Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-01-20 / 9. szám
9. sxám> Szombati 1923. Január 20. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. ÍS üagjfwonnegyeJilB évfolyam. SSIsfctés! ár cseh .szlovák értékbe»: Helybmt és vidékre postai szétküldéssel: érre 80 X. félévr« 40 X, negyedévre 20 Külföldön 160 Ke. us szám ára * SO fillér. X. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr Szerkesztő SAHANYAY JÓZSEF dr. igen sokszor hangzik fel ez a legújabb politikai jelszó, amelynek kormánylapok és a bécsi emigráció lelki rokonai hozsánnákat zengedeznek. Ha más nem is, de ez a körülmény már köteles óvatosságra int a reálpolitika tartalmát illetőleg, mely tetszetősen csomagolva fekszik a magyarság szegényesen megterhelt politikai asztalánál. Vigyázat magyarok! Jöjjünk a reálpolitikával kivül-belül teljesen tisztába és vizsgáljuk meg annak keresztmetszetét. Ha nem a magyarság esküdt ellenségeitől jönne az ajándék, akkor is gyanút kelthetne bennünk ez a máról-holnapra kitalált reálpolitika, melyet kormány-nyilatkozatok hízelgő ajánló levelekkel bocsa totíak el kis útjára, a magyarság közé, mint a kuruzsló doktorok, akik a csodakenőcsöt hirdetik, amely egyformán használ a szepiój májfolt, hideglelés és a csűz ellen. A csodaszer ártatlan disznózsír, amely egy kicsit megfostve, egy kicsit megszagositva se nem árt, se nem használ. De az árusitói ennek a reálpolitikának azok a minden hájjal megkent, egyik szemükkel Moszkva felé kacsintó bécsi magyarok. Jó lesz a körmeikre és a reálpolitikájukra is vigyázni. A trójai faló meséje újhodik meg szemeink előtt, nem hiányzik a ravasz Szinon se, a cselvető, kecskevérrel bemázolt vértanú görög sem, aki dicséri a falovat. Vigyázzunk, magyarok, a faló ne férkőzzénk közénk, mert gyomrában felfegyverzett ellenségek rejtőznek, mi pedig védtelenek és fegyvertelenek vagyunk. Hámozzuk ki a reálpolitikát először a demokrácia takarójából. A demokrácia, jól tudjuk, hogy politikai jelentésében egyenlőséget, egyforma polgárjogokat tartalmaz, vagyis teljes politikai, nyelvi, gazdasági szabadságjogokat, ugyanazokat, amelyek például Prágában a légionáriusokat megilletik. Ámde demokrata államunk kormánya másképpen ir és másképpen mér nekünk, mint az uralkodó nemzetiségnek. A közélet ezer és ezer megnyilvánulása a tanúja ennek a nagyszerű reálpolitikának, melyet a centralista kormány folytat a mi rovásunkra. A cinikus miniszter azt állítja, hogy a törvények minden lehető legteljesebb jogot biztosítanak a kisebbségek számára. Lehet, hogy vannak ilyen törvények, tudunk alaptörvényekről, de azt kérdezzük a miniszter úrtól: miért nem hajtja ezt végre? A reálpolitika azt kívánná, hogy fentartás nélkül, teljes lojalitással, álljunk a azt előre árkon-bokion keresztül, mint a nacionalista előfogat lóggósai. Tiporjuk el, ha kell, kisebbségi jogaink még ki sem kelt vetését is, mert a kisebbségi jog e szerint a fiskális-miniszter szerint csupán belügv s a belügy pedig tudjuk, hogy a mindenkori politikai irányok és divatok játékszere. Ne felejtsük, hogy a kormány szekere kétkerekű harci szekér, melynek fújó paripái a sovinizmus akadályokat nem ismerő tüzétől fűtve rohantak eddig keresztül földeinken és sok szép, nagy munkával felépített alkotmányunkat, kultúránk kimagasló mérföldköveit siratjuk, amelyeket a rohanó szekér útjában rendre kidöntögetett. A reálpolitiká demokrácia-köntöse látjuk, mit leplez el: jogfeladásokat, joglemondásokat, fajfentartásunk, nyelvünk és kultúránk biztosítékainak kiszolgáltatását, melyekért a jövőben nem jogokat, hanem jó viseletűnk bére és dija gyanánt kormányborravalókat kapnánk ellenértékűi. A demokrácia erős támadásokat intéz a magyarság és annak vezetői ellen, akik ma az ellenzéki szerepben, vagy a passzivitásban várják sorsuk jobbrafordulását. Szélmalom harcot folytat főleg a vezetők, az arisztokrácia ellen, akiket sorainkban keres. Mi úgy látjuk, hogy a politikai pártok közt, de a köztársaságban sincsenek mágnások, vannak földbirtokosok, akiket ma-holnap megfoszt a demokrácia birtokuk nagy részétől és kivándorlásra kényszerit. Nem merik hangoztatni nyíltan, hogy a magyar középosztálynak, mint a nemzeti egység és kultúra hordozójának és fentartójának izennek hadat a sanda bécsi mészárosok, akik nem oda néznek, ahova végnak. A reálpolitika egyik szemfényvesztő feliratán ezt a szót olvassuk: lojalitás. Ez a lojalitás, ha azt jelenti, hogy az állam törvényeit megtartsuk és azoknak engedelmeskedjünk, megállapíthatjuk, hogy teljes mértékben meg van bennünk. Erről különben nem kisebb reálpolitikus, mint Benes, adott a magyar kisebbség részére bizonyítványt. A miniszter úr glosszája azonban a lojalitáshoz egyéb kívánságokat is fűz, ő érzésbeli, nemcsak külső lojali- Iást kiván tőlünk. Hát itt van azután a bökkenő. Mivel az érzések minden egyénnek, még a börtönök mélyén tartottaknak is, szabad Telki tulajdonai, azt kormányozni és órára beállítani, szabályozni nem lehet. A lelki lojalitás hosszabb lélekbeli folyamat eredménye, növése, mint a növényé, a műveléstől, talajtól, éghajlattól függ. Okos és jó kertész keze nyomán szebben virul minden. Lojalitást kívánnak, lelki lojalitást, mikor reánk sajtóban, közéletben a rágal-Szerkesztőség ét kiadóhivatal: Nádor-ti. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik helenkinl háromszor: kedüi csütörtökön és szembaj mazási hadjáratok egész pergőtüzei kopognak, mikor minden megmozdulásunkat görbe szemmel nézik és megakadályozzák, kulturális — nem politikai — érvényesülésünket mesterségesen visszaszorítják, egyesületeinket ok nélkül feloszlatják, vagyonúnkat elkobozzák, lapjainkat beszüntetik. Ez kérem, nem a lelki lojalitás talaja. Ennek éltető napját ma állandóan a gyanú árnyékolja be, ettől pedig a lojalitás, mely fényt kiván, mint az őszinteség, nem fejlődhetik. A reálpolitika lényege tehát nem más, mint a kisebbségi jogokra való törekvésnek szögre akasztása Kormánytámogatás egyelőre ígéretek fejében. De hát tudni kell, hogy demokratikus köztársaságunkban az Ígéretekért nem kell éppen a szomszédba táradni. Abból kapunk eleget. A kisebbségi jogokkal pedig úgy vagyunk, mint a park bokrai, gondosan megnyirják, hogy ki ne nőjenek a sorból és az egyenesből. Néha a kertész ollója belényes, amire fájdalmasan jajdulunk fel, mert eleven ideget ért és metszett el. Lojalitás, demokrácia, reálpolitika ennyit jelentenek kihámozva tarka köntösükből: jog helyett kormány kegyet, borravalókat, alamizsnát, ha pedig ezt nem érdemeljük meg a kormány-hűbéruraság szerint, akkor ostort és rabszijjat. Választani kell tisztes szegénység és gyanús meggazdagodás között. Az önrendelkezési jog. Irta: Turáni. Távoli századok szunnyadó ködében, a történelmi változatokban gazdag birodalmába messze visszamenve, az események okainak fürkészése közben egy kis jóindulatú fantáziával már felfedezni véljük mint lelki mozgatóerőnek, az önrendelkezés gondolatának ébredezését. Ismétlem, ébredezését, mert hiszen a nemzeti alapon való önrendelkezés gondolata a távoli történelemben csak nagy ritkán kongruál a valódi nagy események eszméjével s a régi világ a maga nagy hatalmasságaival s a leigázott kis népeivel ugyan hogy is merné e modern gondolatmenetét feltételező jogot. Talán néhol, itt-ott a szabadságharcok fáklyái, melyek azonban a nagyhatalmak akkori ereje s a történelmi távlat folytán kis mécsesként hatnak, engednek egy tudat alatti önrendelkezési jogra következtetni. A történelem — bár azt mondják, ismétlődik — mégis hosszú évszázadok ködharcán kf resztül a létért való küzdelem jól, vagy rosszul felfogott érdekébe j állítva, lassan felismerhetővé tesz egy akarást, mely akarás egy nemzetből indulva, annak önrendelkező akarataként fogható fel. Az önrendelkező akaratnak azonban mennél messzebb hatolunk, a múltakba, annál nagyobb akadályaiba ütközünk. Nemzetek ellentétes érdeke, fejlődésük, kultúrájuk gyakran egymást keresztező akaratnak váltak szülőivé. Az egyének, a vezető nagy emberek császárok, * hadvezérek, államférfiak nagyrészt egyéni te-
