Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-18 / 33. szám
4. oldal. «Komáromi Lapok 1922. március 18; sem, ugyancsak működött a plajbásza, s a cikk eleje ilyen formán néz ki (az üres helyek a beregszázi cenzor művei): (sgd) Censor úr, szépen kérjük ne töröljön semmit ebből a cikkből. Ha Ön analfabéta volna a politikában, ha Ön nem tudna magyarul, ha ön csak srófja lenne a nem pedig a helybeli államrendőrség egyik legtöbbet Ígérő tehetsége, nem intéznők önhöz ezt a kérést, Másodszor, megtudná, hogy azt megszabad ugyan Írnunk, hogy a nemzetiségi politikának egy kikristályosodott tantételét vérével pecsételte meg az entente a világháború során, de a tételt magát leírnunk tilos. És folytathatnánk hasábokon keresztül, de mi most csak arra szorítkozunk, hogy a Beregi Hírlapból még minisztereknek szó szerint idézett nyilatkozatait is törlik. Mi mindezt nem tartjuk sem igazságtalanságnak, sem maliciának, sem fricskának, s bizonyosak vagyunk afelől, hogy ebben a kérdésben a köztársaság- j nak minden komoly cseh politikusa, éppen e ' most említett okból nekünk ad igazat. — Most j olyan dologról Írunk, melyről csak mélabús | rezignációval lehet szólani, olyan ügyről, melyet ■ még az úgynevezett „kormánylapok“ is csak : megható melegséggel ajánlanak a kormány jó- I indulatába. Mi értelme volna itt a censori tör- j lésnek ? A köztársaságnak úgyszólván egész sajtójában megjelent a következő közlemény: „Szent-Ivány József nemzetgyűlési kép- i viselő az elbocsátott slovenszkói és ruszinszkói j közalkalmazottak ügyében még tavaly május főkapitányai voltak. Ennek tartotta magát Zrínyi Ádám is. Mikor vitéz kapitánya, Balogh Gáspár 1679-ben a törökök egyik támadását viszszaverte, Batthyány Kristóf kerületi generális haragnéven vette, hogy az ő tudta nélkül har colni mernének. Zrínyi Ádám igen szelíd hangon és udvariasan felelt ugyan Batthyánynak, de Balogh Gáspár uramat teljes erejével védte, Zrínyi udvarias (magyar) levelére Batthyány gorombán vágott vissza. Neki — úgymond — nincs szüksége információra. „Azonban — irja tovább — jó néven bizony nem vehetem kegyelmedtől s föl sem veszem, hogy mindjárt ily hurogatva ir reám, öreg bátyjára. Meg is ismerszik az udvariatlanság, hogy nem régen jött ki az oskolából kegyelmed. Az mi az (légrádi) kapitányságot illeti, kit igen idétlenül emleget kegyelmed, nem ismerhetem én kapitánynak kegyelmedet . . . Más bíróága alatt vagyon az még.“ E levél sértő hangja mód nélkül bántotta az önérzetes Zrínyi Ádámot. De azért mérsékelte magát s 1679 aug. 31-én Újudvarról (hol oly sokszor írogatott édesatyja) igy felelt Batthyány Kristófnak: „Aug. 16 án költ levelének tenorját nem kevés szivem sérelmével értettem, mivel nem ismerem kegyelmedhez irt levelemnek, hogy csak egy betűjével is kegyelmed authoritását megsértettem volna, holott az én és eleimnek régi igazságokról és jó rendtartásokról s nem másról Írtam vala kegyelmednek. Az mely Írásomat kedves bátyámuram gonoszra nem is magyarázhatja, mivel még ezideig nem tanultam azt, hogy valamely jóakarónknak, annyival inkább atyámfiának böcsületes, jó hírét s nevét megsértem igyekezném. (Ittvaló kapitányságom azonban nem idétlen), mivel az az én eleimnek jó magokviseléseért és szegény hazánk s az egész kereszténység mellett nem szánt kiontott vérükért, érdemes, hiv szolgálatjokra nézve régen és következendőképpen énnekem még az anyám méhében őfel-23-án intézett kérdést a pénzügyminiszterhez. Azóta Hanacik minister már lég megvált az állásától és Novák pénzügyminiszter jött a helyébe, aki január lö-án a képviselő kérdésére a következő, mindenben Hanacikre emlékeztető választ adta: Az elbocsátott és a cseh-szlovák köztársaság szolgálatába föl nem veit szlovenszkói és ruszinszkói közhivatalnokok segély vagy előleg iránti kérvényei minden jogigény hiányában együttesen le nem tárgyaihatók, a kormány azonban az egyes hivatalnokok kérvényeinek vagyoni és családi viszonyok szempontjából való és az elbocsátás, illetőleg fel nem vétel okainak tekintetbe vételével eszközölt egyénenkénti megvizsgálására és fontolóra vételére hajlandó. A cikk többi részében már kevesebb a fehér folt. Gyámolítsok az árvákat! Mint mindennek vége szokott lenni, úgy az idei farsang is leélte napjait, hogy helyet adjon komolyabb dolgoknak. A társadalom minden osztálya kivette részét a vigalmi mozgalmakból, mindenki iparkodott néhány órára szabadulni az anyagi s lelki gondok felett való tépodések terhétől, siettek meghozni áldozataikat a jótékonyság oltárára. Mert hogy az eddigi vigalmak legnagyobb részben a jótékonyság jegyében folytak le, tagadni nem lehet. Kéí fó cél látszik kiemelkedni a vigalmak keretéből: az emberszereteten alapuló jótékonyság nemes eszméje s az állam financiális erdeke. Hogy mennyire sikerült a két célt csak megközelíteni is, azt a közvetlen tapasztalás ítélheti meg. Azonban sejteni lehet, hogy a jótékonyság erkölcsi megoldása jóval lejebb maradt a reménynél. Az élet reálizmusa feltétlenül megkívánja, hogy a társadalom az adott viszonyoknak megfelelő módon nyújtson alkalmat minden polgárának a megélhetés eszközeit tisztességes utón megszerezni s akik teljesen ráutalva vannak mások gyámolitására, azokat anyagilag is segítsék, nehogy küzdjenek a megélhetés nehézségeivel. Amidőn száz meg száz család nyomorog a társadalom tömegében, a vigalmakat rendező társadalom issza meg örömperceit azoknak is, akik nem vigadhatnak, mint például a szülődén árváknak, kiknek sokasága ott ségéíől örökösen adatott, melyet kegyelmed tőlem el sem idegenithet . . . Vagyon Istenembe reménységem s el is hittem, hogy én őfelségének, az én kegyelmes uramnak leszek olyan szolgája, mint Darabos uram (t. i. a légrádi kapitány) s talán különb is . . . Kegyelmedtől azért kedves bátyámuram hogy annyira levelében kárpállyon és oskolámat szememre hányja, kiben kegyelmes uram őfelsége és hazám szolgalatjára tanultam, nem érdemlettem s föl sem veszem kegyelmedtől . . Zrinyi Ádám a hadipályára szánván magát, állandóan jelentékeny számú magyar katonát tartott. Már a nagy háború kitörése előtt, 1682. okt. 20-án irta volt a nádor Batthánynak: „Értem gróf Szécky Péter és Zrinyi Ádám urak bandériuminak kegyelmed mellett való létit. Én nem bánom, legyenek ott.“ Az 1683. évtől kezdve Zrinyi majdnem állandóan a táborban időzött. Mivel Batthyányval nem jó lábon állott, 1684 ben már Leslie seregéhez csatlakozott. Értem — irja Batthyány — hogy kegyelmed alattvalóival generál Leslie mellé álljon. Énnekem nem kevés praejudiciumomra cselekedett édes öcsémuram, mert^Légrád az én generálisságom alá való. Zrinyi Ádám ekkor már a király tanácsosa, kamarása és főlovászmestere volt. Az 1684-ben pedig Zala és Somogy megyék főispánja lett. Az installációt édesatyjának kedves tartózkodási helyén, Ujugvaron akarta megtartani, de Batthyány lebeszélte erről. Különben szive szerint gratulált neki. „Örvendek — irja — őfelségének kegyelmedhez mutatott szép kegyelmén. Szivem szerint kívánom, hogy Isten kegyelmednek több méltóságos promotiokat is engedjen, mind pedig hogy ezen megirt tisztnek viselésében és maga méltóságos házának és édes hazájának örömére és hasznára szerencsésen sok esztendeig viselje.“ Zrinyi Ádám a hadakozásban mindig kitüntette magát. Bátor, sőt vakmerő katona volt. Mint igazi gavallér, bőkezű volt a hadilézeng a vigalmi helyiség ajtajának küszöbén, hogy felkelthesse a vigadók emberszeretetét. De a jótékonyság angyala a szegények felett csak körül repíles — de nem száll reájuk. Sajnos, tapasztalat bizonyltja, hogy társadalmunk kevés akciót fejt ki a jótékonyság terén. S ha felállitanók a» arányt a befolyó jótékonysági áldozatok, az adakozók száma s anyagi tehetsége közt — várakozásunk hőmérője igen alantas fokot fogna mutatni. Az érsekujvári szerzelesnővérek áldásos működése mint minden évben, az idén is a nagy télen meghozta az emberszeretet gyümölcsét számos szegény gyermek felruházása által. A nővérek krzdemény.ezésére a város közönsége is mindenkor sietett a cél sikerét biztosítani. E nemes példát követi Komárom város közönsége is. De hát a többi város és község társadalma s közönsége hová marad ? ! A pazarfénnyel kivilágított báltermek sima parkettjén táncoló közönség az ő vidám óráiban vájjon gondol-e csak néhány percig is arra, hogy báli toalettjének felesleges fényüzési árán hány — hidegtől didergő ruhátlan árvának testét tudná fedni be — és éhségét csillapítani? Azok érdekében szólalok fel, akik nem mulathattak;, a ruhátlanok és éhezők érdekében. Ezek. a szülök nélküli árvák. Segítsen ezeken a társadalom. Hozza meg áldozatát szegényekért. Helyezze azt a jótékonyság oltárára. Szívesen veszi Isten, aki tehetséget és alkalmat nyújt, hogy az ember jót gyakorolhasson. A farsangi napok elmúlta után kilátásba helyezett müvészestélyek s egyéb mulatsággal egybekötött társas összejövetelek alkalmával ismét módunkban állanak az emberszeretet magasztos eszméjét megtestesíteni. Használjuk fel az alkalmat.. . Zárjuk szivünkbe a szeretetet s annak melegével gyámolitsuk a szülőilen árvákat! Honffy I. Lajos. — Dr. KaUay Zoltán jogi szemináriuma Budapest, Andrássy-ut8. és Szeged, Pallavicini-u. 5. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet —■ bérlet! Rekapituláció! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, ükár a szegedi igazgatóság. 151 népével szemben s asztalánál szívesen láttg a tiszljeit. Népszerűsége tehát napról-napra növekedőben volt. Egyik levelében irja Batthyánynak: „Az mi az csatakat illeti, az én emberim untalan és szüntelen, muraköziek és légradiak odakünt vannak.“ Az 1688-ban Szükey János irja róla: „Méltóságos general Caprara uram parancsolta gróf Zerényi Ádám uramat őnagyságát maga mellé. Légrádi, muraközi és kottori hadinépével indult meg.“ Hogy ezen időben Zrinyi Ádám katonai hirneve már országszerte nagy volt, említenünk is fölösleges. Az ország nádora a királyhoz intézett emlékiratában (1688. április 9.) azt követelte, hogy a török ellen küzdő magyar sertg élére magyar generálist állíttasson. Azon jeles vitézek közt, akiket a méltóságra ajánlott, Zrinyi Ádámot is olt találjuk. (Ha Zrinyi osztrák katona lett volna, a nádorispán aligha állott volna véle elő!) Zrinyi Ádám — úgy látszik — nemcsak a hadipályán, de a vallási türelem terén is édesatyja példáját követte. Az 1686. évben a király, mint a többi főurnak, úgy neki is megparancsolta, hogy Légrádból és Muraközből űzze el a prédikátorokat. Zrinyi március 1-én irta Batthyánynak, hogy a királyi rendeletet megkapta ugyan, de azt nem lehet végrehajtania. Okos emberek kellenek ahhoz, — irja — akik békességes utón tudják ez ügyet elintézni. Tudott dolog, hogy Zrinyi Ádám az Eszék mellett vivott véres csatában küzdött utoljára. Itt, Eszék mellett halt hősi halált. A magyar kamara 1691 aug. 25-én jelentette be halálát azzal a kívánsággal, hogy a boldogultnak minnen ingóságát és ingatlanát konfiskálni kell. Zrinyi Ádám gyermektelenül halt meg. Ifjú özvegyet hagyott hátra maga után s erre testálta egész vagyonát. Végrendeletében meghagyta, hogy minden pompa nélkül egyszerűen helyezzék testét édesanyja mellé.
