilyet még nem láttam 1 Úgy látszik, mind összebeszéltek ellenem, csalók, gazembe rek, megcsaltatok, nein akkor vettétek föl a felvételt, mikor ugrott, hanem amikor még a földön volt! Ezen aztán úgy összeveszett a legényével, hogy a szóváltásból már-már tettlegességre kerül a sor, mikor megszólalt a telefon. Xenon odament és felvette a kagylót és kérdezte: „Ki van ott? Berrel fényképész! — Mit akar kollega ur? — Nem sikerült a fölvétele ? Egyik képen sincs rajta Gangi 1 — Ezer láncos, akkor hát kezet foghatunk, mert nekem is kiugrott a gépből 1 Már össze is törtem a lemezeket!“ Ezzel letette a kagylót. A segéd könynyebbülten sóhajtott fel: — Ebből is láthatja mester, hogy más is csak olyan szamár, mint én. — Jó, jó — felelt Xenon, — hisz egyedárusággal úgy sem vádoltalak! De most megint szólt a telefon, most meg Ménnél, a mozioperatőr hívta föl Xenont. Hogy baj van, az egész filmfelvétel fuccs, m< rt Gangi nincs rajta egyik képen se. S kérdi, hogy lehetne legalább egy képet szerezni róla, mert ilyen esete még nem volt. Xenon azt felelte, hogy ebben az ügyben ő sem tud tanácsot adni és letette a kagylót. Leült karosszékébe és tanácstalanul nézett maga elé. A segéd zavarta meg gondolkozását: — Mi történhetett itt, mester? Mert engem szidhat, hogy nem a kellő pillanatban csettentettein el a fölvevőt, de a mozifölvevő nem egyszer csettent, hanem az egész idő alatt folyton csetteg, amint felugrik, átviszi a mércét és megint a földre ér és aztán itt sincs rajt egyiken se ? Xenon elgondolkozott, aztán azt mondta: — Tudja az ördög, az egész világ megbolondult, ki tudja, még talán a gépek is! — Tudja mit, mester, menjen át este Gangihoz, mondja meg neki mi történt, hátha ő tud róla valamit mondani! — Igazad van — felelt Xenon — és ma« gáévá tette a segéd ötletét. Az est beálltával Xenon mester bekopogott Gangi lakásába. Gangi egyedül ült szobájában s egy karosszékbe ülve pipázott Xenon mester, mint minden ideges ember, mindjárt a dologra tért: — Ön nincs rajta a fényképen uram! — Micsoda fényképen — kérdezte Gangi. — Egyik képen se. Sem az álló képen, se a mozgó képen I Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó s Xenon mögött föltűnt az olajbarnaképü, szurósszemü ember, aki a versenyen Gangit üdvözölte és megígérte, hogy felkeresi. Xenon mester ügyet sem vetett az érkezőre, hanem tovább hadakozott Gangival. — Hát most mit csináljak, uram ? Nekem 1500 képet kell készítenem, mert annyi a megr rendelésem s nekem most nincs Önről egy sem. Az újonnan érkezett nevetgélni kezdett, Gangi pedig fölvett az asztalról egy fényképet és odaadta Xenonnak. — Na, itt van egy képem s csináljon erről 1500 másolatot I — Képnek ez kép, de én nem használhatom. Ez nincs három méter magasan ugrás közben! Erre közbe szólt az idegen: — Könnyen lehet ezen segíteni — felelt mosolyogva — csak egy olyan gépet kell szerkeszteni, mely azt az ugrást, melyet Gangi mester végez, fel tudja venni. Xenon mester épp úgy nem értette ezeket a szavakat, mint * nem értette azt, hogy miként lehet az, hogy sem neki, sem társainak nem sikerült egyetlen egy felvétel sem a három métert ugró Gangiról. Egy ideig nézegette a kezében levő képet, megcsóválta a fejét, aztán magára hagyta Gangit és az idegent. Az idegen ekkor lassan odament Gangihoz, vállára tette a kezét, mélyen a szemébe nézett s megint igy szólt: — Mindent láttam, Ön az én emberem S S amint Ígértem, hogy eljövök, úgy el is jöt, tem! — Mit akar velem? — kérdezte Gangi. — Semmi különöset, — felelt az idegen, — csak eljöttem Önhöz megmondani, hogy a lelke ki van képezve és nagy tettekre hivatott. — Miért gondolja ezt ? — szólt a csodaugró. — Mert, kedves Gangi barátom, — fe-_ lelt az idegen — aki képes úgy szuggerálni a tömeget, hogy mig ö a térben van és ott is marad, azalatt lelke szuggeszciója révén ráállva az emberek lelkére, elhitesse az emberekkel és a tömeggel azt, hogy ő nem a földön van, hanem valahol fönt a levegőben, ez a szuggeszciónak egy oly foka, amelyre csak i a legmagasabban kiképzett lélek képes. Hogy Ön hol végezte tanulmányait, lélekgyakorlatait, ! nem tudom, de azt tudom, azt már láttam, hogy ön hivatott arra, hogy mint szent fakir, Indiáf ban hivatását betöltse. Azért a nagy maharad: zsák nevében hívom önt, jöjjön vissza a Gan*. ges vizéhez és csodatevő erejével tegyen csodát ott. Gangi erre igy felelt: — ön téved, idegen, én nem vagyok fakir, titkomat, látom, tudja. Jó, ez nem bánt engem; mert titkom mindaddig titok marad, ; mig azt utánozni nem tudják. Hogy pedig szives hívását, amellyel a bólogató pálmák honába hivott, el nem fogadom, annak száz közül csak egy okát mondom meg önnek. Nem J ott kell a csoda, ahol még hisznek benne az emberek, hanem ott kell a csoda, ahol már mindenki hitetlenné lett, a hit meghalt és az emberek, mint lassú tömeg, csak várnak-várnak valamit a jövendő időből, valamit, amiről azt hiszik, részükre tartogat az idő! Azért én itt maradok, mert rám itt van szükség. Isten önnel L Ezzel a fal felé fordult és eltűnt az ide*gén elől. {
