Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-12-16 / 150. szám
2 oldal. »Komaromi Lapok* 1922. december 16 érben megállapított értékemelkedés? Ugyszól- # ván teljesen semmivé vált! Éj ha de facto nincsen értékemelkedés, akkor vájjon követelhet-e az áilam az állami ethika legsúlyosabb sérelme nélkül olyan jogcímen adókat, amely jogcim semmivé vált? Nem akármik hosszad*!más fejtegetésekbe boc6ájtkozni a fmt előadott, tények valódisága köztudomású, ismeri azokat Miniszter Ur & legjobban és tudja, hogy az adózók hibáján kívül s egyedül a pénzérték rövid változásából eló állott helyzet úgy jogilag, mint erkölcsileg, de legfőképpen gazdaságilag tarthatatlan és sürgős szanálást igényel. Ez a szanálás — nézetünk szerint — másképpen n&m foganatosítható, mint uj bscslés elrendelésével és az értékemelkedési kulcs tetemes s mostani viszonyoknak megfelelő leszállításával, vagy pedig a kivetett adóösszegeknek oiyaD százalékos leszállításával (ma körülbelül 66% al), amilyen százalékos különbség mutatkozik & valuta becsléskori és mai értéke között. Miniszter Ur! Mi tudjuk, hogy az államnak tetemes bevételekre van szüksége s azért honpolgárait kénytelen súlyos adókkal megterhelni, tudjuk azonban azt is, hogy az állam csakis azon mértékig kívánhatja a fizetést, amely az adózók létér, nem fenyegeti, hiszen ezen a mértéken túl már nincsen adózás, mert nem leszen adózó. Már pedig akkor, hogyha a vagvoDdézsma kivetésnek fent felsorolt absolut igazságtalanságai rövidesen nem reparáltatnak, Szloven-zkó néhány év alatt egy óriási gazdasági temetővé fog válni, ahol a romhalmaz között miDden buján fog nőni, cmk egy nem: ez állam iránt való bizalom. Erre a Miniszter Ur figyelmét az utolsó órában fölhívni kötelességünknek tartottuk. Praha, 1922. december -9 én. Aláírások. Nemzeti kisebbségek minden államban élnek és e kisebbségek jogait békeszerződések biztosítják. Papiroson igen humánus és kis nemzetek sorsának komoly gondoskodásáról tanúskodó rendelkezések azok, azonban a valóságban elérhetetlen üres illúzió csupán, melyuek hatását egyáltalán nem érzik a kisebbségek. Valahány konferencia eddig csak volt, mindegyiken fölvetették komoly képpel ezt a kérdést és próbálgatták érvekkel alátámasztani az eddigi határozatokat, de a törvény holt betűje eleven testié mindezidáig nem tudott átalakulni. A nemzeti kisebbségek szolgasorsban tengődnek a legtöbb államban, de különösen az utódállamokban. Most, hogy a török békét akarják tető alá hozni, ismét fölvetették a kisebbségek kérdését a lan-annei konferencián, ezúttal a Törökországban élő keresztyények védelmezésének szempontjából és Carson lord, az angol külügyminiszter ugyauazt javasolta, amit nemrégen Magyarország indítványozott, hogy a kisebbségek védelmére a népszövetség felügyeletével egy kü ön testületet lélesitsenek Konstantinápolyban. Hogy a magyar javaslatot annak idsjén elutasították., ugyiátszik mitsem tesz, ezúttal más érdekek forognak kucaáa. A nemzeti kisebbségek érdekében történt ezen valóban megható antant-állásfoglalas Jugoszlávia képviselőjét is arra indította, hogy nagyképü támogatással szolgáljon az angol javaslatnak és teszi ezt az az utódállam, mely a területén élő kisebbségeket a legkegyetlenebh módon elnyomj* s amely még a horvatokat is, mint meghódított népet kezeli. Mekkora cinizmus kell ahhoz, hogy od* álljon valaki a világ elé és olyan színben tüntesse fel magát, mint a kisebbségek pa,trónusa, holott a valóságban teljesen ellenkező magatartást tanúsít! Nem szükséges élesebben - megvilágítani azt a helyzetet, melybe a kisebbségek az utódállamokban kerültek. Saját közvetlen szomorú tapasztalatok beszélnek arról a szinte reménytelen állapotról, mely mindig rosszabb és elviselhetetlenebb lesz a kisebbségekre nézve és ha van a világon valaki, aki a szerencsétlen örmények és görögök sorsát át tudja érezni, akkor azok mi vagyunk, az utódállamba kény - szeritett magyarok, akik szintén a szenvedések kálváriáját járjak. De éppen azért kém fői minden érdeklődésünket az antant mostam önzetlen nagylelkűsége, mert amíg a több mint három millió magyar kisebbségek ügyében, dacára a panaszoknak és sérelmek nek, a legnagyobb nemtörődömséget mutatja, addig a lausannei konferencián néhány százezer főnyi kisebbség kérdésében annyira exponálja magát, anns.k bizonyságán', hogyha két tea ugyanazt akarják, már nem — ugyanaz ! Valósággal gúnynak lehet venni, hogy Curson még Magyarországot is fölemlítve, hívogatja Törökországot a népszövetségnek nevezett társaságba, amely — tudjuk és érezzük nagyon jól —■ oly hatásosan gondoskodik a k'sebbségek védelméről. Az azonban még iróniának is kegyetlen dolog, hogy Jugoszlávia képviselője fájó aggodalommal keljen a kisebbségek pártjára, egy olyan állam képviselője, mely szövetséges társaival karöltve és egyöntetűen eljárva, magyar testvéreink elnyomásának napról-napra a legelszovnoritóbb példáit nyújtja. É* ez az állam mer a török főidőn élő kisebbségek védelmére szót emelni. A franciák volt. külügyminisztere, Hanotanx nemrégiben azt jelentette ki, hogy a Magyarországból nagyranőtt kisantant, államoknak adjanak időt ahhoz, hogy kisebbségeiket megemésszék Miért nem adnak időt a törököknek i« erre a műveletre? De hát most erre nem gondolnak, mert ezúttal az am an térdek követeli azt, hogy a nemzeti kisebbségek az ozmán birodalomban külön is biztosittasanak jogaikban. Mert minden, ami a világ népeivel történik, csak úgy és az szériát történhetik, amiat azt a világ uj urai akarják. Csakhogy ezúttal nem megy olyan könnyen a dolog, mert egy gerinces állammal állanak szemben, aminek Izmes p sa is érthető kifejezést adott akkor, amidőn az antant minden egyenességet és őszinteséget kizáró politikájának hatása alatt visszautasította a török belügyekbe való beavatkozást. A nemzeti kisebbségek ügye tehát a lansannei konferencián sem jutott előbbre. Ebben a kérdésben n-mis lesz addig eredmény, amíg a békeszerződések revíziójának ideje be nem következik, m-rt a mai smyos helyzet okai az egyoldalú és a legönzőbb célokat szolgáló békediktátumok következménye. Da el kell jönni annak a napnak, amikor az antant kénytelen lesz belátni, hogy a holt betűbe lelket kell önteni és mindenek dacára rá kell térni arra az útra, mely a nemzeti kisebbségek igazának diadalához vezet. ZSOLDOS TANINTÉZET BUDAPEST, VII., DOHÁNY-UTCA 84. TELEFON s J—124—47. A legjobban készít elő magán vizsgákra. Holdfény. Irta: Vándor Iván. A paszta álmodott. Az aszott füvön fekete tömegek sötét foltokba verődve aludták a gondtól gyötört ember nehéz álmát. Az állatok möleg mély lélegzete szállott a sötétben, néha egy fekete madár rebbent. A kutyák körülrohanták az alvó tábort éí idönkint, valamitől megrémülve eszeveszetten csaholni kezdtek. Távol, a hegy alján egy elüszbösödött máglya füstje szállott az ég felé. A puszta lakói itt szokták elégetni az éhségtől elpusztult állatok tetemét. A máglya fölött kupalaku hegy emelkedett, A hegytetőn egy lovas, mintha bronzból lenne öntve, mozdulatlanul virrasztóit. A hegy túlsó oldalát vadon borította. A völgyben lakók tudták, hogy & kifürkészhetetlen rengeteg mélyében lakozik az éjszaka. Hogy az erdőn túl mi van, azt nem tudhatta ember, de a fehérhajú vének, akik többet sejtettek a titokzatos dolgokról, mint más, azt állították, hogy ott él az JngováDy. Az Ingovány nevére összerezzent mindenki. Az Ingovány az egyik nagy ősi ellenség volt. Egy örökké lesben álló ádáz szörny, mely lábánál fogva ragadta magához, aki közelébe merészkedett. Egyebet alig tudtak róla, de az bizonyos volt, hogy sohase tért többé vissza, akit hatalmába kerített. A lovas a hegytetőn menvén, a holdba nézett. Fényes, barna arcát, melyet három rettenetes forradás éktelenitett, most valami busongás tette szokatlanul szelíddé. Egyszer fölemelte két karját, aztán összefonta mellén. Ez a mozdulat hasonlított, ahhoz, mikor a férfi magához szőrit egy asszonyt. A paripa egyszerre felkapta fejét és halkan felnyeritett, A lovas arca figyelmes lett, mint a vadé, mikor neszei. A sűrűből halk dobogást hallott. A meredeken két lovas kapaszkodott fel, aztán megállóit. A lovakat rojtos kantár diszitette, mig a nyeregről kétoldalt fehérre csiszolt emberi koponyák lógtak, jeléül, hogy a vitéz harcban több szolgát küldött már maga előtt a túlvilágra. Amint meglátták a holdba néző lovast, röviden lölkiáltottak. A hangjuk meglepetést és örömet fejezett ki. A fiatalabbik rögtön odament hozzá és hizelegve, szeretettel simogatta meg vállát és karját. — Keve — mondta mély hangon, — csakhogy visszajöttél, Keve. A másik kipányvázta lovát, csak azután fordult a lovashoz. Ez idősebb, komoly férfi volt, aki gyűlölt minden fölösleges szót. — Beszélj, — mondja kurtán. — Merre jártál, mit láttál? A hold fejük felett állott éppen. Ember, ló, erdő ezüstös fénybe burkolózott és a sötét arcok úgy ragyogtak az éjszakában, mint fényesre csiszolt bronzszobrok. — Keresztül mentem az erdőn — kezdte Keve. — Kegyetlen rossz idő volt, mondhatom. Minden fának, minden kőnek karma és foga van, mint a vadnak. Az utón íü helyett vad tüske nő és a kövek megindultak a lábam alatt és a fejem felett. Három éjjel, három nap viaskodtam a dudvával, kígyóval, seb as vízzel, vadméhekkel és gouosz legyekkel, de keresztül mentem. Az idősebbik férfi bólintott, a fiatalabb kérdezni kezdett. — És láttad az éiszakát? — Nem láttam. Olt is olyan az ég, mint itt. Egy vad csikót láttam, meg egy pár idegen madarat. Az éjszaka valahol odébb rej* tözhetik. — Van arra az állatnak ut? — Ezt as idősebbik kérdezte. — Mind kitöri lábát a birka és mind a sűrűbe téved a marha, ha erre akarod hajtani, — vélte Keva. — Beszélj tovább. — Ezután homokot találtam, meg kive-PFAFF, KAYSER és SINGER varrógépek világhírnek kaphatók 10 évi jótállással, ffőllűl/ részietre is, mindennemű yQ&UCldtiyi yCjJUfV gumik gyári áron nagyban és kicsinyben. Postai szállítás. Hoffmann Simon nagy választékban, varrógép tü, alkatrészek, Komárom, Kossuthtér 3. szám alatt.
