Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-24 / 36. szám
4. oldal. »Komaromi Lapok« 1928. március 24. Pártérdek-városérdek. —M beszterczebányai szociáldemokrata starosta leszállította a városi alkalmazottak fizetését. — Ha valaki a szociáldemokrata pártban párttag, sőt vezetőségi tag, legtöbben pedig szolgálatonkivüli párttitkár volt s ha a véletlen, vagy a községesitési törvény jótékony hatásaként városbiró, esetleg tanácstaggá vált, más dolga nem lehet s más kötelességet Marx kiskátéja sem irhát elő számára, mint azt, hogy a községi szolgálatban álló alkalmazottaknak fizetését, bérét felemelje burgois standardra. Ugyanez a kiskáté semmiféle rendelkezést nem tartalmaz arra nézve, hogy a városnak, vagy községnek a bérek emeléséhez megfelelő anyagi j eszközt teremtsen, mert a fedezet előteremtése j végre is nem lehet egy pártnak feladata, ez kizárólag elidegeníthetetlen kötelessége annak & városi lakosságnak, amely az adók kiizzadását már századok óta lelkiismeretes kötelességtndással űzi. Úgy látszik azonban, hogy a szoc. dem. pártnak nem minden volt titkára ragaszkodik oly mereven a szocialista ideológia törvénykönyvéhez, mert mint Besztercebánya szocialista starostájánsk példája mutatja, a pártfegyelemnek ime hitehagyói is akadtak. Semmi más nem történt Besztercebányán, mint az, hogy a Miknla Kálmán starosta, az ottani szociáldemokrata párt volt titkára a város gazdasági hivatala által alkalmazott munkásoknak napi bérét 12 K-ról 8 K-ra csökkentette, munkaidejüket pedig, hogy a mérleg j egyensúlya helyreálljon napi 8 óráról 11 órára ' felemelte. A városbiró urnák bizonyosan ismernie í kellett a városa anyagi viszonyait, hogy ily, szociáldemokrata elv és pártszempontból ily szokatlan, de a város összlakossága érdekének szempontjából egyedül igazságos és tárgyilagos álláspontra helyezkedett. Ha érveket, indokolást akart keresni a besztercebányai starosta javas- > lata támogatására, nem kellett mes zire mennie \ a városa pénztárától s annak kongó üressége \ bizonyosan levette szeméről azt a hályogot, ; amelyet az egyoldalú pártszempont szociálde- jj mokrata párttitkár korában szemére vont. A besztercebányai starosta hivatalosko- : dásának harmadik hónapjában rájött arra, kogy j a starosta széket, nemcsak nem illik, de nem \ is szabad a pártérdek ülőkéjévé átváltoztatni, jj A starosta székbe, ha valaki beleült, ha nem j is kell elfelednie párttitkári kötelességeit és ha j nem is kell kitépnie ploretárokért vérző szivét, \ annyit legalább meg kell tennie, hogy csakis és kizárólag a város összlakosságának érdekeit \ védie. A város starostája és a város tanácsának ; tagjai nem azért kerültek a mai helyükre, hogy j minden áron egy párt és annak bűvkörébe i vontak anyagi érdekeit támogassa a többi és j a város fenntartásához anyagi eszközzel hozzá- I járuló ezzel teljes tönkrejuttatása határáig, ] mert ha ezt teszi, nem a város összes lakossága képviseletének, hanem a burkolt párt- • érdek reprezentánsának kellett tekinteni őket. í A besztercebányai starosta bátorságát csak dicsérni tudjuk, mert szinte látjuk a pártszervezetének átokra felemelt karjait, halljuk ' a párt „árulója“ ellen hangoztatott kifa- í kadásokat, amelyeknek éle azonban letompnl a . város adókban görnyedő polgárságának helyes- j lése által. Példát vehetnek a besztercebányai i starosta és tanácsa dicséretreméltó eljárásából ' Komárom városának szociáldemokrata pártállásu I tanácstagjai és képviselő testületének tagja: ; is, akik biztosan tisztában voltak és vannak a ! város anyagi helyzetével s adandó alkalomkor \ mégis elfeledkeznek arról, hogy amit egyik i kezükkel adni akarnak a város munkás alkalmazottainak, ugyanakkor a város tisztviselőinek fizetését esedékesség után hetekre nem tudják folyósítani. Komárom pénzügyi viszonyai- j nak leromlásában minden szépitgetés dacára maga a szociáldemokrata párt is hozzájárult, mert a város vezetőségétől annak idején oly szükségmunkák végzését követelte, amelyek fedezetét a város adózó polgáraitól szedte be nem minden terrorisztikus eszköz nélkül. A kikötő eladásánál teljesen megfeledkeztek a párt vezetősége és nagyhangú korifeusai arról, hogy a munkásságnak beígért kikötómnnkák likvidálása sem a város vezetőségétől, sem a komáromi pártvezetőségtől, de még csak a kormánnyal kötött szerződésből kifolyóan sem nyert biztosítékot. A komáromi szociáldemokrata tanács és testületi tagok számára Miknla elvtárs köve- . tendö példát állított s ha a komáromi pártvezetóség a városházán nem munkásfelvonultatásokkal kényszeríti ki a határozatokat, ha a szoc. demagógió helyett a város összes lakosságának érdekeit figyelni képes lesz, csak akkor tekintheti magát a munkásság képviseletének, de csak akkor, ha a józan munkásság a képviseletére meg is választotta. A besztercebányai starosta félelem nélkül merte szemébe vágni a prüszkölő elvtársaknak, hogy az üres kasszából fizetni nem lehet, a komáromi elvtársak pedig megfeledkeznek arról, hogy itt a hasonló munkát végző városi kézimunkások ma is háromszorosát kapják a besztercebányai béreknek. Vitatható, hogy a 11 órás munkaidő szociális é, az azonban kétségtelen, hogy a besztercebányai starosta a maga portáján nem szociális jótékonyságot akar gyakorolni a polgárság zsebéből, mint ezt a komáromi szociáldemokrata városatyák megtenni eddig sem átallották. Újabban pedig már annyira megy a tanács tagjainak önzetlensége, hogy minden egyes kiküldetésért külön tiszteletdijat fognak kapni. Képzeljük, milyen tolakodás lesz a kiküldetésekért s elég munkát és fáradságot fog adni a szegény komáromi adózóknak, hogy megfelelő kiküldetési anyaggal a takarékos szociáldemokrata tanácstagoknak egy kis mellékjövedelmet biztosítsanak. lU ai nőtt liéiimíii. Este volt. A világváros zaja még nem ült el, de csillapult, mert esett az eső, s az óra már későre járt. Az eltűnő „ma“ utolsó óráiban mindenki sietett, aki még az utcán volt, sietett haza, hogy a „holnap“ ne találja fáradtnak, kimerültnek, de sőt erősnek, frissnek, munkaképesnek a pihentetó álom után, mert hiszen élni, az életért dolgozni kell s dolgozni fáradtan nem lehet. Csak én nem siettem. Tovább akartam utazni, de a vonatom indulásáig, még több mint három óra időm volt. Vendéglőben, hol vacsoráztam, bosszantott a zaj, vágytam a csendesség után . . , hazaszálló gondolataimat, zavarta a zajos beszéd, én pedig csak velük kívántam foglalkozni, hát — dacolva az idővel, hisz bundám jó, nem fázom meg s az eső nem áztat el, szóltam önmagamhoz — kimentem és lassan bandukoltam az utcán. Eltévedtem. A város idegen és nagy volt, én pedig alig időztem még benne, nem tudtam tájékozódni. Megálltam egy ntsa sarkon és a rendőr, ki ott posztolt, kérdésemre készséggel mutatta meg a pályaudvar felé az irányt. A mutatott irányban elindulva, egyszer csak ismét letértem a helyes útról . . 4. mert vitt, húzott valami egy mellékutcába be . . . vitt, húzott az, amivel gondolataimban foglalkoztam : „az otthon“ ... a légen át felém törő, a fülemen át szivembe markoló: hazai hangok. Egy kávéházból „muzsikaszó“ hallat szott ki. A zenekar német nótát játszott, de a specialis magyar hangszer, a cimbalom fűszerezte azt és igy a német nóta is magyarosan hangzott. Pár pillanat s az ajtó előtt voltam, majd önkéntelenül megnyomva a kilincset beléptem és tekintetem megállt a Kappelmeisteren . . . azaz hogy — mit is beszélek — a prímáson, mert hisz magyar cigányok voltak ők. A prímás is rám nézett. Zsinóros magyar ruhám bizonyította azt, amit arcomról is leolvashatott, hogy magyar vagyok, s talán ezért közepén hagyta el a német nótát és rázendi. tett egy magyar dalra, amit az első akkordok ntán megismertem : „valamit súgok magának stb.“ s jóleső érzéssel, — mert szeretem e nótát — leültem egy asztalhoz. Mi ez!? ... A hegedű sirI? . . . Csalódtam volna? . . . hiszen e nóta természete, tartalma inkább azt kívánná, hogy kacagjon a hegedű és jókedvet, nem pedig könnyeket csaljon ki az emberből! . . . íme torkom öszszeszorulni érzem, ajkam remeg s szivemen busongó érzés nyilai át ... Mi ez?! A cigányprímás arcán és a többi cigányokén is a szemtől lefelé fénylő barázdákat, s a barázdákban ragyogó gyémántokat: könnycseppeket látok . . . Vége a nótának. — Mi volt ez?l — Nem tudom! A primás hozzám jött s üdvözöltük egymást örömmel, meghatottan, mint két jó barát, testvér vagy egymást szerető rokon. Mellém ültettem és siettem rátérai a nótára: — Még sohasem hallottam igy játszani ezt a nótát. — Ezt?! — kérdezte ö s arca csodálkozást fejezett ki. — Igen — feleltem — otthon vigabban játszák. — Ezt?!! — kérdezett újra még nagyobb csodálkozással. — Igen! hisz ez a „Valamit súgok magának“ kezdetű nóta. — Óh nem! — felelteő — ... de mégis! — tette Hozzá elgondolkodva — úgy tetszik, mintha ismertem volna valamikor ezt a szöveget . . . otthon . . . igen! . . . akkor bizonyosan vígan játszottuk mi is ... de & szöveget elfeledtük és csak a dallam maradt meg . . . ám a régi elfeledett szöveg helyett újat teremtett a szivünk s az uj szöveg a régi dallamot is megváltoztatta. — ? ? ? — Ha érdekli, elmondom az uj szöveget. Nem hosszú, csak két vers az egész. Kértem őt, hogy mondja el, s kíváncsiságtól égve lestem a primás ajkáról a szót, aki, mintha templomban lett volna, mintha áhitatos imát rebegtek volna ajkai, átszellemült arccal felfelé tekintve, kezeit összekulcsolva elkezdte mondani: Nem leszek én német soha! Nem azért szült magyar anya! Hogy élhessek, nekik játszom, De szivemben haza vágyom. Gyermekeim s anyjuk német, Hisz. itt vettem feleseget. ők még csak németül tudnak, De magyarul imádkoznak. Torkomon akadt a szó . . . Most már, amit a nóta eljátszása alatt csak éreztem, de nem értettem, tisztán állott előttem. Láttam az idegeneknek muzsikáló magyar cigány egyszerű, de nemes, sötétbőrben is Hófehér, honszerető ieikét . . . Megszorítottam kezeit s a meghatottságtól kitörni készülő könnyeimmel küzdve, fojtott hangon kérdeztem őt: — Hogyan imádkoznak a gyermekek magyarul, ha . . . Mielőtt befejezhettem volna a mondatot: „ha csak németül tudnak“ a primás már ott hagyott ... ott állt hegedűvel kezében a bandája elótt . . . és . . . felhangzott a magyar cigány német gyermekeinek imádsága: „Isten áldd meg a magyart“ . . . Sirt&m ... A németek találékony lelke mintha megértette volna a jelenetet, mert úgy tetszett nekem, hogy az „imádságot“ állva hallgató kávéházi közönség valamit letörölt az arcáról ... A kávéházban nem volt meleg, azt hiszem tehát, hogy nem az izzadtságot . . . Kár Géza. Útlevél uisumoí I minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. Didéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, mintán hetenklnt háromszor megy küldönc Prágába eljárási díj 25 korona. cím: hászlő Zsigmond Bratisiaua (Pozsony) Széplak-i IVJIIU n. 12. sz. Hg
