Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-08-11 / 96. szám
4. old; 1. •Komáromi Lapok« 1929. aqgasitu« 11. Mait már nem ball nagyon félni az árvíztél. A folyók szabályozva vannak. Igán ritkán önt ki & Yág-Duaa. Áz embari tadomány medrébe szorította a rakoncátlan és mégis mindnyájunknak kadvas folyóvizeinket. Ma nem is annyira a viz a baj már, hanem az árról-évre megismétlődő nyári szárazság. A rétek, nádasok pásztáznak, szántófölddé alakulnak. Kergetjük a folyóvizeket ki országunkból a tengerbe. Talán azért nincs is eső nálunk. Nincs párolgás a mezőn, a réteken és nincs is lecsapódás. Huszonhat év közül 13 bizonyosan száraz volt Hová lettek azok a szép nyári esők, zivatarok, melyek ntán fölüdült a mező, a legelő és a növények, ember és állat egyaránt? Most hamarjában három nyár egymásután eső nélkül snhant el. Jó reménnyel biztatott a határnak, és most, ha megnézzük aratás ntán a mezőt, a veteményest, fájdalom, a nagy égető meleg és szárazság után pusztul minden, ügy, hogy alig lesz kukorica, répa, lucerna, csak épen a lapos helyeken. Szinte fáj a lelkemnek, ha vissza gondolok a knlturálatlan, még félvad ázsiai népre Tnrkesztánban. Ott soha nincs eső, hanem egyenletes 50—60 fokos meleg. Mégis ahol a föld mivelés alá van véve, bőven, baján terem minden. A lucernát 7-szer is megkaszálják. Bőven terem gyapot, rizs, ricinus, dohány, paradicsom, szőlő, gyümölcs és mindenféle kerti vetemény. Azt kérdezed úgy e, kedves olvasóm, hogyan lehet az? Úgy kedves olvasóm, hogy ahol az emberi tudomány a folyókat meg tudja zabolázni, medrébe szorítani, tudja kényszeríteni arra is, hogy mikor neki szüksége van rá, földjére eressze. Ott Dél-Turkesztánban messze — igen mesze elvezetik annak a kevés folyónak is a vizét, hogy termővé varázsolja a sivatagot. S ahova eltudják vezetni, ott mindenütt* a viz nyomán élet fakad. Mindössze három nagyobb folyó van: a Szirdarja, oly nagy mint a Duna; az Amudarja nagyobb; a Qsircsik vize nagyságra a Tiszához hasonlít. Ez a három folyó és néhány kisebb patak táplálja a turkesztáni óriási területet vízzel, élettel. Az állam megcsináltatta a fövizmüveket, a csatornákat a falvakon keresztül s abból minden földtulajdonos elvezette egy-egy közönséges árokkal a vizet a saját földjére. Milyen áldás a viz! Akkor öntözi meg a szántóvetö földjét, mikor neki jól esik, mikor szükségét látja. A termése mindég biztosítva van szárazság ellen. Minden kert végén patak folyik, a kerten és minden udvaron keresztül a kapa alatt ki az utcára, ahol ismét árok vezet az utca két oldalán s ebbe folyik a viz tovább és tovább. Át van szőve mező, rét, kert, utca csobogó patakkal. Milyen hatása lenne nálunk falvakon a patakok vizének a tisztaságra, a közegészségre! Ezt a csatornázást épen agy meg lehetne nálank is csinálni. Csodálatos, hogy itt, ahol annyi az áldott jó folyóvíz, erre senki sem gondol. Az egész Csallóközt, az egész Mátyás vidék síkjait miud-mind öntözhető Kanaán földjévé lehetne varázsolni. Olyan hatalmas társaság, mint az ármentesitö társaságok csodálatos, hogy nem foglalkoznak gyűléseiken ezzel a kérdéssel. Itt, ahol annyi a viz, még közelünkben öntözhető rétet sem láttam. Pedig milyen áldás volna ez ilyen száraz esztendőkön I Megöntözni a partos réteket! Mennyi drága jó takarmány teremne! Láttam 100 méteres dombokat és domboldalakat is, amint qptözték Turkesztánban. Óhajtandó volna, hogy az érdekelt gazdák képviselői az ármentesitö társaság gyűlésein ezzel a fontos, életbevágó kérdéssel foglalkozzanak. A szakértő mérnököktől kérjenek felvilágosítást, hogy mi az oka annak, hogy vidékünkön nem lehet legalább öntözhető réteket létesíteni? Alig hihető az, hogy az érdekelt gazdák, akik évente nagy összeget fizetnek az ál-mentesítésre, ne áldoznának arra, hogy rétjükre, földjeikre, visszahoznák a vizet, mikor arra szükségük van. Komáromszentpéter, 1923. aug. 10. Kőrös Imre ref. tanitő. A hatvanéves Dalegyesület. A Komáromi Dalegyesület történetéből. Irta Fűlöp Zsigmond. Lehetetlen, hogy a krónikás ki ne emelje a Dalegyesület ez időszakát, melyet joggal ■evezhetünk az egyesület fénykorának, ‘melynek ragyogása évtizedek múltával sem veszített fényéből s lelket nemesitő hatása ma is nagy tettekre buzdítja a Dalegyesületet. A Dalegyesület e kimagasló korszakának önzetlen munkásai élén három férfiú tisztelettel övezett alakja vezet: Vértesi Leánder elnök, Molecz Tivadar karnagy és Hittrich József jegyző, kiknek érdemei e korszak megteremtésében elévülhetetlenek maradnak. E jeles triásznak irányitó, vezető munkája révén a siker és dicsősség soha addig nem tapasztalt arányokban koszoruzta meg az egyesületet, melyet az érdemes vezetők az ország legelső dalárdái sorába emeltek, elismerést szerezve az egyesületnek, és becsületet annak a tiszta zászlónak, mely alatt a magyar kultúrát eredményesen szolgálták. Nevüket tisztelet, tetteiket elismerés őrzi és teszi maradandóvá, az utókor előtt 1 De a sikernek örömteljes korszakában nagy szomorúság érte a Dalegyesületet, mely dicsösségének napjait könnyes borulatba vonta. Az egyesület nagyérdemű elnökét Vértesi Leándert, elhelyezték Komáromból s igy meg kellett válnia elnöki tisztétől. A távozótól igen érzékenyen búcsúzott a Dalegyesület, július 27-én, tiszteletére bucsulakomát rendezett, melyen nemcsak a tagok, de a város társadalmának szine-java megjelentek és a búcsú óráit az osztatlan, meleg ováció közvetlen és őszinte megnyilatkozásával tették ünnepélyessé. A működőkar művészi kivitelű serleggel ajándékozta meg és tiszteletére műsorának legszebb számait énekelte. A július 29-én megtartott rendkívüli közgyűlésen elévülhetetlen érdemeit jegyzőkönyvbe iktatták, az elismerés hálaszavaival örökítették meg működését, egyhangúan megválasztották tiszteleti tagnak és elhatározták, hogy arcképét az egyesület számára megfestetik. Ugyanazon közgyűlésen Tátray József polgármestert, a Dalegyesület egyik alapítóját Í:s hosszú évtizedeken át sok érdemet szerzett elkes támogatóját választották meg elnöknek. Ehhez az évhez fűződik az egyesület egy másik vesztesége is. Meg kellett válni a kedves otthontól, a sok áldozattal fenntartott, sok szeretettel gondozott Dalárdakerttől. Már 1893. máj. 29-én foglalkozott a kérdéssel a Dalegyesület, amikor is Pulay Géza törvényszéki elnök bejelentette, hogy az igazságügyminiszter a létesítendő törvényszéki palota helyéül az egyesület kerti telkét jelölte ki és felhívta a választmányt, hogy a kert eladási árát határozza meg. A választmány egy bizottságot küldött ki a vételárra vonatkozó javaslat elkészítésére s ez a bizottság a vételárat 11050 frtban állapította meg, de azzal a kikötéssel, hogy a vevő a kertben levő épületek anyagát, az átültet- \ hető díszcserjéket az egyesületnek engedje át. A következő választmányi ülés azonban a vételárat 15000 frtban állapította meg és egyben a bizottságot megbízta azzal, hogy uj helyiség| ről gondoskodjék. A bizottság a Fábián-féle ! nádor-utcai helyiség megvételét hozta akkor I javaslatba, amelyért a tulajdonos 20000 irtot ; kért. Ezek voltak előzményei az 1894. évben , bekövetkezett kerteladásnak. Meg kell jegyez- j nünk, hogy az egyesület minden igyekezete j oda irányult, hogy kerti helyiségét megtartsa, ! ami az augusztus 5-én tartott rendkívüli köz- j gyűlésen lefolyt hosszas vita alakjában is kifejezésre jutott. Szó volt ugyanis a Dalárdakert szomszédságában levő Asztalos-féle telekről is, amely sokak felfogása szerint szintén megfelelt volna a törvényszéki épület céljainak, azonban az igazságügyi kormány ragaszkodott a Dalárdakert telkéhez és kész volt esetleg kisajátítás utján is megszerezni azt, amit az egyesületnek fontolóra kellett vennie. Ilyen kényszerítő körülmények között kénytelen volt az államkincstárnak eladni helyiségét. A közgyűlés 14000 frt örökárért adta el helyiségét és ezzel végleg megvált attól a kies kerttől, melyben negyedszázadon át virágzása legszebb idejét élte. A későbbi idők mutatták meg a veszteség igazi mértékét, mert bár évek múlva szerzett a Dalegyesület uj kerti helyiséget, mégis elfogulatlanul kell megállapítanunk, hogy minden jótörekvés dacára sem sikerült az uj helyiségbe azt a régi, virágzó egyleti életet viszszavarázsolni. Ebben az évben szerezte meg a Dalegyesület zongoráját; a jó szerkezetű hangverseny-zongora „ Czapka és fia“ cég gyártmánya, 400 írtba került és «z időtől kezdve rendezett estélyeken kitűnő hangszernek bizonyult. IX. Bérelt helyiségben. — A Komáromi Lapok cikkei — A „női kórház * — A győri siker. — Milléniumi országos dalverseny. — Uj szervezkedés. — Zenekari osztály. — Uj tisztikar. — Konkoly Thege Béla elnök. — Kerthelyiség vétele. — Berendezkedés. — Dalünnepély Komáromban. — Darányi Ignác diszelnök. Az elárvult Dalegyesület özv. Fábián Józsefné nádor-utcai helyiségét bérelte ki, höl ideiglenesen otthont talált. Itt tartották ez időben az estélyeket, amelyek sikerültek is, de az egyesület tagjai más alkalmakkor csak igen gyéren látogatták a helységet. A régi helyiség után vágyott vissza mindenki s mivel azt többé birtokba venni nem lehetett, a régihez hasonló kerti helyiségnek mielőbbi vételét szorgalmazták Behatóan foglalkozott e kérdéssel a „Komáromi Lapok“ is, melynek hasábjain Ányos Lajos, Hittrich József, Kacz Lajos, Lakatos Károly, Sándor Miklós és Tuba János cikkei tartották állandóan felszínen az egyesületi helyiség kérdését. Tervek merültek fel a nagykiterjedésű nádor-utcai Pindorfer telek, a sétatéren levő Eszterházy-pavillon területe, a megye-utcai Asztalos ház megvétele körül, sőt a tervbevett városi közkórház folytán a város által a használatból kivonni szándékozott s a Megye-utcában levő „női kórház“ (most a főgimnázium épülete áll ott) megszerzése érdekében a választmány állást is foglalt. A helyiség kérdése azonban csak évek múltán jutott a megoldás stádiumába. A müködőkar ebben az évben is fényes sikerrel működött közre a Dunántúli Dalosszövetségnek 1895. junius 30 án Győrött tartott j dalversenyén. A müködőkar Tátray József j elnök, Tuba János, orszgy. képviselő, Molecz Tivadar és Hittrich József jegyző vezetésével jelent meg a versenyen és a következő tagokból állott: Both Kornél, Fektor György, Horváth Pál, Kurczmann Samu, Zimmermann János, Zsidek Mihály, (I tenor), Grünstein Miksa, Győrke Sándor, Hauptman Imre, Keim (Kádár) Győző, Pataia Károly, Richter (Biró) Lajos, Sörös István (II. tenor), Angeli József, Fritz Pál, Kálnay Jenő, Keszegh István, Lakatos Károly, Mikes József, Pathó Flóris, ifj. Sulacsik Lajos, (I bass), Bottay Kálmán, Fábián Sándor, Kállay Tivadar, Kálniczky János és Széli Ferenc (II. bass). A müködőkart az egyesület tagjai közül sokan elkísérték, akik boldog tanúi voltak annak az igazán osztatlan, úgy a közönség, mint a zsűri részéről megnyilvánult elismerésnek, melyben a kitűnő kar részesült. Méder Mihálynak magyar népdalait (Harangoznak, imádkozzunk . . .) választotta versenydarabnak a müködőkar és ennek remek előadásával a versenyben résztvevő öt dalárda közül a komáromi vitte el az elsőség pálmáját. A zsűri által kiállított „Elismerő oklevél“ a következőképen hangzik: A „Dunántúli Dalosszövetség“-nek 1895. évi junius hó 30-án tartott második dalosünnepélyén a versenyben résztvett „Komáromi Dalegyesület“ előadásáról a versenybiráió bizottság a következő bírálatot mondotta: „A Komáromi Dalegyesület 25 taggal vett részt a versenyben: Méder Mihály „Magyar népdalok“ cimü férfinégyes karával. Előadásukat szép kivitel jellemzi. A hangarány egyenletes, kiválóan szép bassussal. Szerencsés darabválasztás mellett igaz és helyes felfogás, szabatos intonáció, szép fegyelem és hangárnyalattal párosult zamatos, magyaros előadással tűntek ki.“ A „Dunántúli Dalosszövetség“ választmánya egyúttal a saját nevében is teljes elismerését és őszinte köszönetét nyilvánítja a „Komáromi Dalegyesület“-nek a közös karokban való sikerdús közreműködéséért. Miről kiadtuk jelen elismerő oklevelet a „Dunántúli Dalosszövetség“ választmánya nevében Győrött 1895. évi augusztus hó 26. napján. Gróf Laszberg Rezső elnök, dr. Angyal Armand alelnök, dr. Kom János titkár. Résztvett ebben az évben a müködőkar az ácsi-herkályi honvédszobornál aug. 4-én rendezett emlékünnepélyen és Beöthy László szülőházának emléktáblával történt megjelölése alkalmával október 13-án rendezett országos V
