Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-08-29 / 103. szám

Negyvenharmadik évfolyam« 103. szám. Kedd; 1922. augusztus 29. KOMÁROMMEQYEI KÖZLÖNY I» Előfizetés! ár caeh-wdovák értékben: Helyben és vidékre posta! szétküldéssel: i$é6i évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. OLITIK AI LAP. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Ejyes szám ára x 80 fillér. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Lázas tanácskozás folyik a diplomaták és politikusok között. Nagyantant, kisantant konferenciára ül össze, hogy a szövetséges hatalmak meg­tárgyalják azokat a kérdéseket, melyek közösen érdeklik országaik népét. Első­sorban gazdasági kérdések állnak a kon­ferenciák homlokterében, Európa két nagy betegének, Németországnak és Ausztriá­nak kritikus sorsáról tárgyalnak, komoly ábrázattal dugják össze fejüket és keresik az arkánumot a kuruzslók, akik eddig csak a ráolvasással és egyéb hasonló szerekkel akarták gyógyítani a pácienst. Olyan kérdések képezik a konferen­ciák anyagát, melyek nemcsak a meg­mentésre váró országok létével vagy nem­létével függnek össze, hanem amelyek szervesen kapcsolódnak azoknak az álla­moknak gazdasági életébe is, melyek a teljes tájékozatlanság jegyében készült szerződéseket létrehozták. A jóvátétel kér­dése foglalkoztatja a nagyantant hatal­mait, egyezségre nem tudnak jutni, mert amilyen érzés nélkül vetették ki a sok milliárd sarcot, épen olyan emberi érzés nélkül akarják most behajtani az eddig is koldussá tett országokon. A világháború alatt, tudjuk jól, min­den évben összeültek ezek a jó urak és újra meg újra megpecsételték egymáshoz való hűségűket és a háború folytatására való készségüket ünnepélyesen kijelentet­ték. Mikor a volt középeurópai hatalmak békét ajánlottak, gőgösen utasították vissza, holott népeik ép úgy vérzettek, mint ellenfeleiké. Tették pedig mindezt abban a reményben, hogy háború után úgyis meg fogják fizetni kárukat a legyőzöttek, úgy természetben, mint hadisarcban. Nos hát, természetben sikerült is. Birodalma­kat daraboltak föl szemrebbenés nélkül, töménytelen értékeket harácsoltak el, év­tizedekre lefoglaltak maguknak bányákat, de ez mind nem elég, még pénz is kell, sok pénz, milliárdok kellenek, hogy a milliárdokat előteremtő munkás ne dol­gozzon másnak csak a győzőnek, mely a könyét és véres verejtékét is magának kívánja. És a megszabdalt, legázolt ország fizetne is, ha tudna, a lehetetlenségek eddig nem ismert határáig is elment már, de a diktátornak még több kell, évtize­dekre biztosított pénztömegeket kivan s a vonagló ország a teljes megsemmisülés örvénye szélén egy kis halasztásért ese­dezik, mert ha azt meg nem kapja, ki kell jelentenie, hogy nincs tovább, vége! Jól tudják, hogy akkor rájuk nézve is ütött az összeomlás órája, de azért feszitik a a húrt, mig el nem pattan . . . Hogy a nagy antant kreatúrája, a kis antant is mozgolódik ilyenkor, nincs mit csodálkozni rajta. A protektorok lázas munkája tanácskozásra buzdítja őket és újra fölmerül a régi nagy idea, a pravoszláv impérium megalakítása, mely az északi és déli szláv testvéreket végre valahára terü­letben is összekapcsolná. Ausztria kolduló utjával ujult meg a csehszlovák és jugoszláv fürge politikusok előtt a régóta ápolt terv s már-már Ausztria felosztásáról beszélnek, mely ha megtörténhetik, utána Magyar­­ország végleges szétdarabolása következnék. Szerencse, hogy a nagy ideáktól túl­fűtött szláv politikusok számításába Olasz­ország erélyes gesztussal szól bele, mert a jó ég tudja, micsoda bonyodalmak közé kerülne újra Európa, ha az imperialismusra törekvő demokrata köztársaság és a délszláv királyság a maga akarata szerint csele­kedhetne. Hiszen a gyengeidegzetüek már is falra föstik a háború ördögét és aggo­dalommal tekintenek a jövő elé. Ez az aggodalom szintén hozzá tartozik a szituációhoz és csak a perspektívát egé­szíti ki, mely egyenlőre bizonytalan és zavaros képet mutat. A hatalmak békét teremtettek, hogy soha többé ne legyen háború és most majdnem ott tartunk, hogy utóbbis háború kell, hogy meg legyen a béke. Valóban igazuk van azoknak, a kik azt mondják, hogy a világháború nagy katasztrófába sodorta a népeket, de ez a mostani béke még nagyobb katasztrófa felidézője lehet. Ha csak végre is észbe nem kapnak azok, kik a világ sorsát intézik. = Benes és Pasics megegyeztek. Benes Marienbadban Pasicsot meglátogatta. Benes és Pasics tanácskozásán szóba kerültek az aktuá­lis nemzetközi politikai kérdések, különösen azok, amelyek Csehszlovákiára és Jugoszláviára vonatkoznak. A tanácskozás során mind á két államférfin konstatálta, hogy a fontosabb kérdé­sekben nincs közöttük nézeteltérés. A politikai kérdések megtárgyalása után a két miniszter­elnök megállapodott abban, hogy a két állam közti barátságos viszony megszilárdítására meg­felelő gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi intéz­kedéseket fognak tenni. = Tisztviselők tömeges elbocsátása. Mind gyakrabban ismétlődik meg a hir a kormánynak arról az elhatározásáról, hogy még az ősszel keresztül viszi a körtársaság pénzügyi helyzeté­nek megjavítása érdekében elhatározott szándé­kának végrehajtását, meiy szerint az állami szolgálatban álló tisztviselők egy nagy részét elbocsátja. Mintegy 25000 tisztviselőről van szó, akik egyszerre feleslegesek lettek az államnak, mely alig győzte elhelyezni kezdetben embereit a hivatalokban. Rájött végre az állam, hogy a sok tisztviselő között igen fölös számban vannak olyanok, akik egyáltalaban nem felelnek meg Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, min. a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. kiildendffkt Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombatoo hivatásuknak, de a nacionalista érdek akkor úgy kívánta, hogy minél több emberrel tömjék meg a hivatalokat. Ezért kellett elsősorban kipróbált és szakképzett tisztviselőket elbocsátani, akik azonban véletlenül magyarok vagy németek voltak, de akik iránt az elfogultság és bizalmat­lanság sokkal erősebb volt, semhogy az állam igazi érdeke ezt tompítani tudta volna. A Tri­­buna szerint egyrészt azért küldik el a tisztvi­selőket, mert nem felelnek meg, másrészt azért, mert egyesek a politikai konjunktúrák teljes kihasználásával hamarosan elhelyezkedve, gyors előmenetelükkel már elérték céljukat. íme az állam is belátta végre, hogy mekkora hibát követett el. Persze ez a hir nem kelt megnyug­vást az állami tisztviselők körébeD, sőt! De ez már a kormány dolga. Zászlóavatás. — A Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt zászlószentelése Felsögelléren. — Vasárnap, augusztus hó 27-én folyt le a Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt zászlóavatási ünnepsége Felsögelléren, Csallóköz e virágzó községében. Méreteiben is nagyszerű, felemelő ünnep volt ez, melyen a párt alsó-felső-gelléri és bcgyai szervezetének szép zöldselyem zászlaját avatták föl. A három kis csallóközi község, melynek lakossága együttvéve alig haladja meg az ezret, bámulatra méltó tanujelét adta a magyarságban sajnos, oly sokszor hiányzó meg­értésnek és összetartásnak, mellyel követendő példát adott mindenkinek. A párt komáromi központja részéről jelen voltak: Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő, ifj. Koczor Gyula kör­zeti ügyvezető elnök, Lukovics Ferenc központi igazgató, Bazsó Kornél titkár. A felavatási szertartást Gálffy Géza felsógelléri ref. lelkész végezte. Felsőgellér, hol az avatási ünnepély folyt, teljesen kivetkőzött mindennapi alakjából. Mint­ha a múlt támadt volna fel, mindenütt magyar ruhás lányok és délceg, piros mellényes csikósok jártak, keltek az utcák és a község mellett elterülő rét tömve volt kocsikkal, melyeken a legtávolabbi községekből is érkeztek résztvevők. Az aratási ünnepély a templom melletti nagytérségen folyt le, a zászlót magyar ruhás lányok a csikósok és nagy tömeg kíséretében vitték oda. A gyűlés elnöke, Győry Dénes üdvözölte a megjelenteket s felkérte Gálffy Géza felsőgelléri ref. lelkészt a zászló fel­avatására. Gálffy Géza a szivekbe markoló, hatalmas beszédben avatta fel a zászlót. Beszéde tele volt szebbnél-szebb hasonlatokkal, magas röptű költői gondolatokkal. A hallgatóság lelkét sebes szárnyú röpülésel felragadta a magyarok Istené­hez, akinek áldását kérte a zászlóra és mindazok­ra, akik az összetartás az egymást segítő munka, az emberiség boldogulása, a szeretet és a meg­értés jegyében és jelszavával tömörülnek a zászló alá, amely nehéz zöld selyemből készült Harmos Károly festőművész tervei szerint Raf­fael Margit himző intézetében gyönyörű arany­­hímzéssel, rajta e jelmondattal: „Ki Istenben bízik, nem csalatkozik Majd Gálffy Gézáné zászlóanya könnyekig meghatva, köszönetét mondott a megtisztelte­tésért, a zászló eszméjéhez való hűségre, egyetértésre buzdította az összegyűltöket s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom