Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-06-17 / 72. szám
2. oldal. «Komáromi Lapok« 1922 junius 17. = A kisantant és Lengyelország. Banes dr. miniszterelnök egy uj ságiró előtt nyilatkozott Langyelországnak a kisantanthoz való viszonyáról: „Lengyelországnak a kisantanthoz való viszonya a következő alakban: A kisantant és Lengyelország lehet legjobban megjelölni. Ez a dolgok reális állása. Genuában Lengyelország a legteljesebb egyetértésben dolgozott velünk. A jövőben is ez az eset lehetséges. Ezt a viszonyt minden körülmények között kielégítőnek tartom, annyival is inkább, mert Lengyelországban is meg vannak azzal elégedve és semmi további kívánságuk nincsen. Román-szerb nász — román-szerb barátság. — Mit ir a román propaganda-füzet? — A szerbek kegyetlenségei. — Bánát, Tiniók és Macedónia románjainak sorsa. — Az infába foglalt átok. — Sándor szerb király és Mária román hercegnő között minapában megkötött nászról, valamint ezzel kapcsolatban a román-szerb barátságról a külföldi, de különösen a francia lapok valóságos himnuszokat zengedaztek. A belgrádi nász örömmámorának káprázata az őszinte barátság csalóka képét varázsolja a két szövetséges és jóbarát nemzet szeme elé. Hogy e barátságnak ö-ziatesége miképen értelmezendő s hogy ennek a látszólagos egyetértésnek leple az egymás iránt érzett szenvedélyes gyűlöletnek minő tengerét takarja, kiderül az alábbiakból. Egy nemrég napvilágot látott francia nyelvű román propaganda füzet (La Cri Désésperé d’un peuple enchainé. — The wail of a nation in fetters. — Banat, Timoc, Macedoine, Génévé, Paris, London.) ugyanis a következő barátságos cikket közli a szerbekről: „Yeles a Yardar partján fekszik gyönyörű völgy ölében. Vezetőm értelmes, a „latin fajból származó“ román volt, ki könnyekkel a szemében mesélte el, mily válogatott kegyetlenségekkel végezték ki a szerbek a város leggazdagabb román polgárát, akit fiaival együtt a szerbek diadalmi kiáltásai közben elevenen kitömtek, azután ősi erkölcseiknek megfelelően vaátáncot jártak az áldozatok körül s ünnepi lakomával fejezték be. Ez az ötszörös borzalmas gyilkosság csak bevezetője volt a többi eseményeknek. Az ittas tömeg megtámadta a románokat és két napig tartó rablás és rombolás után földig elpusztította az egész város részt. Munkájuk végeztével más falvak felé indultak. Számos vad tett elkövetése után a Babuba völgyébe érkeztek. Itt azonban Traján nemes unokái trombitát favatva fegyvert ragadtak és rövid, de véres küzdelem után megszalasztották a támadókat. A szerbek nyomorult bandája jellemzó gyávaságának megfelelően megfutamodott.“ „Vérző szívvel hagytam el testvéreimet. Visszaemlékszem arra a jelenetre, amelyet Erdély fővárosában láttam, ebben az „ezeresztendös rabszolgaságtól felszabadított“ városban. Bukaresti színészek jöttek vendégszereplésre és az előadás csúcspontja egy élőkép volt: Románia magához öleli felszabadított gyermekeit... A ragyogóan szép Erdély szemólyesitője egy rendkívüli szép fi-ital leány volt. Viharedzett harcosok képviselték Bukovinát, Besszarábiát és a Dobrudzsát és mind jöttek előre, hogy megöleljék anyjukat... A közönség elragadtatásában lábával dobogott és tapsolt... Hirtelen velőkig hasitó sikoltás hangzik és ezek a szavak hallatszanak: Oh, kedves anyám, hát bennünket nem ölelsz meg? ... Románia meghallja a zokogást, tekintetét a Bánátban, Timokban és Macedóniában élő elszakított fiai felé fordítja és nemes önmérsékléssel és nemes mozdulattal a kővetkező vigasztaló szavakat intézi hozzájuk: — Gyermekeim, egyelőre még nem tehetem, de néhány év múlva benneteket is megölellek. Attól félek, hogy néhány év múlva nem marad, akit az anyaország magához öleljen. Toliamat szeretném vérbe mártani, hogy megfelelő élénk színekkel ecsetelhessem fajunk kiirtását. Átkozott legyen az a kéz, mely ezt elkövette. Átkozott legyen az az asszony, aki ily szörnyetegeknek életet adott. Az átkokátka sújtsa azt a kezet, aki ártatlan gyermekek életét oltja ki és őseik földjét vérükkel öntözi csak azért, mert hűek akarnak maradni hagyományaikhoz, hűek akarnak maradni anyanyelvükhöz. Meg kell állapítani, hogy itt elkeseredett harc folyik két faj között, amely küzdelemben az egyik fél nyelvét és kultúráját védi, ami nem kizárólagos tulajdona, de közös kincse az egész emberiségnek. (Ajáuljuk magyar testvéreink figyelmébe ezt a román részről történt objektiv megállapítást!) Szenvedéseinkben Take Jonescu őexallenciájához fordulunk, aki a belgrádi szerződéssel rárakta elszakított fiainkra a tüskével kirakott láncot. Tudja meg, hogy azok a szerződések, amelyek egy nép szenvedésére, fájdalmaira és mártiriumára vannak épitve, érvénytelenek. Tadja meg, hogy a román anyák és az ártatlan gyermekek, mikor napi imájukkal Istenhez fordulnak, minden imájukba belefüzik átkukat szövetségesük — Szerbia fejére.“ Mi lesz az aratással? A gazdasági munkások dolgozni akarnak. — A hatóság közbelépését kérik. — , Minden munkát elvállalunk— Adjanak útlevelet, hogy munkát kereshessünk! A megyei közigazgatási bizottság keddi ülésén érdekes megnyilatkozásai hangzottak el a fötdmunkásság mai helyenként vigasztalan helyzetének, melybe vezetőik juttatták őket. Itt az aratás a küszöbön és még nincs szerződése sok ezer munkásnak. Akkor, amikor ezt megköthették volna, tisztességes feltételek mellett, a birtokos és bérlő osztálynak lehetetlen követelésekkel állottak elő. Sok helyen azután idegen munkásokkal szerződtek le és a helyi munkások Így kimaradnak a munkából. Most már a munkásság is belátja végzetes tévedését és egyik földmunkás bizottsági tag, a hatóság közbelépését kérte, hogy a megkötött aratási szerződések érvénytelenítése iránt tegyen intézkedéseket. Kijelenti, ho^y hajlandók az aratást ugyanolyan feltételek mellett elvállalni. íme: ide jutotta munkaadók ellen uszított és kenyér nélkül maradt gazdasági munkásság. Ez a szomorú beismerés súlyos vád a vezetők ellen. A múlt évben ilyenkor még a második sztrájk tartott, a gazdaságokban éhségtől bőgtek az állatok, mert nem etették, a mezőre nem eresztették ki a dolgozni akarókat és dolgozott a terror. Ma emberi hangok hallatszanak a munkás táborból: dolgozni akarunk, élni akarunk. Őszintén szeretDŐk és kívánjuk, hogy ezeknek a hangoknak legyen visszhangja a munkaadók körében is. A gazdasági munkás is kezdi belátni, hogy a munkaadója roppant közterheket visel, óriási befektetésekkel dolgozik, és mikor termés volna — arra ráteszi a kezét az állam olcsó áron. Ha nem szállit, kiveti rá a milliós bírságot. Miután ma már a munkás is tudjaa kétszerkettőnégyet, tudja, hogy csak nagyobb összegből lenet kisebbet kivonni s ha a gazdaság bevétele kisebb, mint a kiadása, az a gazdagság elpusztul, ezért szólal meg a munkás és kijelenti: minden munkát elvállalunk ugyanolyan feltételek mellett, mint az idegenből jött munkások. A hatóságok arra a legális álláspontra kénytelenek helyezkedni, hogy munkaszabadság van és a munkaadónak is szabadsága van a munka kiadása körül. Emlékezünk a múlt évi aratásból arra az epizódra, mikor a Dem szerződött aratómunkások megjelentek aratni egy nagybirtokon, ki jelentve, hogy az aratást elvégezzük, de a részünket elvisszük. Ezt a részt ők akarták megszabni egyoldalúan, a másik fél, a tulajdonos Uj regény kezdődik. Irta : Lőrinczy György. Igen, a regény véget ért, mielőtt megkezdődött volna. Utas Gábor, a bőrkényi uj tanító, az álmodozó bekötött szemével botorkált tovább a prózánakazon a tövises gyalogösvényén, amelyre az Élet, ez a titokzatos és érthetetlen erő sodorta. Nem is törte a fejét ezen az erőn. Elfogadta mint természetes és magától értetődő fordulását annak, hogy él; tehát hogy igy kell élnie. Tapasztalatian lelke még nem pillantott be a rejtelmek nyitott ablakán ; huszonkét évével csak bukdácsolt ez előtt az ablak előtt, abban a tétova zavarban, hogy sejtette, de nem tudta, hogy vágyak és célok vannak, sőt vérforraló igazságtalanságok is. Eszébe se jutott, hogy lázongjon. Nem is látta meg a durvaságokat és hitványságokat, csak azt, ami betakarta: a fazsindelytetős tanitólakást, aminek a falát vadszőlő futja be és akáclombok árnyékolják; a vadvirágos rétet és a fölötte csattogó pacsirtát s a lágy és pajkos dalokat, amiket furulyaszó és ostorpattogás kisér. Mindenben csak a szépet látta és magatudatlanul abban az illúzióban élt, hogy az érinthetetlen béke csöndes szigetére került, ahol az álmok megférnek a valóság ravasz törvényeivel. Össze-vissza olvasta Lamartinet és Jókait, i Shakespeare!, Flammariont és Eötvöst, Carlyle-1 és Petőfit, Aranyt és Hugó Viktort, Daniét és Tompát. A gondolat nagy fantasztáiból kiáradó sugárözönt úgy szívta magába, mint a fehér vászon a napfényt. Megtelt a szellem lángjával, amelynek heves káprázataiban hivatásának gé> pies robotja is elveszitetle minden jelentőségét. A fizikai élet szükségszerii funkciói közé sorozta azt, amit épugy el kell végeznie, mint a táplálkozást. Még az se zökkentette ki a sodrából, hogy megházasodott. Hogy huszonkéíéves korában elvette a kis Haragos Boriskát, a penzionált kántor leányát. Hiszen ez, amerre Bőrkény szűk világából elláthatott, mindenütt igy, vagy legalább is hasonlóképpen történt. Az egyformák fölváltják egymást, nehogy valami megváltozzék. Az öreg kántor leányát elveszi a fiatal uj kántor és odaül a helyére, hogy az orgona tovább búgjon és a világ tovább — álljon. Sokáig azt hitte, hogy az egyszerű és tudatlan kis kántorleányt majd lélek szerint is magához ragadja a káprázatok színes világába, amelyben ő maga röpdesett. Éber álmaiban azt képzelte, hogy Boriskával a lelki közösséget is épp oly könnyű lesz majd megteremtenie, mint a fizikait. Hogy a mint a vér egyetlen hulláma mindkettőjüket ugyanarra a csókra tüzeli, épp úgy a lélek szárnyalásában is ölelkezhetnek. Vallásos hittel bízott s eszébe se jutott, hogy más harmónia is lehet a világon, mint az, amit ő annak tart. Hosszú, zimankós téli estéken ezzel kísérletezett Utas Gábor óvatosan és bátortalanul. Sóvárogva vágyott rá, hogy a felesége a lelki életének is társa legyen. Mig Boriska a kézimunkáin bíbelődött, vagy tollat fosztogatott, ő olvasott. Előbb megható, tréfás, népies és gyermekes do'gokat olvasott neki s ezek láthatóan mulattatták is. De mikor az igaziakra került a sor, akkor Boriska úgy hallgatott, mintha érthetetlen nyelven beszélnének hozzá. De Gábor türelmes volt. Kiválogatta a legszebbeket, hogy a maga lelkesedésével és az élőszó szuggesztiv hangsúlyával beerőszakolja azokat az asszony leikébe. Hiába ! Hamlet töprengése, Rómeó lángoló vallomása, Cyrano pompás gascogni románca közben az asszony csak ásitozott és Gábornak a torkán akadt a szó. Egyszer Fiam marion sajátos bölcs és tüzes ábrándjait olvasta föl, amikben a költő, a bölcselő és a tudós egymásra talál Uránia ragyogó titkaiban és keresi az elképzelhetetlenül legtökéletesebb életformákat, azok másvilági elváltozásait gyönyöreit és fényvirágait a Végtelenség szüntelenül rohanó ismeretlen csillagain. Boriska hallgatta. Azaz, hogy úgy látszott, mintha hallgatná. Sovány, csontos ujjacskái szorgalmasan forogtak a kötőtűkön. Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosoknak és székszorulásban szenvedőknek. az egyedüli természetes keserüviz, melynek sótartalma a cim j kén olvasható vegyelemzésnek mindig megfelel.
