Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-07 / 17. szám
4. oldal Komáromi Lapok* li‘5. február 7. BÚTORT legjobban vásárolhat SVAT t NÁMESTIE REPUBLIKY 18. (Köztársaság-tér). 27 magyar ifjusAg el vau vágya a továfbkípzés lehetfiiégétöi. Nincs elegendő iskolánk. Tanítóink és tanáraink keze megkötve, nem élhetnek hivatásuknak, nem tehetnek eleget ama kivánalmaknak, melyeket a szülők tóink várnak. Erna nehéz időkben a magyar anyának jnt azon magasztos hivatás osztályrészül, mint azt az orosz elnyomatás id>-ja alatt a lengyel anyák tették, hogy gyermekeiket nemzetüknek történelmére, s lajnknak szüreteiére s megbecsü lésére tanitsák. Majd beszélt a magyarság összetartozan dóságának szükségességéről. N-m mulaszthat jak el ama kedves jelenetet meg* műteni, ami kor Ipolyfödémesen szép magyar leányok virágokat nyújtottak át a kibü'dö t-bnek. gyűjtött vagyonok semmisüljenek meg, pusztuljanak el? Miért nem védték meg őket, hiszen a kereskedő ép olyan polgára az államnak, mint a fogyasztók táborába levő iparos, hivatalnok vagy munkás! Legyünk igazságosak és nézzük meg az érem másik oldalát. Tegyük fel, hogy a komáromi kiskereskedők a kínálkozó konjunktúrát ki nem használva, a szokásos 10—20 filléres nyereséggel adják tovább készletüket. Mi lesz a helyzet? Két nap alatt kiürül minden kereskedő raktára, láncosok kezébe kerül készletük és a közönség méreg drágán kénytelen azt a sok kézen keresztül ment lisztet megvenni, holott igy aránylag olcsón jutott a fogyasztóközönség hozzá, mivel a komáromi detai kereskedők olcsókban adták a lisztet, mint a tőzsdén l Szabad oktatási előadás a kultúrpalota emeleti színháztermében 1925. febi*. 8-án. vasárnap délután 5 órai kezdettel Dr. HAJDÚ LUKACS főgimnaziumi tanár A magyar nemzet története Jókai regényeiben címen tart előadást. — Szerepel még: Cziczka Angela zongoraművésznő és zeneszerző az alábbi műsorral: 1. D’Albert: Suite, Allemande, Gavotte, Musette. 2. a) Chopin: Etude cis moll. b) Staub: Sous bois. e) List: XIII. magyar rhapsodia . Belépődíj nincs, csak kiadásai fedezésére kér minden látogatótól tetszés szerinti, önkéntes adományokat a Jókai Egyesület. waggon tételekben Ezért igazságtalanság bűnbaknak állítani s helytelen a drágaság előidézőinek vádjával illetni a komáromi kereskedőket. A drágaság letörését nem a szatócsoknál, az 5 — 6 zsák liszttel rendelkező kiskereskedőknél kell kezdeni, hanem nyúljanak bele az egész világot behállózó, tisztességtelen kereskedelem hiénáinak darázsfészkébe, a nagytőzsdék posványáiba. M—ci, tn C fl X 0 «3 & e fl ta *0 A Nem kell a fővárosba menni! ! mikor POLLÁK JULISKA utódánál Komáromban, Nádor-u. 11. sz. olcsóbban beszerezhetők a legújabb és kényelmes gummi és halcsontnélküli hasfüzők és melltartók — orvosi rendeletre is. — Bőrkeztyűk nagy raktára ! — Keztyük tisztítása és javítása! — Selyem és flór— harisnyák nagy választékban! — öT T Még egyszer a Üzletek. Az alábbi sorokat kaptuk, amelyeket az audiatur et altera pars elvénél az alábbiakban közlünk: Visszaélések a komáromi lisztárusoknál cimmel egy közlemény jelent meg e lapok múlt számában, mely cikk egyes kitételei, valamint nem egészen helytálló bírálatai arra indítanak, hogy az igazság érdekében, helyes nézőpontból, minden befolyástól mentesen egyes dől gokra rávilágítsak. Mint ismeretes, a cikk Írója a liszt megdrágulásáért elsősorban a kiskereskedőket okolja, de megfenyegeti a malmokat is, mert a 120 K-val (? ?) olcsóbb árpát őrlik meg és adják tovább drága búzaliszt gyanánt. Hogy mennyire laikus és helyt nem álló a cikk megirójának különösen ez utóbbi állítása, azt legjobban igazolja az a körülmény, hogy az árpa a legutóbbi időkig jóval drágább volt mint a búza s igy feltételezhető-e, hogy e malmok saját kárukra árpaliszttel keverték a búzalisztet. Meg, aki csak egy kevés jártassággal bir a malomipar terén, az tudhatja, hogy e malmok ma már egyáltalán nincsenek berendezkedve árpa őrlésre. Ezért bátran állítom, hogy nincs olyan vegyész, ki árpalisztet tudjon felfedezni a búzaliszt között. Visszatérve a kiskereskedőknél tapasztalt visszaélésekre, egy kérdést bátorkodom feltenni. 1922. év nyarán, köztudomású, hogy a lisztárak alig néhány hét alatt 60 %-ot estek s az olyan kereskedők, kiknek ez időben készletük volt, súlyos ezreket fizettek rá. Akkor miért nem jött a hatóság, miért engedte, hogy napok alatt egzisztenciák roppanjanak össze, nehezen Komáromtól—J af f áig. Irta: Darida Zoltán. (Folytatás.) A munkásvezetők által hirdetett nemzetköziség nincs meg se Európában, se egyebütt. Arról én meggyőződtem, sőt keservesen tapasztaltam. Faj és nyelv van. — A munkás és az ugyanazon nemzeti géniusban élő, közös nyelvet beszélő kapitalista, kilencven százalékkal közelebb állanak egymáshoz, mint a különfaju és nyelvű munkástestvérek. Tagadhatatlan gyönyörű eszme a nemzetköziség és bárcsak már ott tartanánk. Egy város lenne a nagyvilág s akkor talán még az se lenne eredendő bűn, ha valaki véletlenül magyarnak született, vagy zsidó a hitvallása. De ép a mai idők mutatják, hogy még éretlen az emberiség a világtestvériség gyakorlati ki vitelére A szép eszméket kigondoló agyak, a szemük előtt lebegő rózsaszínű ködtől nem látják és nem számolnak eléggé, az emberi gyarlósággal. Jézus tanát: „emberszeretet“, ezt kell elplántálni, de szeretettel, szelíden. Mert a szeretetért, csak szeretettel lehet küzdeni; a gyűlölet ismét gyűlöletet teremt. Egyformán születtünk és mindnyájan a sirba térünk. Alig múlik el pár évtized utánunk és csak korhadt kereszt hirdeti hogy mi is léteztünk. Elfogunk veszni, a névtelenek nagy tömegében, mint az előttünk élők elmerültek a feledés homályában. Tehát miért nyomorgatjuk, miért keserítjük meg egymás röpke életét? Hiszen igy, Isten legszebb napján, az estét, az álmot várjuk, hogy meneküljünk a valóság elől. Pedig szép az élet. — Előttem terült el a végtelen tenger zöldeskék színével Az öböl apró hullámai pajzánul loccsantak a hajókolosszusok oldalaihoz, meg-meg nyalva, aztán lagymatagul omlottak vissza a hullámölbe. Távolban apró vitorlát dagasztott a szél, s mintha állni látszanék, az alkony bíborában. Fölöttem sirályok szálltának szüntelenül; némelyik a hullámokra ült, ringattatva magát a haboktól. Pár lépésre tőlem, Amerikába induló hajóóriás nyugodott méltóságteljesen. A daruk, mint könnyű pelyheket emelték a magasba, majd fedélzetére, a tonnás súlyú ivóvizes hordókat. Balról emelkedett Trieszt hegyoldalban épült festői látképe; mintha felhuzóckodnék, hogy távolabb nézhessem a tenger végtelenségébe. Odalátszott a mólók forgalmas élete; a rajtuk nyüzsgő emberek liliputi alakoknak tűntek fel, s a parton végigfutott a gyufaskatulya nagyságúnak látszó villamos. Távolban a kikötött halászbárkák százai ringtak ritmikusan, körülöttem meg hullámzott a kikötő mozgalmas élete. Pillanatokra elnyelte a hajósziréna bugása a város zsongását; majd néha-néha fölhangzott egy olasz dal kellemes melódiája. Mögöttem pedig napszámos társam orditja: .Porcó tedesco“. Miért törte meg a harmóniát e durva hang? Hisz sose láttam, sose bántottam őt! A sors szeszélye mellé lökött néhány napra s rajtam, mint nálánál is kisebb rangun, kisegítő napszámoson, kitöltötte pogány indulatát. De szabad-e gyűlölni valakit azért, mert más népnek gyermeke ? És én tűrtem némán, szótlanul a „munkástestvér“ durvaságait, akiben elhallgatott az Ember és csak a diadalittas győző nép gőgje élt. Mily óriási a különbség az Udinében megismert katona és a trieszti proletár között. Szerencsémre csak egy hétig tartott ezen rabszolga élet. Megkaptuk uj útleveleinket és a pénzt otthonról. Újra szabadon vehettünk lélekzetet. O mily édes a függetlenség érzete. Megszabadultam a folytonos szidástól, megalázástól. Csak munkabírásom bérelték ki, de a napszámért le akarták bennem tiporni az évezredeken át kifejlődött önérzetet is. Bizony, az élet utjai nehezek, de nagyon tanulságosak. Az ezutáni trieszti napjaim már visszavonultan töltöttem. Pihenésre volt szükségem fizikailag is, de főleg pszichikailag. Végre 1921. január 22-én hajóra szálltunk. A közös fülke tömöttsége miatt a hajó hátulsó fedélzetén helyezkedtem el. Utolsó trieszti éjszakám már itt is töltöttem. Gyönyörű est volt. A tenger aludt. Ujhold lévén, a csillagok, mint fekete bársonyon függő drágakövek ragyogtak. A tenger felől fujdogáló kellemes gyenge szellő lágyan simogatta arcomat. A mólóknál nyugvó hajók apró ablakaiból kiáradó fény érdekes sávot húzott a viztükrön és mint múló ábrándok tűntek tova a fénycsikokban zajtalanul sikló csónakok silhouettei. Merengve siklott a lélek magasba, földre, tengerre s a kebelben uj érzések gyultak; valami jóleső, meleg, ujjongó hozsánna, amely betölti az egész lényt, mikor élvezi a természet fenségéből kiáradó mystikumot. Minden idegszál issza a pillanat megnyilatkozását, a lélek és a végtelen harmónia egyesülésének mámorát. Ilyenkor eltűnik idő és tér; az egyén beleolvad a nagy mindenségbe, azzal egy. Végtelen érzés, sejtelmek gyulnak: voltam és lenni fogok. Azonban az ily szent pillanatok, melyeket a tengerenutazók érezhetnek, hamar eltűnnek. Néha egy sziréna öblös hangja fölráz merengésünkből, de megmarad a mámor zsibbasztó jó érzése. Távolabb a velem együtt fölszállt utitársak mozogtak, érdekes képet nyújtva árnyékrajzaik, a fedélzet árbocos milieu jébe. Mintegy ötvenen lehettünk Palestinába igyekvők, férfiak, nők, gyermekek vegyesen. Rajtam és egy dán leányon kivül mind zsidók és mégis mintha nem egy őstörzsből eredtek volna, annyira különböztek külsőleg, jellem, szokás és világnézet
