Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-24 / 36. szám
1928 március 24. „Kom&romi Lapoic“ 3. okim. veteli, hdgy a parlament mindkét alkotó eleme egyforma elbánásban részesüljön. Éj amit a csehszlovák törvényhozásban uralkodó elvül állítottak föl, ugyanezt akarják érvényesíteni az ország népei é3 nemzetiségei között is. Sőt, fájdalom, ez az elv hovatovább mind élesebben jut érvényre, melynek megalázó, súlyos voltát nagyon is éreznüak kell. A többségi elvre alapított kormányzás nem mindenütt fejezi ki az ország igazi többségének akaratát. Ezt más parlamentek történelme is bizonyítja és aki a csehszlovák parlament eredetét és összetételét ismeri, annak szintén el kell ismerni, ha még olyan kész támogatója is a kormánynak, hogy az a többség, amely a köztársaság törvényhozásában a kormány háta mögött ül, korántsem képviseli az államban élő népek többségét. Még csak arra sem kell rámutatni, hogy a koalíció számbeli fölénye nagyon is ingatag alapon áll, mert a néhány főből álló többség csak ideiglenes és épen a cseh nemzeti szocialista párt bomlása igazolja, hogy az a nagy bizalom, melynek a kormány a koalíció tagjai részéről örvend, csakis a hatalmi érdekek méretéig terjed s azonnal meglazul, hogyha ezekkel az érdekekkel vilamiképen ellentétbe kerül. Az őszi ülésszak rend?örvénye a lappangó válságok szunnyadó parazsát is lángra lobban tolta világos memen tóként arra, hogy az uj törvény intenciói még azok egy részének he íyeslésével sem találkozott, akiknek támogatására számított a kormány. Ez is tanulság lehet a kormány számára, mely akaratát még erőszakos utón is érvényesíteni kívánja, da tanulság annak a vakon engedelmeskedő többségnek is, mely gondolkozás nélkül tolja szekerét a hatalom birtokosainak. A cseh nemzeti szociálisták között megindult bomlási folyamat, ha egyelőre sporadikus jelleggel bir is, igen hathatósan járul a parlamenti események tisztázásához és rávilágít arra a mondvacsinált egységre, melyre a kormány ténykedéseiben a koalíció megbízhatóságánál számítani szokott. És éppen ez az eset bizonyítja legjobban, hogy a szó igazi értelmében nálunk nem lehet parlamentarizmusról beszélni, mert ha a törvényhozás házában ez az elv domi nálna, a kormánynak erőszakos politikája nem érvényesülhetne és az emberi szabadságokat korlátozó törvények nem kerülhetnének bele a köztársaság törvénykódexébe. Nagy választék tavaszi divatlapokban. Nádor-utca 29. sz. halk zené', mely mint a bárfa, ezüstösen peudüive száll falénk, onnét fémről, a sugarakból. Milyen jó lenne elfáradni és valakinek vállára hajtani fejem és tudni, hogy azt érzi amit én, hogy itt van a lelke velem és nem vagyok egyedül. Ét jó lenne sírni bánat nélkül .és jó lenaa megnyugodni... Most hirtelen visszafordult Vera és rózsaszín szalaggal átkötötte batiszt zsebkendőit. — De n m szabad hinni, — mondta halkan — a másik ember kifürkészhetetlen, idegen. Most jó, szelíd, de holnap gőgös és vad. A szó, mely ma lágyan simogat, éles késként is járhatja szivemet. Az ember félelmetes . .. Csudálatos ösztönöket hordozhat magában, vágyakat, melyek századokon kérésziül testetlenül bolyongtak és most ennek a lelkében ütöttek tanyát. Titkos erők sodorják örök változásba és ha ma szeret, holnap már hutaién lehet. Hiába ismerem ma, holnap már más lehet egészen. Lelke parányi sziget, mely ott lebeg a nagy mindenségben és melynek útvesztőjében egy másik lélek eltéved. A börönd nyelte a fehérneműt, ruhát. Vera sietett és sóhajtozott. Fehér fésülés ezüztfejii üvegeket rakott a bőrtokba, közben az órára lesett és figyelt. Ilyenkor szokott jönni, gondolta. — Az asszony olyan, mint a madárfióka, — mondta csöndesen — erős kezében kell, hogy tartsa a párja, a leheletévek kell, hogy melengesse. És soha meg ne bántsa. Akkor bizik, akkor vidám, akkor enyelgve jár ezer veszély között és azt hiszi, hogy a pillanat — örök. — Bolond vagyok! — kiáltott föl egyszerre. — Azt hiszem, a sorsom elöl elbújhatok, úgy tesz-k, mint a kis gyerek, mikor & fotel mellől azt kiáltja: nem vagyok itt és azt hiszi senki sem látja. Az élettel játszom bujócskát és a helyett, hogy elfogadnám emit kinál, duz-A [Ali piti! a bast ilia®. (Moszkva — Becs — Budapest mint főállomások.) II. Miklós cár „leiblakája“ volt húsz esztendőn át, majd Ferene József bécsi udvarában szolgáit néhány évet, most pedig bankszolga egy budapesti előkelő pénzintézet elnökének előszobájában az érdekes öreg ur, akit meglátogattunk józsefvárosi kis lakásában, a Pálutca 5. szám alatt, ahol régi ragyogó emlékek beszélnek császári udvarok elfakult dicsőséségóről. Jeckel Ferencnek hívják a nevezetes öreget, aki élete alkonyéra megtette a nagy utat a cári udvartól a bank előszobájáig. Túljár már a hetveneu és a feietégével él együtt csöndes visszavonuitságban. — Beletemetkezve az emlékeibe, amikkel tele van a lakása, akár csak valami ritka értékű múzeumi szoba. Még „strammul-* nyitja az ajtót, ahogy bekopogtattunk hozzá és olyan szertartásos grandezzáv&l vezet be szobájába, ahogy valamikor Gorcsakoif varsói kormányzót tessékelte be a moszkvai téli palotába. Császári udvarok levegője üt meg bennünket. A kis szoba falai teleaggafcva a Romanovok, Habsburgok, Hohenzoilerek oisjfestményü képeivel, a pohárszéken, almáriumokon, asztalkákon, megannyi ereklyeszámba menő faragváuy, bronzöntvény, porcéi- Ián és mindenféle egyéb, melyeknek értékét és érdekességét aa is növeli, hogy császári jogarhoz szokott kezek alkotása. A remekmű üvegbetétes rózsa és ébenfa palisander berakásu pohárszéken a szeműnkbe ötlik egy jókora mahagóni doboz, amelyet égőpiros és halványsárga rózsát ábrázoló olajfestés diszit, rajta a festőművész neve: Baronesse Mária Vecsera. — A nagybátyám, Johann Bősek adta nekem — beszéli az öreg. Rudolf trónörököstől kapta, aki a leveleit tartogatta benne. A bárónő ajándékozta neki valamilyen alkalomból, a dohez fáját pedig Mexikóból hozták, mikor Miksa császár holttestét szállították a bécsi Gruffba, A mahagóni dobos mellett barnászöld porfir edény. Gyönyörű faragványok díszítik. V. Ferdinánd császár kézimunkája. Odébb hatszögletes és gyöagyházdiszitésü ébenfa-ládika: Miksa császárnak, a szerencsétlen véget ért mexikói uralkodónak a müve. Az asztallal szemben Jevö falon Szent Barbarának egy 16 ik századbeli faragásu reiiefképe. Akkor kapta ereklye gyaüánt, amikor a császárral együtt a hires luxemburgi kolostort látogatták meg. i zogok és sóhajtozok. Nincs bennem bölcsesség, I az bizonyos. Lám, ő erősebb, ő nem fél tőlem, * holott én neki n9m kisebb rejtelem lehetek, mint ő nekem. De 5 bátor és tudja, hogy egy kézszoritás édes báját nem veheti tőlünk senki sem el és egy meleg szó, mely szivünket megérinti és »rcukat tűzbe borítja, drága, isteni ajándék. Ő nem fél, mert ő nem gyönge és nem gyáva. Ő mer menni egyenesen a célja felé és ha elpusztul belé, hát elpusztul. Egyszer úgyis meg kell halni és ha volt egy félóra, mely szép volt és forró, az ember később szívesen fizet érte . .. Vera állott, két messzibe vesző szeme a jövőt fürkészte. A börönd mellette becsomagolva csudálkozott, hogy miért zavarták nyugalmában. Az óra ezüst hangon ütötte a hatot. — Szép lenne ? — kérdezte csöndesen Vera. — Szép lenne felelte határozottan, halkan. Ebben a percben megrázkódott. A csengő hangja végigfutott a házou és utolsó trillája elhalkulva reszketett a szobában. Valami csapkodott a levegőben. Félelem és vágy, akarás és nemakarás. Egy percig csöndben küzködtek egymással az ellentétek. Az asszony ijedten sápsdtan állott. A szive vert. A nagy bőrönd biztatta, figyelmeztette... D ? amint kinyílt az ajtó és a férfi a küszöbön megállott, valami belépett vele, valami hatalmas, lenyűgöző, valami parancsoló, varázslatos, friss és vidám, melytől enged a fagy, mely kipattsntj* a rügyet az ágból, melytől a földben megmozdul a mag... Belépett az uj tavasz ... És Vera bódultán, megsemmisültem egy nagy akarástól, lehajtott fővel várt. És mikor az embnr csodálkozott: — Mi az, csomagol? Hová megy, Vera? Remegve, de engedelmesen dadogta: — Már nem megyek sehova ... Minden '“gyes tárgy históriáját tudja az öreg Jeckel Ferenc, mindegyikhez egy egy emlék fűzi. — Azért szeretem ezeket az apróságokat — beszéli, — mert tndom, hogy egyik vagy másik kié volt és miért adta. nekem. Nem járok sehová sem és ha a bankból hazajövök, leülök a szobámba és emléktárgyaimat nézem. Mindegyik tud valamit beszélni. — Elbeszélik a múltat, amelyet nélkülük elfelejtettem volna. Nem is válnék meg a legkisebbtől sem semmi pénzért, pedig higyje el, néha nagyon kellene a pénz a mai drágaság bhn. A baDk hétezer korona fizetést ád, abból élek felesegemmel együtt, mert másvagyonom vagy jövedelmi forrásom nincsen. Negyvenkét esztendőn át szolgáltam a császárt és a cárt. Összesen csak 10 ezer forintot tudtam megtakarítani. Próbáljuk vallatni az öreget, beszéljen a cárok magánéletéről. Hiszen már careyics korában szolgálta II. Miklóst, nem egyszer vitte a szerelmes leveleket a hessen-dsrmstádti hercegnőhöz, aki akkor még menyasszonya volt — sőt II. Miklós apjánál, III. Sándor cárnál is szolgált. Csendesen emlegeti: — III. Sándor nagyon félénk természetű volt. Volt is rá oka, hiszen alig én nála szolgáltam, hat ízben követtek el ellene merényletet. Többször meg is akarták mérgezni és ezért a hires hármas császártalálkozás diszebédjén is nekem kellett az ételt mgkóstolnom. Még a kanalas sem engedte megmosni, mellyel én ettem, mert félt, hogy a mosogatóviz is meg lesz mérgezve. Már II. Miklós kevésbé volt félénk. A c»r sokat utazott, különösen szánkázni szeretett. Néha napokon át szánkáztunk. Ilyenkor a cár jobbján Buglovszky főkamarás, a balján pedig én ültem. Egy Ízben hajón utaztuuk és nagy vihar ért bennünket a nyilt tengeren. Mindenki megrémült, csak a cár maradt nyugodtan, ugyannyira, hogy a szükséges óvintézkedések megtételére is ö adott parancsot. Elmondja még, hogy mikor elkerült a cári udvartól, akkoriban II. Mikiós nagyon szerelmes volt. Akkoriban esküdött Alice hessen darmstadti hercegnővel és mindenben az ifjú cárnöuek engedelmeskedett. A hercegnő az udvar levegőjébe is más életet hozott, a cár a legbelsőbb környezetét is kicserélte és akkor került el Jeckel Ferenc is — húsz évi szolgálat után a cári udvartól. Ferenc József bécsi udvarába került Jeckel Ferenc. — Hát róla nem beszélhetna valamit? — kérdeztük. — Nein ! — felöli az öreg ur — nem lehet! De nem is tudok sokat, talán semmit se, ha csak azt nem, hogy nagyon sokat szivarozott. Akárhányszor nekem adta át a megkezdett szivart, hogy nekem izlik-e, mert őfelsége azt találta olykor, hogy a szivar nem oly jó, mint szokott lenni. Schratt Katalin ? — próbállak tovább a faggatást. — Ja, ja — feleli. Szerette, vagy talán inkább tisztelte a művésznőt. Gyakran el is kisértük. A művésznő is sokszor odajött. Az emberok sokat beszéltek a dologról, de a fele sem igaz annak, amit beszéltek. Ferenc József császár igazi császár volt. Róla nem is illik beszélni ilyen egyszerű embernek, miQt én vagyok. — Károly királyról nem tudok semmit. Amikor még én ott voltam, Ferenc Ferdinánd volt a számításban, sőt úgy is volt, hogy ez ő udvarához kerülök, de nem mentem, — mert már az 8 udvari élete nem volt az igazi. kapható
