Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-02-24 / 24. szám
2 oldal. „Komáromi Lapos 1923. febraár 24. szemiiáriumi vallás és tanulmányi alapok, továbbá a szint Benedek Bend és a lekéri apátság Szlovenszkó területén fekvő birtokai még 1918. éizén lefoglaltattak és azóta nem tudni ki által kezeltetnek. Van valami „Egyházi birtokok kezelősége“ vagy hasonló cimü hiratal, de hogy ki állította fel ezen hivatalt, ki bízta meg a vagyonkezeléssel, kinek felel ezen hivatal, mily eredménnyel kezeli ezen állítólag 100000 holdat meghaladó ingatlanokat, a jövedelmek hová fordittatnak, ki számol róluk el és kinek, minden ismeretlen, erre senkitói választ nem lehet kapni. Állami kezelésben nincsenek, mert az állami költségvetésekben és számadásokban nincs nyomuk. Annál több figyelmet érdemel ezen kérdés, mivel nyugtalanító hírek szállougauak ezen kezelésről. Szabálytalanságokról, visszaélésekről, fötisztviselö elbocsátásáról, hiányokról regélnek és senki e híreket helyre nem igazítja, nem cáfolja, igy semmi bizonyosat nem lehet tudni. Maga a lefoglalás ténye tételes törvénybe ütközik. A Trianonban 1920. junius 4 én & magyar delegátusoknak átnyújtott békediktátum 250. cikke a kővetkezőket tartalmazza: a magyar állampolgároknak vagy a magyar állampolgárok által ellenőrzött társaságoknak, a volt Osztrák-Magyar monarchia területén fekvő javai, jogai és érdekei nem esnek — lefoglalás vagy felszámolás alá. A lefoglalás jogtalanságától eltekintve, meg nem engedhető és jogállamban elő nem fordulhat, hogy ily nagy kiterjedésű szekvesztrált vagyonok felelősség nélkül kezeltessenek. Azt halljuk, hogy a pozsonyi teljhatalmú minisztériumban szervezve volt egyházi refer&tns utalgatott belőlük teljes önkényesen és tetszés szerint. Hol vannak a számadásaik? Kinek számolt el ? Ki őrizte ellen ? Ezen birtokok nem egy természetűek. Küiön-külőn erkölcsi személyek tulajdonai másmás rendeltetéssel. A felszerelések nem tartoznak a birtok átlagához, hanem azok az időszerinti javadalmasok magántulajdonai. Mindezek összevegyitve kezeltetnek. A tiszteket egyik uradalomból a másikba áthelyezik. Ez által jogi viszonyaikban, szolgálati éveik beszámításában, nyugdíjigényeik megállapításában zavarok támadnak. Egyik gazdaságból átviszik a felszerelést a másikba, innen elviszik Ne haragudjék. — Egy koldus iró levele. — Irta: Vértessy Gyula. Ne haragudjék rám édes Margit, ezért a levélért. Se tartalmáért, se azért, hogy nem egyenesen magának küldtem el, hanem igy az újságban irom magához. — Nem a portót akartam megtakarítani, hanem tanulságos ez az én történetem s vagyok olyan jószivü, hogy azt akarom, hogy más, a maga kára nélkül, az én káromon tanuljon . .. És azért se haragudjék, hogy a mulatságra, amelyet a papája adott, a maga tizenkilencedik születésnapjára, nem mentem el, de igy kellett ennek történni. És jobb, hogy így történt ... Eddig, ha olvasott tőlem valamit, kiesinylöen, ajkbiggyesztve mondta: elég csinos; kevés hasznot hajtó foglalkozásom iránt való teljes lekicsinyléssel; de erre a tárcámra aligha fogja a sablonos dicsérő szavait alkalmazni... Alkalmasint a lapot összefogja tépni, s engem pedig ostoba, szemtelen tökfilkónak fog minősíteni. S talán igaza is lesz; mert csakugyan tökfilkónak kell annak lenni, aki butául meztelen igazságokat firkál egy bűbájos leánynak, mikor mellette is lehetne és át is ölelhetné, magához is szoríthatná, persze csak táncközben; mondjuk az újonnan felkapott bájos francia keringő bosztonnal vegyes ütemére... De adieu a francia keringónek és mindennek! Ki fogja tiltani udvarából a koldus és szemtelen trubadúrt, aki őszintén, maga szerint: gorombán mert beszélni magával! Magával, aki eddig a trubadúrt leereszkedő szívességgel megtűrte maga mellett, sőt aki iránt szerelmének néminemű jelét is matatta, mikor arról volt szó, hogy a lantos apród nem akart tovább rabszolgának maradni a szépséges királykisasszony udvarába. Ilyenkor, mikor mégis félt, hogy a bolondja hiányozni fog az udvarából, mindig nagyon kedvesen tartóztatta őt. az állatokat, amoanan a terményt s a másikba szállítják. így összekuszálják nemcsak a jogi, hanem a yagyoDi viszonyokat is, Egész hangosan beszélik, hogy az egyházi birtokok telve vannak idegen tisztviselőkkel, kik a cselédséggel beszélni sem tudnak, kik mindenhez jobban látszanak érteni, mint & gazdálkodáshoz. Köztük a főbbek munkájukkal arányban nem álló fizetéseket kapnak. Az előbbi körülményeknek tulajdonítható a birtokok csekély jövedelmezősége, az aránytalan fizetéseknek pedig, hogy ezen nagy célvagyonok nem tudnak rendeltetésüknek kellő mértékben megfelelni. A javadalmasok és törvényes birtokosok nélkülöznek, a gazdaságokban hiányzik a kellő felszerelés, az uradalmi és kegyúri épületek beáznak és dükdeznek, a kegyurat nélkülöző javadalmak pedig nincs hová forduljanak. Mintha az egyház depossadálása volna a kitűzött cél! Ezek mindannyian célvagyonok, «ma rendeltetéssel, hogy az esztergomi érseki egyházmegyéből itt rekedt nép vallásos intézményeinek anyagi szükségleteit fedezzék; a szent Banedek rend birtokai pedig a komáromi főgimnázium és tanári karának ellátására, plébániáik és templomaik fenntartására és a Bend egyéb kulturális céljainak és kötelezettségeinek teljesítésére az anyagi fedezetet szolgáltatják. Ezek mind oly kötelezettségek és érdekek, melyek az összes híveket közelről érintik és nem lehet rájuk közömbös, vsjjon azok rendeltetésükre fordítstnak e vagy sem. Épen mivel a telekkönyvi tulajdonos nincs itt és nem őrködhetik javai felett, a hívek csak fiúi kötelességet teljesítenek, midőn íőpásztoruk helyett az ellenőrzést teljesítik. Azért tisztelettel kérdezzük: 1. Van-e tudomása a minisztériumnak arról, hogy az esztergomi érsekség és káptalannak, a szeminárium vallási és tanulmányi alapok, valamint a szent Bsnedsk Bsndnek és a lekéri apátságnak Szlovenszkón levő javai lefoglaltattak ? 2. Ha igen, van-e tudomása arról, ki eszközölte és kinek a megbízásából a lefoglalást ? 3. Ki, vagy kik bízattak meg ezen lefoglalt birtokok kezelésével? 4. Ki, vagy kik számolnak róluk és kinek ? 5. Végül hajlandó-e a minisztérium hala-Elismerem ezt és ezennel hirlapilag nyugtázom, mint szerelmemért cserébe adott felülfizetést s ezzel azután, azt hiszem, le is zárhatjuk kölcsönösen üzleti könyveinket, mert a kötést a tőzsdei becsület szabályainak megfelelően lebonyolítottuk és többé nem tartozunk egymásnak semmivel és Dem követelhetünk egy mástól semmit. Pedig hát, még csak tegnap is azt hittem, hogy követelhetek valamit magától. Ma már nem hiszem Azonban igy is jó! Hangyán nem igy a jobb ? Tegnap este, a levele vétele után, egy kicsit dühös voltam ugyan; de ma, higgadtan meggondolva a dolgot, belátom, hogy semmi okom se volt az ideges haragra. Sőt hálásnak kell lennem magához, amiért ilyen őszinte volt. Hiszen teljesen igaza volt, mikor azt irta: — Okvetlen eljöjjön Pista; látni akarom. Táncolni is fogok magával; de ne akarja, hogy sokat! Ez feltűnő lenne. S elvégre, mint házikisasszony, nem köthetem le magam magához. Hát legyen esze! Úgyis tudja, hogy mikor egyedül vagyunk, a magáé vagyok. Meg is csókolhat. Azt is engedem! Da a nyilvánosság előtt ne akarjon kompromittálni. A Széchenyi bálon is már kellemetlen feltűnést keltett, hogy mindig a szoknyámon ült. Náray báró ki is csúfolt értei Egyáltalán nagyon sokat beszélnek már kettőnkről; holott, hiszen drágám, azt maga is jól tudhatja, hogy nem lehetek a felesége . . . Hát legyen esze s viselje majd magát okosan ... A viszontlátásig ... Csakhogy drágám, mi nem fogjuk egymást többé viszontlátni. Se most, se később. Az én kedves, igazi magyar poétám Szabolcska, énékli egyik versében: A mi regényünknek vége van, vége Beleunt a hős a dicsőségbe. Es a hősnő ? A szépséges királylány ? ...Ne félj galambom 1 Te se maradsz árván. Nem édes; nem marad árván maga se I déktalanul elrendelni és szükség esetén kikényszeríteni, hogy ezen célvagyonoknak négy és egy negyed évi kezeléséről nyilvános számadás adassák ? A második sürgős interpelláció a bel- és pénzügyi miniszteriumokhez van intézve a jegyzőkhöz intézett olynemü rendelet ügyében, melyben utóbbiak eltiltanak a dézsmaügyi felebbezésekben a közönségnek segítségére lenni. Beadják Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselő és társai. Több csallóközi lakos ezt panaszolja, hogy a vagyondézsma ügyben hiába fordulnak a községi jegyzőkhöz, mert a jegyzők azzal utasítják el a feleket, hogy nekik felsőbb helyről meg van tiltva, hogy a dézsmaügyi fdebbszősekben a feleknek segítségére legyenek. A jegyzők a népnek természetes és törvényes tanácsadói, minden közügyi és magánügyi kérdésben; őket attól eltiltani, hogy a népnek segítségére legyenek, ilyen a népre oly súlyosan nehezedő és komplikált kérdésben, — “agy jogsérelem. Hamis az a tétel, hogy a jegyzők állami alkalmazottak, tehát kötelesek az állam érdekeit képviselni. Igaz ugyan, hogy most az állam kezén keresztül kapják fizetésöKet, miután a községek beszolgáltatták az adóhivatalba a jegyzői járulékokat, tehát mégis csak a községek fizetik őket. Es különben is az államot nem szabad szembeállítani a közönséggel, mely az államot alkotja és fenntartja. A jegyzőnek tehát nem az állam érdekeit kell képviselnie, hanem a jogot, törvényt és igazságot és ügyesbajos dolgaiban kötelessége községe lakosságának segitségére lenni, amelynek tanácsadójául és értelmi vezetőjéül rendeltetett. Ettől őket eltiltani: mellőzése a jognak, törvénynek és igazságnak. Ily rendeletnek fenntartása, oly színben tüntetné fel az államot, mintha szándékosan homályban akarná tartani a közönséget s annak tájékozatlanságát kihasználni, ilyen, a vagyonos osztályt existenciájában érintő kérdésben, hol a tájékozatlanság, esetleg soha ki nem pótolható veszteséget okozhat. Tisztelettel kérdezzük tehát: Van-e tudomása a miniszter nrak valamelyikének, valamely felsőbb hatóság által kiadott oly rendeletről, hogy a községi jegyzőknek, nem szabad segít-Sőt most már egész biztosan Náray báróné lesz belőle; miután én többé nem fogom kompromitálni. Bánt a szégyen, hogy eddig is tettem. De hát hihettem-e azt, hogy magának kellemetlen lesz az én imádó hódolatom, alázatos szerelmem, amelynek egykor, nem is olyan rég úgy örült. Vagy akkor se örült leikéből, igazán ? Csak gyerekes hiúságának hizelgett, hogy van egy bolond, rabszolga póétája, aki kíséri, mint az árnyék . .. Egy pillanatra elfog ugyan a vágy, hogy felöltözzek és siessek magukhoz, lássam magát, de szerencsére, a büszkeségem hamar letöri ezt a vágyat. Olvasgatni kezdek Len&uból, az ő pár szomorú dalát, mely úgy beleillik a mostani hangulatomba, citálgatem, de csakhamar abbahagyom. A seb még jobbau fáj, ha nyitogatja az ember. Csöndes álmodozással végiggondolom a mi egész szomorú kis regényünket. Milyen csodaszépen indult, a boldog szerelem sablonos jegyében és milyen szomorú, szintén sablonosán szomorú vége lett. »» egyszerre csak, mintha hallueinálnék és mintha ébren álmodnám, látom magát a Náray báró ur karján. Úgy odasimul hozzá, a hogy csak hozzám szokott odasimulni. A beszélgetésüket is hallom : — No, nincs itt az a, hogy is hívják ? Az a versfaragó kis koldus; az az antigavallér, aki a minap is a szmokinghoz fehér nyakkendőt kötött. (Margit mondta el még akkor igy: „Képzelje Pista, az a buta báró ezt beszélte magáról; mintha maga fehér nyakkendővel is nem lenne elegánsabb gavallér, mint ó feketével ...“) — Ninos itt az az izé — mondja majd maga. De mit is szekiroz mindig vele? — Azt hittem, szereti. — Jó lesz, ha nem sértegeti Csak nem szeretek egy olyan senkit!
