Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-11-25 / 141. szám
4. oldal. »Komaromi Lapok« 1922. november 25 gél“ szerkesztőségébe a Leányegylet megbizá- ( sából. Leközölték, azonban — mint mondták i — nem szívesen, mert Beregit „le akarják \ kapni“. Csak úgy . . . egész egyszerűen • • •, j előre megfontolt szándékkal elhatároztatott ; Beregi lelkritizálása, mielőtt a művészt látták, j vagy hallották volna. Ó sancta obieetivitas! A kritikáról: Ebben a kisvárosban. — bár- j mennyire is kilegyan fejlődve a művészi és a : szép kultusza — nem minden ember műértő. 1 Azért olvasnak és járatnak lapokat, hogy a j tárlatok, hangversenyek, estélyek abszolút művészi értékelését onnan lássák és olvassák. , Ezt mindenki joggal elvárhatja a laptól és j spéciéi attól a laptól, amely a magyarság lapjának hirdeti magát. Beregi kritikusa maga mondta egyszer nekem, hogy katonaszökevény és hogy gyűlöl mindent, ami magyar. Hogy, amit ő klasszikusnak hisz, szintén gyűlöli, azt tudom, mert az emigráns sajtó a maisíáknak és dadaistáknak, f ezeknek az idegbeteg, impotens művészeknek, a tehetségtelenség művészeinek alázatos tisztelője. Rá kellett mutatnom arra, hogy ez a minden hozzáértést és objektivitást nélkülöző abszurd és tendenciózns kritika, az emigráns sejtó kritikája és nem a magyar kultúra érdekeit szolgálja. Ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük a művészeteket, akkor Moliére egy kretin, de Gábor Andor a humor magusa, Shakespeare egy idióta, de mit tudom én Németh Andor, vagy Halmi a drámairás non plus ultrái. Egy kis tévedés: Nem tekintve azt, hogy kritikájának nagy részét — ami jót mond — tőlem plagizálta cikkíró — egy rettenetes téved ésbe esett. Beregiről, mint klasszikus színészről ir és összehasonlítja öt Wegenerrel, Bassermannal és Moissival. Nem beszélve arról, hogy ő ezeket Bécsben aligha látta — Beregi mA már a legmodernebb színjátszás képviselője. A kritikát talán joga van kisajátítani „A Reggel*nek, azonbau az abszolút művészi igazságokban ő sem lehet szuverén. Agyonkoptatott versek: A kritikus ur Arany és Petőfi verseit agyonkoptatott verseknek mondja. Csodálatos, a csodával határos, hogy az egész világon Petőfi ünnepélyeket rendeznek és a sors iróniája, hogy Németország 4 legnagyobb városa — köztük Berlin — éppen Beregit hívta meg ezeknek az agyonkoptatott verseknek elszavalására — pedig hát ott van Wegener, Basserman stb. A politikai tendenciáról: Az emigráns sajtónak — a magát világcsodájának nevező — Gábor Andor, az erótika, a drasztikum és a delirum tremens vízióinak interpraetatora, a cselédkuplék szubtilis szerzője a nagymestere. Ugyanaz a Gábor Andor, aki azt irta, hogy: „Szégyen és gyalázat magyarként állni a gáton“ Meg kellett Írnom, hogy mi, akik nem szégyeljttk, hogy magyarok vagyunk, kik rendíthetetlenül, hittel, szentül bízunk a magyarság kulturális jövőjében, akik Petőfi és Arany agyonkoptatott versein nevelkedtünk fel és büszkék vagyunk rá, nem fogjuk tűrni, hogy az emigránsok, mint egy nekivadult közömbös, barbár zsoldossereg a mi egész világ által csodált értékeiken rugdalódzon. Hulljon le a lepel I Ha harcot kezdenek a saját fajnk és kultúrájuk ellen, ám rajta, de akkor ne mondják, hogy a magyar kultúra érdekeit szolgálják és főleg az ellen-kritika elöl ne a bírósághoz meneküljenek, mert az nem az ő hatályosabb védelmükre létesült intézmény. Sic transit gloria emigrationis! Az újságírói presztízsről és egyebekről: A vád engem azon az alapon támad, hogy újságírót foglalkozásában sértettem meg és becsméreltem le. Újságíró kamara — sajnos — nincs. Azt tudom, hogy „A Reggel“ főszerkesztője azelőtt a helybeli csecsemővédő titkára volt. Én nem tudom, de azt mondják, hogy ha valaki egy lapnál le van szerződve, az: újságíró. Az mellékes, hogy az esetleg csak 4 polgárit, egy tánc és egy faiskolát végzett: újságíró. És most kérdem én, ilyen szarvas hibák láttára, az újságírói presztízs tekintetbe vétele mellett is nem közérdek-e és nem kötelességem-e hangos vétót mondani — mert hiszen ezek után már csak az következik, hogy egy szép napon azt fogja olvasni a nyájas olvasó, hogy Hannibál volt az ókor legnagyobb költője, aki szerelmi j bánatában leugrott a tarpai szikláról. „A Reggel“ harcmodoráról: „A Reggel“ egyik számában megjelent ellenem egy stilszerü e—e aláirással ellátott kroki. Sajnos reprodukálhatatlan, azonban annyit mondhatok, hogy épen azért, mert demokratikus államban élünk, nem szabadna ennyire megkülönböztetni a foglalkozásokat egymástól. Ha ugyanezt egy bérkocsis mondja, elveszik tőle a hajtási engedélyt, ha azonban egy politikai napilapban egy újságíró túl hajt vele a célon, — akkor nem történik semmi. A vizsgálóbíró előtt Faragó azzal védekezett, hogy e—e az Erdélyi Ernő. Lehet I Azonban az én nézöazempontomból igazán nem fontos, mert ha én vitába állok valakivel és arra nekem válaszolnak, igazán nem tudhatom, hogy ellenfelem rejtőzik, e az álnév alatt, vagy csak egy Strohmann. Iiyen alapon mondhatták volna azt is, hogy egy öreg nemke a zöld házikóból irta a jellegzetes e—e aláirásu „Istállónkból“ c. krokit. Az inkriminált kifejezésekről: I. „Még a kritikusnak is kell Írni tudnia.* Hát itt, belátom, tévedtem. Mea culpa 1 Tévedtem, elírtam magam. A kritikusnak nem kell írni tudni. Ezt tehát tisztelettel visszavonom! H. „Ön igen tisztelt kritikus ur stiláris hibákat is elkövet, sőt helyesírási hibákat is.“ Hát tényleg ezt Írtam, feat is tartom, sőt kijelentem, hogy az egész Kritika egy stílushiba. Kritikának humoros, humornak Kritikus. Azonban szabadjon megjegyeznem, hogy Ana;• tőle France-ról a világ egyik legjobb írójáról : azt írják az „Irodalmi Miniatűrökében, hogy életelixirrel hazaló kis sarlatán. És nem lett I belőle sajtópör. Szegény megboldogult Gyulai Pál ilyen módon börtönben halt volna meg. A í cikkíró azt irta Beregiről, hogy állati hangokat adott ki, mire én megjegyeztem, hogy tiszteletlenség — erre bepörölt. Mi történt j volna, ha én a főmaganvádlóhoz hasonló stílusban azt Írtam volna, hogy állati módon ir ? Ilyen módon előfordulhat, hogy legközelebb olvasom „A R«ggel“-t a kávéházban, bejön valaki és megkérdezi: „No, mi vau benne!“ : — Semmi — mondom én — üres. Erre a Zolo Leggera főszerkesztője egy rendőrrel letartóztat és bevitet a rendőrségre, mert az összes újságírókat magbecsületsőrtettem. Ha ez becsületsértés ! A helyesírásról: Tényleg van helyesírási hiba a kritikában. Cikkemben magyarázom is, ; hogy pl- a subventiőt sz el és c-vel ejtsük, de s-el és ti-vei Írjuk. Szóval nem lehet mindig i fonétikusan Írni. Shakespearet például nem lehet sekel Írni, mintha az ember Schwarzot : ima. De hát hol itt a becsületsértés! „Ha ön valódi újságíró volna, tudná, amit minden újságolvasó is tud.u Hát igenis egy j újságírónak kell legalább is annyit tudnia, ■ mint az átlag újságolvasónak. Ha pedig nem 1 tud, akkor jó újságíró vagy azt Írja, ami a Pallas Lexikonban van, vagy pedig alaposan : utánajár annak, amit ir. Éu ezzel nem azt ; mondtam, hogy ö nem valódi újságíró, — hi: szén le van szerződve egy laphoz, — csak ; figyelmeztetni akartam, hogy néha csomót kell kötni arra az úgynevezett félbarna újságírói lelkiismeretre, hogy meg ne felejtkezzünk róla, és főleg nem szabad prepotensnek lenni, mert 1 Beregi háta nem alkalmas gradns ad Par: nassnm kezdő kritikusok számára. A sajtó' szabadság pedig nem az újságírók asiluma. Scripsí, quod scripsi! Nekem a kultúra és igazság önzetlen szeretete adta kezembe a j tollat. íme, bizonyítékául annak, hogy meny; nyíre meg vagyok győződve igazamról, — ; mégegyszer alkalmat adok Faragó Sándornak, hogy „lekésse a vonatot!“ Kertész Imre. fl repülés motor nélkül. A madárrepülés titka. — Motor nélkül gyotsvonati sebességgel repülhet az ember. A német Martens és Hentzen rekordrepülései óta az egész világon a legnagyobb érdeklődéssel fordáinak a motor nélkül való repülés problémája felé. A két hannoveri diák bebizonyította, bogy az ember eltanulhatja a madarak repülésének titkát 8 nincs szüksége egyébre, mint megfelelő szárnyfelületekre, hogy minden géperő nélkül is fel tudjon emelkedni a levegőbe és megtegye azt az utat, amit kitűzött magának. Az aviatika egészen uj korszaka elé került ezzel az eredménnyel s szinte beláthatatlan perspektíva nyílt meg a mesterséges repülés lehetőségeinek számára, mert hiszen nem kevesebbről van szó, minthogy minden ember mesterséges energia nélkül repülhet. Anuál érdekesebb ez, mert éppen a repülőgép volt az a közlekedő eszköz, mely a legtöbb energiát használta fel és pazarolta el. A motor nélkül való repülés nem egyéb, mint a lebegve repülő madarak repülésének utánzása. Ismeretes, hogy vannak madarak, melyek meg sem billentik szárnyaikat órákon keresztül s mégis jelentős sebességgel repülnek tetszés szerinti magasságban. A keselyük és sasok napouként 6 -800 kilométert repülnek egyfolytában, szárnycsapás nélküi s ennek a szinte titokzatos repülésnek végtelen egyszerű a magyarázata. A levegő mindig mozgásban van, még a látszólag legteljesebb szélcsendben is, mert hiszen a föld felszínén felmelegedő levegő azonnal felemelkedik a magasabb rétegekbe s így mindenütt van csaknem mindenkor legalább is felfelé irányuló légáramlás. A madarak pusztán a levegő áramlását használják ki a felemelkedéshez s a szétterjesztett szárnyaikkal adnak támpontot a levegőáramlatoknak, hogy azok magukkal vigyék őket. A játéksárkányok a legegyszerűbb példái annak, hogy a szél hogyan emelhet magasba még akkor is, ha vízszintes irányban fuj. Egyiptomban megfigyeltek egyszer egy keselyüt, mely teljesen mozdulatlan szárnyakkal negyvenöt másodpere alatt 600 méter magasra tudott felemelkedni, minden erőkefejtés nélkül, pusztán a légáramlatok ügyes felhasználásával. Két erő működik közre ennél a repülésnél: a szél ereje és a nehézségerő s a kettő megfelelő felhasználásával minden irányban tetszés szerint tud repülni a madár. A falemelkedéshez az szükséges, hogy a szárnyakra alulról ható erő nagyobb legyen a madár súlyánál. Az előrehaladás viszont úgy történik, hogy a madár természetes eséset előre való siklássá tompítja a kifeszitett szárnyakon a levegő ellenállása, akár anélkül, hogy tényleges esés bekövetkezzék és igy szinte azt lehetne mondani, hogy a madár felszállása léuyegóben „esés felfelé“. Amit a madarak természetadta eszközeikkel ösztönösen csinálnak, azt most már az ember is tudja utánozni. Az aeroplán mereven kifeszitett szárnyaival és kormánylapjaival minden áramlatot fel lehet fogni es hasznosítani s csak megfelelő tudásra és gyakorlatra van szükség, hogy a madarak ösztöneit h ellessük és tudatosakká tegyük. Különöseu dombos, hegyes vidéken biztos minden időben, hogy van kihasználható légáramlat, mert a levegő minden völgyből felfelé áramlik, hozzásimulva a talaj görbületeihez. Martens, aki először tudott egy óránál tovább repülni, kijelentette, hogy pusztán idegek kérdése, meddig tud tenumaradni a levegőben. A mostani készülékeken egyenlőre még mindenre magának a pilótának kell ügyelnie. Idejekorán kell megéreznie a légáramlatokat, hogy lehetőleg semmit se hagyjon kihasználatlanul, elfogjon minden kis szellőt és rögtön változtasson a taktikán, mihelyt szükség van rá. Mint a vitorlás hajóval, úgy a levegőben is egyformán lehet akár széllel, akár szél ellen haladni, csak más eszközökkel s a repülésnél hosszú gyakorlat és kifejlett érzék kell hozzá, hogy minden helyzetben pontosan és gyorsan határozzon. Az embernek meg kell tanulnia mindazt, amit a madár össztönösen megérez s ez jóval nehezebb, mert a repölő-ember idegen szárnyakkal repül, amelyeknek nincsenek idegei s igy csak akkor veszi észre a légáram apróbb változásait, mikor azoknak a hatása már megnyilvánult a szárnyak felületén. A technikának az lesz a feladata, hogy automatikussá tegye a gép tájékozódó érzését, azaz a pilóta idegeit a lehetőségig tehermentesítse s így annak ne legyen egyéb dolga, mint a repülés irányának megszabása. Ha ez meglesz, akkor a motor nélkül való repülés csaknem biztosabb lesz, mint a másik. A madár-módra való repülés egyelőre annyira szokatlan, sót elképzelhetetlen, hogy , lig lehet jövendöléseket megkockáztatni. Az
