Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-06-15 / 71. szám

6. oldal. «Komáromi Lapok« 1922. junius 15. SPORT, ÉSE—KFC 3:0 (1:0) bajnoki. Az ÉSE vágyaiuak netovábbja beteljese­dett. Sikerült neki a KFC-t saját pályáján legyőznie. Mégpedig olyan goal arányában, mire legmerészebb álmaiban sem goDdolt. Gyenge vigasz leket az a KFC nek, hogy az ő játéka szemnek tetszetősebb, szebb volt. S az, hogy 6 öt komért ért el az ÉSE egy kornerével szemben. A korner még nem goal 1 A fuotballban az eredmények számitauak. Egyébként a vereséget egészen reálisan meg­érdemelték. A csatársor az egy Bothot kivéve, ideges és csapnivalóan rossz volt. Legalább három biztos goalhelyzetet hibáztak a kapu közvetlen közelében. A fedezetsorban csak Dobis elégitett ki. A két hátvéd játékáról pedig igazán jobb ha nem beszélünk. Igazán érthetetlen, hogy a KFC vezetősége miért ragaszkodik az ő beállításukhoz. Hisz az min­denki előtt ismeretes, hogy egyik sem üti meg a csapat mértékét. Dörr a második goolt véle­ményünk szerint jobb helyezkedéssel védhette volna. Az ÉSE legénysége rendkívüli lelkes és odaadó játékosokból áll. Technikájuk nem olyan jó, mint a KFC-é, de gyorsaság fürge ség és biztos lövés tekintetében fölülmúlták azt. A hátvédek erélyesek és biztosak. Kapu­suk elsőrangú. Kü önösen a magas labdákat fogja biztosan. Alacsony lövést nem kapott, tehát ebbeli képességeiről nem tudunk véle­ményt mondani. A csatársorban Laczkó és Weisz tetszettek legjobban. A KFC-nek egy jó tanácsosai szolgálha­tunk : trénirozzanak szorgalmasan. Az őszi fordulón talán még kiköszörülhetik a csorbát. A mérkőzést rendkívüli szép és nagyszámú közönség nézte végig. Biró: Tóth (Pozsony) kifogástalan. Katonacsapat—KAC2:0 (2:0) barátságos. A katonacsapat mióta legutóbb láttuk, sokat fejlődött. Összjátékuk jobb, lövéseik biztosabbak. Kapusuk, hátvédeik játéka szépen fejlődik. Általában az egész csapat sokkal jobb benyomást tett. A KAC ellenben határozottan vissza fejlődik. Támadásukban nincs erély és áttörő képesség. Védelmük pedig bizonytalan és megbízhatatlan. Mindkét goalt a kapusuk hibás és meggondolatlan kifutása okozta. Az első félidőt, közös megállapodás sze­rint Neufeld (KAC) vezette jól, tűig a második félidőben egy katona bíráskodott kevés hozzá­értéssel, nagyon gyengén. * F. hó 15 én, Űrnapján, a helybeli főgim­názium torna- és athletikai versenye, rendez a KFC pályán. A versenyekre a KFC és a Vái megyei sportegylet ezüst és bronzérmeket ajánlottak fel. A diákság között természetesen nagy az izgalom, mert mindegyik ambicionálja, hogy győztes lehessen s a szép érem bi.tokába juthasson. Da élénk é?-deklődés mutatkozik a versenyek iránt a közönség körében is s mi is reméljük, hogy az rendkívüli látogatottságnak fog örvendeni. Vasárnap, f. hó 18 án, ismét bajnoki mérkőzése lesz a KFC-nek itthon. Ellenfele a feltűnően megjavult Lévai SC lesz. Léva az ÉSE vei eldöntettlenül végzett s igy előrelát­hatólag kemény dió lesz. A KFC nak minden esetre jobb játékot kell produkálnia — mint vasárnap —, ha velük szemben győztes akar lenni. Az izgalmasnak Ígérkező küzdelem iránt fokyzottabb érdeklődés mutatkozik. A SKcrkesstesérí a főszerkesiztö a felelős, Lapkiadó: Splteer Béla.. livoKMitoti Hpitissr Sándor VflnyenTorod&jálbsis I«**»<* * HIRDETÉSEK. Épületek, ipari és gépészeti berendezések előbecslését 334 biztosítási célra eszközli Petró Vince hites törvénysz. szakértő Bratislava, Sienkievic-utca 1. Ha a M. Á. V. gőzgépének szabályozol át átalakittatj a , csak Készíti 8 DQSZTÁL JAKAB Komárom, Kapitány-11. 30. ÍTlalomépitészeí, uas- és íémöntőde. Gőzgépek, gőzkazánok, mótorok, gazdasági gépek jauitása. Das, sárgaréz és bronzöntuéngek bármilyen nagyságban és súlyban. Cséplőgépek átalakítása, gyűrűs kenésü csapágyakra. Kazán rostélyok, szij és fogas­kerekek, gyűrűs csapágyak, malomgépek és gazdasági géprészek állandóan raktáron II 11 Hoffmann Simon gépárnháza Telefon 184. Komárom, Kossuth tér 3. Telefon 184. % v Állandó nagy raktár motoros cséplő készletekben, vala­mint mindennemű gazdasági gépek — raktara. — Pontos kiszolgálás! lida ML JX VKZ>1 ilaghirü Pfaff, Keisec, a«tf Gasser varrógépek Valódi nub Es-Ka. Mml egyed elárusltüsa. Vi Ra Kerékpár gummik békebeli minőségben jótállás mellett. Ke­rékpár és varrógép részek nagyban és — kicsinyben. — Syári árak mellett! ii 11 127 J fiiitikiitiblí «I állást keres azouuali belépésre. Jártas úgy a nagy, mint a kis kereskedésben, beszél és ir néme­tül és magyarul Róm. kát. vallásu, — 29 éves. ....... — Eia: Oberhoffer Zoltán, Dunaszerdalieiy. 177 SZÉP LÓ ellen Dr. jutassy Szeplőkenőcse csalhatatlan és ártalmatlan. Kapható szak­üzletekben, vagy utánvét mellett dr. Jutassy Kozmetikai Gyógyintézetében, Budapest, Kossuth Lajos-utca 4. — Minden egyéb szépséghibáról tájékoztató füzet ingyen. Komáromi Raktár-Szövetkezeinél Cséplési benzin, olajak, tavották, oaianlalí 9B—98Vos aussigi kékkő mayunga-raffia mélyen leszállított árban kapható. Üres boros bordó eladás. kapható lapunk nyomdájában. mérnök. Malamépiíészeti és mezőgaz­dasági gépgyára Kom», Dana-rakpart 52. Teljes malomberendszósek, mező­­gazdasági gépek, vasszerkezetek, épület lakatos munkák, motor és gépjavítás. ___Eladó___s egy magánjáró MOTOR, 8 HP., gyárilag kőfiiréssze! és favágógép­­pei felszerelve. — Nőmet gyártmány! Csillag János, Ekecs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom