Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-10-10 / 121. szám
2. oldal. 19?2 október 10. ceau — hogy ha Amerika, Anglia és Franciaország többi szövetségeseivel együtt nem tartanak ki egymás oldalán, akkor valamennyien követni fogják a legyőzőitek sorsát.« A laptudósitó bejelenti, hogy Clemencean, aki Amerikába fog utazni, meg fogja magyarázni mostani magatartásának okait. Ami pedig a Népszövetséget illeti, 6 azt már a békeszerződésbe is be akarta cikkelyeztetni. azalatt a feltétel alatt, hogy Amerika és ADglia garantálják Franciaország védelmét minden német támadás ellen. Erre a garanciára vonatkozóan úgy Wiison, mint Lloyd George Ígéretet tettek, de egyik sem tartotta meg. Franciaországnak most azért kell nagy hadsereget tartania, mert ezt a megegyezést nem perfektuálták. Kiss József estély Komáromban, a Kultúrpalotában 1922. évi október hó 15-én vasárnap este fél 9 órai kezdettel. — Föllépnek: I. Já*sssai. Mari világhírű tragika, aki Kiss József hatalmas költeményét fogja szavalni II. Gaa.1 Gyula. budapesti Nemzeti Színház tagja hangversenyénekesnö IVa lUlllfiij A&UJUO 656 zongoraművész, zeneszerző. Hslyárak: 25, 20, 15, 10 és 5 K. Jegyek már kaphatók a Spitzer-féle könyvesboltban. Laky »lei Maliid—Hióassy Sándor hangversenye októben 1—8. Elragadtatásunkban sietve nézzük át Laky Schuster Matild mult évi turnéjáról a finn és Baltikum értékes zenei kritikusainak referádáit, vájjon van-e még oly jelző, melyet ök, az idegenek, tehát objectivebbek, a művésznőre nem alkalmaztak, van-e oly megállapítás, meiy a tökéletest még nem irta kellőleg körül? Nincs. Hisz már egy éve irta róla a neves H. Schmidt Rigában, hogy egy igazi ragyogó tehetségnél fontos, hogy ekkora tudás, ily zenei képesség, ily meleg temperamentum a még oly nehéz versenydaraboknál is újszerű jelenségekkel párosuljon. De ugyanilyenek a dorpati, revali stb. kritikák is, hogy a finnekről, akik a rokon nemzetbélit dicsőitették, ne is beszéljünk. És ha ennek — az elfogulatlan kritika szerint — vendégünk már tavaly megfelelt, mit Írjunk róla mi magyarok, kik újabb északi műsorát elsőknek végigélvezve, csodálattal állapítjuk meg njabb óriási fejlődését, ha ugyan a már korábban szinte tökéletesnek tartottnál nagyarányú fejlődésről beszélni lehet. És az idén is — mint egy paroxysmusok helyett kritikájában Schiller költeményeket citáló északi iró bókol: Ajándékot hozott mindenkinek: Minden virágnak gyümölcsét, Az ifjú ép úgy mint az aggastyán, Mindenki—mindenki megajándékozva [tért haza. Mert programja összeállításában is valóban mester, minden igényt kielégítő, minden oldalról bemutatkozó. Tudja, hogy a klassikusokban mily tökéletes s igy az öregek elbájoló virágaiban a fiatal ép úgy megtalálja bidermayeres, rokokós élvezeteit. S amikor a fiatalok kacagó csokrokkal pompázik, sőt az ultramodernek vasporral s más mesterkedéssel festett rózsáit kívánja élveztetni s feledtetni az utóbbiak tiszavirág értékét, akkor nem csupán káprázuak a szédületes előadásban, de megbocsájtjuk a más keze alatt biztosan jazz-baadá sülyedő merészségeket. Óh, hogy tud ez a fiatal hölgy a szivekbe markolni, lelkűnket lebilincselni, figyelmünket játékára szegezni. Elfelejtünk mindent. Csúnyát és rosszat, az életbeni tülekedést és veszekedést, „Komáromi Lapok“ fájdalmunkat és bánatunkat. . . Magához ölel mindnyájunkat s felvisz bennünket olyan régiókba, ahol csak ö nyújthat zenéjével vigasztalást, egyetértést, gyógyulást. Amikor pedig megbékültünk utravalóulisbőveu ellát jókedvvel s pajzánsággal, pezsdülő vérrel és ragyogó szemekkel, bizalommal és reménységgel. Szinte tán igy is épült fel kétnapos műsora és mi oly hálásak vagyunk érte . .. Gazdag szinscálájának egész tárházát felnyitotta Schumann Humoreszkje számára. Több mint 20 percig élvezhette az óriási művet a legtökéletesebb előadásban, melyen senki sem találhat kifogásolni valót. Közönsége szinte elfáradt a sok elmondottban s máris — szinte segítségül — pengetni kezdi a XVII. század Mandolinját (Cauperin 1668.), majd csevegni halijuk Rímcau (1683.) le Rappel des Qiseaux-ját. Feledünk már mindent, az élet csúnyaságait, amikor e pompás megnyugtató csokor átkötésére megkapjuk a remek ó-arany szalagot: Dandrieu (1684) Les fifres-jét, melynek szolid csillogását Friedmann Ignác szédületes átirattal igyekszik fokozni, felhasználván a glissandótól kezdve mindent, amit a zongorajátszásban máig kitaláltak. Nem kell mondanunk, hogy a hallgatóság megismételtette a darabot, pedig ez csak a brillírozó darabok elseje volt. A többinél aztán mind magyar szerzők jutottak szóhoz. Bevezette ókét Lisztünk Etude de Concertje majd Weiner Scherzo és Humoreszkje. Nem tehetünk róla, bár meghajtjuk az elismerés zászlaját a művésznő előtt, hogy ily képtelenségből, melynek minden taktusa mostoha, mégis valami egészet kaptunk, de ez igazán amerikai. Weiner ilyenekkel csakis ott nyerhetett 1000 dolláros nagy dijat. A Humoreszk kellemesebb, de igyekezett is a kettőt az előadó minden tudásával megmenteni. Nem kellett ily igyekezet a Dohnányi Rhapsódiához, melynek felépítése nagy művészi erőt kíván, amely pedig Laky Schuster Matilduál bőven meg van. Azon kellemes tudatban, hogy holnap ismét gyönyörködjük a páratlan előadást, hagyjuk el a termát s kipihenve, másnap déiután átadjuk magunkat Beethoven élvezetének. Az egész művészi tournén úgyszólván egyhangúlag állapították meg tavaly, hogy Laky Schuster a klassikusok előadásában a legnagyobb, de ezek közt is Beethoven hivatott interpretálja s a Pathetique egymaga, különösen a megkapóan előadott Andante elég lett volna a fantjelzettek elérésére. Debussy Arabesque-je csodaszép árnyalataival, Chopin Berceuse, Impromtu és Scherzo-ja pedig a már sokat hangoztatott fényes technikával ragadta el a hallgatóságot. Nem. Tőlünk se fog eltávozni, hogy mindenkorra csodálattal gondoljunk művészetére. Kívánjuk is, hogy nyalábbal gyűjtse azt a babért, melyből tavaly annyit és oly dicsőséggel szerzett északon, ahova most is indul. Szándékosan nem vettük a két hangverseny műsorát a számok rendjében, mert a másik szereplő Hidassy Sándor operaénekes korántsem kiegészítő, hanem minden csodálatunkat kiérdemelt művészként mutatkozott be. Kedves előadása, két oktávos hangja, finom technikája, roppant gazdag programmja változatossága tomboló sikert biztosított számára. — Kár, hogy a még megmaradt kis számú magyar közönségből oly kevés a zanészinteliigencia, hogy Kultúrpalotánk előadóterme ma már túl nagynak bizonyul. így a rossz akustika folytán a Troubadur Románc és Grál legendát kevéssé élvezhettük. De a második számnál már feltalálja magát a művész s pompás előadásban kapjuk Schumann: Ich grolle nicht’, Schubert: Aufenthalt-ját. Behizelgősn édes volt Puccini: Bohemek nagy ária és Schubert: Ständehen-je. A magyar szerzők úgy az első, mint második este frenetikus hatást váltottak ki. A második hangversenyen a diszponálás előnyére szolgált a tettebb terem s mindjárt az első szám Rigoletto — Herceg belépőjének nagy sikere. Ezen ária kitünően hangjában is fekszik Hidassynak. Nem igy már a Carmen — Virág ária. Wolf szép előadásu Imája után következett magyar dalok ismét alkalmat adtak az ünneplésre. A megszabott idő és műsorok ráadásokat nem igen engedtek, de ez elől kitérni nem lehetett. A fényes sikert nagyban elősegítette Reviczky István kitűnő kísérete. A legnehezebb feladatok megoldásáért (egy próba után) a tapsok nagy része e művészt illeti. Általában kell megjegyeznünk, hogy e két müvé3z oly hatással volt közönségünkre, hogy ehhez hasonló ünneplést mi itt még nem is láttunk. Laky Schuster Matild ragyogó művészete annyira magával ragadta a hallgatóságot, hogy szinte extázisbán ünnepelték. Nemkülönben Hidassy; négy-ötször hívták a dobogóra s le sem engedték, inig a zugó tapsokat mindkét estén a kitünően előadott Sicilianával meg nem köszönte. Az aránylag kis közönség valóban forró estét szerzett. Az ily élvezeteket megfizetni nem, csak meghálálni lehetne, de — sajnos — fogyunk ... s az elmúlt években biztosra vett zsúfolt termet valóra váltanunk nem lehetett. Itt adunk számot arról a nagy sikerről is, melyet Hidassy Sándor mint festőművész aratott képeivel. Könyvtártermünkben nyolc paravánon függ a mintegy harminc szebonélszebb akvarell, tuss, olaj-rajz. Gyönyörködve szemlélik ,a látogatók ez isten áldott kettős tehetség e második bizonyítékát. Nehéz volna megmondani, miért érdemelne nagyobb elismerést: éneke, vagy festőművészeiéért? Azt hisszük egyenértékűek. Sajnos, a legtöbben sóvárogva nézzük,— az aránylag igen olcjó árak dacára, — a képeket — a nyomasztó gazdasági viszonyok nem mindenkinek engedik meg az e pillanatban luxusnak minősíthető képvásárt. Azt hisszük, mégis valamennyi képnek akad gazdája, hisz a vásárt megkönnyítendő már olyan engedményeket tettek, hogy gyakran a kép ára nincs arányban a rámájával ... A képvásárló közönség kívánságára a kiállítást még csütörtök estig nyitva hagyja a rendezőség s e körülményre azzal hívjuk fel a szépet élvezni tudók figyelmét, hogy ha igen olcsón óhajt gyönyörű dekorativ munkához jutni, úgy feltétlen látogassa meg a kiállítást. —ákác. Szüreti mulatság. Minden nemzet vall magáénak valamilyen évszakot, Mikor látjuk a favaszt, üde halavány zöld ruhában, rózsás arccal, amiat végig suhan a réten, a házak kopott falain, akkor a francia nemzetre gondolunk. De amikor a tüzes szemű, barnahaju s piros ruháju nyár kisasszonyt látjuk mosolyogni, akkor önkéntelenül a kék egü Itáliára gondolunk. Vagy amikor a fehérprémes, hósipkás kisasszony jégvirágokkal díszíti ki ablakainkat, akkor az orosz nép jut eszünkbe. De amikor lehajtott fővel, szótalanul végigkullog kopott ruhájával egy barna, fáradtszemü, beesett arcú leány s léptei nyomán csak falevelek zörögnek, akkor a magyar jut eszünkbe. De ez a bánatos szemű, beesett arcú magyar, ha a sors mindkét kezével sújtja is, nem esik kétségbe, nem felejti el a nótát és „bujában is vigan mulat“, mert amig más népnek öröm kell ahhoz is, hogy mulatni tudjon, addig a magyar embernek elég egy kis bánat. S ma kétszeresen mulathat a magyar. F. hó 8 án, vasárnap nem mindennapi látványban volt része városunk közönségének. Már a reggeli órákban sarkantyú pengetés ütötte meg a járókelők fülét. Magyar fiuk szorgosan munkálkodtak azon, hogy az egyesületük által rendezendő szüreti mulatságukat minél sikerültebbé, díszesebbé tegyék. A Kath. Legényegyesület munkás tagjait ismertük fel magyaros öltözetben bennük. Október hónapban, mikor a szöllősgazda egész évi munkájának eredményéről tesz számadást magának, — ha mindjárt nem is a várt eredményt találja meg számadásában — nem mulaszthatja el ezen alkalommal sem régi jó magyar szokásának megtartását, hogy áldomást ne tartson rája. Ennek a régi jó magyar szokásnak megtartására hivta össze a Legényegyesület veudégeit. Valamikor a régi jó világban vidámságtól volt hangos a szőlőhegy, ami a városokba is eljutott, városi ember is kivehette részét az áldomás megtartásából. Hogy most, egyik agilis ifjúsági egyesületünk felelevenítse a régi magyar szokást, elhatározta, hogy fáradtságot nem ismerő, sőt anyagi áldozatoktól sem riadva vissza, egy igazi magyar szüreti mulatságot tart. A mai idők szellemének megfelelően. A Legényegylet e mulatságára szétküldött meghívóján első helyen a hires csikósbandérinm szerepelt. P. Nagy László fiatal gazda parancsnoksága alatt délelőtt 11 órakor indultak el
