Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-03-29 / 39. szám
1924. máreius 29. »Komáromi Lapos.« 3 . tód&í. be & községi adó, az útadó, a tózbérfiüér, a csatornadíj, a vizdij, a telek ér tékadó, szóval a gázdijon kívül semmi bevétele nincsen a város háztartásának, ebből pedig tisztviselőket, alkalmazottakat, nyugdíjasokat fizetni kész le hetetlenség és így előállott az állandó nines! D i más oka is van a háztartási pénztár írességének. A kormány több százezer korona betegápolási díjjal adósa a városnak és hónapok óta nem fizeti meg azt. ügy, hogy a városi pénztár nem képes a számlákat sem Űzetni és ebből viszont az is következik, hogy a kórháznak égy szép napon nem szállítanak lisztet vagy húst és gyógyszert és az özem megái!. A kórházi ápolási dijakat a szegény betegek alán az állam fizeti, ttz azonban csak névleges valami, mert azt maga az adózó közönség fizeti, amely ezen a címen 15% állami pótsdót fizet. A betegápolási dijak tehát az adózó közönség zsebéből mennek, amelyen azt behajtják, de ezzel szemben a kormány nem teljesíti kötelességét. A városnak minden negyedévben felterjesztéseket kell intéznie Prágába, hogy pénzét megkapja; egész kis vagyont költ el táviratokra, do a közegészségügyi és testnevelési minisztérium nem mozdul. Ekkor elindulnak a kijárok, akik azután annyit kilincselnek ennél a minisztériumnál, hogy ott végre is elunják és fizetnek. Idelenn pedig száz-százötven magyar család nélkülözni kénytelen, mert a tartozáeo kát a kormány nem fizeti. Do lássuk az érem másik oldalát. Az állami adóhivatal beszedi a városnak minden' nemű adójővedelmét, állítólag azért, hogy pon fosán elkönyvelje. Ezek a pénzek a várost illetik. Ámde mi történik e pénzekkel. Abból a , városnak első sorban minden tartozását az állammal szemben múltra, jelenre, jövőre kiszámítják és levonják. Azután bizonyos idő múlva a város kap elszámolást, de pénzt, azt nem, az ott marad az i dó hivatalban, az állami - tartozás pedig Prágában. Ez a mostani községeinteifc számolás. A városnak volna bevétele, da nem az övé. E?y raagamngu állami közigazgatási tisztviselő járt itten, aki a városi képviselőtestület tagjai e őtt ig, n szépen és tetszetősen fős tette le a közs égésit és előnyeit. A város jövedelme felett nem tisztviselők, hanem maguk a polgárok rendelkeznek, akiket a saját soraikból választalak. A városi tanács nem tisztviselőkből, hanem polgárokból áll, ami — Galambos! — hangzott most hirtelen a háta mögött, A halas ember összerezzent. Oldalt nézett és kiejíé a kezében tartott zsákmányt. A mogyoró bokrok között, alig négy lépésnyire tőle, mintha a földből bujt volna elő, ott állt Vér István, a rettegett, a szigorú cseadörőrmester. Egy pillanatig szembenéztek egymással. A vétken ért ember ráncos, kicserzett arcáról roppant zavar és ijedelem tükröződött le. A vastag deresedő bajusza a ráhullott vizcseppektől szomorúan csüngött alá. Nem állta a csendőr tekintetét Úgy érezte, minden vére a tejébe tódul. Lenézett a földre. — Nem szégyenli kend magát ? — törte meg a hallgatást a csendőr — Bántani a másét ? Kendről ezt nem hittem volna, Galambos! Az ember sóhajtott. Alig hallhatóan mondta : — Először történik őrmester ur. — Az semmit sem változtat a dolgon. Ámbár, amint láttam, jól érti kend a dolgát. Aligha csinálta most először. Az ember görnyedten állt. — Hát — mondta kis szünet után, — tudok hozzá, az igaz. Még a régi uraság idejéből, a mikor még szabad volt. A tilosban most járok először. A csendőr vállat vont. — A baj már megtörtént, Galambos, — szólt aztán egykedvűen. — Ezért most már felelni kell kendnek. Kapja össze a hálót és a halakat, bemegyünk a községházára. Az ember mozdulatlanul, megtörve állott óriási előny. A tisztviselők és nyugdíjasok nem érzik ezeket az előnyöket, szeretnének olyan előnyös helyzetbe jutni, mint azelőtt, amikor minden elsején 8 órakor pontosan megkapták a fizetéseiket. 2Er«*% $ (Pozsony) Mély-ut. Elsőrangú diagnosztikus, diétás, fizikoterápiás intézet ideg- és belbetegekaek. Sebészet, szülészet, nőgyógyászat, testegyenészet, szem-, orr-, fül- és bőrgyógyászat. Röntgenkezelés. Vegyi laboratórium. Napi pausá5-áir* 55 Kc-tól. Szülési pausál-ár (8 nap) 1100—1800 Ke ig. Szatsadl orvosválasztás, 31 Komáromi leveleit. Férfiak, öregek és fiatalok, készüljetek el a nagy fejmosásra. A legutóbbi levelemben azt bizonyítottam be, hogy a mai lányok viselkedése, öltözködése, tánca valóságos felhívás a ktringőre, hogy a férfiak vegyék el őket. Erre a levelemre az alábbi választ kaptam a múltkori ismeretlentől: Kedves Faun! Ugyancsak csattanós, piruló» választ adott levelemre. Köszönjük szépen. Tudja a magyar közmondás mit mord? „Kinek nem inge, ne vegye magára." így mi sem veszszfik magunkra. A csúnya és ksvósbbé szép férfiakat megvigasztalta a statisztika, hogy egy férfira több nő jut a kelletnél? No ezt már nem hiszem! Hisz több agglegény van, mint vénleány! Hirtslenébe sok agglegényt feltudnék sorolni Komáromból is, de vén leányt alig egyetkettőt. így hát a vénlegények statisztikája, mit vigasztalásul csinálnak maguknak, na gyón is sántít! egy darabig A hangja remegett, amikor megszólalt : — Ne kísérjen be őrmester ur ... Falu csúfjára !... — Előbb kellett volna azt meggondolni ■ kendnek. Most már nem lehet változtatni a I dolgon. A törvény, — törvény! — tette utána j nyomatékkai. Galambos Péter legörnyedt. Harangozó S volt a faluban és — ismerte jól Vér Istvánt- | Tudta, hogy hiába való itt minden további j beszéd. Kifacsarta nagyjából a vizes hálót, közéje j rakta a megmerevedett halacskákat s bele- f gyömöszölve az egészet a tarisznyába, szó j nélkül megindult a csendőr előtt. Mentek fel a lejtőnek a falu felé szót- j lanul hallgatagon. Egy órába se telt, a falu alatt voltak. A tiszta reggeli levegőbe most hirtelen belecsendült a falu kisebbik harangjának éles sivalkodása, Galambos Péter megtorpant, megállt. — A lélekharang szól... dadogta. — Én jóságos Istenem . .. Vér Istvánt szivén találta a szó. A halálosan beteg kis fiára gondolt... De a másik percben már fellélegzett. Hiszen ő nem ebben a faluban lakik. Amott túl a hegyen, a harmadikban. Onnan nem hallatszik idáig a harang szava.. , És megkeményitve magát, már rá is szólt a jajgató emberre: — Mit óbégat kend ? Ha szól, hát szól. A kend mesterségébe vág. Eléggé megszokhatta ... már ! Higyje el kedves Faun, nagyon szigeman ítéli cl a mai módéra kor leányait. Hogy manapság a nők az öu leírása szerint öltözködnek és viselkednek, annak Önök férfiak az okai. A lányok ngy öltözködnek, ahogy tetszenek a férfiaknak. Számos esetben bebizonyult már, hegy a szerény és egyszerűen öltözött lányokra azt mondták, unalmas, régimódi ... Bizony, bizony k. Faun még a pár ezer éves bácsiknak is jobban tetszik a váll és ujjnélküli térdig érő ruha, mint a félgömbéit nyaka blúz, hossza szoknya. így tehát nem lehet egy ízavuk sem. Maguk férfiak tették olyanná a nőket, amilyenek most. Persze a nők szemében a szálkát is piszkálják és a magukéban a gerendát sem veszik észre. A férfiak örökvétke, hogy szeretik a változatosságot. A kőkorszakban az ősember elkergette a feleségét, mert hű volt hozzá, minden viszontagsága közt. S azt mondta rá, nem jó a hü asszony, mert nagyon unalmas. Mit akarnak hát a férfiak, hisz ők is azon a nézeten vannak, mint ősapjuk a kőkorszakban. Sajnos kedves Vaun, nem imádkozhatott hogy jöjjön vissza az & boldog idő, mikor a férfiak eszményképe az erényes hü nő volt; mert maguknak férfiaknak még sz ősapjuk is csapodár volt . . . Persze azért kivétel van, de a szép lelkű férfi olyan ritka, mint a fehérholló!... 1924. III. 24. Sok üdvözletttel (névaláírás.) Hát kedves ismeretlen, Maga nagyon téved, ha azt hiszi, hogy én most nagyon a védelmembe veszem a férfiakat. Csak annyiban, amennyiben megérdemlik. Téved kedves ismeretlen abban is, hogy több az agglegény, mint a vén leány. Ez csak csalóka látszat. A vénlegényeket (középkori nyelven szólva: rideglegényeket) figyelemmel kisérik, szára; oa tartják őket, mert vanak még bizonyos remények, hátha vénségükre (a lányos mamák nyelvén szólva) jön meg az eszük, vagy (a férjek szavsjárása után) tesznek bolondot és megbánásodnak. Az agglegények igy bizonyos ellenőrzés alatt állnak és naponta megfordulnak az utcán, amikor étkezni mennek. így aztán jobban a szemelött vannak, hát többnek tűnnek fal, mint a vénieányek akik bizony szegények teljesen visszavonultan’ — Édes istenem ... igaz ... igaz ... De most nekem húzták... A gyermekemnek, a nagyobbik lányomnak ... Érzem a szivemen, őrmester ur! — sirt föl az ember szakgatottan s szinte futva indult a falu felé. Vér István alig tudta követni, de nem szólt. — Hát olyan beteg a kend lánya? — kérdezte utóbb. — Meg is halt már — fuldokolta az ember. — Megéreztem az előbb. .. Négy napja halódik folyton ... Sohse volt magánál... az éjjel észbe tért... Megismert mindnyájunkat... Ehetne .. . Halat ehetne — mondta. Ö miatta mentem ma reggel. ... Most már meghalt.,. bizonyosan meghalt... Meglássa, őrmester ur... A csendőr elkomorodott. Hangtalanul ment a lihegő ember után. Mikor az iskola mögötti kis ház elé értek, Galambos Péter megállt az utcaajtónál. A konyha előtt egy sereg falusi asszony álldogált s a nyitott ajtón1 át kihallotta a felesége hangos jajgatását Nem szólt, csak a melle zihált. Nekitámaszkodott a kapufélfának s a kivörösödött, ráncos kezeivel eltakarta az arcát. A csendőr tanácstalanul állt egy darabig. — Menjen be, Galambos — szólt aztán fojtott hangon. — Az ügyet majt elintézzük később .. . azután... S elfordulva, lehajtott fejjel az alvégnek vette az útját. * Vér István csendőrőrmester, a kérlelhetetlen, vétett a reglama ellen. Galambostól a halak dolgát sohasem kérte számon.
