Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-10-25 / 129. szám
m4 októfcer U. »Kotn&rowi Lapofc« 8. ói--*»!. Háló és ebédlő mesés kivitelben, a legmodernebb stílben. Nagy választék konyha bútorban, chaíslon, szalon és bőrgarnitúrákban, matracokban és gyermekágyakban a legolcsóbb árakban. Kérem kirakatomat megtekinteni uiUäii. Hni Ktiifl. — Heformíitus templomnak 8iemb»n. — Saját kárpitos és asztalos műhelyek. Vidékre díjtalan csomagolás!! 646 szuette páholyai is uj épületért kiáltanak, hogy itt pár száz család odúban lakik, mint ahogyan a békeszerződést fabrikáló grand cingu sem tudta, hogy egyáltalán hol s hogyan kerül egypár millió magyar az általuk sohasem látott, róluk soha nem álmodott területek alföldjeire, hegyei közé, A kölcsön mögött mondattanul is az áilam áll, az állam, amely aligha fog 300 millióért csődöt kérni maga ellen attól a külföldtől, amely elé törvénytelen propagandajaiílióvai az Eldorado boldogságát festi s amely minta berendezkedést hirdet s non plus ultra demokráciát mindenfelé. Félni tehát attól, hogy a dollár-kölcsön valutáris szempontból kárt jelenthetne a városnak, teljesen felesleges, Komárom város anyagiakban ma hasonlít a kártyáshoz, aki pár bankóval ül le a nagyon sok bankóval rendelkező kártyások közé, a játékban vesztenivalója nines, mert a va banque rizikóját az állam viseli, Hadd viselje! A város reálisan felbecsülhető vagyona megüti a felveendő kölcsön mértékét, ebben kár aggályoskodni. A legfontosabb kérdés a beruházások és ezek haszoneredményénefc kérdése. A városi tanács a csatornahálózat, a kövezés kiépítését, viilanymü berendezését, munkáslakásokat és színház-mozi, vágóhíd épitését vette tervbe a kölcsönnel kapcsolatban. Alig hihetem, hogy akadna bárki is, aki mind e beruházásokat feleslegesnek tartaná. Tény, hogy városból község lettünk, ez azonban sem jelenti azt, hogy városi igényeink, főleg a civilizációval menthető igényeink lecsökkentek volna mondjuk Diósförgepatony igényei mértékére. A város és község kérdésében ugyanis rettenetes félreértések kaptak erőre. Láthattunk külföldön községeket, amelyek kikérték volna maguknak, hogy Komárom várossal összehasonlítsák őket. A múlt Komáromja még nem a városiasság kőbe vésett szobra. Komáromban munka kell, dolgozó kezek ezreire van szükség, hogy azok mellett a másik ezer megélhetést találjon, nekünk termelni kell a fogyasztóközönségünket, mert nemsokára csak üzletek lesznek — vevő nélkül. A kereskedők osztályának számbeli megnövekedése nem a szükségletek sZaporulását igazolja, sőt ellenkezőleg. Ma a megcsappant létszámú város lakosságából majd két annyi eladó akar megélni. De vegyük csak a beruházásokat komoly bírálat alá. A csatornázási munkálatoknak már régen befejezetteknek kellene lenni, a csatornafenntartási alapot felemésztették más szükségletek, a kövezésre szánt kövezetvám ugyancsak átment a mástermészetü kiadások rovatán; ha a csatornakiépitést és rendes középeurópai nivóju kövezetei kivánunk, bizony nem nagy kívánság, s a beruházás törlesztését a csatornadíjak és kövezetvám fedezni fogja. Egyet kell csak csinálni: ezeket a dijakat nem szabad hiábavaló más kiadások fedezésére fordítani még akkor sem, ha valamelyik politikai párt j ezért meg is haragszik. A vágóhíd építése jö- 1 védelmező vállalkozás, magamagát törleszti, a viilanymü kiépítése, akármennyire szerelmesek vagyunk is a gázgyárba, mégis csak haladást és több munkát, tehát több jövedelmet jelent. Hogy a gázgyár megfelelő felértékeléssel kerüljön a viilanymü társulati szervezetébe, az a vilianybizottságunk élelmességén múlik. Aszinház-mozi épitést sem lehet egészen rizikós vállalkozásnak minősiteni, mert bármennyire leromlottak is szellemi szórakozásra igényt tartó kívánalmainkat financirozó Zsebeink, a fenti nagyobb méretű munkálatokkal teremtődő munka és kereseti alkalmak majd kimódolják a kulturális szükséglet koronáit is. A számítás aiapmottójáu! kell venni, hogy a tervbevett 8 millió koronás városi kölcsönnek évi kamata közel 800 ezer korona lenne, Elhitte, hiszen nem szoktam hazudni. Az anyám szobája felé támolyogtam, Gizi hangja állított meg. — Elment a méltóságos asszony. Mi baja van, Bandi urfi ? Olyan sápadt. — Mondja Gizi, — fordultam feléje — nem talált egy fotográfiát az ágyamban ? — Nem kérem, hanem a méltóságos aszszony, meg a nevelő ur beszéltek valami fényképről. — Az anyám ? — Igen, Bandi urfi. Elrohantam. Egyenesen a leánygimnáziumba. Alicet kerestem. A szolga kihivta, mert azt mondtam, hogy a testvére vagyok és a nagyatyánk haldoklik Úgy futott ki riadtan s hogy engem meglátott, a szeme kitágult a csodálkozástól. Rémült meglepetéssel nézett. — Alice... — S hogy kimondtam a nevét suttogó szájjal, már nem volt mondanivalóm, csak törten dadogtam: — Valami rettenetes történt velem . . . Nem tudom . . . Segíts ! Meg kell halni . . . Lehetetlen ... meg keli halni . . . Sirva fakadtam. — De Bandi mi lelt ? Az istenért Bandi — rémüldözött. — Meg kell halni, — mondottam zokogva. — Meg vagy őrülve ? Mi történt ? Beszélj már 1 Hallod ? Beszélj 1 A szolga odajött a sírásomra. Felocsúdtam, éreztem, hogy most mondanom kell valamit, ügyeset. Hazudni. A lányért. De nem tudtára mást mondani s ezt is fuldokolva : — Siess Alice haza , . . éa megyek ,.. A szolga ajánlkozott, hogy lehozza a könyveit és a kabátját, de ő nem fogadta el A kapuig kisért Alice. Faggatott* Most már makacsul nem válaszoltam. Ott ráütött dühösen a karomra, úgy sziszegte : — Te bolond . . . És visszaszaladt. Hazamentem. A nevelőm már járt az iskolában, keresett engem. Nem talált. A tanárok mindent elmondtak neki. Az anyám sirógörcsök közt kínlódott a besötétitett szobájában. Az apám a nevelővel üzentetett: — A méltóságos ur látni sem kívánja önt, akiben annyi gonoszság van, akinek az ágyában lányok fotográfiáit találjuk aki az iskoiá ba későn jár, ott nem tud felelni, az egyik társát majd meg öli, aztán elszökik az előadásról, csavarog, mint valami utcasuhanc, hazudik, a tanárok kénytelenek a szüleinek ajánlani, hogy vegyék ki az iskolából. Ön egy hazug, ön egy gyilkos, ön szégvene a családjának. Ezt üzenteti az ön atyja. És a méltóságos ur csupán az én kérésemre engedi meg, hogy amíg az ön sorsa fölött dönteni fog, hogy addig itt maradhasson. Meg tetszett érteni ? Kérem, tessék válaszolni. Ránéztem és ahogy a fáradt, könnyes szemem oda tévedt az arcára, hirtelen eszembe jutott, hogy őt tegnap pofonvágták. Leolvasta a tekintetemről a gondolatomat. Az arcát tekintélyesen összeráncolta. Akkor már nem álltam tovább. — önt tegnap pofonverték. Én tudom nevelő ur. Maga hallgasson Valamit rikácsolt utánam, de én már elfutottam. Úgy dőltem be, roskadtan a nagyatyám szobájába. Odavánszorogtam a karosszékhez és letérdeltem eléje. Megcsókoltam a kezét, de már a könnyeim ömlöttek. Nagyon szerettem a nagyapámat. Azután őszintén elmondtam neki mindent. Részletesen, örülve, Hagy nem kell hazudni. Mindent. Azt is, hogy azt mondtam, hogy ő meghalt Azt is, hogy nekem nine» mit tegyek r meg kell halnom. | a megfelelő törlesztéssel ez az összeg megütné az 1 millió koronát, amely összeg a jelenlegi alapokon cirka 180% os pótadónak felelne meg, a kamat és törlesztés biztosítás céljából tehát eddigi 200%-os pótadónak 380% ra kellene emelnünk Ugyan mondja meg nekem bármelyik polgártársam, feítehető e, hogy Komárom lakosai kibirnák-e ezt a terhet? Ne felejtsük el, hogy régi tartozásaink is megütik a 2 millió koronát s bár az idei költségvetésbe néhány százezer koronát felvettünk kamatra és törlesztésre, ebből hitelező bankjaink egy fillért még nem láttak. Erre ismét számíthatunk 25—30% adótöbbletet. Ilyen perspektíva mellett nehéz lenne dönteni a külföldi kölcsön kedvére. Mégis, ha tekintetbe vesszük, hogy a közegészség, forgalom s a kulturális élet egyetemes érdekeit hivatnák szolgálni a tervbe vett beruházások, építések, meg kell találni azokat a százezreket a város háztartásának keretei között. És meg lehet találni: a város háztartásába kél! belevinni a »községi“ elvet, ezt oly egyszerűvé tenni, hogy a felesleges kiadások elkerülhetők legyenek A város minden üzemét, vállalatát ki kell ragadni a hivatalos bürokrácia aktatengeréből és egyszer már véget kell vetni annak a gavalléros tempónak, amely nem veszi észre, hogy a kereskedelem és ipar, minden állami é-t községi élet fenntartó eleme a nyomor üstjének káváján ül már. Ma a város háztartásával járó teendőket végez csak, erre pedig a mainál kisebb, de jóval kisebb apparátusnak is elegendőnek kell lenni; kell lenni, mert többre nem kerül. A szociális jólét alapja a munkaalkalmak nyújtása, de csak oly munkákra, amelyek produktivitása a város összlakossága egyeteme érdekeihez kapcsolódik. Ez egyetemes érdekek mellett el kell tőrpülnie a sajnálkozásnak és hazugul hu-Meg, mert a gonosz viszi az utam. Engedett beszélni a nagyatyám. Ő semmit sem szólt. Amikor már nem volt se sza; vám, se könnyem, csöndesen kért, menjek a szobámba majd hivatni fog később. Hosszú, néma fuldoklással megcsókolt. Még egyszer ráborultam s rettenetes zokogással, a könnytől alig birva a szót, hörögtem : — Meg kell halni, mert visz a gonosz., A szobámba lopództarn. Úgy aludtam el ülve a széken. Arra riadtam fel, az atyám rázza a váltam. — A nagyatyád meghalt. Gyere. Még kábult volt a fejem a kimerültségtől, a mély álomtól. A szemem dagadt a sok sírástól. Nagyon gyenge voltam. Reszkettek a lábaim. Zavaros agyammal próbáltam küszködni. Nem volt egy tiszta gondolatom. Elájultam. A temetésre nem vittek el. Betegen feküdtem. Alice eljött hozzám. Sirt. Nekem nem volt könnyem. Nagyon jó volt hozzám Mielőtt elment, azt mondta, hogy én vagyok a legjobb barátja. Forrón megszorította a kezem. Gizi arra kért, hogy ne mondjam el senkinek a múltkori kerti esetet. Az osztályfőnököm is meglátogatott és kért, hogy legyek az a jó fiú, aki voltam. Az atyám azt mondta, hogy ezután fokozottabb mértékben kell tanulnom, mert én örököltem a nagyatyus után. A nevelő ur a temetésről jövet, azt mondta: — Remélem, hogy ön nem lesz háládatlan az iránt, aki oly nagy odaadással tanította s aki önnek mindig igaz barátja volt. Hiszen tudja ... Az anyám sok csók és könny közepette adta vissza Alice fényképét.
