Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-01-31 / 14. szám

4. oldal.

»Komáromi Lapok*

1925. január 31.

zik’S az az elj&r&aa a pénzügyi közegeknek, hogy a kirótt adókat — tekintet nélkül minden /elébbeiéere — behajtják az adózókon, ami ellenkezik minden jogszabállyal és jogbizonytalanságot idéz elő, illnzóriossá tévén a fellebbezés jogorvoslatát.

3. Van-e tudomása a miniszter urnák arról, hogy a vagyondézsma és vagyonszaporulati adó kivetése ellen beadott felebbezések még szintén elintézetlenek és a vagyontujajdonosokat a felebbezések visszavonására akarta rábírni a pénzügyi hatóság azon ürügy alatt, hogy a vagyondézsma leszállittatott, ami ellenkezik a valósággal, mert a leszállítás az aj törvénymódosítás alapján áll eló és így a közönség ezzel megtévesztve lett?

285 korona a búza ára.

A rendkívüli rossz és gyenge termés kezdi éreztetni romboló, az egész ország gazdasági életének egyensúlyát veszélyeztető hatását.

Már az aratás befejezésekor, midőn nyilvánvaló lett, hogy a termés úgy mennyiségre, mint minőségre, jóval az átlagon alűl maradt, midőn a világ minden részéből hasonló, kedvezőtlen hírek érkeztek a termést illetőleg, már akkor 160—170 koronát fizettek egy mázsa búzáért. Azóta meg állandósult az emelkedő irányzat úgyszólván az összes gabonaneműeknéí, ugyannyira, hogy a napokban már 285 koronát kértek és fizettek a pozsonyi terménytőzsdén búzáért. Ez olyan horribilis emelkedés, melyre eddig példa nem volt. 1921—22. években ugyan drágább volt a gabona, de akkori ára arányban állott egyéb cikkek árával s a munkabérek is e magas kenyérárakhoz igazodtak. Ma azonban, midőn a munkabérek a legminimálisabbra redukálódtak, midőn a munkanélküliek ezrei segélyezésre szorulnak s még az olcsó kenyeret sem volnának képesek beszerezni, midőn a hivatalnok, iparos s általában a középosztály is csak tengődve tudja fentartani életét, kétségbeejtő a legfontosabb élelem, a kenyér ily arányú megdrágulása, Pedig kereskedelmi és gazdasági körök véleménye szerint a gabona áremelkedése, még nem érte el tetőpontját, még mindig várható drágulás,

Az emelkedés oka — mint azt már fentebb is említettük — elsősorban az egész kon ■ tinensre kiterjedő rossz termésben keresendő. Különösen Európa országaiban volt katasztrofális a múlt évi gabonatermés. De nem kis szerepék van a lelketlen, a mindenáron meggazda godni akaró' spekulánsoknak sem.

Készlet nem lévén, az európai államok kénytelenek Amerikától vásárolni, honnan szintén rossz terméshirek érkeznek. Amerika természetesen kihasználja a kedvező alkalmat, mert tudja, hogy Európa kényszerült helyzetében, csak tengerentúl szerezheti meg a szükséges gabonamennyiséget. így az európai államok teljesen ki vannak szolgáltatva Amerika kénye-kedvének. A másik ok a spekáláció, a mai kor posványos fertőjére vezethető vissza. Különösen Amerikában, hol egy-egy gabonával kereskedő cég hihetetlen milliókat képes egy-egy hosz előidézésére elfecsérelni, csak azért, hogy azután annál busásabb legyen aratása. Amerikában nőtt ki leginkább ez a veszedelmes kór, mely ellen tehetetlennek bizonyulnak úgy a kormányok, mint a sajtó. Bizonyítja ezt számtalan eset, de legjobban a most bekövetkezett gabona hosz. Midőn Európa megkezdte vásárlásait az amerikai piacon, a nagytőkével rendelkező és a jó „aratásra“ váró cégek jóval a napi áron felül kezdték vásárolni a gabonát, az eladástól viszont tartózkodva, sikerült a gabona árát a békeparitás mégegyszeresére felhajtani

A napi sajtóban mindgyakrabban követelik a kormány ellenintézkedéseit, követelik, hogy tegye meg a kormány a szükséges lépéseket a drágaság letörésére. Sajnos, azonban fenyegetéseknél, hangos szónoklatoknál egyebet nem igen látunk, sőt mint hírlik, a vasútat és a postadijat elsejével 10 %-al emelni fogják, mely intézkedésből is látható, mennyire szivén fekszik a mai hatalmasoknak az olcsóság kiküzdése. Mi meg, szegény polgárok, tehetetlenül és védelem nélkül várhatjuk, hogy mikor csap össze fejünk fölött az „olcsósági“ hullám.

M—ci.

könnyű és kellemes lesz, a kellemetlen szag ital és dohányzás után azonnal elmúlik, ha Ön naponta hígított

A L P A

MENTHOL- SÓSBORSZESZ szájvizet használ. Ez a jelen legjobb ós legolcsóbb szájápoló szere. Ügyeljen arra, bogy szorosan zárva és plombával ellátva legyen, ami az utánzatoknál nem fordul elő,

Ez védi meg, bogy Ön ne mást kapjon, mint valódi

ALPÁT

Mindenhol kapható. Ára 5'50 Ke.

SS

Milyen házbért kötelesek a lakók fizetni 1925. február l-óre?

Komárom, jan. 31.

A lakóvédelmi törvény szerint a lakó, akinek a békebeli házbéra a törvényben részletezett százalékkal emelhető, még köteles meg- \ fizetni az adótöbbletet is, amelyek az 1914 ’ évi és az 1924. évi adók közt mutatkoznak.

Tehát a lakó köteles fizetni:

a) a községi adó többletet,

b) a megyei pótadót egész összegében,

c) a járási pótadót egész összegében.

d) az országos betegápolási pót&dó külömbözetét,

e) a kéményseprési dijat

pontosan kiszámítva abból az, ami egy lakrészre esik és az megszorozva a lakrészek (szoba, konyha) számával.

Az 1924. évre kivetett adókat az állami adóhivatal mondja meg.

A pontos kiszámítás érdekében mindenki helyesen cselekszik, ha a Ház- és Telektulajdonosok Egyesülete irodájához fordul (Királypüspök'utca 32.), mely tagjainak szívesen áll rendelkezésére.

Komáromtól—Jaffáig.

Irta: Darida Zoltán.

(Folytatás.)

Ily világfájdalmas hangulatba jött az éjjeli egy óra, mely az étterembe zárórát jelentett. Kárba veszett a módszer; hiába ettük össze a fél vendéglőt ö, m. a f. A rézsisakos barátom is tovább utazott, a viszontlátás reményébe búcsúzva tőlem. Mi pedig lógó orra!, csendesen bevonultunk az úri osztályú váróterembe, ahol elteregettük a pokrócokat, s elfeküdt a társaság aludni, emészteni.

Ha már igy áll az ügy — gondolám, inkább ülök, mint fekszem, s inkább állok, mint ülök és inkább megyek, mint állok. Szememre húztam a kalapom s másodmagammal nekivágtam a csendes éjszakában — Udiaénak.

Meglepett az alvó város néma éjjeli csendje. Sehol élő lélek, de még egy kutya vakkantást se lehetett hallani. Ijesztően hangzott cipőnk kopogása az utca kövezetén. Mintha álom-átokkal sújtott városban járnánk, melyre ráfeküdt a sötét titokzatosság. Mindenütt néma sötét ablakok és az élettelenség a kihalt város benyomását kelti. Annál érdekesebbnek tűntek föl az egyemeletnyi magas, liliputi házikók, az árkádos járdák, s a házoldalakon álló, lehajtott fejű busuló kőszobrok, fájdalmas-könyörületes mosolyukkal. Különösen egy tér hangulata ragadott meg a némaságban, templomi ihletével. Reneszánsz és bárok épületek vették körül, középen gyönyörű szoborcsoport állott s fejünk fölé a millió csillagtól ragyogó olasz égbolt borult. Elmerengve itt, sokáig álltunk,

élvezve az éj remek, harmonikus megnyilatkozását. Megfeledkezve mindenről, valami ismeretlen vágy iott — szállni a boldog, kéjes elmerülésbe. Nirvána felé. Behunyni a szemei, csak a tudatalatti érzésekkel érezni a mindenséget, zsibbadtan, harmóniában, boldogan. Ezen merengésből gitár hang rezzentett fői, majd tisztán kilehetett venni a szerenáde áriáját. Haragosan hagytam ott a teret, vissza se nézve; érthetetlen bosszúsággal gondolva az éj csendháborítójára.

Ezután már az állomáshoz akartunk viszszatérni, de az ám — merre? Ekkor vettük észre, hogy elég becsületesen begabajodtuak a városba. Ténferegtünk jobbra-balra, mig végre — hála a kultúrának — villamos-sínekre akadtunk. Ezután igazodva, kissé sokára, meg kacskaringósan, de mégis az állomáshoz jatottunk.

Ép jókor, mert a masina már ott szuszogott. Nagy sietve fölpakoltunk, társaink hál’ Istenkedése mellett. Pőröltek velünk a kiállt izgalmakért úgy, mintha legalább is mi vesztettük volna el a háborút. (Ugyanis az ő vasúti jegyeik is a mi zsebünkben voltak.) Hallgattam, mert épp a veszekedésből láttam, hogy már valamennyire mégis összetartozunk.

Egyébként meglehetős egyhangúan telt az ut, egész Görzig. Ezután már az általam megjárt harctéren futott a vonat. Amint föltűntek á tájak, úgy eievenültek fel lelkemben a harctér borzalmai. A szörnyű napok rettenetes pillanatai, amikor bőszült csordaként ölték egymást a kultur lények és nagyon piciny értéke volt egy drága emberi életnek. Megelevenültek előttem a Haláldomb (Monte San Michel) rémes pergőtüzei, mikor félőrülten szaladgáltunk a rom rajvonalba, halottakon, sebesülteken keresztül, remegve az életért, majd a kimerüléstői összeestünk, meglapulva, lelki kínok közt vártuk a megváltó végzetet. Könyörögve emeltük szemünket a magasba: Uram, Istenem, tényleg vagy te odafönn ?

Visszaemlékeztem a szörnyű barbárságokra, amikor a modern technika minden eszközével, földön, földalatt és levegőben, ávyukkal, fegyverekkel, gázzal, lángszórókkal pusztították egymást vérneszeit barmok módjára... Behunytam szemem s mintha álomnak tűnt volna föl. Pedig valóság volt, a múlt rettenetes valósága. Hol maradt az Élet szentsége ? Az isteni parancs „Ne ölj 1“ Miért halt meg az Üdvözítő ? Van emberszeretet ?

Gyűlölködő állatok vannak. Minden bestiálisság igaz volt! A tőmeggyilkolások, az éhség kinjai, az agyoncsigázás; a vérük által röghöz fágyott katonai hullák; a rajvonalak között megfeketedett emberi tetemek; a gránát által ezerdarabra tépett testek; az embervértől piros sziklák s még a fölsorol hatatlan borzalmasságok tömege, mely megtörténhetett a XX. században.

Azt mondják, Európa a jog és a szeretet otthona. Nem és újra nem! Itt laknak a iegbestiálisabb, legkegyetlenebb, legistentelenebb barmok, akik tudatában vannak bűneiknek és mégis elkövették azt, a vérneszeit tigrisek, rabszolgakereskedők, tömeggyilkosok, kanibálok, szadisták és mit mondjak még? Nem keresztények, nem Istent hivők, hanem pogányok földje ez, gyalázatos hazugoké. Becsteleneké, akik minden galádságra készek „és képesek, csak emberek nem tudnak lenni. Os barbárok, kultur kiadásban.

Borzasztó undort éreztem, vágytam el Európából, pogányok földjéről a keletre, ahoanan szárnyra kelt az Ige és ahol kifolyt, a drága vér: a megváltásért. (Persze, akkor még azt hittem, hogy legalább ott emberszeretet van.)

A vonat szaladt s tova tűntek a borzalmas tájak. Az állomásoknál látni lehetett az ócskavas hadianyagot. Ágyualkatrészek, gránáthüvelyek, páncéllemezek, szögesdrótokból emelkedtek nagyobb halmok. Mindezeknek csak rám volt hatása, mert társaim közömbös tekintettel nézték a rakásokat. Egyik kanyarulatnál föltűnt a tenger horizontja. Még pár állomás s a vonat befutott Triestbe, a pályaudvar üvegtetös kupolája alá. Kezdődött a kellemetlen hajsza élűiről. Idegen város, idegen nép. Tanakodás után elhatároztuk, fölkeressük a Palesztina-hivatalt. Szerencsére megtaláltuk, kétmérföld bejárása után. Nem mintha olyan messze lett volna, dehogy. Csak hát az idegen Komáromban is a Klapka-térnél keresi a Hosz-