Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-05-12 / 57. szám

1926. május 12.

„Komárumi Lapolí"

3. oldal

város háztartási és más gazdasági kérdéseire! is. Ha csnpán pénzügyi kérdés lenne: akkor a rideg non possumus elve alapjára kellene helyezkednie a városnak; ahol nincs, ott ne keress, a városnak nincsen miből adnia, tehát nem adhat. Azonban itt a helyzet mégis úgy alakul, hogy a városnak érdekei úgy kívánják, hegy az alapításban résztvegyen.

A legfontosabb szempont e mellett a gáz üzemének megvédése.

Az állam létesíteni fogja a villamos erőtelepet akkor is, ha a város ahhoz nem járul hozzá. Ebben az esetben a villamos világítás versenyre kel a város gázvilágitásával és annak igen érzékeny károkat okozhat, sőt azt tönkre is teheti. Ekkor a városnak gázmüve, amelyet ma lehet 8—10 millióra értékelni, megszűnnék jövedelmező városi vagyon lenni és ez feltétlenül a közterhek emelkedését vonná maga után, mert a közvilágításra a város nagy őszszegeket fizetne rá, mig igy házilag kezelve, az jelentékenyen olcsóbb.

Az állammal, mint üzleti versenytárssal a város nem versenyezhet, mert ebben a versenyben elvérzik és a porondon marad. Tehát azért és csak azért kell a villamossági részvénytársaságban a városnak résztvennie, hogy ott befolyását a gázüzem érdekében biztosítsa és megvédje ezt a várható versennyel szemben. Sőt a város érdeke az, hogy a villamos áramelosztás üzleti részét vállalja és érdekkörébe vonja, hogy annak hasznában részesedjék.

Érsekújvár azzal érvel, hogy a részvénytársaság alapításában erkölcsi okokból is részt kell venni, még akkor is, ha az nem biztosítaná a kívánt rentabilitást. Azonban Érsekújvárnak és Komáromnak a helyzete szögesen ellentétben áll. Nevezetesen Érsekújvár a gazdasági föllendülés uj korszakába jutott, vasútvonala a világforgalomba kapcsolja bele, mig Komárom vasúti fővonalát elvesztette, elvesztette iparvállalatait és ezzel a dekadencia lejtőjére jutott. Mig az élelmes Érsekújvár máris biztosította magának a részvénytársaság székhelyét, ahol a cég adókat fizet, addig Komárom ettől elesik és itt csak az ipartelep és munkásainak fogyasztásából hárulna valamelyes előny a városra nézve. Természetesen ebbe igy egyszerűen belenyugodni nem lehet, hanem a részvénytársaság székhelyét Komárom részére kell követelni.

Hátra van a legfontosabb kérdés, a város anyagi hozzájárulásának kérdése. Ha ezt a város mai anyagi helyzetéből kellene elbírálnunk, úgy ezt lehetetlennek kellene minősítenünk. A város pénzügyi helyzetétől két millió hozzájárulást kívánni vagy várni teljes képtelenség és lehetetlenség. A hozzájárulást Érsekújvár az Országos Bank utján felveendő és később törlesztéses kölcsönné átváltoztatható kölcsönből fedezi. Komárom mindaddig, mig mai terhes adósságaitól meg nem szabadul, a hozzájárulás felöl nem határozhat. A városnak erre a célra feltétlen újabb kölcsönre van szüksége, amelyből az állami két milliós kölcsönt is konvertálnia kell, mert azt az őszszeget öt év alatt, tehát 100.0G0 K ás évnegyedes részletekben a város visszafizetni nem tudja.

A város vezetőségének mai pénzügyi politikája, mely a város pénzügyeinek rendbentartását a törzsvagyon elidegenitós alapján véli megoldhatónak (kikötő és hajógyár), feltétlen károsnak kell tartanánk a város érdekében.

A közterheknek hosszabb lejáratú kölcsönből való törlesztése lehet az egyedüli reális megoldása a pénzügyi szanálás utjának, mert az sok évre elosztva, nem jelenti a város mai polgárságának igazságtalan megterhelését, hanem a terheket áthárítja a jövő nemzedékre is, mely bizonyára szerencsésebb körülmények közt fog élni, mint mi.

A villamos részvénytársaságban valórészvétel tehát igen kémény lecke a városra nézve. Egyrészt nem látjuk ennek semmi pénzügyi előnyét, csupán védekezési szempontból mai világításunk érdekében szükséges abból szintén részt kérni, hogy azoktól az előnyöktől meg ne fosszak magunkat, amelyek ebből az iparvállalatból a városra hárulhatnak.

Másrészt nagyon kicsinyes és önző álláspont volna ezt a kérdést abból a szűk látókörből elbírálni, hogy mivel nekünk hasznot nem jelent, tehát nincs rá szükségünk és el kell előle zárkózni. Számolni kell a jövővel is, nem csak a jelennel és a villamosságnak a város jövó fejlődésében bizonyára szerepe lesz.

Ha nem is áltatjuk magunkat hin reménységekkel, hogy a város a villamos erőmű telep itteni településével fellendüléshez jut, annyit el kell ismernünk, hogy a haladásnak olyan eszköze lesz a városban, amely adottságánál fogva a jövő ipari és gazdasági vállalkozásainak kedvezni fog. A haladás útjára óvatosan, de reá kell lépnünk.

A mai kormánypolitika nem lesz örökéletü, a 8zlovenszkói iparvállalatok részére felállított tilalomfák rendre ki fognak dőlni, ha Szlovenszkó kiküzdr a maga részére gazdasági önállóságát.

A villamos részvénytársaságban való tőkerészesedéi áldozatot követel a várostól, de ha *

ezt az áldozatot meg nem hozza, eldobja magától azokat az előnyöket, amelyeknek gyümölcsei évek múlva megérhetnek a város lakossága részére. Ha elszalasztja az alkalmat, veszélyezteti gázgyári üzemét, annak hasznothajtó jellegét feláldozza és kiteszi azt az elértéktelenedésnek, mig idővel ezt a villamossági részvénytársaság is megválthatja. A dilemma úgy van megszerkesztve, hogy a választás mindenképpen anyagi gondok elé állitja a várost. Választania kell a nagyobb és kisebb gond között. A kisebb gond az, hogy tőkét szerezzen és résztvegyen egy vállalkozásban, mely idővel gyümölcsözni fog, a nagyobb gond az lenne, hogy gázgyári üzemét korlátozza vagy beszüntesse és milliókat érő vagyont hagyjon pusztulásnak indnlni.

Jiins QiseiMl ui ügyvédi diiszsliás lép élettit.

Olcsóbb lesz a perköltség. — Egységessé teszik az egész köztársaság területén.

Az igazságügyminisztóriumban már régebbi idő óta foglalkoznak az ügyvédi díjszabás egységesítésével és a napokban meg is jelenik az erre vonatkozó kományrendeiet. A juoius hó elsejével hatályos uj ügyvédi díjszabás nem zárja ki, hogy az ügyvéd ügyfelével külön megállapodást ne létesítsen honoráriumára vonatkozólag és lehetővé teszi, hogy bonyolultabb ügyekben a bíró külön mérlegelés tárgyává tegye a kifejtett nagyobb munkát.

Büntető ügyekben és a végrehajtási eljárásban az egyszerű beadványok dija nem haladhatja meg a 100 koronát. — Különösebb munkát nem igénylő ügyvédi tevékenység, mint följelentés szerkesztése, tárgyalás, végrehajtási és más perenkivüli ügyekben — kivéve a csőd- és kényszeregyezségi tárgyalásokat — nem lehet 300 koronánál magasabban honorálni. A járásbíróság előtti polgári tárgyalások dija 2000 koronáig 40 korona, általában sehol sem haladhatja meg a kereset beadásáért megállapított ügyvédi dij az 1500 koronát, csupán a másodfokú felebbezési, vagy felülvizsgálati fórum előtt emelkedhet 2500 koronáig.

A levelezés dija 5000 korona perértéken felül 12 korona, 20.000 koronán felül, vagy komplikált ügyekben az első iv 20 korona, további ivek 10 korona.

Tanácskozások és telefonbeszélgetések dija minimálisan 5 korona, 50.000 korona pénzértéken túl minden negyedórára 30 korona. Iratok átolvasása minimálisan 5 korona, meghatalmazás 2 korona.

Azt állította, hogy sétálni akar. Tnlajdonképen azt akarta bebizonyítani, hogy nem féltékeny s itt meri hagyni a vőlegényét azzal a nővel, aki olyan gyönyörű ma este.

A férj vele tartott. A világért sem akart volna féltékenyebbnek látszani nála.

Az asszony azt mondta, hogy kifárasztotta a zene. Szívesen ül a helyén. Marad.

Még ő hazudott legkevésbbé.

A vőlegény viszont maradt udvariasságból.

Behúzódtak a páholy mélyébe és szótlanul nézték egymás arcát.

— Ostobaság volt, hogy eljöttem —szólalt meg végre az asszony. — Ostoba, mint az a jól ismert lepke, amely belerepül a lángba, leégeti a félszárnyát, aztán egész életére nyomorék marad.

A férfi átfogta a kezét.

— Ne vegye el, —* mondta csöndesen. — Már az előbb szerettem volna megszorítani, mikor megérintette. S ha bennem marad ez a szorítás, nem tudom, mi fog történni velem.

Az asszonynak könnyes lett a szeme. Egy kicsit a férfié is.

— Flört?

Az asszony szemén legördült a könnycsepp.

— Esküszöm az éló Istenre, hogy nem. Kis csönd volt. Aztán hozzátette :

— Megvetem magamat. így még inkább.

A férfi folvonta a vállát.

— Szóval, nekem is ez lenne a kötelességem önmagámmal szemben ... Eszemágában sincs. Állítsa sarokba a sorsot, hogy most hozott össze bennünket, amikor már egyikünk sem szabad. Térdepeltesse kukoricára.

Az asszony lehunyt szemmel hallgatott.

Hirtelen elrohant előtte az a néhány hónap, mióta ismerte. Akárhogyan gondolkozott, nem birt fölfedezni ebben a szerelemben egyetlen vonást sem abból, ami a könny, vagy életbéli regények bűnösnek nevezett viszonyaihoz hasonlított volna.

Egyszerű, meleg, emberi rokonérzéssel kezdődött: olyan kedvesnek látta az egyéniségét és úgy kedvelte a hangját.

Igen.. . úgy szerette meg, mint egy leány egy fiat, ha nincs is ember a mindensógben, aki elhigyje.

Fölemelte a fejét és azt mondta :

— Az élet ostoba.

S kis szünet után hozzátette :

— De nekünk okosabbaknak kell lennünk nála.

— Mit hiv okosságnak ?

— Úgy kell tennünk, mintha semmi sem történt volna.

— így, maga szerint. Tudja, hogy hangzik én szerintem : őszintének lenni. Megmondani az urának, hogy elhagyja, mert engem szeret s megmondanom a menyasszonyomnak, hogy el kell hagynom, mert magát szeretem.

Megérintették a kilincset.

Az asszony ijedten akarta elhallgattatni a férfit.

Nem volt rá szükség. Már hallgatott.

A menyasszony bájos arcocskájáról eltűnt minden álgög s most olyan őszinte szomorúsága sirt le róla a gyanakodásnak, hogy a férfinak fájdalmas és tehetetlen sóhajjal kellett a földre néznie.

Kint lassú, aprószemü meleg eső szitált, mikor hazamentek.

Közel laktak. Néhány lépéseyire.

De az egyik pár jobbra, a másik pár pedig balra.

A férfi csöndesen lépkedett a leány mellett, az asszonnyal volt tele az agya és lázadozott :

— Most hazaviszi. Milyen nyomorult vagyok, hogy engedem. Utánnuk kellene menni és leszúrni az urát. A hátába szúrni.

Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a menyasszonya mellett gondolja mindezt.

— Szegénykém — kínlódott. — Édes, szegény gyerek, lehetetlen, hogy ne sejtené... hogy fájhat a szive.

S hangosan mondta neki:

— Kicsikém, szeretném, ha ritkábban találkoznánk a maga barátnőjével.

A leány ránézett.

A férfi lehajtott fejjel ment és hallgatott.

— Ha egy rossz szót mond róla, itthagyom — gondolta magában és összeszoritotta a kezét a kabátzsebében.

De a leány azért volt nő, hogy azt felelje:

— Ugyan, hisz olyan kedves asszony.

A kedves asszony pedig belekarolt az

arába és hízelgő, becéző szavakat mondott neki, hogy elcsititsa a nyugtalanságát, hogy kárpótolja és kiengesztelje.

Alig tudt8, mit beszél, mert a gondolatait figyelte, amelyek halkan és sírva zengtek a lelkében, igy:

„Most elment és sohasem látom többet. Sohasem fogom ilyennek látni többet. Pedig milyen szép volt a szivem ma este: mint mikor egy élettelen, fakó kis ólomdarab a szilveszteri olvasztókanálban, forró, ruganyos, remegő, ezüstfényü tavacskává tárni."