Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-12-16 / 150. szám
1922. december 16. „ Komaromi Lapok" 8. oldal. „Az elmagyartaiamtás“ szempontjából Komáromban négy év óta semmi se történt! Sírja el az itteni esehszlovákság szívfájdalmát a kormány félhivatalos lapja. Miiyen nagyszerű is néha napján az őszinteség. Ebből az ö zinteségi rohamtól tudjuk meg azt, amit mi régóta érzünk és hirdetünk: hogy a végső célja a kormánynak bennünket nemzeti ségi és faji jellegünktől megfosztani. Hogy szépen hangzó ugzuevezefct alaptörvények is v.tosk a csehszlovák törvénytárban, az csak arra a&ió, hogy a külföld előtt hivatkozhassanak arra, hogy itt a nemzetiségek a kisebbségi jogok teljességét élvezik. Ezek a törvények nem arra valók, hogy azokat meg is tartsák, csupán az európai kirakat számárt. Az üzlet bels jéban minden törekvés meg van az elmagyaitsiatiitásra. Mi fáj a félhivatalosnak, lássak sorjában. Szlovenszkó legdélibb városa éppen olyan magyar, mint Magyarország bármely városa. A csehszlovás állameszmét itt a kevésszámú cseh hivatalnok és az államrendörség képviseli. A városi rendőrség ellenben már tiszta magyar, hangzik a csehszlovák panasz, két hivatalnok kivételével, — akiket rueg L nevez. Nem tudjuk, hogy boSíHnkodjunk 0 ekkora bornirteágon, vagy nevessünk felette. Hát ugyan milyen legyen egy kilencvenöt percentes msgyarsagu városban a városi rendőrség, az uícsieiir&t és a cégfelirat, mint magyar? Megjegyezzük, hogy a cégfeliratoknak cseisesitése is teljesen törvényes alap nélkül történt, utólag kiderült, hogy detektív — magánvállalkozás volt. A nyesvtöryény szerint is, meg a békeszerződés szerint is a kisebbségek nyelvüket iparban, kereskedeléiob n korlátlanul használhatják hirdetésekben, levelezésekben egyaránt. Az utcasarkon az idegen is eligazodik játszi könnyűséggel. Kisvárosban nem 1 bet eltévedni. Hogy a törvény mennyire kétféle mértékkel mér magyarnak és csehszlováknak, azt néhány példával meg világit juk. Szinmagyar váro-ban, mint Komárom is, csehszlovák iskolát állítanak fői. Rendben van. Da ebbe az iskolába magyar gyermekeket is kényszerítenek, akik nem tudnak más nyelven, mint magyarul. Van-e joga a magyar kisebbségnek például Trencsénbeu magyar iskolát felállítani ? Ugy-e, ettől összedőlne a gerlachfaivi csúcs, pedig ha Komáromban lrhet szlovák iskolát iéte.-iteni és ott magyarokat e magyartalaniiani, nekünk is jogunk lehetne például Trencsénben is magyarságunkat legalább is megtartani. Jogérzéket azonban na keressünk a nacionalizmus elvakultságában. Komáromban, e szinmagyar városban van áílümrendórség, ahol a magyar lakosság alig tudja nugát megértetni a hivatalnokokkal. két. Kétszer telt reggel és kétszer telt újra este és még mtndig a kövek között bukdácsoltam. Olt nem volt más, mint gyik, meg sárga por, amelvik fogta a ió lábát, mikor lépni akart. — És aztán? Láttad az Icgoványt? — A fiatalabb lovas szeme megnőtt a rejtett izgalomtól. A teste megnyúlt, amint előrehajolt és figyelt a szóra. — Nem láttam. Ezután nagy vízhez értem. Ennek a színe olyan volt, mint az öregember haja. Sebes viz volt, de azért átusztattam rajta Elhallgatott. Nyilván elismerést várt a szűkszavú lovastól. De az nem szólt. Gondolkozva meredt maga elé. A másik fölemelte karját: — Mit láttál még. Keve? — A vizen vadrécék úsztak, a part mellett hosszúlábú, komoly madarak halásztuk. És a vizen túl derékig ért a fű. A hallgatag ember fölvetette a fejét. — Azt mondod, derékig ért a fű? — Azt mondom — folytatta Keve. — Ha oda eljutunk, nem fordul föl éhen a marha. Ott még nincs lelegelve a fű. — És onnét visszafordultál? — Odébb mentem. Nem messzire szelíd erdőt láttam, barátságos, jó erdőt. És este az erdő felől tűz világított. Akkor is igy állott a hold, mint most és meglapultam a fák között. — Embert láttál? — kérdé a komoly. Keve vállat vont. — Nem tudom. Hosszú hajuk volt és sárga, mint a fató homok és a bőrük fehér volt, egészen fehér. A karjuk vékony, mint a l Van városi hivatal, ahol egy szót sem tudnak í magyarul. Van magyar törvényszék, ahol cseh ] Ítéleteket hoznak és ahova cseh nyelven idézik ; a peres feleket. Ezeknek a hivataloknak Alii - | tólag kötelessége volna a magyar Dyelv elsajá- titása, hogy az érintkezés egyáltalán lehetsé! ges legyen. De menjen valaki és magyar j nyelven kívánjon valamit a folyammérnöki \ hivatalban, rögtön megkapja a stereotip választ: i nyerozumim. Mindenütt az egész világon a 1 hivatalok a közönségért vannak, óh de nálunk ez nem igy van. Hol vagyunk mi itt a demokráciától, melynek alapvető tanítása a törvény előtti egyenlő égi A csehszlovák demokrácia legjellemzőbb | pontja az állampolgárság és az illetőség kér{ dósé, melyet a legsovéuebb szempontból kezei] nek. Ha erről könyvet fognak írni, — mert I fognak, az egész bizonyos. — az lesz a cseh- i szlovák demokráciának a bekoronázása. Hogy Csallóközben csak légionáriusnak j jut a szimnagyar föld és abból a magyar saját j fészkében nem kaphat sírhelyen kívül egy | darabkát sem, avval nem dicsekszik a félhivaj talos. Holott nem nehéz megjósolni ennek az elvakult politikának a rossz végét. Ha mi ragaszkodunk nyelvünkhöz, isfeoí Iáinkhoz, magyar intézményeinkhez, ez magyar \ irredenta, de a csehszlovák sovinizmusnak I határai az Óperenciás tengeren tu), az elmagyar'• talanilásnál végződhetnék. Nem is titkolják, í nem is szégyenük bevallani. A mi adónk kell, ; gőzerővel hajtják, a mi katonánk pedig az | eb je a csehszlovák haderőnek. És az ellen| érték evvel sz-mben az el magyar talanitás. 1 Csakhogy az ily mohó, falánk étvágy meg- I szokta feküdni a gyomrot. A magyart és né! metet nem lehet sem meg-, sem felemészteni. r.m Útlevél üisumoí minden államba a legggorsabban és legolcsóbban megszerzek. Didékl megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután heíenkint háromszor megy küldönc Prágába Gjárásl díj 35 korona. ■ am: bászlő Zsigmondi Bratislava (Pozsony) Széplnk-u- 12. sz. Nemzetközibe a Duna? (A mellőzött magyar vizépitészet, — Az eredmények már mutatkoznak. — A budapest-komárom- bécsi hajóút. A Komárom mellett elhömpölygő Duna valóságos testrésze Komáromnak. Minden érdekel bennünket, ami a mi Dunánkról szól, bármilyen távoli vonatkozásban van is vele. A Duuaforgalomnak emelésétől nagyon sokat vár Komárom is. Hiszen hömpölygő hullámai hozzák az életet, az erőt, a forgalmat, a munkát. És mindezekre nagyon nagy szüksége van a mi visszafejlődésre ítélt városunknak, Komáromnak. Az az ádáz gyűlölet, amely a békeszerződéseket áthatja a legyőzött államokkal szemben, kitűnik a Dunára vonatkozó szakaszokból is. A régi, kipróbált munkaerőket sutba dobják, hogy minden a győzőké legyen. Hogy milyen lesz- az eredmény, ezt legjobban mutatja az alábbi nyilatkozat, amelyet a bécsi jól informált szakkörök tettek egy újságírónak. A nemzetköziséget kimondó békeszerződés sokkal szükebnre vette a Duna és mellékfolyói nemzetköziségét, mint az a háború előtt fennállott. Hiszen az 1856. évi párisi szerződés a gyakorlatban is érvényesítette a nemzetköziség eszméjét: sokkal szabadabban hajózhattunk a Dunán azelőtt, mint ma. A békeszerződésnek sok egyoldalú megállapítása az úgynevezett győző államok hajózásánál: egyeduralomszámba menő előnyöket biztosit a nemzetközi Dunán. Tagadhatatlan, hogy azelőtt is voltak nehézségek, kellemetlenségek egyes balkánállamokkai, de nagybau és egészben egyenlő elbánásban részesítették a lobogókat. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ma a Dana nemzetközisége: hazugság. A háború előtt egész Köaépeurópában elismerték a magyar vízimére nökök teljesítményét. A békeszerződés azonban nem bízott a magyar mérnökökben és az úgynevezett győző államokra bízta elsősorban a Duna szabályozását, kiépítését, kotrását. Már pedig a háború eiött sem a cseheknek, sem a szarbeknek nem volt nnldjuk vizépitést végezni és igy nem is értenek hozzá, szakembereik sincsenek. Ennek az intézkedésnek a káros következményeit a hajózási forgalom sínyli meg. Ebben az évben kitűnő vízállás van a Dunán és igy a hiányokat sem érzik annyira a hajósok. Tavaly azonban rendkívül sok kellemetlenséggel küzdöttek az elhanyagoltság következtében. A budapest—komárom—bécsi személyjárat közlekedése végre annyira bizonytalanná váit, hogy sohasem voltak biztosak a hajósok, átjutnak-e még felfelé a dévényi szakaszon. Dévénytől teljesen elhanyagolták a medret, az iszap óriási mértékben gyülemlettfel, holdsugár és a szájuk piros. Asszonyok voltak, mert volt közöttük, aki gyereket szoptatott. — Éltek ? Mert néha lát az ember olyasmit is, ami csík csalogat, de nincs sehol. — Ezt a komolyabbik mondta. — Lehet, varázslók voltak, kik megváltoztatják azt, akire haragusznak. Azoknak is fényes az arcuk, — szólotít a fiatal. — Varázslók voltak, — hagyta rá Keve — különösen egy. Az énekelt és agy világított az arca, mint a hold. Ezt az egyet azóta mindég látom ... Hajosloűott. Hárman elindultak a nyom után, melyet Keve vágott az utón. A komoly férfi azon töprengett, hogy hajtják itt keresztül a nyájat, a másik kettő holdsugárkaru, sárgahaju, fehér asszonyról álmodozott. És keresztülhatoltak a félelmes vadonon és uj csapá-t találtak vízmosások mentén. Itt hátra szólt a komoly: — Ezen az utón keresztül lehet vágni a nyájjal. A másik kettő halkan sugdosott. — Azt mondod, fénylik az arcuk, mint a hold. Elértek a kövekhez, átvergődtek a sivó homokon. Megúszták a folyót, amelynek viza sebes és szürke volt és elérkeztek a réthez, hol derékig ér a fű. — Ide jövünk és itt maradunk, — mondta a komoly férfi és meghatottan nézte, amint sovány lova mohón legeli a dús rétet. A másik nyugtalanul faggatta Kévét: — Varázslók, kik fehérek és vékonykaruak, Gyere Keve, vezess oda. És ráfeküdtek a lovak nyakára és nyargaltak az erdő felé. De mikor közel értek, a ló hasa alá fordultak és ott voltak, da mégse látta őket senki. Vártak. És mikor jött az este, kigyuit a nagy tűz és megjelentek a fehérarcu asszonyok. A üajuk sárga volt, mint a kender és könnyen jártak, mint az antilop. ( k hárman sötéten, mozdulatlanul nézték őket. Féltek és vágytak. A szemükben fenyegető tűz lobbant. A karjuk kitárult. — És az, — mondta Keve, egy lányra mutatott, ki most a tűz felé hajolt és kis cserépbe néhány parazsat szedett. Furcsa kurjantás szállott a levegőben Mintha ragadozó madarak vijjognának. Es ha? fekete kar lecsapott az asszonyokra. Rövid harc keletkezett. Sikoltás, viaskoüás, aztán a derékig érő fűben három sötét férfi és három fehér asszony elvágt&tott. A fehér koponyák összeverődtek a nyereg két oldalán, a folyam pariján fölrebbentek a komoly, mélázó madarak. A fehér asszony irtózva tekintett a fekete férfira, ki vágyva és félve a fehér varázstól, tartotta maga előtt a nyeregben. Lopva érintette haját és végigsimitotta selymes bórét és idegenül nézte egyenes, hosszú karját. Valami rettegés szállt rájuk, valami komor elhatározás. Mikor a három átölelte a rablott asszonyt, azt hitte a halálát öleli át. . . Akkor épen magasan állott a hold és a sovány lovak vígan legelték a kövér füvet...
