Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-12-09 / 147. szám

2 old»!.

„Komáromi Lapot

1922. december 9.

határállomások ügyében. Közös határállomások: A Pozsony—Pötrz dka—Oroszvár—Hegyeshalom—Nezsider-i vonalon Pozsony—Petrzalka állomás (csehszlovák);

A Pozsony—Érsekújvár—Új-Komárom— Komárom-i (MÁV.) vonalon Ujkomárom állomás (csehszlovák);

A Pozsony—Léva—Párkánynána—Halenba-i vonalon Szob állomás (magyar);

Az Ipolyság—Losonc i vonalon Drégelypalánka és Ipolytarnóc állomások (mindkettő magyar);

A Feled—Bánréve—Miskolc -Pelsöc-i vo nalon Bánréve állomás;

A Kassa—Torna—Misko!c-i vonalon Torna állomás (csehszlovák);

A Kassa—Hidasnémeti—Zsolca i vonalon Hidasnémeti állomás (magyar);

A Legenyemihály—Sátoraljaújhely—Zsolca-i vonalon Sátoraljaújhely ádornás(csehszlovák)

Az Uagvár—Csap—Kisvárba Vasáros— Namény i vonalon Csap állomás (csehszlovák).

Fülek és Salgótarján közöít a határállomást még nem állapították meg, mert itt a csehszlovák—magyar határ még nem végleges.

= Az ántánt átvette a magyar hadianyagot. Annyi autózás, keilematleukedes, titkos kutatás után az antant katonai ellenőrző bizottsága egyelőre nyugodt révbe ért. Befejezte Eger környéki vizsgálatait és átvette a fölös magyar hadianyagot, amelyet oly körülményes utón szerzett meg temérdek magyar benzin és még több keserűség árán. A hónapokig tartó »munka«, titkos feljelentés stb. eredménye 30, mond harminc puska, 1, szóval egy revolver és 40 (negyven) puskatöítény. — Nem sok, ezért kár volt oiy sokat faradni.

A rendőrség államosítása.

— Kiket vesz át az állam? — Milynn terhek maradnak a községen ? — Egy reform, amelyet senki sem ismer. — A községi pártok álláspontja.

A hét folyamán ismét előtérbe került a rendőrség államosításának ügye abból az alkalomból, hogy Szlavics.k Karoly miniszteri tanácsos, rendőrigazgató Pozsonyból bizonyos helyi tárgyalások céljából ide érkezett. Ha pontosan akarnánk emlékezni, meg tudnók állapítani azt, hogy ez a főtisztv:selö ez évnek legelső napjaiban járt itten ugyanebben az ügyben és ez az ügy azóta semmit se haladt előre. Nem magyarázhatják ezt másképpen, mint azzal, hogy a kormánynak ebben a kérdésben nincsen kiala-Boldogtafan asszonyok

Irta: G. Miklósy Ilona.

Márta az ablaknál ült és nézte a vizet. Rejtelmes opál és lila színekben ragyogott, homályban, mig a hold kerek tányérja fénylő tükröket csókolt a nyugtalanul tovafutó habokra. A parti lámpások belemerültek a folyam mélyébe és még nagyobb erővel csillogtak vissza. Mintha ott, alaut, ünnepi fáklyásmenetet rendezne Neptum és Amfitrité népe. A part mellett nagy halászbárka ringott. Sötéten és mozdulatlanul, mint a normann hajósok komor, fekete vitorlása és a túlsó partról az esti hajó indulást jelző sípja élesen, mint egy vészsikoltás, hasított bele az est csöndjébe.

A fiatal asszony fölriadt az erős hangra, kiegyenesedett karcsú teste és szép homlokát egészen az ablak üvegére nyomva, tágranyilt szemmel kisérte az induló hajót. És izzó, epedő vágy fogta el, hogy ő is menjen, fusson valahová — messze innen!

$ Még nagyon uj volt a gyötrelme. Még azt hitte, elfuthat előle. Nem tudta szegény, hogy a fájdalom egészen befészkelte magát a szivébe. És ott is marad, amíg ki nem operálja belőle az egyetlen orvos, aki a műtétre képes: az, aki e nagy gyötrelmet okozta.

•>$ Márta olyan nagyon szenvedett, hogy testi kínnak érezte lelki fájdalmát. Halk sikolyok szakadtak ki a szivéből és ajkán egy-egy nehéz sóhaj: „Istenem, de boldogtalan vagyok!“ De aztán ria-itan figyelt, nem hallotta meg valaki gyötrődését?! Nem. Csönd volt körülötte, mély csönd. A cselédek messze voltak tőle. És senki ebben a nagy házban, aki szivéhez közel állana. Csak most érezte igazán, milyen egyedül van a világon. Pedig férje volt, akit forrón, igazán szeretett — eddig.

kult álláspontja és a közigazgatási reform ebben a részében is nélkülözi a gondos előkészítést.

Az ittlevő rendőrigazgató tárgyalásokat folytatott a rendőrségi tisztviselő és legénységi személyzettel. Gondosan és óvatosan foglalkozott és Ígéretet természetesen nem tett semmire nézve. A tisztviselőkhöz első kérdése az államnyelv iráut intéződött. Ezek jo igyekezettel voltak és vannak azon, hogy azt sbját érdekükben elsajátítsák ; ez azonban nem olyan könnyű dolog amellett az elfoglaltság mellett, amelyet a rendőrség tisztviselő kara végez. A legénységgel szintén egyenként tárgyalásokat folytatott Szlavicsek miniszteri tanácsos és ez a tárgyalás nem végződött azzal az eredménnyel, amit ellől vártunk. Ismét &z államnyelv volt az ütköző pont, amelyet egyév alatt nem tudott mindegyik elsajátítani. Azután a legtöbb attól tartva, hogy a szolgálat érdekében ismét elhelyezik, gondolkodóba esett, kérje-e átvételét. A kihallgatáson 24 rendőr és altiszt közül 9 kérte ezt kifejezetten, másnap ismét ugyanannyi jelentkezett, tehát Ö3szen 18. Néhányan nem kérik az állami szolgálatba való átvételüket.

Az itt időző miniszteri tanácsosnál tisztelgett a város elöljárósága Csizmazia György városbiró vezetésével és előadta kérelmét, hogy az allam a szolgálatba vegye at a városi reüd őrséget lehetőleg teljes számban. A miniszteri tanácsos erre nézve ígéretet semmi irányban nem tett és kijelentette, hogy ez irányban a minisztertanács intézkedik, amelyuek javaslatot terjeszt elő. Mint értesülünk, kitért arra is, hogy a városnak az állami rendőrség költségei hez hozzájárulást kell biztosítani, de felemlítette azt, hogy ez a város anyagi helyzetéhez képest nem lesz nagy. Ide körülbelül 60 államrendőr kerül, akiknek a személyi illetménye többe kerül egymilliónál, ezeknek elhelyezéséről kell gondoskodni a városnak.

Ezt az álláspontot a kormány már több, mint egy éve elfoglalta a várossal szemben. Az uj városi vezetőségnek számolnia kell a teherviselő képességgel és ez ügyben meg kell fontolnia a következőket;

A városra hárul az a kötelezettség, hogy az idősebbeket a rendőri tisztviselőkarbol és a legénységből nyugdíjazni köteles. Ezzel korábbi terhei igen kevéssel fognak csökkenni, mert

nyugdíjazás esetén ezeknek csaknem teljes

illetményük jár. Továbbá számolnia kell az átvétel következményeivel. Mert ehhez őszintén

szólván, ismerve a kormány eddig elfoglalt álláspontját, sok reményt nem füzünk. A kormány látszat végett néhány alkalmazottat és a rend-A hajó kikötött újra, az innenső parton. É'es csengetéssel hívta az utasokat és azután megint elindult útjára. Márta utána nézett, a mint széles barázdákat hasítva siklott a nagy vizen. És úgy érezte, hogy forró vágya elmenni innen, elég erőssé tenné őt arra is, hogy száraz lábbal haladjon e barázdák nyomán, ügy elmerült epedő vágyakozásában, hogy nem vette észre az ajtó nyitását. A férje jött haza. akinek kuic-a volt a lakáshoz. Halk, sima, macskaléptekkel haladt át a nagy szobán, szinte észrevétlenül állt meg a felesége háta mögött és keskeny, ideges kezét a fiatal asszony vállára tette.

— Mit néz olyan merően, Márta?

És kíváncsian követte ő is a felesége tekintetét.

— Az esti hajót... Persze magát, kedvesem, máris az utazási iáz gyötri. Azért figyeli olyan lélekvesztetten az induló hajót. Nos, hogy belássa végre, milyen figyelmes, udvarias férj vagyok, máris gondoskodtam a j3gyéröl. Egy menetjegyiroda előtt vitt el &z utam, eszembe jutott, hogy magának nemsokára utaznia kell, bementem és megvásároltam a jegyét. Itt van.

Az asszony, aki idegesen rezzent össze, amikor férje keze olyan váratlanul megérintette, most egészen megfordult, felállott és bámuló szemmel meredt az urára.

Szép pár volt együtt a kettő. Csaknem egyenlően magas, karcsú, előkelő fajta. A férfi már nem egészen fiatal, sötét hajában már sűrűn található az ősz hajszál, de igy, a homályban, fiatalos alakja sokat elhazud a korából. Mig az assszony — bár még harmincesztendős sincs és nagyon szép — igen halvány, fájdalmasan haragos arcával sokkal idősebbnek látszik.

— Maga jegyet hozott nekem? — kérőrlegénységnek is egy-két tagját átveszi. A nagy többség tehát aligha lesz átvéve és további alkalmazásért vagy nyugdíjazásért a városnál jelentkezik. Tehát a varos roppant erős dilemmába kerül.

Tulajdonképpen ez az ügy volna az első, ahol a város változott közjogi helyzetében segítenie lehetDe azzal, hogy a rendőrségi terhek nagy részétől szabadul. Ma ezek a költségvetést sok száz koronával terhelik. Most már, ha az állam csak néhány rendőrségi alkalmazottat vesz át és ezen felül a várostól még hozzájárulást is követel a dologi kiadásokhoz, előáll az a helyzet, hogy

a város többet költené a rendőrségi kiadásokra, mind eddig s terhei nem hogy csökkennének, de szaporodnak.

Ebbe a varos képviselete belemenni nem fog, mert ez pénzügyi öngyilkosság volna részéről. A városnak addig, mig Komárom-Uj várossal egy törvényhatóságot alkotott, 24 rendőrje volt. Ezek látták el a közbiztonsági szolgalatot es a kézbesítői szolgalatot is. A közbiztonság eléggé tűrhető volt, de a mai állapotnak legatabb is megfelelő, amikor felényi területén 60 államrendőr végzi ugyauazt. A varos szempontjából tehát

az államrendőrségnek magas létszáma teljesen fölösleges, mert azok nem közbiztonsági, hanem politikai szolgálatot teljesítenek.

Ez a varosra nem tartozhatni semmi vonatkoztatásba a és ehhez a varos egy fillérrel sem járulhat, mert ebből előnyöket nem élvez. Azt hisszük, hogy ebben a kérdésben a városi pártok teljes összhangban fognak álláspontot foglalni. A cél világos : a rendőrség államosításával a város tehermentesítését kell célul kitűzni, hogy a polgárság egy súlyos tehertől szabaduljon.

A közrend és közbiztonság fsntartására nagyközségekben állami feladatKomárom nagyközség lesz, tehát ebből a kormánynak le kell vonnia a következményeket.

Komárom mint nagyközség is teljesítőm lesz köteles bizonyos rendészeti funkciókat (piac, közegészségügy stb.) ezeket a terheket azaüam amúgy sem vállalja, mivel ezek községi feladatok. Ezek végzése éppen elég feladatot és pénzügyi terhet ró a város közönségére.

Végső eredményekben ma sem látunk tisztábban az államosítás ügyében, mint eddig, de tisztázódhatik a községi álláspont teljesen abban az irányban, hogy vállalhat-e tovább is terhet magára a rendészettel mint állatai feladatkörrel szemben. Tekintetbe véve a városra.

dezte éles, metsző hangos. — Még sohase cselekedte.

— Nem hát — mosolygott a férj, És. euyelegve karolta át felesége vállát. Az aszszotiy csaknem iriózattal húzódott el tőle. — Da most azt gondoltam, — beszélt tovább kissé idegesen a férfi — hogy kényelmesebb,, ha . . .

— egészen bizonyosak vagyunk b^nne, hogy az asszony csakugyan elutazik — fejezte be mély keserűséggel Márta a férje szavait.

Az ember szeme gyanakodva kémlelte az asszonyt.

— Fajnye, de furcsa maga! — pattant föl hirtelen, szinte túlzott harraggal. — Magának semmi se tetőzik. Egy idő óta nem lehet & kedvére tenni.

— Mióta nem? — kérdezi csöndes bánattal a fiatal asszony.

Éi leült újra, mert a lába remegett és félt, hogy erőtlenül esik az ura lábaihoz. Anynyira irtózott attól, ami most következhetis. Napok óta őrzi férje hűtlenségének Írott bizonyítékát. És remegett, félt, iszonyodott, azoktól a rút szavaktól, amik jöhetnéuek. Ismerte a férjét, tudta, hogy ö is, csak úgy mint a többi férfi, gorombasággal, durvasággal fog védekezni az igaz vádak ellen. Mint a tolvaj cseléd, szájaskodva menti magát, ha rajtakapják .. . A férj eltávozott a felesége mellöl és gyors léptekkel járkálni kezdett a szobában. És belelovalva magát a haragba mérgesen pörölt:

— Nem értem, mit akar tőlem?! Nem ismerek magára. Minduntalan jelenetet csinál és ha meg akarom csókolni, elhúzódik ... Igazán semmi kedve az embernek hazajönni, ha ilyen komédia várja.

— Nem is nagyon igyekezett. Vacsorára