Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-03 / 27. szám
2. oldal Komáromi Lapok4 1923. március 3. lahogyan így formulázta valaki a válság pusztítását. Pádig az a vig&sztalhatatl&nul szomorú statisztika, az a meghonosithatatlan veszteség lista, amit semmiféle propaganda meg nem hazudtolhat s amit & parlament vitája nélkül is mindennapi életünk tár elénk, százszororosan teszi felelőssé azokat, akik a nyugodt termelés munkáját biztosítani vagy nem akarják, vagy nem képesek. Nem csak az a vesztesége a gazdasági életnek, amit a valuta esése jelent a külföldi viszonylatban, nemcsak az a veszteség, amit belső vásárló erejének csökkenése láthatóan és érezhetően mutat, nemcsak az export megcssppanása állítható be a veszteség számadatai közé, hanem sok egyéb veszteség is, aminek számszerű adatai a szembeötlő gazdasági károk között könnyen elveszni látszanak. A csehszlovák államban a békeévek munkanapjaihoz viszonyítva az 1922. évben csak egy ötödrész annyi munka végeztetett. Akkor, amikor úgy látszik, az utón útfélen hangoztatott szociális jólét, a detnokrácit virág korát éli, az életigények a békeévek mérvét nem hogy elérnék, sőt a nyomorúság, az egzisztencia bizonytalanság határaihoz jutottak közelebb. Előfordult az a béke éveiben is, hogy a fogyasztással lépést nem tartó termelés hirtelen szünetelése százezreket fosztott meg rövid időre káresetüktől, előfordult, hogy egyes felvevő, fogyasztó területek megszűntek. Átmenetileg átvevőképesek lenni, a termelés általános megszűnte még sem következett be még a speciális gyártmányoknál sem, mert & kereskedelmi leleményesség mindig kereshetett és mindig találhatott újabb és újabb oly fogyasztó területeket, amelyek a termelés további menetét biztosítani képesek voltak, Országhatárok nem voltak áthatolhatatlan barrikádok, vámsorompók lakatját nem a detektívek őrizték, az országhatáron át út, mindkét félnek egyformán járható ut vezetett. Voltak idők a békevilágban is, hogy az áraknál depresszió akadályozott egy-egy vállalatot arra, hogy üzemét beszüntesse s igen nagy értéke volt akkor a pénznek, hogy már filléres árkülömbözetek válságba vihettek üzemeket. A mai gazdasági válság már nem termelési, nem áresési vagy áremelkedési, hanem tisztára pénzügyi válság, amely katasztrofális hatásait & gazdasági élet minden alakulatában elviselhetetlenül érezteti. Vigasztalónak lehetne még találni, ha a válság csak egyes vidékeket érintene, de itt és ma az egész állam teriile-Az árvaleány árva fia. Irta Kozma Andor. Nem költött elbeszélés ez. „Én láttam e harcot“. Meghatott és gyönyörűségem volt benne. Azért Írom le, mert bizonyság rá, hogy ebben a szörnyű időben, mikor a rat és rossz általános emberi passzió, elbújva még mindig akad örök-női szép és jó. Csak a nevek költöttek a históriában. Kósmagyald jó magyar fainban, mint egykoron Veronában a Montecchi és 1 Capuletti, a Hajdúd és a Talló a két egyaránt méltóságos család. A falu ezerkétszáz lakosa közűi legalább száz viseli a Hajdúd s ugyanannyi épp oly büszkén a Talló nevet. Ezek is, azok is jobbára a legmódosabb gazdák közé tartoznak. Amely Hajdudok vagy T állók már zsellér vagy épen cselédi sorsra jutottak, azokat békés idő ben a módosabbak csak névrokonokul ismerik el. De valahányszor a két egyaránt méltóságos család egymással a bírói, 68küdti, vagy eklézsiakurátori állásért harciasán mérkőztek, mindegyik vérbeli atyafiakul mozgósítja hasznukvehető névrokonaikat is. Olyankor általában mozgósitódik az egész fain, ki a Hajdúd, ki a Talló részére, a szerint, ki melyik vezércsaláddal van jobban összerokonosodva, sógorosodva, komásodva, avagy összeveszve. Hanem a szerelem, az Kósmagyaldon is épp olyan szuverén a hagyományos családi vorsengések felett, mint Veronában. Ezért már a ködös múltban is, de most tiz esztendeje ujfent megesett, hogy a két versengő esalád «gy egy fia és leánya életre-halálra egymásba szeretett s utóbb nem törődve a két oldalról feléjük zudnló átkozódásokkal, össze is házasodott. Éppen a világháború kitörése előtt vette el Hajdúd Jóska, a legmódosabb s legdölyfösebb téré kiterjedt oly financiális válsággal állunk szemben, amelyet szépíteni a .termelési“ válság könnyen hajtogatható hangoztatásával már nem lebst. És ennek a krízisnek veszteségadataiba ma már milliárdokra rugó elvesztett munkabérek, ki nem használható konjukturák, megcsappant nemzeti vagyon és meg nem fizethető adók is beletartoznak azokon a készpénzbeli veszteségeken felül, amelyeket a válság kellemetlen következményeinek megelőzése céljából muakauélküli segélyekben és nem elsősorban kívánatos u. n. szükségmunkák bőrében az állam kifizetett. Hogy a válság lelki, morális veszteségei mit jelenteaek, azt igen jól tadják azok, akik a munkanélküliség „áldást hozó és nevelő“ hatásait mint volt vagy jelenlegi munkaadók közelről láthatják. A gazdasági válság már nem szórványosan előforduló jelenség s a háború utáa négy évvel azt a háború természetes utókövetkezményénak feltüntetni nem egyéb, mint tudatlanság, vagy rosszakarat. A kormánynak minden javító cselekedete csak a viharzó tengerre öntött olaj, amely kis korban csendesebbé hangolja a hullám zaját, de a vihart, a katasztrófát megállítani képtelen. A végén, úgy véljük, még sem egészen mindegy, hogy elpusztul-e pár ezer ember, nem egészen mindegy, hogy fél milliárd korona jusson meg nem szolgált munkanélküli segélyekre és egyéb pillanatnyilag kisegítő, csillapító szerekre, mert az állam gazdasági erejét a vagyon ilyetén helycseréje leghamarább sorvasztja el éppen azon oknál fogva, mert a termelő tőke rendeltetését betartaui nem tudja. A csehszlovák nyelvet, mint az állam hivatalos nyelvét, kötelezővé tették minden állami és köztisztviselőre nézve. Rendben van, ez ellen kifogás nem emelhető. Ezt a rendeletet a kormány az idevonatkozó kisebbségi jogokra való tekintet nélkül az állam egész területén végre is hajtja, eíbocsájtás terhe mellett kényszerítve tisztviselőit a hivatalos nyelv elsajátítására. Azok a tisztviselők, akiket az állam hivatalukban, mivel nélkülözni őket nem tudta, eddig megtartott, exlsztsnciájuk biztosítása szempontjából nagy nehézségekkel is, de készséggel igyekeznek a rendelkezésnek eleget Jtenni. Őszbecsavarodott, husz-harmioc éves működéssel biró hivatalnokok görnyednek a tantermek padjaiban é3 tanulják szorgalmasan az uj nyelvet és az előirt penzumot abban a re-Hajdud gazda egyetlen fia Talló Esztert, a ki még csak nem is az ellencsalád legmódosabb ágából származott. Jéravaló kisgazda volt az apja, de az már nem érte meg Eszter férjhezmenetelét. Életében ez a Talló sohasem viselt semmiféle köztisztséget, sem községit, sem eklézsiáit. Kevés földjét jól művelte, gyerme keit becsületre^ nevelte. Legónyfiára és két serdülő leányára mocsoktalan nevet, szerény földbirtokot s nagy udvaron duplaházat hagyott. A duplaház eleje az ntcára nézett, csinosabb és tágasabb volt. Ehhez volt toldva folytatásul a szegényebb,, az udvarteiken befelé húzódó úgynevezett balsöház. A legényíiué lett a duplaház eleje, a belsőház pedig, amelyben külön konyhával egy nagyobb s egy kicsiny szoba volt, a két leánynak jutott. Apjuk már özvegyemberül halt meg: a bátyja hamarosan asszonyt hozott az első házba. így a két leánya belsőházban külön élt, gondosan kerülve minden súrlódást az elöházbaliekkél. Bátyjuk sem, áDgyuk sem volt éppen rossz hozzájuk, de a két zsönge leány mégis félt, hogy azok lennének, ha ők nem húznák meg magukat s nem engednének mindenben. Eszter hamarosan szép, kedves hajadonná fejlett ki. Két esztendővel fiatalabb buga, a nála hallgatagabb, komolyabb s különösebb Síri szintén czinos volt. Ez a Sári Eszter nénjében szerette az édesanyját, meg az édesapját, akik már nem voltak. Testvéri szeretetet is csak nénjéhez érzett, mert bátyja jóformán semmibe sem vette öt, mig Eszter nénje nagyon jó volt hozzá. Ezenkívül, Sári úgy érezte, ő nem is tudna szeretni senkit e világon. Aztán, mikor ö már tizenhat esztendős lett, Eszter pedig tizennyolc, beütött Eszter nagy szerelem-históriája a Hajdúd Jóskával. Sári először azt hitte, hogy ő gyűlöli Hajdúd Jóskát, mert az elrabolja tőle Esztert. Hanem ménybeu, hogy a vizsga letétele alán állásukban véglegesítést nyernek és nem válnak a nyomorúság földönfutóivá. Harmadik óve immár annak, hogy a köztársaság nemzeti kisebbségeinek területén megkezdődtek a tanfolyamok és a hallgatók több kevesebb sikerrel, és csak nagyon elenyésző kivétellel, teszik le a vizsgákat, amelyről bizonyítványt kapnak s amely további hivatalbanmaradásuknak előfeltételét biztosítja, Mert azt mindnyájan tudják, hogy a megfelelő szakképzettség nem elég, a hivatalos nyelv elsajátítása nélkül nem boldogulhatnak. Ötödik éve ólnak igy a szükségből megtartott tisztviselők a bizonytalanság kétségei között s bár legnagyobb részük mar okmánnyal kezükben várja a véglegesítést, most, mikor a kívánt föltételeket is teljesítették, arra a szomorú tapasztalatra ébrednek, hogy a sikerrel kiállott vizsga nem elég s mintha csak a felsőbb hatóságok dezavuálni akarnák azokat a hivatalos bizottságokat, melyek előtt a tisztviselők levizsgáztak, újabb vizsgát követelnek tőlük. így történik ez régi olyan tisztviselőkkel is, akiket eddig, mint nélkülözhetetlen munkaerőket tartogattak és akik szaktudásukkal és becsületes munkájukkal az ifjú köztársaságot átsegítették a kezdet kaotikus nehézségein. Ht ezek a tisztviselők az állam megalapozásának nehéz munkájában való eredményes munkálkodásukért elismerést nem is kapnak, annyit minden körülmények között joggal elvárhatnának, hogy amikor a kívánt föltételeket a legnagyobb készséggel teljesítették, ne juttassák őket ismét abba a bizonytalan helyzetbe, amelybe az állam megaiakulasaDak első napjaiban kerültek, de amikor a hatóságok fejei mindenféle Ígéretekkel marasztalták a kipróbált és eredményes munkát végző tisztviselőket. Hogy az államnyelvet úgy elsajátítani, mintha született csehek vagy szlovákok lennének, eddig nem tadták, azt a legelfogultabb nacioualistanas is már előre kellet, sejteni. Felnőtt emberkorban a nyelvek elsajátítása (pláne egy most még kiforrásban lévő nyelvnek tökéletes elsajátítása) a lehetetlenséggel határos, erről meggyőződhetnének például maguk a csehek is, hogyha fáradságot vennének maguknak a magyar nyelv megtanulására. De a sziamagyar területen szolgálatot teljesítő tisztvieelők, kik a tősgyökeres magyar nép ügyeit intézik, csakis kizárólagosán anyanyelvükön érintkezhetnek a felekkel és igy legfeljebb a felsőbb hatóságokkal való érintkezésben vannak arra utalva, hogy az állam nyelvét használják, noha a békeszerződésben biztosított kisebbségi jogoknál fogva a hivatalos aztán Eszter is, Jóska is annyira beavatta Sávit küzdelmes szerelmi ügyükbe s annyira megkérték, legyen az ő pártjukon, hogy Sári utóbb már az életét is odaadta volna a szerelmes pár boldogságáért. A küzdelem azonban ezért a boldogságért ilyen nagy áldozatot nem követelt Sáritól. Sok huza-vona után Eszter és Jóska mégis csak egybekeihatőtt. Pdrsze, Jóska dölyiös apja nem adott helyet a maga házában a kedve ellenére összekelt fiatal párnak. így Jóskának kellett a feleségéhez költözni, a oelsöházba. Sári ennek csak örült. Ő megkapta a kis szobát egymaga s tetszett neki, hogy azt kéuyekedve szerint csinosíthatja ki és lakhatja. Eszter meg Jóska sógor versengtek a hozzá való jóságban. Sári most még egy testvéri szeretettel gazdagodott. Jóska sógort úgy megszerette, ahogy a testvérbátyját tndta volna szeretni, ha az törődött volna valamelyest vele. Ám azt most már még kevésbbé szerette, mint előbb, mert az kellemetlen pofákat vágott Jóska sógorra, amiért az Hajdúd létére nem átall Talléportán lakni. Mielőtt ezekből a kellemetlen pofavágásokból nagyobb összeütközés lehetett volna, kiütött a háború. Eimozgósitották abba úgy Jóska sógort, valamint a bátyót is. A közös keserves sors megbékítette a két hadbavonulót. Sári először érzett & bátyja iránt némi vonztalmat, mikor az hadba induláskor összeölelkezstt Jóska sógorral s azt testvérnek titulázta. Rettentő idők következtek. Szegény Eszter várandós állapotban zokogott otthon szüntelenül az ura utáu. Sári vigasztalásai s derekas helytállása nélkül tán a kútba ugrott volna. Most már nem 8 anyáskodott Sárin, hanem Sári Eszteren. Hát még, mikor meglett a gyerek is 1 A kis Jóska! A kis Hajdúd Jóska, az Isten
