Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-05-12 / 57. szám

2 oldal. „Komáromi Lapok* 19?3. május 12. pénzügyi helyzetét. A bizottság tagjai, de az egész világ meggyőződést szerezhettek arról, hogy az egyharmadrészére csonkított Ma­gyarország a rettenetes világháború, a forra­dalom, a kommunizmus és a román megszállás elviselhetetlen veszteségei következtében milyen gyászos helyzetbe került, hogy nemcsak soro­zatos megaláztatásokban volt része, de az élet­lehetőséghez szükséges minimális feltételektől is megfosztották és a teljesíthetetlen kötelezett­ségek nyomasztó súlyával újjászületésének esé­lyeit is megakadályozzák. Komoly és súlyos okok vitték a magyar államférfiakat külföldre. Magyarország gazda­sági helyzetének egyensúlyba hozásáért ember- I feletti erőfeszítéseket tett a magyar kormány, J hogy saját erejükkel emeljék ki abból a nyo- i mórból, melybe került. A magyar koronának állandó értékhanyatlása a magyar pénzügyi kormányt arra kényszeritette, hogy mindaddig, a mig a magyar pénz stabilizálódik, a gazda­sági életet bizonyos mértékben megszorítsa, noha maga & kormány szeretné legjobban a szabadkereskedelemnek olymérvü visszaállítását, mint a háború előtt volt. Az ország külkeres­kedelmében mutatkozó deficit csökkentésére minden tőlük telhetőt megtettek. Ez a deficit 1921-ben még 306 millió aranykoronát tett ki, de sikerült azt 1922-ben már 214 millió arany­koronára leszorítani. A kivitel fokozása nagy­­ban elősegítette ezt az eredményt, úgy hogy Magyarország azt reméli, bogy a mai súlyos helyzetből kilábolhat, ha a jóvátétcli bizottság oly határozatot hoz, mely megengedi Magyar­­országnak, hogy megkísérelje megszerezni azokat a tőkéket, amelyek gazdasági és főleg mező­gazdasági termelésének fokozásához szüksé­gesek. A külkereskedelmi deficit és a háború előtti adósságok súlya főokai annak, hogy nem képes Magyarország oly mértékben eleget tenni jelenleg kötelezettségének, amint azt akarná. Ez okozza azt is, hogy nem tudja megszerezni azt a szükséges külföldi devizamennyiséget, amely kereskedelmének lebonyolításához kell és épen emialt kénytelen egyrészt haladékot kérni, másrészt a háboruelőtti adósságok kamatainak csökkentéséért folyamodni. Ezek a kamatok a háború ideje alatt tudvalévőén nagyon megnö­vekedtek, úgy hogy ezek évente 70 millió aranykorona kiadást jelentenek az országnak. A területében annyira megcsonkított és elsze­gényedett Magyarország képtelen idegen se­gítség nélkül ezen kötelezettségeinek eleget tenni, tehát oly idegen tókének megszerzését kíséreli meg, mellyel talpra állásához erőt nyer. Opera. Irt: Gellérí Mária. Négyen ültek a páholyban: egy férj és a felesége, egy vőlegény és a menyasszonya. A színpadon a Parasztbecsületet játszot­ták s a páholy szereplői — bár nézőknek tet­szettek csupán — a darabbal párhuzamosan alakították a magnk külön kis drámáját. Persze, ez némajáték volt inkább, nagyon kevés beszéddel, elfelejtkező, sőt visszakapott gesztussal s álarccal az arcokon, amelyekből csak a szem őszintesége lángolt elő néha. Modern úri dráma, amelyben a bűn nem megy tovább a gondolatnál, olyan jólnevelt, amelyben Sném szaródnak kések a lapockába, s ahol nincs földresujtó bünhödés sem, legföl­jebb egy tenyérbevágódott köröm nyoma. Ahol a szenvedély nem ragyog, csak sápadttá teszi kicsit az arcot s a féltékenység nem ordít, hanem erőszakolt mosolya nyájassággal udva­­riaskodik. Szegény dráma . .. Mindenkit kényelmet­lenül érintő, kellemetlen és értelem nélkül való feszültség manapság, atavizmus, csökevény az ősember leikéből. Müveit emberek számára csak a színpadon van létjogosultsága. De ha az életben is elkerülhetetlennek látszik, türe­lemmel és szelíd mosolygással kell végigjátszani, mint a pasziánszot. A végén aztán kijön . . . valahogy csak kijön a békesség a nélkül, hogy botrány lett volna belőle. Mert az a „fenkölt“ dráma, amelyen nagyságos asszonyom tönkrenedvesiti a zseb­kendőjét a színházban, az életben közönséges botrány, amelyről nagyságos asszonyom hóna­pokig pletykázik. A magyar minisztereket, kik eddig Páris­­ban és Londonban tárgyaltak, általában nagy figyelemmel fogadták, nemcsak személyes szin­­pátiákat keltett maga iránt Bethlen miniszter­­elnök, de Magyarország sorsa iránt is megértó jóindulatot ébresztett azokban a körökben, melyek a súlyos helyzetbe került országon segíteni hivatva vannak. Azt mindenesetre föl­ismerték, hogy mennyire fontos szerepre van hivatva Magyarország Középeurópában és be­látják, hogy sem a nyugati államokra, de főké­pen a körülötte levő kisantantra nézve nem lehet közönbös Magyarországnak, mint gazda­sági egységnek teljes leromlása. Ezt a gazda­sági érdekek kölcsönössége szempontjából sem , lehet ölhetett kezekkel nézni és meg kell tenni j azokat a lépéseket, melyek Magyarország kon- ■; szolidációjához vezetnek, hogy a középeurópai ’ gazdasági krízis ne ölthessen nagyobb mérveket és e válságból eredő, szinte fojtogató feszültség végre valahára megenyhüljön. Sikerül-e Bethlennek és Kállaynak kül­földi ntjs, azt egyelőre nem lehet biztosan megjósolni. A jóvátételi bizottság, melynek részéről Magyarország eddig semmiféle érezhető előzékenységet nem tapasztalt, már tanulmá­nyozza az eléje terjesztett memorandumot, de hogy mint fog határozni bizonyos zálogjo­gok felfüggesztésére nézve, egyelőre nem sejt­hető. Annyi bizonyos, hogy fontos szempontokat kell megvizsgálnia és számolnia kell azzal, hogy a legyőzött országok valamennyiének ügyét eddig olyan szigorral kezelte, hogy ab­ból semmi jó sem fakadt, de amint Németor­szág példája mutatja, a középeurópai helyzetet csak feszültebbé és zav&rtabbá tette. Magyar­­ország megsegítése európai gazdasági érdek, mert ennek az igazságtalanul megcsonkított országnak végső összeomlásából beláthatatlan bajok származhatnak mindazon államokra nézve is, amelyek a gazdasági élet számtalan külön­böző kapcsolata révén a legközelebbről érde­kelve vannak. Az elzárkózás bizonyos áldozatok elől a helyzet súlyosbodásának lehet csak forrása. VÍZUMOT útlevelekre és mindenféle útlevélügyet meg­bízhatóan, 24 óra alatt intéz el a „Hilfsverein der j lid. Hochschüler aus der Slowakei.“ 262 Praha I., Postfach 620. Közbenjárási díj vízumonként 20 korona. Komárom és a villamosítás. — máj. 11. A villamosításról szóló törvény úgy ren­delkezik, hogy az egyes vidékeken villamos erőközpontokat állítanak fel, amelyek a villa­mos erőt szolgáltatják. Örvendetes dolognak vehetjük, hogy egy ilyen villamosítási közpon­tot a kormány éppen Komáromban kivan fel­állítani. Hogy azonban eloszlassunk minden két­séget az iránt a jóakarat iránt, amelyet a be­­avatatlan szemlélő a kormány iránt feltételez, reámutaiunk arra, miért létesül a központi ; elektromos telep éppen Komáromban és nem I másutt. A kormánynak rendelkezésére állanak j a volt katonai lövőszergyár helyiségei és gé­pei, amelyekkel a részvénytársaság alapításá­ban résztvesz. Ez a berendezkedés több millió értéket képvisel és az államnak pénzébe nem került, mert azt itt találta. Tovább menve megállapíthatjuk azt is, hogy az állami kikötő gépeihez, megvilágításához, esetleg a vasúti vontatáshoz is elektromos energiára van szük­sége, mert sem gőzzel, sem más erőforrással azt takarékosabban és olcsóbban megoldani nem lehet. Az tehát vitán felül áll, hogy az állam­nak elsőrendű érdeke, hogy a villamos erőtelep Komáromban és például ne Érsekújvárod ál­líttassák fel. Az alapításnak eddig nyilvános­ságra került részleteiből annyit tudnak, hogy a részvénytársaság első berendezkedésében egyelőre ötmillió korona van számításba véve, amelyből az állam egy, Érsekújvár és Komá­rom városok pedig két két millióval vegyenek részt. Vizsgáljuk meg a kérdést teljes objekti­vitással és állapítsak meg azt, hogy mi itten a város jól és helyesen felfogott érdeke. Mindenkinek örülnie kell azon, ha vala­melyes gazdasági életnyilvánulást lát ebben a szomorú sorsra jutott városban, mely elvesztve piacát, vasutját, forgalmában teljesen megbé­nult és csendesen halad a kikerülhetetlen gaz­dasági csőd felé. A maga erejéből járni nem tadván, az államnak kell lépéseiben támogatni, annak az államnak, mely ezt a helyzetet meg­teremtette és annak szanálásáról gondoskodnia is kell. Az állami kikötőt, villamos erőközpon­tot és a még létesítendő állami akciókat ne­künk komáromiaknak ebből a nézőpontból kell szemlélnünk. , A villamos erőtelep létesítéséhez való hozzájárulás kérdése nemcsak egyszerű pénz­ügyi kérdés, hanem az erősen komplikálódik a Az asszony a vőlegényhez fordult: — Kedves magától László, hogy a pá­holyt megszerezte. Tudja, mennyire szeretem ezt a darabot. Es ma este különösen hangalat­ban vagyok hozzá. A hang minősége afféle „meleg barátsá­gos* akart lenni a látszat szerint. Da mert forrón fakadt fel a torkán, útközben kellett lehűlnie, úgy hogy végeredményben majdnem hidegen csengett és valami természetellenesség volt benne, mint & sült fagylaltban. A fiatal férfi ennek ellenében őszinte örömmel mosolygott felé: — Hála Istennek, hogy kedve telik benne... Utána azonban neki is alakoskodnia kel­lett. Megsimogatni a menyasszonya kezét és azt mondani: — Tudtam, hogy az én menyasszonykám is rajong a Parasztbecsületért. Neki ilyen nagy szavai vannak. — Ki ne szeretné — vágott bele a férj is, nehogy feltűnjön a szótlansága. S hogy utána gyanútlanul gondolhassa el: „De mégis furesa, hogy éppen ez az opera jutott eszébe. Azt hiszem, kicsit bele van bolondulva a feleségembe. Szamár.“ — Olyan fiatalnak látszol ma, mint egy kislány — mondta a leány az asszonynak. — Senki sem hinné, hogy nyolc esztendővel öregebb vagy nálam. Nem lehetett tudni, hogy ez őszinte és közvetlen bók-e, vagy figyelmeztetés a vőle­génynek, hogy ő nyolc esztendővel később nyílott, tehát nyolc esztendővel frissebb virág. A vőlegény sértésnek hallgatta végig: ebben a pillanatban gyűlölte a menyasszonyát. — Igazán gyönyörű ma este — mondta csak azért is. A leány összevonta a szemöldökét — és hamar megkínálta az asszonyt cukorkával. A férj megint megszólalt. — Ó, ez a „nagyon szép ma este a fe­lesége“ sohasem jelent jót egy férj számára — mondotta olyan fensőséges és bátor mo­solygással, mintha ő lenne az egyetlen férj, akire nézve nincs ennek rossz jelentősége. Aztán sötét lett s az asszony hátraha­jolva dúdolta: „Óh Lola, rózsaszín pírban . Ragyog az orcád .. .“ Nem látszott világosan, hogy kihez for­dult. De mert a vőlegény feje hajlott udvari­­san az övéhez, neki sngta: — Nagyon szeretem ezt a dalt. Van egy sora... a legszebb zene-sóhaj... Vigyázzon ... Ha ezt éneklik majd, megérintem a kezét. .. „Házatok táján száz intőjelt látok, Imádlak mégis, nélküled életem átok. Gyehenna-tűzben égjek inkább lángban, Semhogy a te drága ...“ A férfi egy gyenge ujjnyomást érzett a kezefején. Mozdulatlanul ült. Minden idegszála re­megett. De kifogástalanul közömbös arccal fi­gyelt tovább a férj és a menyasszonya között. Már nem hallotta a zenét. — Milyen gyáva vagyok, — gondolta. — Hogy gyötör ez a szorítás, amely a tenyerem­ben maradt, mert nem volt bátorságom hozzá, hogy megfogjam a kezét és megszorítsam. Ha ember lennék és nem kulturlény, megtehettem volna, ha ölnöm kellett volna is utána, vagy meghalnom, vagy ha ránk szakadt volna az Operaház aranymennyezete. Mikor világos lett, a menyasszony fölállott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom