Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-07-01 / 78. szám
1922. júliusi. Komáromi Lapok4* 3. oldal. csak azok az önérzetes magyar újságírók képeznek, akik még tudnak önzetlenül dolgozni a közjó érdekében, akik még tudnak önzetlenül munkálkodni az uj haza felvirágoztatásán és akik kegyetlen kíméletlenséggel ostorozzák meg reggelenként a gonoszokat, a mozikban, meg mosodákban bujkálókat, a tolvajokat, a panamistákat, a hazaárulókat! . .. (Úgy látszik, már a jó öreg Föld is megsokalta ezt a temérdek rosszaságot, mert mint nemrég olvastuk, több ízben megrázkódott — nyilván az undortól — a gonoszok lába alatt!) Persze a lapoknak minden betűjét elolvassuk, s igy Domány nagy részvéttel olvasta a múltkoriban, hogy a szegény Boldoghy Gyula a lábát törle. Még ma is aggódik, hogy vájjon felépült-e teljesen ez a jó ember, s jár e buzgón a városi közgyűlésekre s interpellálgat e még ma is szorgalmasan ebben a korrupt világban. Soma bátyánkat a Milch Dezső viselkedése lepte meg a legfájdalmasabban. Nem tudja megérteni, hogy ez a higgadt, körültekintő, okos ember hogy feledkezhetett meg magáról annyira, hogy cseh-szlovák állampolgár létére Budapesten, a rabbiavatáson a „Szózat“-ot énekelte! . . . Igaz is ám! Majd megfeledkeztem a mi kedves Kiss Gyula barátunkról, aki most itt nagy buzgósággal fáradozik egy „Olvasókör“ alapításán. Számos lelkes támogatója van már. így Sándor Miklós, Komjáthy Aladár, Erdélyi Zoltán, Honyák Lajos, Csukás Pista, Markovics Gyula, Mikecz Lajos mind a hosszú téli estéktől félnek s mind erősen hangoztatják, hogy milyen jó lesz majd az olvasókör meleg szobáiban — olvasgatni. Uíóvégre, amint mondják, akinek éppen kedve szottyan, játszhatik is majd itt „csöndes“ ártatlan játékokat, de persze — az alapszabályok különös gondosságából — mindent csak kicsiben! . . . Tátray Józsi bátyánkat, ezt a mi — 48-as honvédsipkában járó — kedves, öreg királyi tanácsosunkat is megnyerte Gyula az olvasókörének, de az öreg kikötötte, hogy a kör helyiségeinek a falait Árpád, Szent István, Mátyás király, Rákóczi és Kossuth képei díszítsék. Persze Gyula barátunk mindent megígért és mindent meg is rendelt, de azért ő is őrről a Spitzer-sógorra, mert az sem könyveket, sem képeket, sem pedig olvasóköri bibliát nem szállít részére, jóllehet többször fordult hozzá rokoni soraival. Gyula különben az ő hűséges Mikes Kelemenjével, a kis Mikeczczel van nagyon jóban, aki persze mindenben kedvét keresi a Fejedelemnek ! Sétáik, andalgásaik közben el-elmerengnek a múlt szép emlékein és sóvárgó lelkűk mindig a boldog órák áldott tanyáját, a Konkoly Balázs villáját keresi a kies, kedves Monostoron. És íme, akiről legelébb kellett volna megemlékeznem, itt van a mi nagy tiszteletben álló öreg püspökünk is, a csupa szív, a csupa jóságból és szeretetből álló ember, Antal Gábor. Micsoda gyönyörűség mi nekünk hallani alkalomadtán az ő arany szavait. Óh, micsoda erő, micsoda hatalom nyilvánult a nemrég múlt husvét ünnepén mondott szent beszédében. Óh, milyen meggyőződéssel hirdette minékünk az eszme diadalát, a feltámadás szentséges gondolatát. Az arca kigyult, a szemeiben tűz lángolt, a hangja zengett és midőn két karjának hatalmas gesztusától kisérve felénk dörögte beszédének záró szavait, már mi akkpr csak sirtunk, könnyeztünk, zokogtunk! . . . Óh, de hogy is zengtek ezek a szavak: „A lelketekben élő igaz hitnek az ereje pedig megtart titeket és az igazságnak diadalmas föltámadása lészen 1 . . .“ Önkéntelen is ti reátok gondoltunk kedves barátom, hogy micsoda áldás lett volna számotokra ennek a beszédnek a hallása, hogy épültetek volna ti is igy ajkai szólásán s mennyivel könnyebben viselnétek igy el a kegyetlen sors irtó csapásait s a rátok szakadt súlyos, nehéz ^gondokat! Óh, de hová is kalandoztam én el ?! Hová j is ragadtattam el magam pergő toliamnak a szárnyain ?! Csak most látom, hogy mennyire eltértem a céltól és hogy mennyire nem tudha• tód te még mindig, hogy mit is akarok én te tőled?! Hát bizony nem mást, nem egyebet kedves barátom, mint hogy keresd fel minél előbb azt a gonosz Spitzert s mindannyiunk nevében a legerélyesebben sürgesd meg nála a kívánt dolgok mielőbbi postára adását. Szívélyesen üdvözlöm minden jó ismerősömet, köztük persze Csépi Dani barátomat kiváltképpen is, a Gyula nevében pedig köszöntsd meleg szeretettel a Konkoly Balázst, akit ő itt igen nehezen nélkülöz! . . . Isten áldjon mindnyájatokat, vagyok a régi barátsággal Magasházán, 1922. junius 26. őszinte hived Tuba János. A levél mélyen megindított a közvetlenségével és számos panaszával s eltökéltem, j hogy rögtön indulok a Spitzerhez, hogy végre i is rendet teremtsek ebben a dologban. 1 Nyúlok a kalapomért, de ebben a pillanatban hatalmas koppanást hallok, s nyomban éles fájdalmat érzek a kezem fején s persze e szent pillanatban már —ébren is vagyok és tudom, hogy minden csak álom ... s a valóság csak annyi, hogy a kezemet álmos fejjel jól beleütöttem az éjjeli széki ényem kőlapjába. <tj Persze a látogatásaimról igy már most le kell mondanom, nem megyek sem Csépihez, sem Konkolyhoz, de még Spitzerhez sem, mert hiszen Spitzer ártatlan 1 I Útlevél visumot I I minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. Didéki megbízásokat a leygyorsabban elintézek, miután hetenkint háromszor megy küldönc Érágába Cljárási dij 35 korona, cím: kászlő Zsigmond Bratislava (Pozsony) Széplak-u- 12. sz. I1UI1U u. 12. sz. :1 Egy szál gyertya. Irta: Kiss Péter Pál. A Királyhágón túlról hir szivárgott át hozzánk valami eljövendő fényességről, mely jövendőbeli ragyogás, már előzetesen a lelkesedés hajnalpirját vetíti orcáinkra. Kedves magyar testvéreim, ott távol napkeleten! A nemes Erdély bércei között termett a szép gondolat!! Ez év Szilveszter estélyén minden erdélyi magyar egyszál gyertyát fog gyújtani és elégetni Petőfi emlékezetére . .. Hogyan is lesz az? Odakünn az utcákon csendesség lészen és akár szürke plebejusi sár tapasztja le az utcát egyik sortól a másik sorig, akár fehér hóprém nyújtózkodik szerte mindenfelé, de a házak majd a közöny álorcáját vonják magukra, lesütött szeme nem árulja el, hogy mi történik odabenn a falak között. Hanem azért mi is tudni fogjuk és tudni fogja az a kiskőrösi zsupptetejű házacska is, hogy mi történik távoli rokonai, a hatalmas — Lesz egy színésznő ismerősöm - villant át Gyurka agyán. De aztán elborult s nehéz sóhajjal mondla: Milyen jó magának, már beállhat, nekem meg még le kell maturálnom ebben az évben; azután három négy év a színi - akadémia s ki tudja, mikor kerülök színpadra... Az előadás kezdődött. Bementek. Cyranót játszották. A diákhely zsúfolt volt s Józsa meg Gyurka igen közel szorultak egymáshoz. — Szép Roxán lenne — súgta neki a diák. Mért nem jön a drámához, vagy társalgási színésznőnek... — Ahhoz pénz kellene, a karban meg mindjárt keresek is valamit. De legyen csöndben — intette. — Okos lány — gondolta Gyurka, de fájt neki, hogy nem lehet majd együtt vele a sziniakadémián. Valami nagy eláradó melegséget érzett és szinte látta már Józsát a színpadon. Jóság, szeretet s egy kis irigység is volt benne. És bátortalanul megsimogatta a lány karját. Józsa hagyta. A diák megijedt ettől a kis bátorságtól egy percre. Aztán, ahogy a színpadon lepergő jól ismert jelenetek fölélénkitették, szinte öntudatlanul simult közelebb a lányhoz. Újból megsimogatta a karját. Aztán rajtafelejtette a kezét. Hallgattak, figyeltek. A romantika szerelemmel zsúfolt, gazdag levegője csapkodta a lelkűket. Két virág voltak a forró szélben. Összesimultak. , Józsa egy pillanatra fölnézett a diákra. A szemük fényesen, frissen villant. Szerették egymást. Hazafelé Cyranó erkélyjelenetéből szavalt a lánynak. Drágán, gyöngéden, lelkesen ölelgette szavaival a lányt. El, Ámor tegze, nyíl, festett világ ! Nyíljon fejünkön harmatos virág! Ne szürcsölgessühk langy cukros vizet Arany gyüszüből, hitvány élvezetet! Ki a szabadba! Ott igyunk magából Az élet friss, habzó zuhatagából! Józsa melegen, búgón kacagott. A diák bátrabb lett s tovább szavalt elragadtatásában. — Ne olyan hangosan — intette. Senki se járt kívülük a langyos estében. A diák láza nőt. — Egy csók! S ettől félni kell? Eskü, amit közelről súgok el. Szoros igézet. Rózsás pont az i-n... És na^y szilajsággal kapott a lány felé. Kicsit birkóztak még, de egy széles fa mély árnyékában fölgyujtottan borultak egymásra Szavuk már nem volt és friss fiatalságuk iángja elvakitóan villámlott át egymásba. Sáfár Gyurka ezen az estén csókolt először leányt szerelemmel. A csók után riadtan rebbentek széjjel s búcsúszavuk is lihegésbe veszett. Egész éjjel azt a marsot dobolta a diák szive: szeret, szeret, szeret s az első csók vad fáklyája rőt fényeket dobált a fantáziájába. Alig várta a reggelt, hogy újból láthassa a lányt és dideregve rohant a színház felé. Ahogy a lépcsőkön kanyargóit, az öltözőkből tarka hangok, festék-, mastix- és púderillat kavargóit feléje. Meg-megállt, hogy tele tüdővel beszivhassa. De a szive torkában vert. Alig kapott levegőt. A próbatábla előtt megállt, hogy kipihenje magát. Közben várta, hogy Józsa megjelenik valahol. — Ha majd én játszom itt Cyranot — ötlött eszébe — és Józsa lehetne Roxán! . . . Újból látta az egész estét és az ujjai hegyén bizsergett a lány drága arcának bársonyos bőre. Tovább lökte magát. A vasajtóhoz ért, a színpadra vezetett. Ez volt a legfélelmesebb. Nehezen lépett be rajta. A nappal szürke világításában ijesztően ásított rá egyszerre a zsinórpadlás. Lecsüngő kötelék és díszletek kuszáit tömege fenyegetett onnan. A színpadon zsivajgott minden. A legnagyobb rendetlenségben díszleteket tologattak a munkások, bútorokat cipeltek. A rendező üvöltözött: Sugár, gyere már! A fene egye meg, hol az a Margit! A színészek fáradt arccal ásitoztak s a sugólyuk torka előtt egy széken az igazgató ült kockás felöltőben. A fején cilinder volt, a kezében esernyő. Bánk bánt próbálták. Az igazgató egy fiatal színészt szidott és szörnyen hadonászott az esernyővel. — Ne aludjon fiam! Ébredjen már! Hogy lehet ilyen álmosan szuszogni: Nincs a teremtésben vesztes, csak én. Fiam, ez egy olyan tragikum, hogy az utolsó zöldségeskofának is zokogni kell tőle ... A diák árnyékként suhant át a színpadon és föllélegzett, amikor a titkár szobájához ért. Ezen a folyosón is mastixszagot érzett, amely fölkavarta az idegeit és mindennél jobban csábította. Bűn, szépség, hir, dicsőség, taps vihar - zottak ebben a szagban. Halálosan szeretett volna színész lenni. A titkár ajtajánál állva, nem tudta, hogy kopogott-e már, vagy sem. Félve tolta be az ajtót. Megtorpant. Dermedtségében nem tudta a kilincset elengedni. Szinte megbénult attól, amit látott. Józsa veszélyes közelségben ült a titkár mellett a pamlagon és a titkár — egy mopszliképü kis fekete ember — barátságosan cirógatta a lány arcát. Azt az arcot, amelyet ő az este szent lázában először megcsókolt.
