Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-22 / 48. szám
4. ouiai »Komáromi Lapuk“ 1922. április 22. Özv. szlováni Beöthy Zsoltné dr.-né boconúdi Szabó Aranka a maga, gyermekei, unokái és minden rokon nevében mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett férje, szlováni Beöthy Zsolt dr., a Pázmány Péter egyetem ny. r. tanára, volt rektora s ez egyetem bölcsészeti karának többizben volt dékánja, a magyar főrendiház tagja, c. miniszteri tanácsos, Komárom szab. kir. város díszpolgára, a Kisfaludy- Társaság elnöke, a M. Tudományos Akadémia r. tagja, volt másodelnöke és igazgató tanácsosa, a Petőfi-Társaság tiszteleti tagja, a Művészetért és Tudományért c. díszjelvény tulajdonosa, a dunántúli ref. egyházkerület tanácsbirája és pápai főiskolájának világi gondnoka, a pápai ref. főiskolai képző társaságnak tiszteletbeli tagja, a Komáromi Jókai-kör tiszteletbeli elnöke, az Orsz. Középisk. Tanáregyesület s a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tiszteleti tagja s volt elnöke, az Orsz. Tisza István-Bizottság elnöke, a Franklin-Társulat elnöke, több tudományos és irodalmi társaság tiszteleti, választmányi és rendes tagja 1922 április hó 18 án este fél 8 órakor, életének 74 ik, boldog házasságának 40-ik évében az Urban csendesen elhunyt. Drága halottunkat 1922 április hó 21-én délután 3 órakor temetjük a M Tudományos Akadémia előcsarnokából a Kerepesi-ut melletti temetőbe. Budapest, 1922 április hó 18-án. Beöthy László, Beöthy Sándor, Horn Albertné Beöthy Katalin, Takács-Toivay József grófné j Beöthy Clarisse gyermekei. Beöthy Lászlóné j Szvierák Gizella menye. Horn Albert, Takács- | Tolvay József gróf vejei. Beöthy Zoltán, Beöthy j Lidia, Horn Arthur, Csávossy Lea bárónő unokái. Séták a Beöthg-uilla felé,*) Irta: Bódiss Jusztin dr. *) Ma már halott az is. akié sorokat irta és ha- s lőtt az is, akihez és akiről irta. E két éve irt sorokat j azért közöljük le most, mert ismertük, láttuk azt a nagy j szeretetet, ragaszkodást, amely Beöthy Zsolt és Bódiss ■ Jusztin lelkét összeforrasztotta. Ez a szeretet különben kisugárzik Bódiss Jusztin minden sorából, minden szavából. Sz erk. I. Komáromi embernek legszokottabb a sé- j tája vagy a Dunapartján a lölténygyár felé és vissza az „Anglián“ át, vagy még inkább az Erzsébet-sziget felé, még pedig a holt Duna partján föl és vissza a középuton, vagy az eleven Duna partján, vagy viszont a középuton megkezdve s vissza a holt Duna partján. Egyéb sétaút is kínálkozik, teszem Harcsás és Lándor i puszta felé, amerre szintén szoktunk járni már ; csak változatosságból is, föltéve, hogy a nap j heve, vagy a poros és sáros ut nem bánt va- | lakit ezen utak egy részén. Persze Monostor j felé is lehet menni, ha valakinek ott jó isme- ] rősei vannak, mostanság azonban még a szőlő- : tulajdonosoknak is korlátozva van oda való utjok. Legegészségesebb és legjutalmazóbb a séta kétségkívül az Erzsébet-szigeten, ahol a természet ébredése s virágzása, majd nyaratszaka a hüselés, lassankint aztán a természet hervadása: az ősz, végül pedig szunnyadása: a tél, szerzik meg az embernek azon örvendetes, vagy édesbús érzelmeket, amelyeket a feltámadás és virágzás, valamint az elmúlás gondolata fakaszt minden érző kebelben. Az óriás topolyfák, jegenyék s gesztenyék, majd a különféle gyümölcsfák s a gazdag kerti növényzet a különböző évszakok szerint más-más ruhában jelennek meg az ember előtt; a nap is más más irányban és erővel jelentkezik a figyelő szemében. De különösen a napnyugta az, mely az élő Duna melletti sétát feledhetetienné teszi az év minden szakában a szemlélődőre. Az egyik színárnyalat mesésebb, igézőbb hatást kelt, mint a másik s az ember alig győz betelni a sziget orránál ültében, vagy az élő Duna-ág hosszában fel-alá sétáltában a nap és a viz szinjátékaival, valamint a távoli vidékek szemléletével. Itt igazán nincs szünetjök a folyton váltakozó benyomásoknak, mert épp úgy, mint a Balaton taván, a nap fénykévéi a legvékonyabb sugárvonalakig jelentkeznek előttünk s a Rajnának mesés Loreley-féle csalódásaival vetekednek. Ezeket a látványokat szokta Beöthy Zsolt is élvezni minden nap, még pedig gyermekkora óta minden évben, pedig ő csak látott világéletében elég sok szép vidéket Olaszországban, ahol a húsvéti időt szokta tölteni s a kontinens különbözőbb országaiban, ahol vakációja egy részét, vagy Afrika partvidékein s különösen Egyiptomban, ahol karácsonyait szokta tölteni s mégis, ha sétálni ment unokáival, csakis ezt az utat rótta mindig, bármikor kerestem is őt otthonán kivül. Ez tehát nem pusztán a szülőföldnek becéző szeretete nála a folytonos megszokás ellenére is, hanem valódi, mély és különleges gyönyörködés Komáromnak e részletében, mely Petőfiként hallgatagságában is beszél, sőt talán éppen csendességében tanúskodik ékesszólóan arról, hogy az itt született emberek képzelete a természet szemléletéből fakad, táplálkozik és nő nagyra, úgy, hogy a Beöthyek tollának ragyogó színei s a természet tüneményeinek egy Jókai fantáziáján átszürődött, sokszor a képzeletet is felülmúló leírásai ősforrásukat, legmélyebb alapjukat városunknak egyetlen igaz díszében, az Erzsébet szigetben s ennek csendes látványosságaiban bírják. II. Négy évvel ezelőtt, amikor ide helyeztek Pannonhalmáról, ahol 27 évet töltöttem egyhuzamban tanítással, Beöthy mindjárt meghitt magához minden napra, hogy legalább egy 5 percre nézzek be hozzájok akár sétám elején, akár végén. A gyengéd szívnek s atyai szeretetnek eme nyilvánulása mélyen meghatott s kötelesség szabta elém, hogy ígéretemnek híven megfeleljek. Meg is feleltem. A Beöthy-családnak nyár elejétől egész őszig tartó ittléte alatt alig mulasztottam egy napot is, hogy be ne térjek az ős nyaralóba, amely, bár épenséggel nem modern építmény, mégis épen ódonságával arra való, hogy emlékezzünk benne régiekről, hisz a jelen úgyis ösmert előttünk akár jó, akár gyászos oldalairól, mig az emlékezés képei, a régi korokba való visszapillantások megnagyitják az egykori kicsiségeket, a nagy dolgokat pedig még nagyobbakká, szebbekké s tanulságosabbakká varázsolják számunkra. Egy majdnem kizárólagosan iró ember lakásába lépni mindig fölemelő valami arra nézve, aki tudja, mit jelentett a magyarságra az irodalom mindenha. Pedig irodalmunk vezére ma és már jó ideje Beöthy Zsolt, különösen mióta első szépirodalmi társulatunknak, a Kisfaludy-társaságnak, Gyulai Pál után ő lett elnöke. Az ő szájából vagy tollából hallani és olvasni valamely irodalmi és művészeti ítéletet mindig egyenlő azzal, hogy a legilletékesebb értékelésnek birtokába jutottunk. De őnála s benne nem ez a fő, hanem az a páratlan szívesség, mellyel látogatóit fogadja s még kikisérés közben is (egész a kis hidig, vagy a közép-ut elejéig) a latba kétszeres súllyal nehezedő mondásait vagy emlékezéseit, az ő érces hangú s ritka világosságu előadásában, nekik élvezetül s okulásul nyújtja. Szülőföldje iránti forró szeretetén kivül két uralkodó vonását ismertem meg már 1885, még szorosabban pedig 1896 óta tartó ismeretségünk alapján. Ezek egyike: gyermekei iránt való önfeláldozó, szinte atyai szeretete, akinek szerepét immár unokái vették át, másika pedig másokról, különösen ellenfeleiről szóló Ítélkezésének elnéző, megbocsájtó, szinte könyörületes volta, amelyet még kiegészít és teljessé tesz az illetők iránti feledő, sőt jótevő iránya és eljárása. Ez a két vonás jellemzi szerintem Beöthy Zsoltot legjobban, s ezen vonásait, bárkivel beszéltem is róla eddig, kizártan elismerik benne azok is, akik nem tartoznak hívei közé. Azt szokták különben felhozni, hogy kálvinista irány és elfogultság van benne. Erre én csak azt mondom: annyi katholikusság vagy lutheránusság mindegyikünkben van, amennyi kálvinizmus őbenne, de hogy szántszándékos elfogultságot nem táplál, azt egész élete s műveinek megfelelő helyei bizonyítják, valamint a katholikus barátainak nagy száma, legfőképp pedig a tőle támogatott egyetemi ifjak s a közülök kikerült irók és tanárok, akiknek többsége katholikus. Azonfelül a kettőnk közt fennálló barátságot is annak bizonyítékául tekintem, hogy benne nemcsak azért nincs irántam elfogultság, mert egykori komáromi tanáraival egyazon köntösben szolgálom az Istent és a magyarságot, hanem azért is, mivel Kazinczy és Guzmics baráti viszonya szerint benne épp úgy meg van a fenkölt érzés egy másvallásu pap iránt, mint irodalmunknak ama hős-vezérében meg volt a szerény és békéslelkű pannonhalmi theologus és iró-ember iránt, akiben tudvalevőleg a keresztény vallásfelekezetek ujra-egyesitésének magasztos terve talált lánglelkű apostolra. Ilyen egyesitő s önfeláldozó irányt szolgált Beöthy is az országos tanáregyesület feltámasztásában és felvirágoztatásában, amely téren én vele összeforrtam, ezen különböző felekezetű tanárságnak egy födél alá terelésében, mert tudván tudta, hogy valamint régente, úgy napjainkban is csak a kölcsönös megértés és összetartás biztosítja a magyarság előhaladását, sől fennmaradását. E tekintetben találkozott Beöthy volt királyunknak „viribus unitis“ (egyesült erővel) jeligéjével s minden jóakaratu tanárnak támogatásával. Azért el lehet mondani, hogy mig az ő vezetése mellett állott a magyar tanárság, nem volt virágzóbb egyesülete a magyar hazának, mint a középiskolai tanároké. III. Ha már most belépünk Beöthyék kertjébe, nem messze a kerttől, amelyben koszorús költőnk a Hétköznapokat szerzetté volt, kicsiben és egyszerűbb köntösben egy mai római (grófi vagy hercegi) renaissance villa (Farnese stb) áll előttünk, a maga vallásos, művészi és hazafias emlékműveivel, köztük a legnagyobbal s a középuttói is jól láthatóval: Jókai mellszobrával, mely egy kiemelkedő gloirettbe van illesztve, s melyet néhány éve egy iró, művész tudós társaság jelenlétében avattak fel, a házi gazda születése napján tartott helikoni ünnep kíséretében. Az oszlopos bejárótól balra van, mindjárt elül, egy Piéta szoborcsoport, de nem a Michel Angelo-félének, hanem egy más művész alkotásának sikerült gipsz-öntvénye, odább a balról levő fák között a csodás szépségű nápolyi Psiche- szobornak sikerült terrakottamásolata, a jobb fasor mögött pedig a legmeghatóbb sorsú tudósnak s a magyar őshaza kutatójának, körösi Csorna Sándornak mellszobbra foglal helyet, akinek vértanú sorsát Eötvös József báró halhatatlan beszéde (Beöthy még diákkorából könyv nélkül tudja) ecsetelte. A kettős fasor végén van azután az ősi lakóház, melyet kegyelettel őrzi és tart fenn Komáromnak jelenleg legnagyobb fia: a házigazda. A ház előtt divatos székek és a fáról lefüggő ponyvaágy, jobbról cselédlakások, gazdasági félszerek s egy ujdivatu faház állanak, melyet bármikor többszobás lakássá lehet alakítani a választófalak elő és hátratolása által. A fasorok teljes hüset adnak a napfény kizártával, a fákon kivül eső részeken pedig a konyhára való növények tenyésznek. Íme ide szokott egész tavalyig a házigazda bármily mily kis szabad idejében lerándulni, hogy Anteusként az anyaföldtől uj erőt kapjon és vihessen magával Budapestre tanári és irodalmi munkásságához, másfelől, hogy érdeklődjék minden ügy iránt, amely szülőföldjének lakósait foglalkoztatja. Csak egy éve múlt, hogy megültük itt szűk családi körben 70 éves születése napját, s bámultuk benne a friseséget, mely szemeiből s mozdulataiból felénk sugárzott, de különösen csodáltuk emlékezetének erejét, s pontos hűségét nemcsak régi, h*nem legutóbbi dolgokra is, úgyhogy akárhányszor megszégyenített bennünket régi és uj nevek és események eltalálásában s fölidézésében. Azt hitte már most mindenki, hogy a magyar haza sorsának válságosra fordulta végkép megtöri az ő nagy lelkét is, de Tisza István emlékezetének ünnepén való föllépte s ott mondott beszéde, jókarban levőnek mutatta az gyönge, de szívós fizikumát, lelkét és Írói vénáját pedig teljes épségben. E bámulatos épséghez kívántunk mi, komáromiak, neki szerencsét, főleg a magyarság jelen helyzetében, amikor a nagy lelkek példaadó és vigasztaló kitartására oly nagy szüksége van a sokat szenvedett magyarságnak. ŐN O DOHÁNYZIK -78 1L Használjon DIANA- • fogkrémet • Mindenütt kapható! Gyártja: a Diana Karaskadelml R.-T. Budapest, T., Nader-atca 30.
