Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-03 / 27. szám
1923. március 3. 3. oldal. nyelven kívül az illető terület kisebbségi nyelvét is használhatják. Ilyen körülméuyek között érthetetlenné válik az a követelmény, hogy a már egyszer sikerrel vizsgázott tisztviselő ismételten bizottság elé álljon és bizonyságot tegyen a hivatalos nyelvben való jártasságáról. Ezzel az előző bizottság határozatát teszik illuzórinssá, nem is említve azt, hogy tulajdonképen hivatalos dezavaálás éri ezzel az első bizottságot. Do az a kérdés is fölmerülhet, hogy ezzel az eljárással csak ürügyet keresnek arra, hogy a már levizsgázott tisztviselőt elküldjék és helyébe a már az ügyek menetébe általa bevezetett uj tisztviselőt nevezzék ki. Ha igy lenne, akkor valóban nem lehet másra gondolni, minthogy ez az egész eljárás csak játék a szavakkal, amely komoly emberekhez nem illő s amely az állam tekintélyét sem erősítheti. fl színészet múltjából. Magyar tárgyú színdarabok Bécsben 100 év előtt. Kevesen tudják, hogy a XIX. század elején magyar tárgyú, sőt mi több: magyarbarát darabokat adtak a bécsi színpadokon. Ezeknek a daraboknak, mint abban az időbon minden irodalmi műnek, két története van. Az egyik a nagyközönség előtt játszódott le és meglehetősen egyszerű: a darabok tetszett'1’*, vagy pedig nem tetszettek. A másik rendőrfőnökök és miniszterek dolgozószobájában ment végbe és ez hasonlíthatatlanul szövevényesebb. A cenzúra akkor élte virágkorát Ausztriában, ahol a hivatalos körök fölfogasa szerint nem volt elegendő az emberek tetteire ügyelni, hanem fölöttébb szükséges a népesség gondolkodásmódját és kedélyét is befolyásolni, olyan irányban, ahogyan azt a körülmények és az államérdek megköveteli. Ezernyolcszázegyben elfogadták Pergen gróf miniszter javaslatát, aki azt követelte, hogy a könyv- és színpadi cenzúrát adják a rendőrség kezébe és ez a rendszer egészen 1848 ig fenáJlott. Ezzel az eljárással sikerült Ausztriában minden önálló kezdeményezést elfojtani és Bécset teljesen elzárni a németországi szellemi mozgalmaktól. Határtalan volt az osztrák költők elkeseredése a cenzúra ellen, melyet Grillparzer olyaa barlangnak nevezett, ahova nagyon sok lábnyom vezet befelé, de kifelé egy sem. A cenzúra elsősorban politikai szempontból rostálta meg a könyveket, de ezzel nem érte be. Mindent üldözött, ami a jámbor alattvalók képzeletét túlságosan foglalkoztathatta volna. így nagyon haragudott az olyan regényekre, melyek „Lotudja hol csatázó nagy Hajdúd Jóska meg az Eszter fia. .. Akkor már Sári nemcsak Eszter édesanyját, hanem a kis Jóska dédelgető nagyanyját, a szülét is csodálatos bnzgó szeretettel pótolta. Még szörnyűbb idők következtek. Megjött a hir kegyetlen hivatalos bizonyossággal, bogy Hajdúd József káplár elesett. Ettől fogva Eszter egyebet sem akart, mint meghalni. Sári titkon azt gondolta, hogy Eszter helyében ö már meg is halt volna a rémitö hirre, hanem azért Eszternek folyvást szeme elé tartotta a kis Jóskát s kemény hangon folyvást azt hangoztatta, hogy kötelesség élni ezért a gyönyörű édes kisgyerekért. Eszter igazat is adott neki, hanem az ereje nem bírta soká. Éppen csak kiszoptatta s elválasztotta magzatát, aztán félig a spanyol betegségbe, félig a legyöngitő keservbe belehalt. Halódva már ö csengett gyenge hangon Sárihoz, hogy kötelesség élni azért a gyönyörű kis gyerekért. Talló Sári a halott Eszter fölött a gyereket az ég felé emelte, mintha bemutatná az Istennek. És szent fogadalmat tett, hogy ö ezért a gyerekért fog élni. Megtartotta! Szentül megtartotta. Tanú vagyok rá. Láttam a falusi belső házban egy dolgos, hallgatag, komoly, elhatározott leányzót s egy gyönyörű, tisztán tartott, jól nevelt, édes kis fiat, aki már szépen olvasott rongyos ábécés könyvéből s közben a leányzót úgy szóloDgatta: „Hallja e édes anyám?4 — A maga kis fia ez? — kérdeztem. — Most már az enyém. De a nénémé volt. Az meghalt az ara után, aki elesett a háborúban. A Jóska árva gyerek. Én nevelem. Magam is árvaleány vagyok. — Milyen jó maga! S jó kis gyerek a Jóska is? .Komáromi Lapok“ vág, kisértet, haramia és szélhámosvilágban“ játszanak. Kivételt a színházzal sem tettek, bár mindenesetre enyhébben ítélték meg, mint a könyvirodalmat. Az a felfogás uralkodott, hogy a nyomasztó politikai légkörben a színház nagyon jól levezeti a szenvedélyeket. Az esti órák a legveszedelmesebbek és ezeket igazán nem lehet ártatlanabb helyen eltölteni, mint a színházban — mondotta egy rendörigazgató. Kiderült azonban, hogy az ötletes és találékony bécsi nép számára a színház nem is olyan ártatlan szórakozás, mint gondolták. Egy rendörbiztos szerint soha sem lehet tudni, hogy a bécsi közönség mibe kapaszkodik bele és melyik ártatlan megjegyzásben fog politikai célzást keresni. Ilyen tormán az összeesküvést szimatoló és botránytól szepegő bécsi rendőrség a legnagyobb óvatossággal járt el a darabok megbiráiásáuái és nem bántak enyhébben a Bargtheaterrel sem, amelynek élén a 19. század elején egy magyar mágnás, gróf Pálffy állott és rengeteg költségbe verte magát a bécsi nép szórakozásáért. Rendszerint betiltották a nemzeti tárgya darabokat, ameiyek alkalmasak a hazafias szenvedélyek felszitására. De különösen kíméletlen volt a cenzúra a történeti drámákkal szemben. Ennek oka, mint már említettük, a bécsi publikum volt, amely mindenben aktuális célzást keresett. Betiltották Zacharias Werner Attiláját, mert attól tartottak, hogy a nép Napóleonra fogja vonatkoztatni. Természetesen a cenzúra állásfoglalása megváltozott az egyes darabokkal szemben, ha időközben megváltozott a közhangulat és a politikai helyzet. Ez különösen észrevehető a magyar tárgya darabok engedélyezésénél, illetőleg nem engedélyezésénél. Kotzeuba‘„Béla szökése“ eimü darabját 1812- ben nem engedték előadni, mert ebben a darabban nyíltan szidják a magyar királyt és panaszkodnak igazságtalansága ellen, azonkívül túlságosan sokan emlegetik a nemzet alkotmányos jogait. A darab előadása nem ajánlatos, annál is inkább, mivelhogy a szerző eredetileg a pesti színház megnyitására szánta, de ott is úgy találták, hogy nem tanácsos színre hozni. De már két évvel később, 1814 ben, a viszonyok megjavultak (Napóleont legyőzték) és a cenzúra többé nem tett kifogást a darab előadása ellen. A cenzor most már azon a nézeten volt, hogy a darabban megnyilatkozó haza és királyszeretet csak jó és nevelő hatással lehet a kedélyekre. „A dicséretek, — jelenti Erhard rendőr— Muszáj neki. Ha nem az, megverem. A kis Jóska fö’pillantott erre a szigora szóra rongyos ábécéjéből s rám, majd a leányzó télé mosolygott. Mintha azt akarta volna kifejezni, hogy egy-egy kis anyai verés csakugyan megesik néha, de az nem fáj nagyon. Oly tiszteletet éreztem a leányzó iránt, hogy igyekeztem megnyerni barátságát és bizalmát. Ez lassanként sikerült is. Közben az utca felé 1«kó ángyától, a szomszédoktól s más falubeliektől is hallottam egyetmást az árvaleányról, meg annak kis árva fiáról. Talló Sáriról senki sem mondott semmi rosszat, csak azt, hogy bolond egy kicsit, ahhoz a gyerekhez való szeretetében. Töri-zúzza magát érte a sok dologgal, hogy azt jól tarthassa. Derék legények is kérték már őt feleségül, de nem megy a gyerek miatt. Pedig annak a gyereknek is sokkal jobb lenne a sora, ha Talló Sári nem kapaszkodnék hozzá. Hiszen a kis Jóska volna akkor a leggazdagabb Hajdudgyerek a faluban. Mert Hajdúd öregapja meglágyult a szivében, amióta a fia elesett. Anniik árva fiát, az ö unokáját, a kis Jóskát szívesen magához vette volna már régen. De szépszerivel nem sikerült neki, mert az a bolondos Talló Sári nem adja. Még pénzt is Ígért neki érte az öreg Hajdúd, de arra & Sári kiköpött előtte. No, hanem majd véget vet a Sári erőszakos anyáskodásának a törvény. Az öreg Hajdúd most már ahhoz folyamodik. Az apri öregapa jussa mégis csak nagyobb az árva fiahoz, mint egy árvaleányé, aki csak anyai nénje a gyereknek. Magam próbáltam meg szép szóval hatni Talló Sárira. — Nézze, Sári, magát az Isten is jó édesanyának teremtette. Miért marad maga biztos — melyeket e darabban a magyarok jellemszilárdságáról, e nemzet királyhüségéröl és hazaszeretetéről mondanak, lelkesedéssel töltötték el a jelenlevő magyarokat.“ Még érdekesebb Weidmann bécsi udvari színész .Mathias Corvinus, König von Ungarn“ eimü darabjának története. A darabot 1815-ben adták először, Sieg der Treue címen a német szinhában. Nyomtatásban, úgy látszik, nem jelent meg, de Bleyer Jakabnak sikerült az egykori színi bírálatokból megállapítani a darab tartalmát. Mátyás legyőzi I. István moldvai vajdát, aki végső kétségbeesésében orozva akarja Má tyást meggyilkolni. A király lépre megy és már közel van a gyilkosság pillanata. De az utolsó órában a vajda leánya elárulja a gyilkos tervet és a nemes Zápolya Imrének, aki nagylelkűen megbocsátja, hogy a király őt kevéssel azelőtt férfias szókimondásáért megsértette, sikerült megmenteni a királyt. Hál om évvel később, 1818-ban a bécsi Theater an der Wien is előadta a darabot, még pedig zajos sikerrel. Egy rendőrkém azt írja jelentésében, hogy a jelenlévő magyarok tüntető tetszésnyilvánítása botrányt okozott. Egy másik jelentés szerint egy jelenlévő magyar felháborodva követelte a színház igazgatójától, hogy a darabot azonnal vegye le a műsorról. A rendőrkém ebből azt a tanulságot vonja ie, hogy magyartárgyu darabokat olyan cenzornak kell megbirálni, aki ismerős a magyar viszonyokkal. Ezeket az adatokat néhány évvel ezelőtt Kari Glassg adta ki; Zur Geschichte der Theater Wiens eimü könyvében. Azóta a bécsi levéltárak legtitkosabb zárai is felpattantak s igy remélhetjük, hogy sok ismeretlen becses adat fog napvilágra kerülni a magyar sziDpadtörténet számára. Látogatás OáiOomi Géza sójánál. Amikor a nagy író már az utolsó útra készült s már következtette, hogy nemsokára le kell számolni a földi élettel, két héttel halála előtt dolgozószobájától azzal búcsúzott, hogy több titkos feljegyzésével a Páriában megkezdett naplóját is megsemmisítette. Utolsó írását akkor tette papírlapra — kívánt sírfeliratáról: „Csak a teste!“ A világrendezö N&gyhatulom belátta, hogy már kifáradt és elhívta... „Dalban, azivben, cselekedetben mindig erre várt...“ És amikor szólítva lett: felkelt az Élet asztalától és elindult útjára... A lelke magasabb világba röpült... Gárdonyi tudta, hogy el fog tőlünk vándorolni, , hajadon? Hiszen becsületes legény kéri a kezét, nem is egy. — Azért nem köll egy se, mert a kis Jóskán kívül seukit gém szeretek. Attól nem válók meg. A melyik legény vállalná is velem együtt a gyereket, utóbb annak is a szemét szúrná. Talán még magam is elpártolnék tóle, ha magamnak születnék gyerekem. Már én csak a kis Jóskának vagyok rtndeíve az Istentói. — De gondolja meg, Sári: ha aztán a törvény a nagyobb jussu Hajdúd öregapjának Ítéli meg a gyereket? .. . — Nem adom!. .. Nem is fogja annak Ítélhetni a törvény sem. — Miért nem? — Mert akkor én majd azt vallom s meg is eszküszöm rá, hogy a Jóska nem is az Eszter néném, meg nem is a Jóska sógorom fia, hanem az enyém. Az asszonynéném csak azért vállalta el az ő saját szülöttjének, hogy engem megmentsen a szégyentől. Igazában én szültem. Megesküszöm rá . .. Meg én 2 — Az Isten szerelmére, hogy is juthat az eszébe ilyen őrültség! Hiszen mindenki tudja, hogy maga ártatlan, tiszta leány. Olyan soha sem volt még a világon, hogy valamely haj4donnák, aki még férfit nem ismert, gyereke szülessék Talló Sári dacosan, da mégis pityeré d^-'sre hajló szájjal elfordult. Aztán mohón felkapta, szivére szorította a közelben settenkedő kis Jóskát s különös ihletséggel igy felelt az én szavamva: — Olyan hajadon is volt már egyszer a világon !. .. „Hiszek a mi Urunkban, Jézus j Krisztusban, aki született Szűz Máriától.“ 1 ______
