Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-05-03 / 54. szám
1924 májas 3. „Komáromi Lapok* 5. ok? rí I. c. 10. és 11. §-áfean az illetőségszerzésnek két külön módja lett törvénybe iktatva és pedig a 10. §-ban a szöveg világos, szó szerinti értelmének megfelelően töjvénybe lett iktatva az illetőségnek az előirt feltételek bekövetkezése esetében önmagától (ipso facto) hallgatagon beálló megszerzése, all. § ban pedig az illetőségnek kérelemre történő községi kötelékbe való kifejezett felvétel által való megszerzése. A törvény szó szerinti szövegének megfelelő ez értelmezés mellett eloszlik minden látszólagos ellentét, amit a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság a törvény 10. § ának szó szerinti rendelkezése és a törvény többi határozmányai között felfedezni vél s teljesen megdől még az a nagyon gyönge, látszólagos alap is mellyel a bíróság a 10. § világos szövegével merőben elleniéles véleményét megindokolni megkis^li. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság döntvényének indokolásában hivatkozik a törvény 12-ának második bekezdésére, mely szerint a a községi kötelékbe való felvételről a felvétellel egyidejűleg az előző község elöljáróságát értesíteni kell s ebből a bíróság törvényes rendelkezésen egyáltalában nem alapuló azt a tág következtetést kívánja levonni, hogy ez a nyilvántartási intézkedés az uj illetőségi jog megszerzésének összes eseteire vonatkozik, igy tehát bizonyára a 10. §. esetére is. E következtetés levonásánál azonban a bíróság figyelmen kivtií hagyta a 12 §. első bekezdését, mely arról a kivételes esetről rendelkezik, amidőn a községi kötelekbe való felvéíel település nélkül kéretett, amidőn a kérelmező továbbra is megmarad előző községének lakosa lenni. A törvényalkotás rendszere szerint egy törvényszakaszba az összetartozó rendelkezések szoktak felvétetni, amiből okszerűen lehel arra következtetni, hogy az előző község éríesiiése az uj illetőségszerzésről csak akkor volt előírva, amidőn a községi kötelékbe való felvétel település nélkül kéretett, amidőn tehát a kérelmező megmaradt előző községének lakosa lenni és községi illetősége ellentétben állott az egyébként hallgatólagosan is illetőséget adó kvalifikált folytonos lakásával. De ettől eltekintve, a 12. §. második bekezdése csak a községi kötelekbe való kifejezett felvételről történő nyilvántartási értesítésről szól, annak azonban, hogy ez az értesítési kötelezettség az uj iüeiőségszerzésnek minden esetére kiterjedőnek tekintessék, semmiféle törvényes alapja nincs sem magában a törvényben, sem az annak alapján kifejlődött gyakorlatban, igy tehát a következtetésből levont további következtetés alapján a 10. §. világos rendelkezésével szemben azzal merőben ellentétes követelményt e törvényszakasz rendelkezéséhez hozzámagyarázni nem lehet. A Legfelsőbb Közigazgatási Biróság az 1886. évi XXII. t.-c. 13 §-áí és az ennek előzőjéül szolgáló 1876. évi V. t,-c. 9 §-át téves szöveggel vette vizsgálatának és következtetésének alapjául, amidőn döntvényének indoklásában a következőket mondja: „A 13. §. szerint a község rendes tagjává az válik, aki a községi kötelékbe felvétetett“, holo.t a 13. §. szövege így szól: „Aki a kö?ségi kötelékbe felvétetett, rendes községi taggá válik.“ A Legfelsőbb Közigazgatási Biróság nyilvánvalóan téves fordítás alapján vizsgálva a törvényszakasz értelmet, nem vette észre, hog/ a két mondat sorrendjének megcseréíésével teljesen megváltozik az összetett mondatnak értelme is, igy tehát a bíróságnak a téves szöveg alapján levont következtetése önmagától elesik, mert abból, hogy az, aki a községi kötelékbe felvétetik, rendes községi taggá válik, egyáltalában nem vonható le az a következtetés, hogy csak az válik rendes községi taggá, aki a községi kötelékbe felvétetik. A Legfelsőbb Közigazgatási Biróság döntvényének indokolásában hivatkozik a törvény 14. § ának ama rendelkezésére is, hogy a községek a kötelékbe való felvételért díjfizetést követelhetnek az esetben is, ha a felvétel a 10. §-ban megállapított módon történt. Abból, hogy a törvényszakasz nem a 10. §-ban megállapított feltételek mellett való községi kötelékbe történő felvételről szól, hanem a 10. §-ban foglalt rendelkezést, mint a községi kötelékbe való felvételnek a törvény többi szakaszában említett felvételtől eltérő külön módját jelöli meg, következik, hogy a törvényhozó a 10. § ra vonatkoztatva nem a törvény többi szakaszában szabályozott, szoros értelemben vett, községi kötelékbe való jutást eredményező, konstitutiv hatályú, kifejezett felvételt értette, hanem a községnek csupán oly értelmű határozatát, mellyel a 10. §ban meghatározott előfeltételek fenforgását megállapítja s ez alapon a ]0. § rendelkezésének megfelelően az illetőt a község kötelékébe tartozónak nyilvánítja, amely határozat csupán kinyilatkoztató (deklarativ) hatályú Az e kitételből vont következtetés tehát a 10. §. világos rendelkezésével szemben azzal ellentétes követelménynek hozzá magyarázására elégséges alapul nem szolgálhat. * * * Ama törvényszakaszoknak vizsgálata után, amelyeknek magyarázása alapján jutóit a Legfelsőbb Közigazgatási Biróság a döntvényében kinyilvánítóit véleményéhez, nyomatékosan reámutatunk arra, hogy a biróság a törvénymagyarázatnak legfontosabb segédeszközét és legbiztosabb alapját, a törvény megalkotásával egyidejűleg készült indokolást teljesen figyelmen kívül hagyta, holott a törvény indokolása minden kétséget kizáróan megvilágítja a törvény valódi értelmét. A fentebb említett két pótlástól eltekintve, az 1886 évi XXII. t.-c 10. § a teljesen egyezik az 1876. évi V. t.-c. 6 §-val, melynek helyébe lépett. Az 1876, évi V. t.-c. indokolása a következőket tartalmazza: „Nem tarlóm kielégítőnek a törvény (t. i. az 1871. évi XVIII. t.-c) azon intézkedését, mely szerint a település, — bármily hosszú időtartamra lerjedjen az, — az előbbi községi köteléket csak akkor bontja fel, ha a települt azon község kötelékébe, melybe áttelepedett, forma szerint fel is vétetett. Az igazság és méltányosság követelményeinek az általam javasolt azon intézkedés felel meg leginkább, mely szerint azon honpolgár, aki az uj községben négy évig folytonosan lakott s annak községi terheihez járult, amennyiben ellene a törvényben felsorolt kifogások nem érvényesítettek és azon községben, melyből áttelepült, a községi terhekhez ezen idő alatt folytonosan hozzá nem járult, az uj község kötelékébe tartozónak és az előbbi községi kötelékből kilépettnek tekintetik“. így született meg az 1876. évi V. t.-c. 6. § a. Az 1886 évi XXII. t.-c. indokolása a következőket tartalmazza: . Az 1876. évi V. t.-c. 6 § ának eddigi alkalmazása a gyakorlatban jó hatásúnak bizonyult s az illetőségnek ezúton hallgatag módon elnyerhetéséről szóló törvényi rendelkezést továbbra is fentartandónak ajánlom, mert ... méltó követelmény, hogy a 4 éven át ott lakott és adó alá vett egyéntől az illetőséggel járó jogok meg ne tagadtassanak s az illetőségből származó terhek ne utaltassanak oly, többnyire szegény községekre, melynek kebe- i léből az illető régen ellköltözötí“. így született meg az 1886. évi XXII. t.-c. 10. § a. Ezekhez magyarázatot fűzni felesleges. Végül rá kell mutatnunk arra is, hogy a Legfelsőbb Közigazgatási Biróság teljesen fi- ‘ gyeimen kívül hagyta az 1886. évi XXII. t. c. életbe lépése óla közel négy évtizeden át ál- j landóan követett joggyakorlatot, holott az an- j nak alapján kifejlődött jogszokás, mint élő jog, még ekkor is irányadónak volna elfogadandó I a múltra vonatkozólag, ha nem volna az 1886. í évi XXII. t. c. 10 ának szövege annyira tiszta < és világos a tekintetben, hogy a községi kötelékbe való tartozás tekintetében a változás a j törvényszakaszban meghatározott előfeltételek jj bekövetkezése esetén önmagától (ipso facto) I hallgatagon áll be. jj " A Legfelsőbb Közigazgatási Biróság nem l vette figyelembe a magyar Közigazgatási Biróság 19/1897., 1702/1907., 3367/1910. számú és egyéb határozataiban megnyilvánuló bírói gyakorlatot sem, mely kivétel nélkül mindig i azt az álláspontot foglalta el, hogy az 1886. j évi XXII. t. c. 10. §-a szerint az illetőség meg- I szerzése a törvényes előfeltételek bekövetkezése I esetén önmagától (ipso facto) hallgatagon áll ; be s megtoldotta e törvényszakasz érteimezé- I sét azzal, hogy az illetőségszerzéshez a 4 évi folytonos ottlakás esetén elégséges, ha az illető a 4 év alatt csak egyszer is hozzájárult a község terkeihez, továbbá azzal, hogy a községi alkalmazottak, akik a községi terhekhez való hozzájárulás alól épen a község szolgálatában állásuk révén felmentve voltak, a község érdekében teljesített szolgálatuknál fogva a község terheihez hozzá járulókkal egy tekintet alá esnek s 4 évi megszakítás nélküli községi alkalmaztatás által ott az illetőséget hallgatólagosan megszerezték. Az ekként kifejlődött joggyakorlatban megtestesült élő jogszokás a múltra vonatkozólag a törvényhozáson kívül semmiféle más fórum állal nem érinthető jogi szabályozást képez. Végül figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Közigazgatási Biróség az 1886. évi XXII. fc. 10. §-ára vonatkozó úgynevezett „jogászjogot“, vagyis az említett törvényszakasznak a jogi írók (dr. Vita Emil, dr. Kampis János, dr. Ladik Gusztáv, Horváth János, Nagy Ernő, Grünwald Béla, dr. Kovács Pál, dr. Lechner Ágost, dr. Kmety Károty, Csíky Kálmán, dr. Concha Győző) által a jogi kútfőkből mentett adatok alapján történt értelmezését és taglalását, mely jogászjog egyetlen ellentétes vélemény nélkül teljes egyértelműséggel az idézett törvény §-t megalkotásától kezdve mindig úgy értelmezte, hogy az említett törvény 10. § a az illetőségnek hallgatagon való megszerzéséről intézkedő rendelkezést tartalmaz. Köztársasági Elnök Ur! Amidőn ily széles keretek között tártuk tel panaszunkat, tettük ezt azért, mert beláthatatlan a következménye annak a rendelkezésnek, amellyel a pozsonyi zsupáni hivatal a Legfelsőbb Közigazgatási Biróság említett határozatát tudomásul vétel és miheztartás céljából a járási és községi hivataloknak megküldöíte. Harminc-negyven év, de sőt régebbi idő óta itt lakó és adót fizelő szülőknek gyermekei is meg vannak fosztva e rendelkezés következtében a polgári és politikai jogaiktól, akik, mint illetőséggel itt nem bíró s ez alapon külföldieknek tekintett és csupán adófizetésre kárhoztatott páriák, nem köthetnek házasságot, megkötött házasságukat nem bonthalfáií fel, nem kaphatnak útlevelet, nem szerezhetnek iparengedélyt, nem tölthetnek be tanítói és semmiféle közhivatalt, elveszítik megélhetésüket biztosító évtizedes állásukat, foglalkozásukat, nyugdíjukat stb., szóval Szlovenszkó lakossága tízezreinek szájából veszi ki e rendelkezés a mindennapi kenyeret s hontalan hazátlanokká teszi azokat saját hibájukon kívül, beletaszftva őket a kétségbeesés örvényébe. Nem vázoljuk tovább e rendelkezés borzalmas jelentőségéi, csak utalunk a Csehszlovák köztársaság egyik vezető államférfiénak, dr. Dérer Ivánnak nyilatkozatára, aki szerint „a Legíelsőbb Közigazgatási Biróság határozata alapjaiban ingatta meg Szlovenszkó és Ruszinszkó sok tízezer békés polgárának állampolgárságát, amelynek a közigazgatási hivatalok részéről történő szigorú alkalmazása lehetetlen és esztelen következményekkel járna." Köztársasági Elnök Ur! Mindezek alapján azzal a tiszteletteljes kéréssel járulunk Elnök Ur elé, méitózíassék oda hatni, hogy a Legfelsőbb Közigazgatási Biróság 16455/1923. sz. döntvénye felülvizsgálás céljából mielőbb e biróság teljes ülése elé utaltassák s egyszersmind a Szlovenszkői Teihatalmu Miniszter Ur részéről azonnal intézkedés tétessék, hogy az említett bírósági döntvénynek alkalmazása iránt történt rendelkezések haladéktalanul visszavonassanak. Ebben az irányban történő sürgős intézkedés céljából e feliratunkat tiszteletteljes kérésünk kapcsán a Szlovenszkői Teljhatalmú Miniszter Úrhoz közvetlenül is felterjesztjük. Köztársasági Elnök Úr! Amidőn számtalan sebtől sajgó lelkünk egyik panaszát őszinte bizalommal Elnök Ur elé tártuk, nem mulaszthatjuk el, hogy reá ne mutassunk arra, hogy minden állam legfőbb feladatának kell, hogy ismerje, lakossága jólétének előmozdítását és biztosítását, aminek viszont alapját képezi a lakosság jogviszonyainak rendezettsége és biztonsága. Ezt az alapot forgatta fel fenekestől Szlovenszkó és Ruszinszkó őslakossága illetőségi és ezen nyugvó állampolgársági viszonyainak olyatén való kezelése, amely nem csupán az egyenlőség és igazság vezérelveinek nem felel meg, de amely belőütközik az általános emberiesség legelemibb követelményeibe is. A Csehszlovák köztársaság keletkezésekor