Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-10-04 / 120. szám
4. oldali. „Komáromi bajM>& i&H eklóher 4 Akik szeretik Jókai örökbecsű alkotásait, bizonyára azt is szeretnék, hogy szülővárosának ünnepe minél fényesebb legyen és ezek bizonyára sietnek adományaikkal az ünnepély fényét emelni. Adakozzunk a Jókai centennáriumra l Mii El, — Gyász. Mé’ységes gyász érte a Darányi családot, óisinte részvéttel vesszük a szomorít hirt, mely szerint Darányi Béla nyu' galmazott államtitkár, él-téntk 74 ik évében Budapesten e hunyt. A megboldogult kihűlt porait ma szombaton délután fél négy órakor fogják a budapesti régi viti-városi temetőben levő családi sírboltban őrök pihenőre helyezni. Az elhunytban D. ráuyi Ignác dr. volt magytr fOldmivHlé.-ügfi miniszter testvéröccsét, D rányi Kálmán dr. győri főispán és Darányi Gyula dr. egyetemi magántanár édes&tyjukat gyászolják. — Elhunyt községi jegyző. A régi Komárom vármegye jegyzői karának sniyos gyásza van. Egyik derék kartársakat szólította el a halál az élők sorából. Amint őszinte, igaz részvét tel halljuk, Maller József, its község főjegyzője a múlt héten elhunyt. Halálát felesége, Giczey Vilmán két fián és két leányán kivül kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. A megboldogult jegyzői tisztségén kivül részt vett a megyei életben és a jegyző egyesületnek mozgalmaiban is, lévén Komárom vármegye törvényhatóságának tagja és a Vármegyei Jegyzői Egyletnek elnöke. — Káitortanitó választás. Dercsikán a Schimpl Kornél távozásával megüresedett káutortanitói állásra egyhangúlag Kisléghi Sándor választatott meg. Mindössze három pályázó volt, akik közül egy visszalépett. — A Tcf. egyház köréből. A helybeli ref, egyház főgoudnoka felkéri a gyülekezet adóköteles tagjait, hogy az egyház pénztárának felgyűlt fizetési kötelezettségére való tekintette), adótartozásukat mielőbb leróni szíveskedjenek. — Beiktatás. Nagy ünnepség volt az elmúlt vasárnap a túlsó oldali Komárommegye Tarján községben. Erdélyi Mihály ottani nagybirtokos két vitézi telket adományozott Komárom vármegye vitézi székének. E vitézi telekbe vasárnap iktatták be a már előzőleg vitézzé avatottakat nagy ünnepség keretében. — A buta ember másodszor 6s harmadszori A Komaromi DaUgyesület műkedvelői $gombaion este 8 órai kezdettel megismétlik Szenes Béla rendkívül szellemes és mulattató vigjátékanak, A buta ember nek előadását. A darabban szerep ő kitűnő együttes játékára ezúton is fölhivjuk a közönség figyelmét, amelynek mostanában alig volt pompás&bb műkedvelői előadásban része. A darab vasárnap délután 5 órákor harmadszor is színre kerül mérsékelt árakkal. Ülőhely jegyek a szombati előadásra 8 és 7 K-ért, a vasárnap délutáni előadásra p“dig 6 és 5 K-ért Spitzer Sándor Nádor utoai könyves boltjában válthatók előre. Pénztárnyitá3 szombaton este 7 órakor, vasárnap d. u. 4 órakor a D Jegyesület helyiségében. — A fényképészeti kiállítás rásztvévőit ezúton értesíti a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya, hogy kiállított tárgyaikat a kultúrpalotában az egyesületi szolgánál vehetik át — Adományok a Jókai oentennáriumra. Örömmel jelezzük, hogy lapunkban közzétett adakozásra szóló felhívás a Jókai centennárium költségeire, nem volt elhaló kiáltó szó a pusztában, mert uj&bban megint érkeztek hozzánk adományok és padi?; Czéh István űrtől, a komáromi polgári fiúiskola igazgatójától 100 K, egy magát megnevezni nem akarói jó tevő 100 K-t ajánlott fel a fenti nemes eélra 20 K-ás havi részletekben, az első havi részlet 20 K. Adakoztak még L-boda László 5, N. N. 10, H. D. 5 K. A szives adakozók a fenti nemes cél érdekében fogadják hálá* köszönetünket. Adakozásuk szolgáljon butditó pésdaadásul azok részére, akik még nem adtak. A szives adományokat lapunkban nyugtázzuk, Kérjük a további adományokat. A Komáromi Lapok Szerkesztősege. — Ölvedi László szerzői 8sije Pozsonyban. ölvedi László október 5 én, vasárnap este 6 órakor Pozsonyban, a primáspalota tü.őrttrmébea szfrzöi estet rendez. As est mű tora a következő: 1. dr. Jankov'cs MarcJl mígnyitó előüdisft. 2. Tanka Viola ölvedi L. verseiből szaval. 3. ö védi L. tart felolvasást „Irodalom és nemzetiség“ elmen. 4. Baár Miéi ölvedi— Zmertych dalokat énekel, zongorán kíséri Zmsr* tích Edit. 5. Ölvedi László njabb költeményei. — Esküvő. Barka István és Lipthay Mariska október 5 ón délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket a Szent András templomban és ez utón hívják meg összas rokonaikat, jó barátaikat s ismerőseiket- (Minden külön értssités helyett,) — Uj iparlestülst. Szeptember hó 21-éa d. e. fél 11 órakor tartotta Danaszerdahely éa a járás iparossága az ipartestüiat alakuló gyűlését az árucsarnok helyiségében. A népes gyűlésen Síenker L>jos kovácsmeater elnökölt és több fölszólaló* haugzott el. A fölszólalók mindegyike az iparosság közóhajának eleget téve az ipartestület megalakulása mellett fogüta állást. Szakáll Balázs szabómester nagyhatású beszédet mondott, amelybsn rámutat arra, hogy azér tszükséges az iparosságnak szervezkedése, hogy érdkeit megvédhesse és kiküszöbölhesse maga köréből azon iparosokat, kik csak tanoneokkal dolgoztatnak és segédet egyáltalán nem alkalmaznak. Sőt vaunak a járás területén olyan iparosok is, kik segéd helyett cs&k inasokat tartanak és olyan mesterek is vannak, akiknél 4—10—16 inas is van, de segéd nincs és ezek a tanoncok kizsákmányolásából gazdagodnak meg és nevelik a kontárokat, mert ha a mesterek csak inasokkal dolgoznak és dolgoztatnak, mi lesz a fölszabadult segédekkel? A hallgatóság általános helyesléssel fogadta az előadottakat és megalakult az ideiglenes négy tagú intézőbizottság. Tagjai: Viberál József építőmester, Szakáll Balázs szabómester, Szénkor Lajos kovácsmeater, Kornfeld Ármin szabómester. — Tabarin a Horváth étteremben. Okt. 4-étől 15-éig minden este fényes műsor keretében fellépnek Ritta Raymund angol táncosnő, Anny Ruth táncosnő, Ferrari stepp táncos, Öli Margót énekesnő, Stella Dories prima balerina. A legjobb művésznők és művészek. Elsőrendű zene kiséri a művészek produkcióit. Belépődíj nincs. Kezdete este 10 órakor, és előadás után parkettánc. Méltán megérdemli a támogatást, mellyel Horváth István étteramtulajdonos a közönség szórakozását keresve építette a helyiségeket, melyben a Tabaria elhelyezést nyer. — Távozás. A már két éve húzódó kiaos honossági ügy fináléja az, hogy Réthy Gyula ref. kánt. tanitót a rétéi ref, egyház elbocsátotta a szolgálatból kényszerüségb&J, amennyiben honossági kérvénye kedvezőtlenül intéztetek el és igy tovább tanítását az Iskolai Referátus nem engedélyezte. Szeptember 24 én a szerencsétlen tanító eladva potom áron mindenét, hogy pénzre tehessen szert, vándorbotot vett kezébe ée ment családjával Magyarországba. Az állomásra kikisérie hitközségének apraja nagyja, baeaut v<vén szeretett tanítójától. A buesusás érájában hasgok nem jöttek az ajkakra, a könnyek beszéltek egy tanítónak és családjának szomorú sorsáról. — Kivándorlás Csehszlovákiából. Ab állami statisztikai hivatal legutóbbi kimutatása szerint a Csehszlovákia területéről kivándorlottak száma igen megnőtt. Az 1924. év első negyedében összesen 33397 útlevelet állítottak ki, ezek közül mintegy 20000-et az Egyesült- Államokba kivándoroltak számára. Az útlevelekből csehszlovákokra esik 28000, magyarokra 2000, németekre 1900 és ruténekre 1300. Az útlevél kiállításának idején 10000 kivándorló munkanélkül volt. DESHALB DER BILLIGSTE ÍJ. ZUGLEICH DER FEINSTE TEE IM VERBRAUCH — Megszűnt vonatjáratok. Az október elsejével beállott menetrendváltozás a túlsó oldali Komáromuj város magyar állam vasúti állomásra vonatkozólag a kővetkező változtatásokat idézte elő: Október elsejével megszűntek a következő vonatok: A Bicskéről Komáromba 23 óra 30 p.-kor érkező 828. száma, a Bieske felé Komáromból 3 óra 36 p.-kor induló 829. számú, a Komáromból Székesfehérvárra 15 óra 55 p.-kor induló 715. számú és Székesfehérvárról Komáromba 14 óra 15 p.-kor érkező 714. számú személyvonat. A Kom&rymból induló és a Komáromba érkező vouatok menetrendjében tines semmi változás. Legdivatosabb színes ruhadiszek. Kostttmgombok. Vattelia. Ssörmecsik (méteres) stb« Elbert divatáruházában Rládor-utca 19« Varrónőknek árengedmény. — A prágai és brünni technikai főiskolák a „Syenit“ aszbesztpalát részletes tudományos vizsgálat tárgyává tették; ezen vizsgálatok eredményei kitűnőek.-- Bratislava (Pozsony) XV. zupa kézi térképe 1:400.000 méretben, 6 sziukivitelben megjelent. Ara 2 Ki. Kapható Spitzer Sándor könyvkereskedésében, Komárom. — Határidőnapló 1925. évre ügyvédek, hatóságok, községek és hivatalok részére kapható: SPITZER SÁNDOR könyv- és papirkereskedésében Komárom, Nádor-u. 29. Ara 40 korona. Háló és ebédlő mesés kivitelben» a legmodernebb stílben. Nagy választék konyha bútorban» chaislon» szalon és bőrgarnitúrákban» matracokban és gyermek- ».w.um.mw (UU,i m ágyakban a legolcsóbb árakban. — Ucformétu« templomnak a«emt>en. — Saját kárpitos és asztalos műhelyek. Kérem kirakatomat megtekinteni Vidékre díjtalan csomagolási! ........................................... .............- ............................................- ................ ' -m#