Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-04-19 / 48. szám

* ©y»i.

«KmaArotiai Laps*«

im. április 19

tetksU meg, azonban sohasem a L. K. B. vagy bármely más bírósági, vagy közigazgatási hivatal.

Ami csehszlovák törvényhozásunk csak két esetét ismeri a már a fordulat előtti érvényes jog szerint szerzett honi illetőség el nem ismerésének, illetve meg zlinte ésének. Ezek a 236/1920. törvénycikk 9. §-ának esetei, melyek szerint az 1910 jan. 1. után szerzett honi illetőség megsztln k, ha az illető 1921 végéig nem kérelmezte a csehszl. állampolgárság elismerését, vagy ha ezt neki ilyen kérése ellenére sem ismerték el.

Kétségtelen tehát, hogy ha valaki az államfordulat előtt Szlovenszkó vagy Suszinszkó valamely községében a 10 § szerint nyert honi illetőséget; ezt az illetőséget a L. K. B. vagy egyéb hivatal nem semmisítheti meg (kivéve a 236. t-c. 9 § ónak említeti eseteit).

Azt kell tehát tisztázni, vájjon szerezhető volt-e az 1886. évi XX1Í. t c, 10 § szerint 1918 okt. 28. előtt honi illetőség már azon tény alapján, hogy valaki 4 évig lakott meghatározott községben és hozzájárult a községi terhekhez és egyébként is megfelelt a föltételeknek, ipso facto, hallgatagon, automatice, anélkül, hogy őt a község kimondottan fölvette volna kötelékébe? A L. K. B álláspontja as én nézetem szerint téves és csak az 1886. évi XXII. t.-c. előzményeinek, a magyar joggyakorlatnak és irodalomnakn\emismeréséből és a törvény helytelen értelmezéséből keletkezhetett.

SZÁNAT0

ü

> VmTEZ£r

(Pozsony) ------ Mély-ut.

Elsőrangú diagnosztikus, diétás, fizikoterápiás intézet ideg- és bejbetegeknek. Sebészet, szülészet, nőgyógyászat, testegyenéazet, szem-, orr-, fül- és bőrgyógyászat. Röntgenkeselés. Vegyi laboratórium.

Napi pausál-ár 55 Kő-tó!.

SzBtési pausál-ár (8 nap) 1100—1800 Kő lg. Szabad orvssválaszfás,

A magyar anyákhoz*

A magyar bS sokasé® volt rabszolga sorsba», sohasem volt U hitetlen bábja a történéseknek, da segítőtársa a férjének jóban, rosszban. Teleség volt! Es a név jsllemsi legjobban a magyar helyzetét a családban. Ne tn«s vcretfi, mély értelmi név, nadjhoi foghaté nincs egy nép nyelvében seu 1 Minden időben férje oldalán állett, munkában és küzdelemben, amiben a magyar nép élete kimé rillt. Igen, Bianka és kásádéra volt a magyar nép éiete eeer éven át, manka a megélhetésért, küzdelem az egész világ ellen. S isi? a férj munkában izzadt, küzdelemben vérzett, otthon a család védőangyala a feleség maradt, hogy gyermekét mákévá nevelje az apjához. Kz»r év alatt snnyl csapás szakadt . reánk, hogy csoda a mi életünk maga is s ennek a csodának egy a nyitja, egy a megoldása: a magyar nő lelke.

Magyar nők, magyar anyák, legyetek méltók ma is arra a névre, mellyel édes anyanyelvűnk megtisztel benneteket, vegyétek váltatokra a m& is ránk nehezülő sniyos élet fele gondját, fele kötelességét.

Ma nem kívánja tőletek a sors, hegy pincéit, fegyvert öltve, elkísérjétek férjeitekst gyilkos, véres bábomba, azt se követeli a végzet, hogy mis; uratok messze jár, gyönge kezetek véresre törjön az eke szarván, kapakasza nyelén, békés munkára hiv el a kötelesség, a csúf, lezüliöU élet ellen megvédeni gyermekeitek lelkét. A ti gyermekeitek lelkét, akiket fájdalommal szültetek és fájdalomra szültetek 1

Tudjátok-e, mi fenyegeti a gyermekeiteket s bennük a magyar jövendőt? összefogott ellenünk minden, hogy kiirtson. A mi váilnnkra óloinsuilyal nehezül a megélhetés gondja, ha két karunk inaszakadíig dolgozik is, alig elég a munkánk arra, hogy hiába ne ostromoljuk az Egöb a mindennapi kenyérért. A gyermekeinktől el akarják venni ráadásul még azt a tudatot is, ami a mi izmainkat szívóssá acélozza, hogy magyarok vágyunk 1

A magyar öntudat iskolája a magyar történelem. Van-e még egy nép, mely annyi követendő példaképet, a nemesség, lovagiasság, önfeláldozás, jellemarősség, hősi sség példaképeit tudná a gyermek elé állítani, hogy általak maga is nemessé, jellemsssé, hőssé legyen ?

— Arra kérsz, hogy aranyak helyett, rózsát simogassak ki fürtjeidből? Sajnos, gyermekem, én már öreg vagyok arra, hogy rózsát óhajtsak’ Abban igazad van, hogy gazdag vagyok, hanem Apuleius, a versenytársain, gazdagabb nálam! Miért maradnék hát én a szegényebb? Különben is a pénz, ami az én kezemen megfordul, Róma közgazdaságát élteti. Jer hát leányom, méltán elvárhatja a Birodalom tőled, hogy uj aranyvért ömlessz hazád közgazdaságának életereibe. Hiszen neked semmibe sem kerül, ha három-négy kiskosárka aranyat kisimogatok fürtjeidből!

És a tőzaér horgas ujjaival addig simogatta Caelia fürtjeit, mig hat nagy füleskosárra való aranyat kicirógatott azokból.

Diodorus, mikor Caelia már menni készült, nyájasan mosolyogva igy szólt a leányhoz:

— Nehogy azt gondold gyermekem, hogy én valami szívtelen üzletember vagyok, hát ajánlok neked valakit, aki majd megsegít tégedet. Keresd fel fiam Fulvianust, a bölcsészt!

Diodorus olyan gyöngéd volt, hogy egész az előcsarnokig kikisérte Caeliát, s ott kezét a leány fejére téve, áldással bocsájtotta útjára.

— Vezéreljenek az Istenek! — szólt fenkölten a tőzsér, s áldó kezével — mintha véletlenül történt volna, — Caelia fürtjeiből kisimogatott még egy jó marék aranyat.

Fnlvianns, a bölcsész nagyon mogorván fogadta Caeliát, alig-alig hallgatta meg s hamar végzett vele:

— Én az egész arany-galamb mesédből nem hiszek el semmit. Még azt sem hiszem, hogy te vagy te! Ha bebizonyítod, hogy egyáltalában élsz, s te vagy te, s nem valaki más vagy, akkor majd beszélhetünk a dologról ; addig menj Isten hírével | Megjegyzem, hogy ezt csak úgy szokásból mondtam, mert azt sem látom bebizonyitottnak, hogy van Isten! Különben nekem nem kell se rózsa, se

arany! A rózsáiddal menj valami poétához.

Caelia a bölcs tanácsa szerint Rubatusnak hajlékát kereste fel. Rubatus, a ki elhitette a tömeggel, hogy a költő, aznap éppen egy megrendelt névnapi ódán rágódott s igy nagyon fáradt volt: félig lehunyt szemmel bevert kerevetén, s bágyadtan emelgette ajkaihoz a serleget, melyből nektár helyett valami savanyu lőrét ivogatott.

A mint azonban Caelia elmesélte az aranygalamb történetét, a költő mindjárt virgoncabb lett s könyörgő szavakra egészen éiénken felelt:

— Leányka, téged maga Apolló küldött hozzám! De nem a rózsák miatt küldött. Hiszen rózsát tudok én magamnak elgondolni annyit, hogy egész Rómát rózsaillatuvá tehetem. És hidd el, az elképzelt rózsa szebb, mint az igazi rózsa, az igazi arany azonban még az elképzelt rózsánál is szebb, fenségesebb, istenibb ! Az arany csengésénél nincsen szebben zengő zene, s a lant szava ehhez képest olyan, mint ar nádihegedü cincogása!

És a költő addig simogatta Caelia csigás fürtjeit, a mig egy kis falusi gazdaságra és egy városi palotácskára valót kicirógatott.

— Emlékül — szólt a költő kegyesen — elviheted a lantomat 1

Caelia otthagyta a repedt lantot és sírva tántorgott ki a házból s aztán szinte öntudatlanul vánszorgott végig az utcákon. A jövőmenők ügyet sem vetettek a zokogó leányra.

Szegény Caelia megállóit a Tiberis hidján s a vizet nézte. Most egy darabig a vizet nézem — gondolta magában — ennek a csobogásától majd elcsitul a lelkem, aztán nem gondolok semmire, se az arany galambra, se arra a rettenetes átokra, hogy engem ne szerethessen senki, nejn, nem gondolok semmire a világon, s talán most sikerülni fog . . . Caelia sokáig nézte a vizet, az erős nézéstől már-már szédült, aztán lassan megsimogatta a haját, s

És osokot h történelmi nagy alakokat •Mkki«*tják életűikből, eltitkoljak gyomékfiiak óléi, sőt karnissá torzítják őket, Hogy a gjermtk gyűlölje meg apját, megvesse nemzőiét! Hegy legyen a gyermek elszigetelt árvája, magament beoatlö porsatme as ország épületének, molyét nem köt össze társával az az egyftvétortozás, a magyar öntudat érzető a peregjen le a sárba, a pusztulásba az első kis vilur szelétől.

Itt van a ti könnyű, de végtelen nagy fontosság« hivatásion, magyar anyák 1 A ti kötelességetek a gyermekűitek lelkében ébren t&runi & nomsoti öntudatot, ezt a moeaoktalan, örökké égé szent Vesta tünet, melynek szűz világossága világította meg a lelkeket, melynek forró»ága olvasztotta egy erőbe a nemzetet ezer 6vea át, hogy áiiuni tudja a kareot az idők viharával!

Pihenő érákon, játék közben idézzétek magatok elé a magyar nemzet történetének nagy alakjait s meséljetek róluk szeretőitől a a gyermekeiteknek, amint a Ti magyar szivetek súgja. Kérdezzétek ki őket, mit tanultak ai iskolában a ha észre veszitek, mert észre fogjátok venni, kegy hamisság az, amit a migyar nemzetről tanítanak, tépjétek ki lelkűkből. a gyomot, mielőtt gyökeret verne ott s ültessétek helyébe as igazság, & nemsstiá és önbecsülés világait.

Még soka ilyiu nagy próba nem szakadt a magyar nép nyakába, mint ma. As élet, vagy hálái kérdőjele van ehöéuk írva s az elet vagy bálái kérdésére a feleletet reálok bízta a »őrs l Magyar anyák, ha n»m teljesítitek most a kötelességeteket, örök időre meg lesztek bélyegezve a nemzet itöíöszéfee ás a népek atyja, a legnagyobb, örök Biró elölt.

Éi tiétek lesz az utó .or hálája, emléketsk örök időkre szent marad, ha m&gatokia vállaljátok ezt a csekély mánkat, nem w munkát, da gyönyörűségét, mert a magyar történelem a leggyönyörüségesabb virágos kert, mely teliste e van a legpompásabo, légii latosabb embervirágokkal.

Válasszatok magyar anyák, átok és áldás között, megvetés és szeretet között, moly gyermekeitekben valósul mag a szerint, amint méltók, vagy méltatlanok lesztek a magyar anya, a magyar feleség nevére l

Selovensskói és Ruszinszkéi Szövetkezett Ellenzéki Pártok,

bizony tele lett a keze aranypénzzel.

A boldogtalan az aranyakat a Tiberisbe dobta s tovább ment, maga sem tudta, hogy merre s hová Valahol a Város szóién, a kapu fele járt már, mikor egy töpörödött Öreg emberke megszólította:

— Látom, leányom, hogy valami nagy bánatod van ! Jöjj velem és vigasztalásra találsz!

Caelia, mintha az öreg szelídsége megbabonázta volna, szónéikül követte az öreg embert.

Zeg-zugoa sikátorok szegényes, alacsony, roskadozó házai között mentek egy darabig. Az öreg aztán egy rozoga ház ajtaja előtt megállóit s szelíden biztatta Caeliát:

— Jöjj b8, leányom !

Caelia belépett az üres pitvarba s onnét bepillantott a szobába.

— Lépj be, gyermekem, — biztatta halkan Caeliát az öreg — Pál apostol tanítja a gyülekezetét!

Caelia nem tudta, hogy ki az, a kit az öreg ember Pál apostolnak nevezett: a piacon hallott ugyan már suttogni arról, hogy Rómában némely emberek titokban valami uj Istent imádnak, ,s arról is vett valami hirt, hogy a jeruzsálemi zsidók megfeszítettek egy férfiút, a ki azt mondta, hogy ő isten fia lenne — de bizony Caelia ennél többet nem igen tudott. És most: mert a szive csordultig volt bánattal, mégis valami sejtelmes meghatottsággal közeledett a szoba felé s elfogódva állt meg a szoba ajtajának belső oszlopa mellett.

A tágas szobában sok férfi s asszony volt együtt; csendben ültek s mély áhítattal hallgatták ama férfiú szavait, aki a szoba egyik szögletében állva szólott a kis gyülekezethez:

— Mikor pedig Jézus a hegyen elmondta volna, hogy miképpen imádkozzunk, akkor továbbá ezeket is mondá: Senkisem szolgálhat két urnák: nem szolgálhattok Istennek és a